Az én alternatív Harry Potter történetem - 5. Lily White

- Magyarországon születtem, és ott is éltem. A szüleim muglik voltak, így fogalmuk sem volt, kilenc éves koromban miért történtek velem olyan különös dolgok, mint például az, hogy velem együtt nőtt az egyik kedvenc ruhám, és hogy az ajándékba kapott törött váza miért lett újra épp.
- Mindez nagyon érdekes Miss White, képzelje, mi mind átestünk ezeken, elvégre varázslók és boszorkányok vagyunk – gúnyolódott Piton.
- Ha nem szakítana félbe, mondanám a lényeget is – felelt ingerülten a lány, szemei szinte szikrákat szórtak. – Nem csak a varázserőm mutatkozott meg rajtam. Ha szomorú voltam, esni kezdett az eső, és sütött a nap, ha jó kedvem volt. Tudtommal, erre egy mágus sem képes, főleg nem gyerek korában – folytatta Lily. – A sok furcsaság nem csak a szüleimnek tűnt fel. Mikor már tíz éves voltam, egyik éjszaka betörtek a házunkba. Apukám úgy gondolta, hogy betörők, így rám szólt, hogy bújak el a pincébe – hallgatott el egy kicsit a lány, és egy nagy levegővétel után ismét mesélni kezdett. – Nem betörők voltak, hanem halálfalók, akik engem kerestek, de a szüleim nem árulták el, hol vagyok, így megölték őket. Engem is észrevettek később, de nem találtak el a halálos átokkal, ők mégis úgy hitték, meghaltam, pedig csak elájultam. Ezután felgyújtották a házunkat, velem együtt, de Aberforthék kimentettek onnan.
Mikor felébredtem, már itt találtam magam. Kis idő elteltével Dumbledore professzornak is feltűnt, hogy a mágusokhoz képest is furcsa dolgokat produkáltam. A professzor felkereste az egyik régi barátját, és megkérte, hogy vessen rám egy pillantást. Ezt a barátot Zareh-nek hívták, aki druida…volt. És én is az vagyok – fejezte be végül a lány egy sóhaj kíséretében.
Ismételten néma csend ereszkedett a kis társaságra. Lily körbenézett, és látta, mindenki elmélyülten gondolkodott az előbb hallottakon. Minerva bátorítóan mosolygott lányára, de ő nem volt épp nyugodt hangulatban.
- Hogy lehetsz boszorkány és druida is egyszerre? Erre még sose volt példa – ámuldozott Remus Lupin.
- Mi sem ismerünk rajtam kívül mást. Sem most, sem a múltban – válaszolt készségesen Lily.
- Egyáltalán mik azok a druidák? – tette fel az értelmes kérdését Ron.
- Nem mik, hanem kik, Ron! Olyan emberek, akiknek nincs szükségük pálcára, hogy varázsolni tudjanak. De ők nem is ’úgy’ varázsolnak, mint mi. A druidák ereje a természetben van, igaz? – okoskodott Hermione, végül kérdőn nézett Lilyre.
- Igen. Mi a természet erejét tudjuk használni. Persze vannak, akik visszaélnek az erejükkel, így néha előfordulnak kisebb összetűzések velük. Ők a dekromák – magyarázta a lány.
- A minisztérium semmit sem tesz az „összeütközések” ellen? – kérdezte Bill Weasley.
- Nem. A druidák teljesen függetlenek a varázslók befolyása alól.
- És egész pontosan mikre képesek a druidák? – kérdezte Harry.
- Beszélni tudnak az állatokkal és uralják a négy fő elemet – válaszolt Hermione.
- Nem egészen – vette át a szót Lily. – Mindenkinek másmilyen képessége/ képességei vannak. Igen, tényleg vannak, akik tudnak beszélni az állatokkal. Ez az úgymond legegyszerűbb képesség. Ez után következik a föld, víz, szél, majd a tűz. Erősség szerint. Ezek a mondhatni természetes elemi erők. Egy druidának lehet egy, vagy több ilyen képessége is egyszerre. Minél több van neki, annál erősebb, persze a legtöbbünknek csak egy- két ilyen adottságunk van.
Léteznek mentális képességek is, mint például a telepátia, vagyis hang nélkül tudunk kommunikálni bárkivel. De van olyan is, aki az akaraterejével mozgatni tud bizonyos tárgyakat.
Vannak, akiknek a testük fizikálisan sokkal erősebb, vagy ellenállóbb, mint az átlagé. Például valaki fel tudná emelni az egész Roxfort Expresst, és van olyan is, akinek a bőre ellenáll a tűznek.
És léteznek gyógyítók, akik képessége az, hogy energiájuk felhasználásával meggyógyítják a sérülteket.
- Mutassa a képességeit – követelte hirtelen Piton.
- Hogy mondja? – szűkült össze a lány szeme, miközben előre dőlt székében.
- Azt mondtam, hogy mutassa meg, mire képes – ismételte lassan a bájitaltan professzor. – Netán a hallása is sérült, kisasszony? – gúnyolódott.
- Nem, a hallásommal semmi problémám sincs, de köszönöm, hogy aggódik értem – mondta egy csepp megvetéssel a hangjában. – Viszont nem vagyok hajlandó eleget tenni a kérésének. A druida adottságaim nem cirkuszi mutatványok lebonyolítására szolgálnak! – gurult dühbe a lány.
- Nem tesz eleget nevelőapja utolsó kérésének? – szaladt fel a tanár szemöldöke, miközben a szokásos gúnyos mosolyra húzta penge vékony ajkait.
A lány hirtelen felpattant ültéből, az asztalra csapott és szikrázó szemekkel válaszolt.
- Ne merészeljen felelősségre vonni engem! Mégis milyen jogon szól bele egyáltalán? A maga hibája az egész, hisz maga ölte meg! – kiáltotta a haragtól eltorzult arccal.
- Perselus, viselkedjen. Lily, nyugodj meg, kérlek – állt fel Minerva is szigorú tekintettel.
A lány leült, de továbbra is ellenszenves szemeket meresztett az asztal túlsó végén ülő Pitonra. Végül megszólalt.
- Ha mutatni nem is, mondani még elmondhatom, mit tudok – fogott bele újra a vörös hajú lány. – Használni tudom a négy főelem mindegyikét, uralom a telepátiát, és az időjárást is.
- Vagyis akkor az elmondottak alapján önnek hatalmas erő van a birtokában – mondta eltűnődve Mordon.
- Igen – bólintott rá a lány. Mire az ex-auror mély levegőt vett.
- Az ilyen mértékű hatalom veszélyes is lehet – vélekedett az idős varázsló.
- Pontosan. Ezért tanultam éveken keresztül megfelelően kontrollálni és használni azt, egészen tavalyig.
Lily észrevette, hogy teljesen mindegy, mit mondott volna, Mordon nem bízott meg benne. Varázs szemével állandóan vizslatta, amitől valóságosan borsódzni kezdett a háta.
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de eddig miért nem tudhattunk arról, hogy Dumblerore professzornak van egy nevelt lánya? – kérdezte Harry eltűnődve.
- Jogos a kérdés. Mikor Angliába kerültem, és kiderült, hogy druida vagyok, Dumbledore professzor rögtön örökbe fogadott úgy, hogy mindez titokban zajlott. Az akkori Mágiaügyi Miniszter, Caramel, tartozott a professzornak egy szívességgel. Így a professzor megkérte őt, hogy a gyámom lehessen és egyben a magán tanulója is legyek. Mindezt azzal magyarázta, hogy nem akar engem kitenni a Dumbledore névvel járó zaklatásoknak. Caramel akarva-akaratlanul hitt neki, és úgy intézte, hogy a létezésemnek semmilyen nyoma ne legyen.
- De miért volt minderre szükség? – kérdezte Tonks.
- Az egyik ok az, hogy nem akartam Voldemort és a halálfalók egyik potenciális célpontjává válni – válaszolt nyugodtan a lány. Egyesektől elismerő, másoktól hitetlenkedő pillantásokat kapott, amiért kimondta a Sötét Nagyúr nevét. – Aki fél a névtől…
- Az fél magától, a dologtól is – fejezte be Harry Lily mondatát. Sirius büszkén kihúzta magát. Elvégre az ő keresztfia!
- És miért akartak elkapni téged a halálfalók? Ő akkor már nem élt – kérdezte Lupin Voldemortra utalva.
- Mert észrevették, hogy bennem több van, mint egy átlagos boszorkányban, és – persze ez csak feltételezés – meglehet, hogy azért támadtak meg évekkel ezelőtt, mert azt remélték, hogy az erőmmel fel lehet támasztani Voldemortot. De lehet, hogy csak szimplán a halálfalók akartak több hatalomhoz jutni, nem tudjuk biztosan. Mindenesetre a halálfalók felismerhetnek és elmondhatják a Nagy Úrnak, hogy mégsem haltam meg.
A másik ok, amiért nem mehettem a Roxforba az, hogy nyelvi problémákkal küszködtem, valamint a druidaságom sem engedte, hogy az iskolában tanuljak. Nem voltam túl… biztonságos a többi tanulóra nézve – vallotta be nehezen Lily.
- És mégis mekkora ez az erő, hogy ennyire kelljen a halálfalóknak? – kérdezte George.
- Nem csak jégkockákat tudok dobni a poharadba – mondta mosolyogva Lily.
- Baró! Akkor aprítani tudod a halálfalókat szép számmal! – lelkendezett Fred.
- Nem – rázta a fejét Lily. – Sem az erőm, sem én magam nem vagyok fegyver, amit harc esetén be lehet vetni. Nem használhatom ellenük az erőmet, mert ütközik a druida törvényekkel. Csak védekezésre használhatom az erőmet, támadásra semmiképp sem. Persze a védekezés maga lenne a támadás, de ez is kockázatos. Ha engem, vagy bármelyik druidát megölnek a halálos átokkal, akkor az erőnk „átszáll” a gyilkosunkra, ezzel még nagyobb veszedelmet okozva. Persze ezt a halálfalók nem tudják, remélhetőleg.
- Remélem tudja mit jelent a végrendelet végén lévő vers – kezdte Piton a szokásos gúnyos hanghordozásával.
- Igen, tudom – válaszolt a lány a tanárra se hederítve.
- És meg is osztaná velünk?
- Ha már ilyen szépen kéri – nyomta meg az utolsó szót Lily. - Kicsi csillag, Te, ki legfényesebb vagy az égen, öltsd fel fehér köntösöd, és szállj le közénk. Szavald a leggyönyörűbb szót, a világ legszebb nyelvén.
Dumbledore professzor ezzel arra utal, hogy csak én tudom megmondani a jelszót, ami druida nyelven szól – mondta eltűnődve a lány.
- És mi az a szó? – morrant fel a bájital szakértő.
- Dumbledore professzort ismerve nem a szó hangzására gondolt, hanem a jelentésére. Így szerintem a jelszó afecte, vagyis szeretet.

