Az én alternatív Harry Potter történetem - 23. A jót miért követi mindig rossz?

Miközben Fred fájó hátsófelét dörzsölgetve felállt, a többiekből kirobbant a kacagás, de Harry csak értetlenül meredt továbbra is a kezére.
- Hát ez nagyon jó volt Harry pajtás, észre se vettem a varázspálcádat – veregette vállon George a még mindig sokkolt fiút.
- Nem is vettem elő. Nem varázslattal tüntettem el azt a széket, vagy legalábbis nem a pálcámmal – motyogta Harry.
- Ezt hogy érted? – hajolt felé Hermione. – Ha nem a pálcáddal csináltad, akkor hogyan?
- Mondtam, hogy nem tudom! Rámutattam Fred székére, és az csak úgy eltűnt – csattant fel kissé ingerülten a fiú.
Idegesítette az ikrek iménti célozgatásai, és az is, hogy fogalma sem volt arról, mégis hogyan tüntethette el azt a széket Fred alól, pusztán a keze segítségével. Hacsak nem…
- Nem használtam varázspálcát, csak rámutattam a székre. Mi van, ha ez azért történt, mert – tudjátok – már nagykorú lettem? Ez lenne Griffendél öröksége? Hogy tudok az ujjaimmal is varázsolni? – nézett az asztalnál ülőkre válasz reményében.
Mindenki abbahagyta a nevetést, helyette inkább elgondolkodva viszonozták az ünnepelt tekintetét, majd Sirius szólt elsőként.
- Könnyen meglehet, hogy az a plusz mágia, amit Dumbledore említett, ilyen formában jelent meg nálad. Próbáld meg még egyszer, mondjuk, invitóval hívd magadhoz azt a poharat – mutatott a férfi az asztal végén lévő üres pohárra.
Harry úgy tett, ahogy keresztapja mondta, rámutatott a pohárra, kimondta a begyűjtő varázsigét, de az üvegpohár meg se mozdult. A fiú megpróbálta még egyszer és még egyszer, de mindegyik próbálkozása kudarcot vallott. Már épp a nem tetsző véleményét készült kimondani a fiú, mikor Piton valósággal kirobbant a pincébe vezető ajtón, és sürgető tekintetét végighordozta a kis társaságon.
- Dolgunk akadt Mr. Potter - mondta szigorúan és lényegre törően a férfi, majd hátat fordított és lobogó talárral indult vissza, de Harry hangja egy pillanatra megállásra kényszeríttette.
- Siriusék is jöhetnek?
- Ha nagyon muszáj – húzta el a száját, majd tovább indult.

*****

Lily sokkal kipihentebben, energikusabban ébredt fel, mint az elmúlt napokban, és ez a hangulatában, valamint az öltözékében is megmutatkozott.
Magában dúdolva vett ki szekrényéből egy a mugli divat szerint koptatott, sötét térdnadrágot és egy halványsárga rövid ujjú blúzt. Vörös haját kiengedve hagyta, lábára pedig egy fekete balettcipőt húzott.

