Az én alternatív Harry Potter történetem - 21. Beszélgetés II.

 Sziasztok!

Örömmel látom, hogy ide is felnéztek néha újabb fejezet reményében, de megkérnélek titeket, hogy ha már erre jártok, akkor írjatok egy kis pár soros kritikát. Köszönöm és jó szórakozást!
Briki

Lily a szobájába érve rögtön a zuhany alá állt, s miközben a bizsergetően forró vizet magára engedte, gondolatai mélységébe merült.
Miután végzett és körüllengte az illatos pára, megszárította haját, felvette hálóingét és fürdőköpenyét is.
A forróság teljesen ellazította és felfrissítette fáradt tagjait, miközben megannyi megválaszolatlan kérdésén gondolkodott.

A lány annyira eltöprengett, hogy már csak azt vette észre, hogy a válaszokért felelős személy ajtaja előtt állt, és kopogásra emelte kezét. Mikor mindez tudatosult benne, megrázta a fejét, és magában nem túl kedves jelzőkkel illette épelméjűségét.
Már vissza is fordult volna, ha az a bizonyos ajtó nem tárult volna ki, és Harry nem dugta volna ki rajta kócos, de nagyon szemrevaló kobakját.
- Ó, szia Lily. Beszélgetést hallottam, és gondoltam, megnézem ki volt az – mondta a fiú, miközben szélesebbre tárta ajtaját.
A lány teljesen zavarba jött. Nem csak saját bolondsága miatt, hanem a Harry szája sarkába húzódó apró kis mosolytól is. Érezte, amint a meleg bizsergés a nyakától egészen az arcáig kúszik, hogy ott aztán teljesen pirossá fesse a lány arcszínét. No meg aztán eszébe jutott esti öltözete is, mire még jobban elpirult, már ha ez lehetséges volt.
- Én meg elgondolkoztam egy kicsit – ezek szerint hangosan. Ne haragudj, nem akartalak megzavarni, és későre is jár. Majd talán holnap… - motyogta zavartan Lily, miközben a mezítelen lábát fixírozta.
- Nem zavarsz…sőt, beszélni is szerettem volna veled, csak egész nap nem találtalak. Bejössz? – vágott közbe hirtelen a fiú, majd hátrébb lépett, hogy a lesütött szemű lány belépjen.
Miközben Lily elhaladt mellette, a gyönyörű, frissen mosott hajának jázmin illatától, s a térdig érő fürdőköpeny alól kilátszó formás lábak látványától hirtelen egy kicsit görcsbe rándult a fiú gyomra. Majd megrázta a fejét, abban a hitben, hogy attól majd tovatűnnek a „helytelen” gondolatok.
Harry szobája ugyanúgy nézett ki, mint a többi vendégszoba. Szép, baldachinos ágy, két kényelmes fotel egy kis asztallal, és a falnál ruhás és könyves szekrények sorakoztak. Azonban a fiú ágyán és asztalán szanaszét hevert egy-egy kupac könyv is.
- Bocs a kupiért – szabadkozott a tulajdonos, majd egy kicsit csinosabb halomba rakosgatta a vaskos köteteket, miután hellyel kínálta a lányt.
Amint Lily leült, újabb vörösödés következett, amiért végignézett a fiú – valószínűleg – alvós ruháján. Az egyszerű, fehér pólóban jól kirajzolódtak Harry formásan izmos karjai, vállai és széles mellkasa, ami biztosan a sok kviddics edzés miatt alakult ki. Nem is beszélve a lentebb kialakult izomzatról, amit egy sort fedett el.
A lány csak akkor ébredt fel a kábulatból, amikor Harry leült vele szembe, és érdeklődve tekintett rá.