*****

Ezután nagy vitatkozások árán, de a Weasley szülők beleegyeztek, hogy fiuk a rendhez tartozzon, s a három jó barát rögtön le is tette az esküt.
Lily is szeretett volna csatlakozni, de tudta, hogy egyelőre hiába vitatkozna Aberforth-tal és Minervával, úgyis hajthatatlanok lennének.
Nagy meglepetésre azonban Draco Malfoy is jelentkezett a Főnix rendjéhez.
- Nem akartam megölni Dumbledore professzort, sem senki mást – mondta, majd a mondat végén Lilyre nézett. – Nem vagyok olyan, mint az apám, és segíteni szeretnék.
Hosszas gondolkodás után Minerva így szólt:
- Albus azt kérte, adjunk önnek egy esélyt, Mr. Malfoy. Ezt meg is kapja, és mikor úgy látjuk, tényleg a jó oldalon áll, csatlakozhat hozzánk. Addig is persze a főhadiszálláson maradhatnak – mondta Minerva Mrs. Malfoynak címezve a végső döntést. Draco csalódottan ugyan, de bólintott az elhangzottakra.
- Tudja valaki, hol lehet Fawkes? – kérdezte Harry, mire mindenki a fejét rázta, csak egy valaki tudta, hol is volt az igazgató főnixe.
- Fawkes – szólt Lily, mire egy gyönyörű tűz színű madár jelent meg a semmiből – mindenki csodálatára – egyenesen a vörös hajú lány vállára szállva. – Úgy tűnik, hozzám szegődött – mondta a lány, de gondolatai már nem igazán itt jártak, hanem egy másfél héttel ezelőtti estén. Azon az estén, mikor szeretett pótapja hunyt el.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 4. A végrendelet

Kis idő elteltével Minerváék is követték a többieket, ám mikor Lily belépett a helyiségbe, földbegyökerezett a lába.
- Dumbledore professzor – nyögte elhalóan a lány. Az ajtóval szemben ugyanis egy nagy varázs portré foglalt helyet, amiben nem más, mint Albus Dumbledore volt látható.
Az idős varázsló küldött lánya felé egy biztató mosolyt, majd Aberforth tuszkolásának segítségével már az asztalnál ült. Az asztalfő üresen maradt, ez is jelezte, hogy az igazgató már nem lehet jelen teljes valójában egy gyűlésen sem. Balról Minerva kezdte a sort, utána Lily és Aberforth. Őket követte Fred, George és Ginny Weasley, valamint szüleik és Hagrid. Az asztal végében Perselus Piton foglalt helyet, tőle jobbra, pedig keresztfia, Draco, mellette édesanyja, Narcissa ült. Utánuk a legidősebb Weasley fiú, Bill terpeszkedett, jó barátja, Remus Lupin és felesége, Tonks mellett. Őt követte Hermione, Ronald, Harry, és végül Sirius.
Mindenki csöndben ült, csak Hagrid szipogását lehetett hallani.
Lilyt sokként érte szeretett apjának portréja. S most, hogy mindjárt felolvasásra kerül a végrendelet, a lány legszívesebben kirohant volna a teremből, mert egyáltalán nem érezte magát készen erre. Hosszú, vörös haját előrehúzta, és fejét lehajtotta, hogy senki se lássa őt sírni. Kezeit az ölében pihentette, míg Minerva fel nem állt a végrendelettel a kezében, s ettől ökölbe szorultak kicsi öklei.
- Azért vagyunk itt mindnyájan, hogy felolvassam Albus Dumbledore végrendeletét – kezdte Mini az olvasást, miközben Aberforth észrevétlenül megfogta Lily görcsbe rándult kezeit az asztal alatt.
- Egyáltalán miért kellett ennyit várni erre, Minerva? – kérdezte Mrs. Weasley. – Albust már több mint egy hete eltemették.
-Miattam – szólt halkan Lily a hirtelen beálló csendben.
- Nos, talán kezdhetnénk – mondta látszólag unottan Piton, de belül már nagyon kíváncsi volt Lilyre és a körülötte forgó dolgokra.