- Hű de csinos vagy! – üdvözölte a barátnőjét Ginny a konyhában. – Ideje volt már, hogy valami színesben is megjelenj, ne megint feketében.
- Hé, én szeretem a feketét! Mi bajod vele? – huppant le egy tál levessel a lány, miközben érdeklődve hallgatta a Weasley lányt.
- Semmi bajom a feketével, remekül áll neked, de jó végre nem csak sötét ruhákban látni téged, ennyi.
- Kicsit kipihentebben ébredtem – vont vállat a lány, majd kanalazni kezdte a levest.
- Anya látta az Álomtalan álom főzetet az éjjeliszekrényeden. Valami baj van? – tért a lényegre aggodalmaskodva Ginny. – Szerintem vagyunk már olyan jóban, hogy ha valami gondod van, akkor azt nekem nyugodtan elmondhatod.
- Tudom, Ginny, és köszönöm. Csak nehéz nekem erről beszélni – nézett rá fájdalmas tekintettel, majd hátrafordult, és amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sincs a közelükben, halkan beszélni kezdett. – Régen, amikor még kicsi voltam, sokszor voltak rossz álmaim – a szüleimről. Ezek az álmok idővel eltűntek, de mióta Piton legilimentálni próbált ismét előjöttek.
- Jaj, Merlinre Lily! Nagyon sajnálom – nézett rá együtt érzően Ginny. – Ez borzalmas lehetett.
- Hát nem volt kellemes. De ma hajnalban, amikor felébredtem Harry szobájában akkor…ööö akarom mondani a szobámban, ami Harry szobája mellett van… - magyarázkodott Lily, de piros arcszíne, valamint Ginny felvidult arca láttán feladta az értelmetlen küzdelmet, és inkább elhallgatott.
- Mit kerestél te Harry szobájában? – kérdezte vigyorogva Ginny. – Várj, minden piszkos részletről azért nem akarok hallani!
- Ginny, halkabban! És mégis mire gondoltál te lány, hm? – érdeklődött szigorú hangnemben, de a kis mosoly ott bujkált a szája szegletében.
- Hát, pillanatnyilag sok minden átfutott az agyamon…
- Jaj, te perverz kis perszóna, nem történt semmi olyasmi, amire célozgatsz, csak beszélgettünk, és olyan gyorsan elrepült az idő, hogy végül elaludtunk. És még mielőtt megkérdeznéd! Nem, nem az ágyban fekve, egymást átölve aludtunk el, hanem külön-külön a fotelben – hadarta el gyorsan a történteket Lily, miközben Ginny hangosan kuncogott.
- Ki mondta, hogy én ARRA gondolok? Kicsit sok ez a magyarázkodás nekem – mondta sejtelmesen, mire Lily csak a szemét forgatta. – Na, de visszatérve az eredeti témára, szóval, mikor felkeltél Harry szobájában, és adtál neki egy jó éjt puszit…
- Ginny!
- Jó-jó, szóval felkeltél, és?
- Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, de Piton is ott volt, és végül már nem is emlékszem, hogy következtette ki, hogy rémálmaim vannak, csak arra emlékszem, hogy a kezembe nyomta a bájitalt, és utána sikerült kiszednem belőle, hogy ki az a nő, akit megmentett.
- Tényleg, és ki az? Mondd már! – mocorgott izgatottan a székében Ginny.
- Jaj, de türelmetlen vagy! Annyit mondott, hogy a nő tud egy titkos bájitalreceptről, ami kellett Voldemortnak – Ginny felszisszent a név hallatán, de Lily ezt figyelmen kívül hagyta -, és a halálfalóknak kellett volna kiszedniük belőle, ami nem sikerült.
- Piton megmentette az életét! – vonta le a következtetést a Weasley lány.
- Pontosan – biccentett Lily, majd felállt, és kézzel nekilátott a mosogatásnak.
- Te mit csinálsz? – érdeklődött Ginny, miközben úgy nézett a barátnőjére, mint egy sültbolondra.
- Mosogatok, vagy ez nem elég egyértelmű?
- De kézzel?! – háborodott fel a lány. – Akár hiszed, akár nem, már nagykorú boszorkány vagy, és varázspálcád is van!
- Na és? Attól még varázslat nélkül is el tudom végezni a házimunkát. Nem értem, mi a problémád – nézett értetlenül a kék szeműre.
- Ginny drágám, kiteregetnél még ma? Hányszor szóljak még? – hallatszott Mrs. Weasley panasza valahonnan az emeletről, mire a lány bosszúsan elfintorodott.
- Megyek már!
- Azt hiszem, már értem mi a bajod – kuncogta Lily, miután elzárta a csapot. – De kitartás, már csak pár hónap, és te is varázsolhatsz.
- Kösz a bíztatást – morogta, majd édesanyjának szót fogadva munkára látott a kertben.

*****

Végül azért Lily mégiscsak segített barátnőjének a teregetéssel, és vidáman csacsogtak mindenről, ami csak az eszükbe jutott.
- És mondd csak, mi a helyzet Dracóval? – érdeklődött csak úgy mellékesen Lily egy nagy lepedő kihajtogatásával bajlódva.
- Semmi, mi lenne? – vont vállat lesütött szemmel a kérdezett.
- Nem is tudom. Csak észrevettem, hogy veled egész normálisan, mondhatni kedvesen beszélget.
- Veled se volt bunkó, nem? – kérdezte rögtön.
- Nem, nem volt az. De vajon ez a téma miért érint téged olyan kellemetlenül? – vonta fel a szemöldökét kíváncsiságában Lily.
- Egyáltalán nem érint kellemetlenül, nem tudom, miről beszélsz.
- Ginny! Ugye tudod, hogy nekem is elmondhatsz bármit?
- Persze, hogy tudom. Csak ez még bennem sem körvonalazódott ki igazán. És én… izé… azt hiszem, hogy kedvelem Dracót – vallotta be.
- Gondoltam, hogy valami ilyesmiről van szó…
- Nézd, én nem azt mondtam, hogy szerelmes vagyok belé, csak kedvelem. Nem sérteget, és a gúnyos megjegyzéseit is meg lehet szokni. Meg hát melyik lánynak ne tetszene Draco Malfoy?
- Ginny, nem akarlak lebeszélni róla, az a te döntésed lenne. Csak feltűnt, hogy miként viselkedsz vele, és ő veled, ennyi. De azért mégis megkérlek, hogy óvatosan bánj vele. Még nem egészen bízok meg benne.
- Persze, óvatos leszek, főleg, hogy csak semmiség az egész – vont vállat ismét Ginny, majd más, érdektelenebb témába kezdtek.

