Az én alternatív Harry Potter történetem - 19. Ám a harcnak még koránt sincs vége

Halihó! Újra itt, új fejezettel.
Nagyon sajnálom a több, mint egy hónapos kését, de ez idő alatt sem csak a hasamat vakargattam, hanem tervezgettem, keresgettem és javítgattam. Ez úton is szeretném megköszönni a rengeteg segítséget UnicornFairynek, az új bétámnak - köszönöm! 

Nem csak ezt, hanem a korábbi fejezeteket (15-19.) is átnézte, és kijavította nekem.
Jó olvasást, és kritikáknak nagyon örülnék!

A viharfelhők gyorsan elmenekültek Lily és a szél ereje elől, így az égbolton ezer meg ezer csillag ragyogott.
A lány lassan ereszkedett le a tetőre, azonban már átkozta magát a kapkodásáért, és mert nem keresett egy normális fedezéket, mivel a dekromák észrevették őt, és most feléje tartottak. Öten vagy talán hatan is voltak, így a lány nem mert szembeszállni velük, helyette telepatikusan üzent a druidák királyának a kialakult helyzetről, miközben már a lépcsőházban szaladt lefelé.
Mikor kiért az épületből, körbekémlelte a tájat, majd mikor nem látott semmi gyanúsat, macska alakban a lakóházak sűrűjébe vetette magát.
Fázott, Lily rettenetesen fázott, de így, hogy állatalakban volt, már kevésbé vacogott. A csillagok és a hold által biztosított gyér fényt elkerülve, az árnyékban nesztelenül lépdelt a koszos és görbe macskaköves utcákon. A csata zajai egyre halkultak, azonban sietős cipőkopogást hallott meg, nem is olyan messziről.
Lily azt hitte, dekromák, így gyorsan felmászott egy közelben lévő, kiszáradt diófa ágára, ahonnan tökéletesen belátta az egész utcát.
A sietős hang forrása nem is váratott magára sokáig, egy fekete köpenyes alak – vélhetően férfi – egy nőt támogatva az oldalán, aki alig-alig állt már a lábán, tűnt fel a sarkon. Befordultak az egyik sikátorba, de onnan már semmi nesz nem szűrődött ki.
A macskaalakba bújt lány utánuk vetette magát. Nem hagyhatta, hogy azzal a szerencsétlen nővel valamilyen szörnyűséget tegyen a feketetaláros férfi. Lelki szemei előtt már a legundorítóbb dolgok peregtek le, s egyre biztosabb lett a dolgában: meg kell akadályoznia a nő kínszenvedéseit.
Amikor a sikátor széléhez ért, visszaalakult emberré, és pálcáját maga elé emelve – ügyelve arra, hogy ne nagyon remegjen a keze – fényt bocsátott a varázseszköz hegyére, és a sikátorba vetette magát.
Azonban nem az a kép tárult a szeme elé, mint amit várt, vagy amire fel volt készülve – már amennyire fel lehetett készülni egy erőszakos cselekedet megakadályozására. A nő a földön ült, és a férfi valamit a szájához emelt, azonban amikor a lány megjelent, a férfi rögtön pálcát rántott, és védelmezően a nő elé lépett.
Mozdulatlanul álltak mindketten, majd a férfi halk rekedt hangon megszólalt:
- A francba White, meg is ölhettem volna! – Majd leeresztette a varázspálcáját, és ismét a nőnek szentelte minden figyelmét.
- Piton professzor? – kérdezte hitetlenkedve Lily, miközben pálcáját lejjebb nem eresztve közeledett kettősükhöz. – Mit csiná…
- Nincs időnk a fecsegésre, azonnal a főhadiszállása kell vinnie – emelte fel ültéből az alélt, lassan eszméletét vesztő nőt, aki a férfi cselekedeteit csak egy nyögéssel vette tudomásul.
- Megkínozták, nem is egy átokkal, ivott egy fiola erősítőfőzetet, többet már nem kaphat.
Mindezt feltétlenül mondja meg Miss Spirnetnek – mondta a bájitaltan tanár, majd a lány karjai közé nyomta az alélt nőt, akinek súlyától Lily igencsak megingott.
- Gyerünk, nincs időnk, hoppanáljon, különben elvérzik – sürgette idegességtől villogó szemmel a férfi. A lánynak csak most tűnt fel, hogy a nő cafatokban lógó ruhái vértől és kosztól tarkítottak, épphogy eltakart valamit testéből, amit csúnya és mély vágások kereszteztek. Nem volt idő a tétlenkedésre, így biccentett egyet a férfi felé, majd szorosan, de óvatosan magához szorította a nőt, és már hopponált is.