- Én, Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore, szabad akaratomból, mindennemű kényszer hatása alól írom meg végrendeletemet.
Kedves barátaim, ha most Minerva felolvassa nektek ezt a levelet, akkor az azt jelenti, hogy én már egy másik kaland részese vagyok. De emiatt ne bánkódjatok! Ha minden a tervem szerint alakult, akkor halálomat Perselus Piton váltotta meg, nem pedig egy ifjú, ártatlan lélek. Kérlek benneteket, hogy adjatok egy esélyt Draco Malfoynak.
Perselusra mindig is úgy tekintettem, mint egy nagyon jó barátra. Tudnotok kell, hogy Piton az én kérésemre ölt meg engem – de hogy egészen pontos legyek – a megszentelhetetlen eskü letételével köteleztem őt erre. Így nem ítélendő el, sem a Mágiaügyi Minisztériumban – amiről külön gondoskodtam – sem a Főnix rendjében. Ne felejtsétek el, hogy Pereslus az életét kockáztatja, hogy információkat biztosítson a rend számára.
Utódomként kinevezem Minerva McGalagonyt, mert bízom remek képességeiben, így mostantól ő a Főnix rendjének vezetője – mondta Mini, de a mondat végére már elcsuklott hangja. Majd pár mély lélegzetvétel után folytatta.
Vagyonom egyharmad részét, nevelt lányomra, Lilyan Eve White-ra hagyom, Roxmorts Red Street, 14 szám alatti házammal együtt. – Lily megremegett, s még lejjebb hajtotta fejét. Érezte, hogy sós könnyek gyülekeztek szemében, de nem engedte kicsordulni őket, még tartotta magát. – Tudom, hogy mit gondolsz erről kedvesem, de megfogadtam, hogy gondodat viselem, életemben, s most halálomban is.
Sajnálom, hogy ilyen nagy veszélynek tettelek ki, s hogy ilyen gyötrelmes feladatot szántam neked. De a történtek nem a te hibáid! Ne legyen bűntudatod amiatt, mit el sem követtél! Sajnálom, hogy nem tudtam tőled méltón elbúcsúzni, és felköszönteni a születésnapodon. Így engedd meg, hogy ezúton köszöntselek fel: boldog tizenhetedik születésnapot, kedvesem. (Minerva majd átadja közös ajándékunkat.) Immár nagykorúvá váltál, de tudom, hogy te már rég felnőttél. – Reszketeg sóhaj tört fel a lányból, és már nem tudott gátat szabni könnyeinek; néma sírásba kezdett. Kézfejével letörölte az első könnyeket, úgy, hogy a kívülálló azt lássa, hogy csak a haját igazítja meg. Mindenki ezt is hitte, kivéve a lánnyal szemben ülő Harry. Látta egy pillanatra a lány könnyáztatta arcát, és nagyon is meg tudta érteni őt, hisz az ő szíve is sajgott mentora elvesztése miatt.
- Tudom, nehéz számodra, mégis azt kérem tőled gyermekem, hogy a végrendelet felolvasása után oszd meg a jelenlévőknek a történetedet. Én tökéletesen megbízok bennük, kérlek, te is tedd ezt, s belátásod szerint kamatoztatni is tudod majd tudásodat a rend felé.
A vagyonom második egyharmadát a Főnix rendjének adom, használjátok fel döntésetek szerint. Végül a megmaradt pénzt és a Dumbledore kúriát öcsémnek, Aberforth Dumbledorenak adom.
Merengőmet az összes emlékemmel együtt, és azokon kívül a személyes könyvtáramat Harry James Potterre hagyom, amit a roxforti irodámban megtalálsz, fiam. Bocsásd meg nekem, hogy fiamnak szólít ez a vén szentimentális bolond, de mindig is úgy éreztem, nem csak lányom, fiam is van.
Harry, neked is bocsánatkéréssel tartozom, amiért olyan nagy terhet hagytam a válladon. De ne tartsd magadban, támaszkodj a barátaidra és keresztapádra. Tudom, hogy képes vagy, s csak te vagy képes arra, hogy legyőzd Voldemortot.
Titkon kutatásokat folytattam a családfádban, és bebizonyosodott a feltételezésem, miszerint Te vagy Griffendél Godrik egyenes ágú leszármazottja. Így valószínűleg a tizenhetedik születésnapod betöltése után varázserőd teljes formát ölt majd. Erről bővebben majd kapsz egy személyes levelet is. – Minerva abbahagyta az olvasást, és úgy, mint a többiek, kikerekedett szemekkel figyelte a zöldszemű fiút. Mire az hitetlenkedve rázta fejét.
- Ez tök király!
- Te vagy Griffendél leszármazottja! – lelkendeztek a Weasley ikrek, mire anyjuk figyelmeztető pillantást küldött feléjük, így a két poén-gyáros nyakukat behúzva hallgattak el.
- Meg szeretném kérni a rendet, hogy tanítsák meg a fiatal jelenlévőket mindarra, amire ők maguk képesek. A kúriában van egy berendezett termünk párbajgyakorlásra.
Szeretném, hogy Harry, Miss Granger és Mr. Weasley is rendtagok legyenek. Fontos, hogy mindig értesüljenek Voldemort tervéről, és kérlek titeket, ne faggassátok, csak segítsétek őket mindenben.
Tanácsolnám, hogy a rend főhadiszállása kerüljön át ide, a Dumbledore kúriába, mivel a Grimmuald téri háznak talán már nem megfelelő a védelme. Ellenben ezt a kúriát sok ősi varázslat védi, amiket Aberforthtól és Lilytől részletesebben megtudhattok.
A roxfortbeli irodámat sikeresen lezártam, amit csak Lily tud kinyitni a megfelelő jelszóval. De persze az itteni kandallót összekötöttem az ottani kandallóval, viszont ki és be senki sem tud közlekedni, csak leányom segítségével.
A jelszó pedig egy talányom megfejtése. Tudom, megint megnehezítem a dolgodat Lily, de sok sikert kívánok hozzá, és további feladataidhoz.


Kicsi csillag, Te, ki legfényesebb vagy az égen,
Öltsd fel fehér köntösöd, és szállj le közénk.
Szavald a leggyönyörűbb szót a világ legszebb nyelvén.

Őszinte, és mély tisztelettel:
Albus Dumbledore


Minerva befejezte az olvasást, majd szipogva Aberforth vállára hajtotta fejét, mire ő gyöngéden átölelte a nőt.
Az elhangozottak mindenkit mélyen megdöbbentettek.
Mrs. Weasley férje vállán keresett vigaszt, Hermione, pedig Ron karjai között sírdogált. Hagrid elővette lepedőnagyságú zsebkendőjét, és jó hangosan kifújta az orrát, mire Piton fintorogva húzódott arrébb, de kíváncsi szemeit le se vette Lilyről.
- Talán a mai mesét kezdhetnénk az elején, Miss White. Úgy gondolom, bőven van mit mondania nekünk – hallatszott a bájitaltan tanár mély baritonja.
- Ahogy akarja, professzor – sziszegte vissza a lány az utolsó szót erősen megnyomva. Kezeivel megtörölte könnyektől maszatos arcát, felegyenesedett ültében, majd érzelemmentes, kemény hangon megkezdte eddigi életének ismertetését…