- Merlinre, szedd már össze magad! – sikította Lily gondolatban. Majd miután valamelyest lenyugtatta magát, belekezdett a mondandójába. – Tartozom neked egy köszönömmel, és egy bocsánatkéréssel. Nagyon hálás vagyok neked, amiért megmentettél attól a dekroma nyíltól. Tudod, ha egy olyan nyíl eltalál egy mágust, vagy egy muglit, akkor annak nem lesz semmilyen hatása – mármint a nyilvánvaló fizikai sérülést leszámítva. De ha engem talált volna el, mind druidát, akkor szerencsésebb esettben csak pár óráig megbénulok, de ha nagyon komoly sérülést okoz, meg is ölhetett volna. Szóval, köszönöm – hadarta el gyorsan a lány, de a végére elkövette azt a hibát, hogy belenézett a fiú zöld szemébe, ami teljesen ledöbbentette. – Majdnem olyan a szemed, mint Albus bácsinak – bukott ki belőle óvatlanul.
- Tényleg? – csodálkozott Harry. – Miért?
- Hát mert, nem is tudom, olyan átható, mintha egyenesen a fejembe látnál, és onnan vizsgálnád meg azt, hogy igazat mondok-e. Mintha legilimentálnál, pedig tudom, hogy nem.
- Dumbledore professzornál én is ezt éreztem mindig – mondta csendesen a fiú.
- Neked is hiányzik, igaz? – kérdezte, vagy inkább állapította meg Lily. Látszott, hogy elkomorult a fiú arca.
- Igen, nagyon – válaszolt, majd csend honolt közöttük, amit Harry tört meg kis idő eltelte után. - De hozzád visszatérve, nem kell hálálkodnod, főleg, hogy előtte te mentettél meg minket, nem is egyszer, szóval én is köszönöm. Te tüntetted el a jégesőt is, igaz?
- Igen, én voltam, de utána lehettem volna ügyesebb is – fintorgott a lány. – Ron majdnem megfulladt.
- De mégsem fulladt meg, mert te elintézted azokat az indákat – győzködte a fiú. – Nem haragszik rád, nem is lenne rá oka.
- Mégse bízik bennem. Ahogy Mordon sem, mert szerinte kiszámíthatatlan vagyok és átcsábulok a dekromákhoz, sőt, egyenesen Voldemorthoz, mert nekem több erő kell majd. Pedig inkább…á, mindegy – füstölgött Lily.
Sikerült annyira felbosszantania magát, hogy teljesen megfeledkezett a kezdeti kényelmetlenségekről. Maga mellé húzta lábait, karját meg keresztbe fonta maga előtt.
- Ron nem mindig veszi észre azt, ami az orra előtt van, Mordonnak meg kialakult ez a bizalmatlankodó rigolyája, amit a hosszú, aurori évek után nem is csodálok – érvelt Harry.
- Hagyjuk – sóhajtotta a lány. – Ám még nem kértem bocsánatot azért, mert elküldtelek, miután megmentettél. Sajnálom, ha túl durva voltam, és utasítgatni sem akartalak.
- Megértettem, és nem haragszok. Hasonló esetben én is így tettem volna – mondta komoly tekintettel a fiú.
- Köszönöm – mosolygott hálásan Lily. – De ami korábban történt, az édesanyáddal… Nézd Harry, rettenetesen sajnálom, nem téged akartalak bántani vele.
- Tudom. Piton aljas volt veled szemben, de mindenkiből hasonló...öm, reakciót vált ki a viselkedésével – kereste a szavakat a fiú.
- Ne köntörfalazz: ostoba liba voltam, és azokat is megbántottam, akiket nem is akartam, sőt, láttam, hogy Pitont is telitalálatként érte, bármennyire is próbálta elrejteni – fakadt ki Lily.