*****

Amint a Dumbledore kúria hopponálási pontjára érkeztek, az ismeretlen nő elveszítette az eszméletét, és mivel Lily nem bírta el súlyát, félig a sárban, félig a vörös hajú lány karjai között feküdt.
- Fawkes! Segíts! – esdekelt kétségbeesetten Lily, miközben druida, szeretet táplálta erejét használva, fehér ragyogásba burkolta mindkettejüket.
A pirosas főnixmadár hangos, vészt jelző hangot bocsátott ki, miközben szélsebesen repült feléjük. Amint a segélykérőkhöz ért, Lily vállára szállt, majd egy tűzcsóva kíséretében a zuhogó esőről a kúria nappalijába, ugyanolyan pozícióba érkeztek.
- Segítség! Valaki segítsen! – kiáltotta rekedt hangon a lány. Mire Mrs. Weasley és Mrs. Malfoy kirohantak a gyengélkedőből, és elképedve bámulták kettősüket, majd mikor észhez tértek, együttes erővel egy hordágyra fektették a pórul járt nőt.
- Piton már beadott neki egy üvegcse erősítő főzetet, és azt mondta, hogy már nem kaphat többet – rohant a két idősebb nő után Lily.
- Merlinre! Te jól vagy? Tiszta víz és vér a ruhád – kiáltott fel szörnyülködve Ginny, aki eddig Draco karcolásait kötözte be, majd ijedten barátnőjéhez sietett.
Lily csak most nézett igazán végig ruháján, mely valóban vizesen, és vérfoltokkal tarkítva simult testére, nedves tincsei kócosan tapadtak a hátára.
Azonban miután végigmustrálta magát, kellemes melegség járta át minden porcikáját, hajából és ruhájából, pedig már nem csöpögött a víz.
Csodálkozva nézett fel, s tekintete egy szürke szempárral találkozott. Draco kezében ott volt a varázspálcája, amit egyenesen a lányra szegezett.
- Köszönöm, Mal… Draco – biccentett zavartan a fiúra, akit most nevezett először a keresztnevén. – Jól vagyok, Ginny, nyugalom! – fordult barátnője felé, aki láthatóan nem nagyon hitt neki, de inkább annyiban hagyta a dolgot, főleg azért, mert a druida lány már a betegágyakhoz fordult, hogy szemügyre vegye az asszonyt, akit magával hozott.
- Egyáltalán ki ez a nő? – kérdezte Kate, miközben az említett karját tapogatta, törést vagy zúzódást keresve.
- Nem tudom. Az egyik sikátorban találtam rá, és Pitonra. Szerinted felépül?
- Még nem tudom biztosan. Nagyon sok a felületi sérülése, rengeteg vért vesztett, és a kínzó átkot is alkalmazták rajta. Ha túléli az éjszakát, már több esélye lesz a felépülésre.
- Hol van Perselus? – kérdezte Draco Lilyhez lépve.
- Gondolom, már elhagyta azt a sikátort, ahol találkoztunk, de nem volt alkalmam kérdezősködni.
- Értem – motyogta a fiú. De ekkor Lily testén borzongás futott végig, pont úgy, mint amikor az Odút támadásához hívta őt a druidák királya. Szemei újra zöld színűek lettek, amit egy pillanatig le is hunyt.
- Mennem kell. Sok dekromata volt Long Buckby-ben, és most még többen vannak – mondta merev arccal, mikor felnézett, majd rögtön az ajtó irányába indult, azonban még mielőtt kilépett volna rajta, a válla felett egy pillantást vetett Alen békésen alvó alakjára, békés arcára; majd sebes léptekkel elhagyta a kúriát.