Az én alternatív Harry Potter történetem - 3. Vallomások

Kinyílt a súlyos diófa ajtó, s álmélkodva léptek be az első vendégek. Bizony nagy ámulatot keltett ez a középkori robosztus kúria.
Elsőként a Weasley család lépett be, Lily legalábbis a vörös üstökökről erre a következtetésre jutott. Utánuk egy fekete hajú fiú és egy barna hajú lány lépkedett. Lily rögtön felismerte a fekete hajú fiút, számtalanszor látta már az újságokban, és az iskolában is Harry Pottert.
A kis gyülekezetben Lily felismerte Alastor Mordont és legnagyobb ámulatára a volt háztársát, Draco Malfoyt is.
- Charleville! Te mit keresel itt? Azt hittem meghaltál! – kiáltott fel elfehéredett arccal az előbb említett, míg közelebb lépkedett a lányhoz. Erre a felszólalásra minden jelenlevő felkapta a fejét, és kíváncsian lesték a helyzetet. Ronald Weasley, Hermione Granger és Harry Potter is érdeklődve, majd gyűlölködve figyeltek fel a lányra, tudták ki ő, hisz évfolyamtársak voltak.
Lily vett egy mély lélegzetet, és látva Aberforth biztató bólintását beszélni kezdett.
- Vannak, akik Irénée Charleville-ként, a Roxforba érkezett új francia lányként ismernek. Nos, ez a külső nem az enyém. És az sem biztos, hogy létezik egyáltalán Irénée Charleville. A valódi nevem Lily White. Albus és Aberforth Dumbledore valamint Minerva McGalagony nevelt lánya vagyok – fejezte be a bemutatkozást. Döbbent csönd telepedett a társaságra majd hírtelen egy férfi kilépett a tömegből és megölelte a lányt.
- Lily! Aggódtam érted. Minden rendben? Elég hatásos volt ez a belépő.
- Sirius, elég, levegőt is vegyél! – mondta mosolyogva a lány. – Már jól vagyok, köszönöm.
Mikor elengedték egymást, sorban bemutatkozott mindenki a lánynak. Mindenki döbbenten vette tudomásul, kivéve a Roxfort vadőrét, Rubeus Hagridot, aki egy nagy csontrepesztő ölelésben részesítette a döbbent lányt. Megismerte Remus Lupint és feleségét Nyimphadora Tonksot, az egész Weasley családot, és Rémszem Mordon is felé biccentett – miközben varázs szemével végig a lányt fürkészte – és utoljára Draco Malfoy és édesanyja, Narcissa Malfoy is Lily elé állt. A fiú minden szó nélkül kezet fogott vele, szürke szemeit lesütötte.
A lány összerezzent, mikor Mrs. Malfoy felé nyújtotta elegáns kezét.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Lily White – mondta a nő kedves, cseppet felsőbbrendű hangon, ám acélszürke szemei láttán a lányt egy hasonló nő eszelős kacagásának emlékéhez vezette vissza. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a nővére. Az alakja, a hangja, csak a haja színe különbözött tőle.
Minerva is észrevette, hogy Lily szinte lefagyott, így gyorsan mellétermett és vállára tette kezét.
- Mi is örülünk, hogy otthonunkban láthatunk, Narcissa – válaszolt Minerva, mire Lily is kiszakította magát a kellemetlen emlékek fogságából, és némán kezet rázott az asszonnyal.
Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett a hatalmas nappaliban, Lily és Minerva kettesben az ajtónál maradtak.
- Mégis mit keres itt ez a… ez a nő?! És a fia? – kezdte fojtott felháborodását a lány.
- Narcissa mindig is a mi oldalunkon állt, eddig csak azért nem jött el közénk, mert a fiát védte.
- Még hogy a mi oldalunkon áll? Azért ment hozzá egy utolsó halálfalóhoz? Ráadásul a kicsi fia sem szorul az anyja szoknyájának védelmére!
- Elég, Lily. Ők a rend védelmében állnak. Most nincs időm elmagyarázni mindent, csak bízz meg bennem. Narcissa nem olyan, mint a nővére.
Lily erre csak fújtatott, majd a konyhába ment, hogy segítsen Giginek kiszolgálni a vendégeket.
- Giginek nincs szüksége kisasszonyának segítségére. Ez Gigi dolga – mondta a manólány egy súlyos tálcával egyensúlyozva, amin félő volt, hogy minden pohár hamarosan ripityára tör. Így a lány kivette a manócska kezéből.
- Hidd el, jobb, ha én viszem – mondta, majd a konyhából kilépve az előszobaasztalra tette a tálcát. Gigi mindenkinek tölteni kezdte a teát, mire Aberforth egy üvegcsét nyomott lánya kezébe.
- Itt a bájital, Lily. Megiszod, és rögtön visszakapod az eredeti külsődet – közölte Aber, egy cinkos mosoly kíséretében.
- Köszönöm, végre! – hálálkodott a lány, majd meg is ölelte pótpapáját.
- Nincs időnk a cicomára, Aberforth – recsegte közbe Mordon.
- Még van időnk, Alastor, úgyis várunk még valakit.
Lily gyorsan felszaladt a szobájába, levetkőzött, majd egy nagy tükör elé állt, mikor megitta az egész üveg tartalmát.
Azonnal megindult a változás. Apró, bizsergő érzés járta át egész testét, majd a haja hosszabb lett és a színe is visszaváltozott. Nagyjából öt centivel alacsonyabb lett, alakja sportosabb, nőiesebb lett. Mikor véget ért a változás, hálás mosollyal köszöntötte önmagát. Mindene megváltozott, kivéve a csoki barna szemei, mert azokat nem merték átváltoztatni, nehogy valamilyen kár érje.
Gyorsan visszavette szoknyáját, blúzát azonban kicserélte egy másik feketére, mert a régi valószínűleg szűk lett volna egy kicsit.
Mikor készen lett, visszaállt a tükör elé, és örömmel látta, hogy most már nem akar minden ruhája leesni róla, elvégre már nem olyan gebe, mint Irénée-ként.

Mindeközben a kanapé szélén ülő fiatalság közülük is a legkisebb, Ginny Weasley feltette az oldalát annyira furdaló kérdést.
- Szerintetek hogy néz ki valójában az a lány? – Mutatott az emeletre, ahol az említett felviharzott.
- Szerintem, mivel eddig csak az álcáját láthattuk, ő valójában mindennek az ellentéte – vélekedett Hermione.
- Feketéből szőke… - kezdte Fred.
- Magasból alacsony… - folytatta George Weasley.
- Vékonyból kövér – vette át újra a szót Fred. Azt viszont nem látták, hogy a hátuk mögött pont az jön le, akiről szó van.
Harry vette elsőként észre a belépő lányt. Haja hosszú és vörös, valamivel alacsonyabb, és szemmel láthatóan csinosabb lett. Az egész lány valója nagyon megnyerő a kis túlélőnek, persze ezt még ő sem vallotta be magának. Viszont észrevette a lány szép ívű szemeit, és a bennük kavargó szomorúságot, gyászt.
- Mondjuk úgy – hajolt le Lily a Weasley ikrek füléhez, mikor leért a lépcsőről – hogy nem talált – susogta, majd ott is hagyta a döbbent társaságot.