- Szerintem nem vagy ostoba, sem liba – mosolyodott halványan Harry. – De én is tudok arról, hogy Piton szerelmes volt az édesanyámba, ami elég kellemetlenül, na jó borzasztó módon érintett, de ami volt, már megtörtént. Nem tudunk változtatni a múlt eseményein, így maradt az elfogadás és a megbocsátás. Szóval nem haragszom rád. Ami meg Pitont illeti, nos, elfogadtam az érzéseit, de ettől még nem felejtem el a tetteit.
A fiú szavai után Lily hatalmas megkönnyebbülést érzett a lelkében. Mintha egy mázsás tehertől szabadult volna meg, amint nem önszántából cipelt, mégis az ő bűne miatt keletkezett.
Azonban el is csodálkozott Harry hozzáállásán. Biztos nem volt könnyű elfogadnia egy olyan ember érzelmeit a saját édesanyja iránt, aki eddigi iskolás éveiben szívből gyűlölte. De Harry mégis túltette magát ezen. Bölcsen belátta, hogy ezen, ha akarna, se tudna változatni.
- Köszönöm. Nem is tudod, mekkora kő esett le most a szívemről. És ígérem, hogy nem hozom fel ezt a témát többé – szabadkozott a lány. – És ha már ennyire szóba került Piton, veled hogy viselkedik?
- Meglepő módon kicsit, no nem kedvesebb, de talán emberibben bánik velem. Az edzések alkalmával elmondja, hogy mit rontottam el, és hogy legközelebb hogyan kéne helyesen végrehajtanom. Sőt, a mai alkalommal egy burkolt dicséretet is mondott.
- Hm. Akkor csak velem ilyen szadista – fintorodott el Lily.
- A gúnyos megjegyzéseit még így se felejtette el teljesen, akkor nem is Piton lenne! Malfoy pedig nagyon furcsa.
- A szökésére gondolsz? Engem is alaposan meglepett. Először azt hittem, hogy a halálfalókhoz ment, de amikor Mrs. Malfoy teljesen kétségbe esve kereste, és ahogy aggódott érte! Szereti a fiát, ebben biztos vagyok – magyarázta a lány.
- Ráadásul Draco – hangsúlyozta Harry a nevét egy apró fintor kíséretében – nem a halálfalókhoz ment, hanem ellenük. Sokat segített, míg ott volt, és válogatás nélkül intézte el a halálfalókat.
- És megmentette Alent – motyogta csendesen Lily, majd az előtte lévő szőnyeg rojtjait kezdte tanulmányozni.
- Ott voltam, amikor Kate felébresztette, és azt mondta, rendbe jön – próbálta vigasztalni a lányt Harry.
- Tudom, délután, amikor hazaértem beszélgettünk – mondta a lány csendesen, ám hogy befejezzék ezt a kényelmenten témát, egy új kérdéssel állt elő. – Szerinted Malfoyék tényleg a mi oldalunkon állnak? – Nézett ismét a fiú szemébe.
- Nem vagyok még teljesen meggyőződve róla, de kezdem azt hinni, hogy igen – biccentett rá komoly tekintettel a fiú.
- Én is hasonlóképp gondolom. Továbbra sem bíznám rá az életemet, de mintha tényleg a mi oldalunkon lenne – mondta Lily, s ezzel le is zárták ezt a témát is. Azonban beszélgetésük még nem ért végett. Sok fontos dologról esett szó köztük, amiben remekül megértették a másikat, és hasonló gondolkodásmenetük lehetővé tette, hogy kevésbé számottevő dolgokról is tudjanak beszélgetni.
A kezdeti zavaruk is tovaszállt, jól érezték magukat a másik társaságában, és olyannyira elrepült az idő felettük, hogy mindkettejüket abban a fotelban nyomta el az álom, ahol az elejétől fogva ültek.