*****

Ugyanabba a sikátorba hopponált vissza, mint ahonnan nemrég oly sietősen távozott, de sejtése beigazolódni látszott: Piton már tényleg elhagyta a kis mellékutcát. Így druida módszerhez folyamodott, és oda teleportálta magát, ahonnan az iménti hívás is érkezett.
A kis város másik végében találta magát, ahonnan a lakosság nem volt kitelepítve. Sikítozó varázstalan emberek menekültek az őket terrorizáló dekromák és halálfalók ellen. Egyes házak tüzes fáklyákként világítottak a mostanra már sötét éjszakában.
Mr. Weasley és idősebbik fia, Bill épp egy ilyen kigyulladt ház lángjaival viaskodott, amikor Lily a helyszínre érkezett.
Mikor a lány a közelükbe ért, egy ájult fiatalasszonyt látott a ház előtt feküdni. Babaarcának finom vonásait korom takarta el, rövidre nyírt szőke hajára hamu szóródott.
Letérdelt, a nyakánál ellenőrizte a pulzusát, majd mikor meggyőződött arról, hogy a nő él, felegyenesedett, s ujjai közül egy zöld fénycsóvát lőtt ki a magasba, hogy a gyógyító druidák a nő segítségére siessenek.
Mindez után az égő épület felé fordult, tenyereit a ház felé fordította, erősen koncentrált, utána kezeit ökölbe szorította, és oldalirányban széthúzta maga előtt karjait, mire a tűz elaludt.
- Van még valaki a házban? – kérdezte Lily a két csodálkozó férfitól, miközben újra az ájult nő mellé térdelt.
- Üres a ház, egyedül volt bent – válaszolt Mr. Weasley, miközben lassan a lány felé közeledett.
- Lily? – kérdezte vonakodva Bill.
- Igen, de ne ezen a nevemen szólítsanak – Aidrea a druida nevem – mondta a vörös hajú leány, miközben gyengéden pofozgatta a földön fekvő nő arcát. De mivel ez nem működött, Lily fehéren ragyogó derengésbe vonta mindkettőjüket, ami az alélt nőre melegséget, örömöt és reményt sugárzott.
A nő lassacskán ébredezni kezdett, s mikor szemeit kinyitotta bágyadt hangon suttogni kezdett:
- Meghaltam, és te egy angyal vagy, aki majd a mennyországba visz? – kérdezte, s emiatt Lilynek nagyon oda kellett figyelnie arra, hogy csak egy mosolyt villantson fel, a kitörni készülő nevetés helyett.
- A legkevésbé sem vagyok angyal, és nem is halt meg – mondta a vörös hajú lány. – Viszont maradjon fekve, hamarosan jön egy másik fehér ruhás, aki majd ellátja önt.
- Várjon! Ne hagyjon itt! – Kapta el rémülten a lány kezét, mikor ő felállni készült. – Ne hagyjon egyedül!
- Sajnálom, de másoknak is segítenem kell. Viszont ez a két férfi itt lesz magával, ők majd megvédik! – Nyugtatta a nőt, majd búcsúzóul intett a két Weasleynek, és futásnak eredt.
A város vége felé vette az irányt, ahonnan még hangosabb sikítások, és durranások hallatszottak. A főút menti közvilágítás megszűnt, s egyre sötétebb lett.
Alig rohanhatott pár métert, máris újabb rendtagokkal találkozott. Rémszem, és még két férfi épp egy mugli családot mentett ki a megrongált házukból. A lány egy intésére három vastag inda nőtt ki a földből, majd körülölelte az erkélyt tartó sérült gerendákat, szilárdan megtartva azt.
Lily továbbrohant – észre se véve Alastor Mordon csodálkozó pillantását –, azonban az nem kerülte el a figyelmét, hogy Harry és Ron egy dekromával harcolnak, miközben Hermione a földre kényszerült.
Azonnal feléjük sietett.
Egyre közelebb ért hozzájuk, de még nem támadt a dekromára, mert félt, hogy nem őt, hanem a három varázsló valamelyikét találná el.
A tétlenségnek meg is lett az eredménye, mert mikor a két fiú mögé ért, Ron rosszat sejtve felé fordult, amit a dekroma kihasznált, és a fiú lábaira különféle szúrós növényeket irányított. Ron elesett, és az indák a nyaka felé tekergőztek tovább. Hermione ijedtében felsikoltott, miközben Harry kitartóan szórta átkait a dekroma felé, amit azonban ő meg sem érzett.
Ekkor Lily kezéből hatalmas vízsugár tört ki egyenesen a fekete ruhás alakot célozva, aki erre a mögötte lévő kocsma ablakán keresztül a helyiségbe zuhant. Lily az ijedten kapálódzó Ron felé fordult, s mikor a lány a tenyerét felé mutatta, az álnok növényzet szétporladt.