*****

El akart bújni a kíváncsi szemek hada elől, így egyenesen a hátsó, szárnyas ajtót célozta meg egy csésze nyugtató zöldteával együtt. Mikor kiért a kertbe, leült a kis kerti tavacska melletti padok egyikére. A tóba felé hajló szomorúfűzfán madarak csiviteltek és a nap melengette kissé sápadt arcát. Az egész kert nyugalmat sugárzott, Lily szomorú lelkére azonban ez mégsem volt hatással.
Nagyot sóhajtott. A nap legnehezebb órái még csak most következnek, de a lány már is kiborult.
Szájhoz emelte a csészét, de félúton megállt a mozdulatsor, mert egy fekete taláros férfi a házat megkerülve jött felé. Felpattant ültéből, a csésze kifordult ujjai közül és hangos csattanással a földön landolt.
Lily ismerte a férfit, roxfortos kémkedése során volt „szerencséje” élvezni a Mardekár házvezető tanárának bűbájos stílusát.
- Álljon meg! – kiáltott fel a lány, pálcáját egyenesen a férfira szegezve. Perselus Piton mintha meg se hallotta volna, ment tovább a hátsó bejárat felé.
- Azt mondtam, álljon meg maga utolsó halálfaló! – ordított rá még egyszer. De mivel az még mindig nem tüntette ki becses figyelmével, a lány küldte is első, lefegyverző átkát.
- Capitulatus! – ám a professzor egy nonverbális pajzzsal könnyűszerrel kivédte azt.
Lily erre bedühödött, és sorra kántálta átkait, rontásait. A férfit meglepte a folyamatos támadás, így elugrott a lány varázslatai elől, mire azok hatalmas robajjal csapódtak a földbe.
- Miss White, nem akarom bántani magát – mondta halál nyugodtan Piton. Nem támadt vissza a lányra, csak pajzsot vont maga köré és úgy haladt tovább előre.
- Őt se akarta bántani igaz? Maga mocskos, alávaló féreg! Elárulta őt! – üvöltötte a lány magából kikelve, miközben záporozta átkait.
Már megint szúrni kezdett a tüdeje és erősen zihált. Egyre jobban fogyott az ereje, térdre esett, de még mindig küldte rontásait a férfi felé. A nagy hangzavart azonban a bent lévők is észrevették, Minervával és Aberforth-tal az élen mind kirohantak.
- Maga volt! Maga ölte meg! – kiáltozott tovább a lány.
- Hagyja abba, maga őrült nőszemély! – kapta fel a vizet a tanár is.
- Maga undorító gyilkos! Biztos nagy jutalmat kapott a Nagyurától, igaz?
- Lily! Lily, hagyd abba! – szólt rá Aberforth, majd letérdelt lánya mellé és hátulról átölelte őt.
- Gigi, hozd ide Lily bájitalát! – kiáltotta Mini a manólánynak, majd ő is Lily mellé térdelt.
- Mit műveltél Pipogyi? – vicsorgott Sirius Pitonra, és pálcáját egyenesen annak mellkasába bökte. De a kérdezett nem felelt, csak a lassan már fuldokló lányt figyelte.
- Ő volt… ő ölte meg. Miért… miért hagyjátok? – nyögte elgyötörten a lány, kapkodó lélegzetvételek közepette.
- Cssss. Nyugodj meg – kérte gyöngéden Aber.
- Lily, bevetted a bájitalodat reggeli után? – kérdezte Minerva.
- Nem – suttogta elfúló hangon Lily.
Ezután rögtön megjelent Gigi, csontos ujjai között a lány bájitalát tartalmazó lombikkal. Mini lassan legurította a lány torkán annak tartalmát.
- Sirius, kérlek, vezess be mindenkit a tanácskozó szobába – kérte halkan Aberforth, miközben le se vette szemét Lilyről.
Sirius eleget tett a kérésnek, és mindenki helyet foglalt a lépcsőtől balra nyíló terem hosszú asztalánál.
A kertben már csak hárman maradtak. Lilynek hatott a bájital, így már nyugodtan, egyenletesen lélegzett, miközben hallgatta nevelőszülei szidását.
- Mégis mit gondoltál, minek jártatjuk a szánkat? Hát nem fogod fel, mekkora károsodás érte a tüdődet? Nem úgy működik, hogy egyik nap fáj, másik nap meg kutya baja. A bájitalos kezelésed még hetekig fog tartani, és még annál is tovább, ha be se veszed azt – dorgálta Aberforth.
- Megértettem, sajnálom – szégyellte el magát Lily.
- Miért támadtál Perselusra?
- Hogy miért? Miért? Minerva! Nem elég indok, hogy megölte Albus bácsit? – kiáltott fel a vörös hajú lány.
- Perselus Piton a mi oldalunkon áll. Azért van a Sötét Nagyúr szolgálatában, hogy a rendnek kémkedjen – magyarázta az asszony.
- Én akkor sem bízok meg benne, sem a Malfoyokban – makacskodott elszántan Lily.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 2. Változások

Mikor Lily az éjszaka közepén felébredt álmából, még mindig, immár három napja a gyengélkedőn ébredt fel.
A hold gyér fénye bevilágította a helyiséget, komor szürkületet idézve ezzel, de ez cseppet sem zavarta a lányt, hisz szívében is sötétség honolt.
Hosszú órákig bámulta a plafont miközben gondolkozott. Meg kellett emésztenie a hallottakat. Nevelőapja halott, megölték. Piton volt, az állítólagos barát, s mikor a lány a férfire gondolt, mindig gyűlölet fogta el. Minerváék ugyan elmagyarázták, hogy mindez Albus bácsi ötlete volt egy nagyobb cél érdekében, így ártatlannak nevezték a férfit. Lilynek mégse fért a fejébe, hogy bízhat meg benne ezek után is a rend, egy kegyetlen gyilkosban. Nem is beszélve arról, hogy miért látta jónak szeretett igazgatója a saját halálát. Ki segíthetett volna az embereken, ha nem ő, a kor legnagyobb mágusa?
Lilynek is azért kellett a hatodik évet a Roxfortban, álcázva töltenie, hogy segítsen az idős varázslónak szemmel tartani az ifjú Malfoyt. Ezt meg is tette, de azon a bizonyos éjszakán későn érte utol a fiút, s hiába tudott még idejében szólni a rendnek, Malfoyt nem tudta sakkban tartani, főleg a halálfaló rokonság segítségével. A lány hamar, kínlódások közepette a földre került, majd elsötétült előtte a világ. Nem végezte jól a munkáját, miatta történt minden. Hiába győzködték Aberforthék az ellenkezőjéről.
Míg ő gyakorlatilag kómában feküdt, átaludta születésnapját, de ami lényegesebb, megölték druida mentorát és tanuló társát is. Fogalma sincs, ki ölte meg őket és főleg miért.
Hatalmas bűntudat mardosta lelkét, mert úgy gondolta, minden az ő hibája, miatta történtek ezek a szörnyűségek. Szülei elvesztése óta nem érzett ilyen mértékű fájdalmat, mint most, s már három napja nem tudta, mi tévő legyen. Talán jobb lenne, ha nem is létezne…
A halál gondolatának küszöbén járt, mikor szorítást érzett kézfején. Aberforth szorította meg álmában. Az ágy melletti széken ült, fejét előrebillenve szuszogott, mellette Minerva kedvese vállára hajtotta fejét.
A nappalokat többnyire egyedül töltötte, senkivel nem akart beszélni, csak Fawkes társaságát élvezte, aki megnyugtató énekével vigasztalta a lányt, és úgy tűnt, a főnix Lilyt választotta új gazdájának Dumbledore professzor után.
Viszont minden éjszaka ez a két idős ember titokban az ágya mellett görnyedve vigyázták álmát.
Olyan békés, szeretetteljes kép tárult Lily szeme elé, mely felolvasztani látszott búbánatba fagyott lelkét. S ekkor eldöntötte, hogy a múlton nem tud változtatni, de a jövőn talán igen, és azért nem adja fel, hogy ennek a két embernek - kiket úgy szeret, mintha saját szülei lennének - ne okozzon még nagyobb fájdalmat, és hogy megvédje őket. Miattuk érdemes élnie. Nem fog elbújni, mint ahogy eddig tette, ő is harcolni fog a varázslók közötti háborúban.