*****

- Hol van? Beszélj! …Crucio!
- Kérem, ne bántsa. Ne bántsa a feleségemet! – hangzott apja könyörgése.
- Árulja el, hol a gyerek, és akkor megkegyelmezünk.
- Nem, őt nem…
- Avada Kedavra!

Lily könnyáztatta szeme hirtelen felpattantak. Zihálva szedte a levegőt, s a kezdeti ijedsége után észrevette, hogy Harry sötétbe burkolódzó szobájában van, a fotelben, egy lehetetlennek tűnő pozitúrában.
Kézfejével letörölte könnyeit, és mély lélegzetvételekkel próbálta lenyugtatni őrülten kalapáló szívét.
Mikor kissé lenyugodott, halkan felkelt ideiglenes fekvőhelyéről, és egy halovány mosollyal vette észre, hogy valaki egy pléddel betakarta miután elaludt.
Ez a valaki nyílván a vele szemben szuszogó Harry volt, aki ugyanolyan kényelmetlen testhelyzetben volt, mint ő. Lily sajgó tagokkal és a lehető leghalkabban közelítette meg a pihenő fiút, óvatosan betakarta az iménti pléddel, és letette félrecsúszó szemüvegét az asztalra.
Harry békés arca meg se rezzent a mozdulat közben, így Lily felkapta a fiú varázspálcáját az éjjeli szekrényről, és egy elsuttogott Nox után nyugodt szívvel lépdelt ki az ajtón.
Újra rémálma támadt a szülei halálának estéjéről, amitől a térde még enyhén megremegett.
Rémes hangok, és sötétség vette körül, valamint egy érzés. A tehetetlenség érzése, mert akármennyire is akart a szülein segíteni, valami mégis megbénította.
Fázósan húzta összébb magán a köntösét Lily, és mivel nem volt nála a varázspálcája, a sötétben tapogatózva indult a konyhába, hogy megtornáztassa elzsibbadt lábait, és hogy igyon egy pohár vizet. Ám alig érte el a lépcső alját, hirtelen egy világító pálcát szegeztek az arcába, amitől egy pillanatra elakadt a lány lélegzete.
- Kezdem azt feltételezni, hogy követ engem kisasszony – hallatszott Piton mély tónusú hangja.
- Nem tudtam, hogy rajtam kívül, az éjszaka közepén valaki más is bóklászik a házban. És örülnék, ha nem vakítana meg, professzor – mondta hunyorogva a lány, mire a férfi egy pálcaintéssel kivilágította az egész helyiséget, és eltette pálcáját. – Köszönöm.
- És miért indult sétálni – ahogy ön fogalmazott – az éjszaka közepén? – vonta fel szemöldökét a bájitalszakértő, azonban nem kerülte el figyelmét az, hogy a lány szeme sírástól és alvatlanságtól vöröslött.
- A konyhába tartottam, egy pohár vízért, de ha már itt tartunk, én is kérdezhetném ugyanezt – vágott vissza Lily.
- Micsoda szerencse, hogy boszorkánynak született, aki varázsolni is képes! Így még mindig nem értem, hogy miért a sötétben bóklászott – faggatta tovább Piton.
- Mert mint láthatja nincs nálam a varázspálcám, ergo nem tudtam fényt gyújtani. Elégedett a válaszommal? – kérdezte kicsit indulatosan.
- Koránt sem, de azt megtudhatom, hogy miért van fent, amikor mindenki más alszik? – Piton a korábbi beszélgetések szöges ellentéteként nyugodt hangon beszélt a lányhoz, aki először nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel.
- Semmi köze hozzá – mondta Lily, mivel jobbat nem tudott hirtelen kitalálni, és inkább taktikát változtatott. – És ön professzor miért nincs ágyban?
- Ne terelje el a témát, nálam ez semmit sem ér. Ám ha azt mondaná, hogy rosszat álmodott, és felteszem nem is ez az első alkalom, akkor megkérdezném, hogy kér-e egy fiola Álomtalan Álom főzetet? – mondta a tanár rezzenéstelen arccal.
Lily egy pillanatra ledermedt, majd egy kis gondolkozás után rájött, hogy a férfinak nem kellett sokat töprengenie azon, hogy miért van itt, mert az arcára van írva minden. És mivel Piton sarokba szorította a főzettel kapcsolatban, csak egy megoldás maradt.
- Ha azt mondom, hogy mindez igaz, és kérnék a főzetből, akkor elárulja, mi történt Lydia Knight-tal?
- Nem adja fel, igaz? – sóhajtotta kissé fáradtan Piton.
- Egy cseppet sem áll szándékomban – vágta rá gondolkozás nélkül Lily.
- Ez esetben, kövessen – mondta a férfi, majd a lépcső oldalánál nyíló pincehelyiség felé tartott. Ám szokásos lendületes lépteit lassultak, és a talárja sem örvénylett a tanár mögött, ahogyan azt már a lány sokszor megfigyelte.
Lily szó nélkül követte a férfit, de a pince hideg folyosója és fagyos padlója miatt össze-összekoccantak a mezítlábas lány fogai. Szerencséjére azonban hamar elérték a bájitallaborként használt szobát, ahol már kevésbé volt hűvös, így a lány remegése kicsit alábbhagyott.
A helyiség közepén egy nagy asztal tele volt üstökkel, kémcsövekkel és lombikokkal, míg a falaknál szekrények sorakoztak roskadásig telerakva könyvekkel és bájitalos fiolákkal.
- Miss Knight-ot azért akarták megölni a halálfalók, mert a Nagyúr parancsba adta, hogy szedjenek ki belőle egy nagyon értékes bájitalreceptet – kezdett bele Piton, miközben az egyik bájitalos szekrényhez ment, és levett onnan egy üvegcsét. - Ám a hölgy nem árulta el nekik, ezért megkínozták, és azt hitték, meg is halt.
- De nem ez történt, és ön megmentette – foglalta össze röviden Lily.
- Az Álomtalan Álom főzettől azonnal mélyen és álmatlanul fog aludni. De függőséghez vezet, ezért azt javaslom, egyszerre csak a felét igya meg, és a másik felét tartogassa későbbre – mondta a férfi, mintha meg se hallotta volna a lány szavait. Majd Lily kezébe nyomta a fiolát.
- Köszönöm. De gondolom, azt már nem akarja elárulni, milyen receptről van szó.
- Jól gondolta. Miss Knight pedig fel fog épülni. Viszlát, Miss White – köszönt el a férfi, miközben egy látszólag nagyon fontos könyv tanulmányozásába kezdett.
- Köszönöm a bájitalt, és az információt. Jó éjt, professzor – köszönt el a lány is, majd csendesen távozott a helyiségből.