- Annyira sajnálom, hamarabb kellett volna támadnom. Jól vagy? – Térdelt a fiú mellé Lily.
- Jól… jól vagyok – mondta Ron levegő után kapkodva. Hermione gyengéden átölelte a fiú vállait, miközben Harry is barátja mellé telepedett.
- Az átkaim miért nem ártottak neki? Olyan volt, mintha lepattantak volna róla – fordult a lány felé Harry, miután talpra állította barátját.
- Ha jól megfigyelted, láthattad, hogy furcsa szürke köd volt körülötte – kezdte Lily, és miután a fiú bólintott, folytatta: – Az a szürkeség olyan, mint nálam az a fénylő derengés. A druidák ezt a szeretetünk erejével hozzák létre, míg a dekromák ezt a szürkeséget a gyűlölettel idézik elő. Ezek, a mondhatni burkok, megvédenek bennünket a mágusok varázslataitól, és ha bővebben kiterjesztjük, akkor a körülöttünk lévőket is. Ezért nem ért semmit…
- Hasra! – kiáltotta Harry, majd a derekánál fogva a földre rántotta Lilyt, miközben fejük felett egy fekete nyílvessző süvített el.
A két fiatal szorosan egymás mellett ért földet.
Pár pillanat erejéig megállt körülöttük az idő, Lilynek csak a fiú intenzív, csodás smaragd szempárja létezett, melyben – mint egy kavargó zöld ködben – elveszett a tekintete.
- Nocsak, nocsak. Manapság már kuruzslók mentik meg a druidák szánalmas kis életét? – gúnyolódott druida nyelven a gyilokot kilövő dekroma, amitől a lány rögtön észhez tért, és feltápászkodott a földről.
- Egy pszichopata kuruzsló talpát nyaldosni, akárcsak egy aranyos kis pincsikutya persze cseppet se szánalmas – vágott vissza hasonló stílusban Lily.
- De felvágták a nyelvedet, te kis szuka! Majd én megtanítom neked, hogy hol a helyed! – harsogta a férfi, majd rögtön két tűzgömböt dobott a lány felé, amit Lily könnyűszerrel elhárított, helyette egy enyhe széllökést idézett, amitől a dekroma térdei megrogytak és elesett.
- Menjetek, itt úgyse tudtok segíteni! – szólt hátra Hermionéék felé a lány, azt azonban már nem látta, ahogy a kisebb sérüléseket szenvedő lány, Ronnal karöltve dehoppanált, ám Harry továbbra is ott állt, pálcáját harcra készen tartva.
A feketeruhás férfi a tenyerét a fölre téve megremegtette azt, majd egy széles mozdulat után az aszfalt repedezve vált ketté.
Lily az elején még megingott, de utána pár centire felemelkedett a földről, s kezeit maga előtt tartva körkörös mozdulatokat tett, és erős szélörvényt irányított a dekromára. Mire az guggoló helyzetéből hátrafelé bukfencezett, beverte a fejét, majd ájultan terült el a szembe lévő ház rózsabokra alatt. A lány talpa újra talajt ért, majd egy intéssel indák szoros béklyójába zárta az ernyedt testet.
Hátra fordult, és Harryvel találta szembe magát, akire a háta mögött egy újabb dekroma emelte harcra készen karjait. Rögtön a fiú mellé sietett. Aki először értetlenül nézte a lány rohanását, de amikor kettősüket egy vastag tűzkör fogta közre – ami egyre jobban szűkült –, egyből felfogta.
- Miért nem mentél el? – kérdezte homlokráncolva Lily, miközben megpróbálta maguktól távol tartani a narancssárga lángokat.
- Nem hagylak egyedül – felelte a fekete hajú fiú.
- De el kell menned, a dekromák ellen nem tehetsz semmit – mondta a lány, miközben előreszegezte tekintetét. – Ezt a tűzkört nem esik nehezemre szétoszlatni, de amíg fenntartom, a dekroma nem lát minket, és egy darabig támadni se fog. Harry hoppanálj el, a dekromák tudják, ki vagy!
- Vigyázz magadra! – mondta halkan Harry, majd eleget téve a lány kérésének, köddé vált. Lily még látta a fiú arcán, hogy megbántotta, de ezzel most nem tudott foglalkozni, helyette az őt körülvevő tűzkörön egy kis rést nyitott maga előtt, majd a még meglévő lángokat egy csomóba rendezte, és az ellenséges feketeruhás felé küldte.







*****

A druidák és a dekromák közötti harc még hosszú, fáradtságos órákig tartott, de végül a druidák győzedelmeskedtek.
Lily teljes értékű harcosként kivette a részét a csatából, s mikor véget ért, sértetlenül, ámbár fáradtan, koszosan, hidegtől vacogó fogakkal hajtotta mély álomra fejét.