*****

Míg Lily a fejét törte, észre se vette, hogy időközben kivilágosodott.
Pótszülei ébredezni kezdtek, és mikor észrevették, hogy gyermekük figyeli őket, halovány mosolyra húzták ajkukat.
- Jó reggelt! – köszönt Minerva. Hangja kedves, odaadó volt. A roxfortbeli diákok szemei biztos tágra nyíltak volna döbbenetükben, elvégre nem megszokott dolog a szigorú átváltoztatástan tanárnőt mosolyogva látni.
- Nem kellene miattam ilyen kényelmetlenül aludnotok – mondta a lány.
- Melletted vagyunk mindig, ezt sose felejted el!
- Nem felejtem el, Aberforth.
- És hogy érzed magad? Kate azt mondta, hogy most már meggyógyultál. Kivéve a tüdődet, de ha naponta beveszed a bájitalt, azzal sem lesz semmi baj – mondta Minerva.
- Jól vagyok. Akkor végre felkelhetek? – kérdezte reménykedve a lány.
- Lehet, hogy testileg rendben vagy, de a lelked mélyén is készen vagy arra, hogy ott folytasd az életedet, ahol abbahagytad? – tette fel félve a kérdést Aber.
- Igen. Sokat gondolkodtam, mérlegeltem.
- Mire gondolsz pontosan? – tudakolta Minerva.
- Azzal nem érek semmit, ha itt fekszem, depressziósan. Semmi sem lesz ugyanaz, mint ami volt, de nem adom fel. Szeretlek titeket, Albus bácsit is szerettem, és bár nem tudom, mi célja volt azzal, amit tett, biztos, hogy nekem is kiosztott már egy szerepkört, aminek álok elébe.
- Nem hagyom, hogy veszélybe sodord magadat! Majdnem meghaltál! – jelentette ki Aberforth.
- De mégse haltam meg!
- Napokig kómában feküdtél!
- Az se számít Aberfoth. Hát nem érted? Nem fogok többet bujkálni, és biztos, hogy hasznomat tudnátok venni! Feladataim vannak – hadarta Lily, miközben kibujt az ágyból, és egy paraván mögött öltözködni kezdett.
- Lily, Albus halála nem a te hibád. Mi csak aggódunk érted.
- Tudom, Mini, tudom. De higgyétek el, elég nagy kislány vagyok már – Mosolyodott nem az igazi, lilys mosolyával, de már ez is jobb volt, mint a búskomorság.
Kijött a paraván mögül, és egy egész alakos tükörben megszemlélte magát.
A tükörben egy rövid fekete hajú, csoki barna szemű lány köszönt vissza. Arca sápadt, szemei alatt karikák ékeskedtek. Magas, nyúlánk teste elől deszka, hátul léc, így nem volt túl nőies alakja.
- Utálom ezt a testet, mikor kaphatom vissza a sajátomat? – kérdezte epésen.
- Mivel már nem kell sok bájitalt innod, konkrétabban már csak egyet, talán már ma – válaszolt eltűnődve Kate, akit Lily nem vett észre, mikor bejött az ajtón, de most kivételesen – főleg, hogy nem a sebeit kötözi újra – megörült neki. – De amikor visszakapod a testedet, nem lesz minden ugyanaz. Sokat fogytál ebben a nyolc napban, és az izmaid is leragadtak kissé. Így sokat kell tornáztatnod a tagjaidat, szép lassan, nem megerőltetően. Az evéssel nem hiszem, hogy különösebb probléma lesz, csak arra figyelj, hogy mindig rendszeresen egyél, nem baj, ha csak keveset, de egyél. És egy kicsivel több zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztanod, de erről majd szólok Giginek.
- Értem, és köszönöm Kate. Ne haragudj amiért, öhm… - Nem tudta, hogyan folytassa a mondatát. Zavartan sütötte le a szemét.
- Dehogy haragszok, Lily, ne butáskodj. Nehéz időkön mentél keresztül, és még fogsz is, de te erős lány vagy – Biztatta mosolyogva, erre a lány szavak helyett csak megölelte a csinos ápolót. Kate Spirnet huszonnyolc éves hajadon, és a Főnix rendjének gyógyítója. Hosszú szőke hajával és kék szemével egy tipikus Barbi babának nézi az ember, ám esze korántsem erről árulkodik.
Mikor szétváltak, Kate más elfoglaltságra hivatkozva elhagyta a Dumbledore kúriát. Így hármasban asztalhoz ültek reggelizni. Némán falatoztak, utána Aber belekezdett az aznapi terv ismertetésébe.
- Mini, talán a mai gyűlést itt kéne megtartani, és végre felolvasni a végrendeletet. Persze, csak ha készen állsz, Lily – fordult végül a lány felé.
- Albus bácsi mindenre gondolt, igaz? – kérdezte lehajtott fejjel a leány.
- Nem muszáj most, még ráérünk, ha ezt szeretnéd – vetette fel Minerva.
- Nem, nem. Minél előbb annál jobb. Albus bácsit ismerve, nagy meglepetésben lesz még részünk, és ideje lenne kiderítenünk, mi is az.
- Rendben, délután négyre remélhetőleg mindenki ráér. Küldöm is a baglyokat – mondta Aberforth, majd felállt az asztaltól.




*****

Délután hármat mutatott az óra. Lily végre a saját szobájában pihenhetett, valamint készülhetett fel a rend fogadására. Mindenki kíváncsi lesz rá, elvégre nem sokan tudnak már csak a létezéséről sem, nem hogy a képességeiről és a múltjáról. Ahogy ebbe belegondolt, rögtön torz fintorra húzta száját. Utálta a pofavizitet és a tolakodóan kíváncsi pillantásokat.
Mindent el kell mondania magáról, nincs mese, ezt már belátta. Ahogy egyre többet fog mondani magáról, egyre jobban fognak tőle undorodni az emberek. Erre viszont fogalma sem volt, hogy készüljön fel.
- Lehet egyáltalán? – tette fel magában a kérdést, de választ természetesen nem kapott. Milyen jó lenne, ha itt lenne Albus bácsi, aki mindig tudta, mi bántja a lelkét, anélkül, hogy a száját egyáltalán kinyitotta volna.
Megrázta a fejét, nem szabad arra gondolni mi volt, vagy mi lenne. Most már csak a jelen és a jövő létezik.
A lány nagy fehér huzatú ágyán kiterülve, becsukott szemmel elmélkedett. A nyitott erkélyajtón bejövő lágy szellő simogatta az arcát, amire el is mosolyodott. Hogy hiányzik neki Stonehenge! Oda is el kell látogatnia, ott is kemény feladat vár még rá…
Megunva a fekvést felült, megigazította félrecsúszott fekete szoknyáját és blúzát, majd némán szemlélte a nem létező változásokat a szobáján.
A falak ugyanolyan halvány sárgák voltak, ruhás szekrényei is ugyanúgy sorakoznak az ággyal szemben. A tartalmuk is változatlan lehetett, Gigi biztosan kipakolt már az utazóládájából. Fésülködőasztalán friss margaréták ültek egy üvegvázában. Piros függönyei lágyan ringatóztak a szélben. Minden a helyén volt, amit sajnált is a lány. Tétlennek érezte magát, nem volt mit arrébb pakolnia, igazítania, bármi, ami elvonhatta volna gondolatairól a figyelmét.
Gigiben bízva kilépett szobája ajtaján. Az első emeleten Lilyén kívül még öt szoba volt. A lány lakrésze pont a lépcsővel szemben volt, amin gyorsan le is száguldott. A nappali nagy, tágas helyiségében barna ülőgarnitúrák sorakoztak, középen egy kis ovális asztallal. Onnan a lány jobbra vette az irányt, az egész üvegajtós hátsóbejáratig, ahol ismét jobbra belépet a hatalmas konyhába. Mivel azonban sehol sem találta a manólányt, a konyhából szintén jobbra nyíló ajtón át az ebédlőbe sétált, de ott sem volt senki.
Visszaballagott hát a nappaliba, és bekukkantott az onnan nyíló könyvtárszobába. Minden sarkát bejárta, de mégse találta meg akit annyira keresett.
- Lily, kit keresel te ilyen nagy buzgalommal? – kérdezte Minerva az emeleti lépcsőn lejőve.
- Gigit. Vagyis inkább valami elfoglaltságot, mert rögtön megőrülök.
- Mi a baj? Nem akarod még hallani a…
- Nem erről van szó – szakította félbe gyorsan a nőt. – Csak félek a rend reakciójától, és jó igen, a végrendelettől is. Mindent el kell mondanom, igaz?
- Sajnálom, de valószínűleg igen. Nem bontottam még fel a levelet, de Albus úgy gondolta, hogy eljön majd az ideje annak, hogy felfedd kilétedet, persze, csak ha te is jónak látod ezt.
- Igen, én is ezt szeretném, de muszáj mindent tudniuk?
- Természetesen nem, csak annyit, amennyit te akarsz, senki sem kényszerít téged, hogy olyat mondj el, amit nem akarsz.
- Kivéve, ha Albus bácsi pont ezt kéri tőlem a végrendeletében – hajtotta le a fejét a lány.
- Ne aggódj, a rend emberei megbízhatóak. És nem is lesz itt mindenki, csak akik közelebb álltak Albushoz – mondta Mini, majd kezét a lány vállára tette.
- Négy óra múlt – mondta a nő, majd egy sóhaj kíséretében folytatta. – Nemsokára itt lesznek Aberforthék. Felkészültél?
A lány csak bólintott, majd rögtön nyílt is a bejárati ajtó.

Az én altrenatív Harry Potter történetem - 1. Ébredj, vihar közeleg!

Sűrű, tejszerű köd lepte el Észak- Angliát. Ilyen időben az emberek nemigen mászkálnak sehová sem. Muglik és varázslok, egyaránt érzik, hogy szomorú, bús időket élünk. A magát Sötét Nagyúrnak nevezett fekete mágus és csatlósai megkeserítik mindenki életét, világhatalomra törekszenek.
Ám bár van a varázslók között egy kis csoport, kik szembeszállnak velük. Ez a csoport, a Főnix rendje, és épp tanácskozni ültek össze Sirius Black keserű emlékekkel teli házában, a Grimmauld téren. Helyzetük elkeserítő, a rend vezetőjét, Albus Dumbledore-t meggyilkolták, mikor a halálfalók el akarták foglalni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolát. A teremben mindenki komor hangulatban vitatta meg a pár napja történő eseményeket.
Harry Potter smaragdzöld szemei némán az asztal lapját fixírozták. Nem kellett visszamennie idióta nagynénjéhez a Privet Drive 4. szám alá, így most ő is a főhadiszálláson lakik keresztapjával és barátaival együtt. Látta meghalni szeretett igazgatóját, sőt szinte már nagyapjának is nevezhette a huncut, ám mélyre látó szemek tulajdonosát. Elvesztése mély nyomott hagyott benne.
A teremben tartózkodott Perselus Piton is, miután tisztázták nevét, miszerint az, hogy megölte az idős igazgatót egy nagy terv része volt, amit már Dumbledore réges-rég kiagyalt. De ettől függetlenül senkit sem nyugtatott az a tény, hogy egy kémmel, egy halálfalóval kell egyazon asztalnál ülniük.
Jelen volt még a gyűlésen Narcissa Malfoy és Draco Malfoy is. A rend emberei sikeresen megszöktették őket, miután Mrs. Malfoy felkereste a főnixeseket és segítségüket kérte.
Piton és a két Malfoy jelenléte nem osztott túl nagy sikert. Gyűlölködő pillantásokkal illették néhányan, Pitont a lehengerlő stílusa és az igazgató halála miatt, Narcissát azért, mert hozzáment Lucius Malfoyhoz, aki köztudottan halálfaló. Csemetéjük, a jóképű Dracót, pedig diáktársai terrorizálása miatt nem szívlelték. Persze, már igazán kezdik megszokni a szúrós tekinteteket és beszólásokat. Már öt napja temették el az igazgatót, és három napja „élvezik” a főnixesek vendégszeretetét.
Hét órát ütött az előszobai állóóra. Lassan cseperegni kezd az eső, de még senki sem tudta a jelenlévők közül, mekkora vihar van készülőben…



*****

Bagoly huhogás rázta fel mély álmából a tizenhét éves leányt. Szemeit csak nehezen, lassan nyitotta ki. Minden tagja elzsibbadt, torka száraz volt.
Komor sötétség tárult a szeme elé, nem tudta mi történt. Utoljára még a Roxfortban volt, most meg egy ágyban fekszik.
Kis idő elteltével, mikor a látása kitisztult, észrevette, hogy bizony nem a Roxfort falai között, hanem otthonában van, a házi gyengélkedőn. Lassan ülőhelyzetbe tornázta magát, majd égő torokkal suttogta.
- Gigi. Kérlek, gyere – halk szavai után egy pukkanás hallatszott, és fény gyúlt a helyiségben.
- Lily Gazdám! – sipította egy alacsony manólány. – Lily Gazdám felébredt! Gigi úgy aggódott a Kisasszonyért! Parancsoljon Gigivel, mivel szolgálhat?
- Kérhetek egy kis vizet? – érkezett a gyenge kérés. S ahogy a szavak elhagyták ajkait, a manócska rögtön felé nyújtott egy pohár, éltető vizet.
Miután a lány minden cseppet kiivott, hálásan nézett házimanójára.
- Hol van Albus bácsi? És Mini meg Aber?
- Minerva McGalagony és Aberforth Dumbledore a főhadiszálláson vannak, gyűlésen – sietett a válasszal Gigi.
- Albus bácsi is ott van? – faggatta tovább a lány. De a manó válasz helyett csak lehajtotta buksiját, majd halk szipogásba kezdett.
- Gigi nem mondhatja el kisasszonykának.
- Hol van? Gigi válaszolj! – esett kétségbe.
- Dumbledore professzor nincs a főhadiszálláson, ő más sosem lesz ott, és haza sem tér már – sírta a manólány. Mire a Lilynek nevezett lány érthetetlenül csak a fejét rázta.
- Hogy érted azt, hogy nem jön haza? Hol van akkor? És mi történt a Roxfortban?
- A Roxfort megmenekült, de a… a professzor, a professzor… meghalt – zokogott fel végső soron a manó. Arcát vékony, csontos ujjaival takarta el.
Lilyvel pedig forogni kezdett a világ. Meghalt volna az általa olybá szeretett és a világ leghatalmasabb fehér mágusa? Az, ki évekkel ezelőtt megmentette az életét és gyámja lett?
Érezte, hogy nemsokára kitörnek keserű könnyei, de nem hitte még el, nem, nem létezhet, hogy meghalt!
Észre se vette, hogy az utolsó pár szót már szinte kiabálja, nyeldeste a könnyeket, de azok akaratlanul is utat törtek maguknak.
- Nem hiszem el! Gigi hozd ide a Reggeli Prófétát!
- De kisasszonyom, Giginek megtiltották, hogy megmutassa! – markolászta manószerű füleit az előbb említett.
- Nem érdekel, hozd ide! – kiáltotta idegesen a lány. Nem és nem akarta elhinni, ki lehetett az, aki megölte a kor legnagyobb mágusát? Lily nagyon remélte, hogy ez csak valami nagyon rossz álomba csöppent. Kisvártatva megérkezett a manó, a kért újsággal együtt.
A lány remegő kézzel vette el azt, széthajtotta, és olvasni kezdte annak címlapát:



Felmentették Albus Dumbledore gyilkosát



Az egy hete elhunyt varázsló gyilkosát, Perselus Piton Professzort (38) – A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bájitaltan professzorát - felmentették az Azkabanba zárás ellen. Egy, a Mágiaügyi Minisztériumba érkezett levél segítségével, amit maga Albus Dumbledore írt, és egy emléket is küldött vele együtt. Azt nem tudni, hogy mi állt a levélben, és hogy pontosan mit tartalmazott az emlék, de a Winzengamot minden tagja egyetértett azzal, hogy Perselus Piton ártatlan…

A szöveg alatt volt egy kép, ami Dumbledore sírját mutatta. Lily nem tudta végigolvasni a cikket, sós könnyei patakokban folyt arcáról, és elhomályosították látását.
Meghalt, meghat, nincs többé. Szaggatottan vette a levegőjét a lány, érezte, hogy a tüdejét csak nehezen tudja használni. Kibujt az ágyból, és ahogy lábra állt, rögtön térdre is esett. Némán, fejét lehajtva zokogott tovább a padlón ülve.
- Lily kisasszonyom! Kisasszonyom, kérem, keljen fel, ágyban lenne a helye – kérte a kis manó, de a lány egy szavát se hallotta meg. Mély keserűség égette szívét. Szinte érezte, ahogyan újra széthasad a már annyit sebzett szíve. Kapkodta a levegőt, sírt, zokogott, érezte ereiben a keserűség, a magány, majd a düh leheletét. Egész belsőjét felemésztette a bánat, s tudta, nem tud parancsolni érzésein. Hatalmas vihar tombolt lelkében, mely lassan a felszínre kúszott. Magatehetetlenül ült, sikítozott és őrjöngött.
- Neeeeee!
Érezte, hogy kicsúszott kezei közül az irányítás, de már nem is érdekelte túlságosan, semmi sem érdekelte. Egy idős, vesébe látó kék szempár egy félhold alakú szemüveg mögül, csak az lebegett a szeme előtt, és hogy mindennek vége, meghalt, nincs többé.
Utat engedett hát fájdalmának, mely teljesen felemésztette őt, s az égen hatalmas viharfelhők gyülekeztek. Beborították az egész eget, majd hatalmas szélvihar támadt. Hallani lehetett a szél susogását, ahogy az ablakok előtt elszáguldott, valamint a fák ágainak recsegését. Lily nagyon jól tudta, hogy nem lenne szabad engednie a hatalmas erejének, de nem tudta és nem is akarta megállítani azt. Dörrenés. Villámok cikáztak az égen és szakadt az eső végeláthatatlan, pont, mint a lány könnyei.



*****

A rend tagjai mind komor arccal ették vacsorájukat. Egyszer csak egy hatalmas dörrenés rázza meg a bús hangulatot. Nymphadora Tonks - azaz mára már Mrs. Lupin - ez a csupa szív, csupa lélek aurorlány az ablakon bámult kifelé. Hatalmas vihar tört ki, szó se róla, na de megdöbbentette az a düh, kétségbeesés, ami táplálja azt. Mély fájdalom szakadhatott fel.
- Olyan, mintha valaki dühét érzékeltetné a vihar – szólt eltűnődve. – Mármint, tudom, hogy ez nem lehetséges, de valahogy olyan emberi.
- Ugyan Tonks, butaságokat beszélsz! – recsegi Alastor Mordon hagymalevese felett. – Még hogy egy viharnak lelke van! – horkant fel. Tonks csak egy leszúró pillantást vetett főnökére, nagyot sóhajtott, majd ő is tovább evett.
Senki sem beszélgetett, Mrs. Weasley ugyan megpróbálta feloldani a hangulatot egy kis csevegéssel, de nem járt sikerrel, így mindenki némán evett az asszony remek főztjéből.
De ezt a némaságot végleg megtörte egy halk pukkanás a bejárati ajtónál, majd a meztelen apró talpak cuppogása, és egy síró manófej megjelenése a konyhában.
- McGalagony professzor, Dumbledore gazdám, a kisasszony felébredt, és… és tudom, Giginek nem lett volna szabad elmondania Lily kisasszonyának, de tudja mi történt Dumbledore gazdámmal. Most kisasszonyom sír és nem hallja mit Gigi mond neki, bezárta a gyengélkedő ajtaját miután mindent felforgatott – darálta el a manólány kisebb megszakításokkal, s végül kimutatott az ablakon, az egyre elharapódzó viharra.
Minerva és Aberforth rögtön talpra ugrottak, és se, szó se beszéd kirohantak a konyhából. Egyedül Perselus Piton és Sirius Black tudták ki is az a lány, akiről szó van. Mindketten felpattantak helyükről Minerváékkal együtt, ám Aberforth leintette Siriust.
- Perselus, kérlek, gyere velünk, lehet, hogy szükségünk lesz rád, Sirius, te maradj a többiekkel!
- Én is megyek!
- Nem – érkezett a határozott válasz, azzal már csak az ajtó csapódását lehetett hallani.



*****

Teljesen elveszítette az irányítást hatalma felett. Nem csak kint engedte szabadjára erejét. A szobában is csak úgy örvénylett a levegő, pergamenek repkedtek szanaszét. Majd egyre erősebb lett a kín, a fájdalom. Bájitalos lombikok törtek össze, az ablakok hatalmas robajjal sorra törtek be, és szilánkok ezrei borították be az ablakon túli virágoskertet.
Becsukta az ajtót, de nem állt fel, nem, neki anélkül is ment. Hallotta Kate, a gyógyítója dörömbölését az ajtó túl oldalán, de nem engedhette be. Nem, míg le nem csillapodott. S bár tüdeje nagyon sajgott, nem bírta abbahagyni a sírást.
Kis idő elteltével új hangokat is felfedezni vélt az ajtó túloldalán. Minerva és Aberforth kiabált neki. Ők legalább még vele vannak, nem hagyták el. Ahogy mindez tudatosult benne, a levegő mozgása egyre jobban csitult. Fáradtnak, gyengének érezte magát, teljesen elhagyta az életereje. Az ajtó kitárult, és dübögő léptekkel közeledtek felé az ismerős arcok. Könnyes, le-lecsukódó szemén keresztül utoljára, egy őszes hajú, aggódó arcot látott, mely annyira hasonlít az ő Albus bácsijára. Végül feladta a harcot, és eszméletlenül rogyott Aberforth karjaiba.



*****

Miután Aberforthék elhagyták a házat, döbbent csend honolt, majd egyszerre kezdett mindenki beszélni.
- Hova mentek?
- Ki az a Lily?
- Sirius, te honnan tudod, kiről beszélnek?
- Mi folyik itt? – És így tovább, az egész egy kellemetlen hangörvénnyé kavarodott. Sirius válaszolt volna az egyik kérdésre, de mikor ezt megtette volna, valaki már fel is tette a következőt.
A hangzavarra Mrs. Black is felfigyelt, és féktelen ordibálásba kezdett:
- MOCSKOS SÁRVÉRŰEK, KORCSOK, VÉRÁRULÓK SZENNYEZIK BE AZ ŐSI BLACK HÁZAT, MICSODA SZÉGYEN! KOTRÓDJATOK INNEN, TI SENKIHÁZIAK!
Sirius máris rohant anyja portréjához az előszobába, majd ő is kiabálni kezdett.
- FOGD MÁR BE AZT A NAGY SZÁDAT, TE VÉN SZIPÍRTYÓ! EZEK AZ EMBEREK SOKKAL ÉRTÉKESEBB, MINT A TE DRÁGA VÉRMÁNIÁS, TALPNYALÓ CSALÁDOD! ÖRÜLÖK, HOGY KITAGADTÁL ANNAK IDEJÉN, ÉS HOGY ÉN NEM VAGYOK OLYAN ROMLOTT, MINT TI! – köpte a szavakat, majd egy határozott mozdulattal elhúzta a kép előtti függönyt, végleg elhallgattatva azt.
A férfi fújtatott akár csak egy gőzmozdony, mikor visszaballagott a konyhába. Leült az asztalhoz, ivott egy kortyot vajsöréből, majd mesélni kezdett.
- Igen, tudom, hogy kiért mentek el Aberforthék, és higgyétek el, mondanék róla többet is, de nem lehet. Ne is kérdezősködjetek, megígértem Albusnak, hogy hallgatni fogok. Majd ti is megtudjátok, maradjunk ennyiben – fejezte be mondókáját, majd kérdő szemekkel kísérve felkullogott a szobájába.

Az én alternatív Harry Potter történetem - Bevezetés

Kedves olvasók, mint látjátok ez egy HP7 fanfiction, az Epica, The Score albumának ihletése nyomán. Minden jog J. K. Rowling-é, természetesen, én csak kölcsön vettem azt. Anyagi hasznom nem származik ebből a történetből.
Kicsit elvettem, kicsit hozzáadtam Rowling néni eredeti történetéből, s íme, ez lett a végeredmény! Na, de hogy milyen változásokra gondolok?
Hogy csak a fontosabbakat megemlítsem: Sirius feltámad poraiból (bár igazából meg se halt), Ginny nem járt Harryvel a hatodik könyvben, és a lány szeme barnából kékre változik. És még sok minden más apróság is módosult, nem kell meglepődni.
Ám a legnagyobb változást egy saját szereplő „felbukkanása” eredményezi.
Van egy lány, kinek múltja és rejtélyes képességei (a varázsláson kívül) nagyban megnehezítik az életét.
Kellemes olvasgatást kívánok!