A lány jókedve egész nap kitartott, ami részben annak is köszönhető volt, hogy nem találkozott Harryvel, így nem érezhette magát kínosan, főleg a Ginnyvel folytatott érdekes beszélgetés után.
Azonban a vacsoraidőben mégiscsak összetalálkoztak, és valahogy egymással szembe kerültek az asztalnál. Bár Lily gyanította, hogy ebben egy kicsit Ginny is közrejátszott, mégse bánta, elvégre nem is történt semmi rossz dolog köztük. Sőt, a lánynak nagyon is jól esett beszélgetni a fiúval, és a kényes kérdések is megválaszolásra kerültek.
Lilyt a gondolataiból Harry rázta fel, aki egy érmét tartott a kezében.
- Piton azt üzente, hogy vérfarkasok támadnak egy kis falura, Frenshamra egy óra múlva.
- Miért? Elterelés? – kérdezte izgatottan Sirius.
- Nem, tesztelés miatt. Grayback kíváncsi a hívei teljesítményére – fintorgott undorodva Harry.
- Hát ez szörnyű! – sopánkodott Mrs. Weasley. – Remus mikor ér vissza?
- Csak holnap Mrs. Wealsey. Ma telihold van – válaszolt Hermione.
- De hát akkor…
- Azt tesszük, amit kell. Megvédjük azokat az embereket – mondta eltökélten Harry, majd fel is állt az asztaltól, és patrónus segítségével értesítette Mordont, Kingsleyt, Hestia Jonest, Billt, Fleurt és Charliet.
Lily ámulattal figyelte Harry ténykedését. A fiú nem esett kétségbe, egyből a helyzet magaslatára állt, és miután megérkezett a többi rendtag, a tanácskozó teremben meghallgatta az ő véleményüket, majd tervezgetni kezdett.
Mindenki Harry utasítása szerint tett, senki nem vonta kétségbe a szavait, bár nem is volt mivel ellenkezniük. A fiú – vagy komolyságát tekintve inkább már férfi – nagyon ügyes vezetőnek bizonyult, és az idősebb rendtagok egyenrangúnak tekintették őt.
Lily, Ginny, Draco, Mrs. Weasley és Mrs. Malfoy pedig a tanácskozó terem egyik sarkában foglaltak helyet és csendben figyelték a többieket. Ám Draco megunta a hallgatást.
- Én is segíteni szeretnék – fordult eltökélten Harry felé.
- Draco! – szólt rá kétségbeesett hangon Mrs. Malfoy, de ez nem tántorította el fia elhatározását.
- Én is csatlakozni szeretnék! – lépett be Alen az ajtón, nyomában Kate szelíd mosollyal az ajkain.
- Nem tudtam maradásra bírni – tárta szét kezeit a nő. – Gyógyítói szempontból nézve Alennek kutya baja sincs, a fején lévő seb begyógyult, és nem maradt hátra semmi más maradandó sérülés. De talán a múltkori baleset után…
- Nem, tökéletesen jól vagyok, és minden emberre szükség van, nem igaz, Harry? – vágott Kate szavába hajthatatlanul. Harry sóhajtott egyet, majd közölte a döntését.
- Remélhetőleg nem fog semmi váratlan történni – a vérfarkas támadáson kívül –, de azért nem árt az óvatosság, és minél többen vagyunk, annál jobb. Kizárólag akkor jöhetsz velünk Alen, ha tényleg száz százalékig biztos vagy magadban, mert különben csak hátráltatnál bennünket.
- Ezzel én is tisztába vagyok, és kifogástalanul érzem magam. Nem lesz velem semmi probléma – bizonygatta a finn fiú.
- Rendben. Ami pedig téged érint Mal…Draco, ha tényleg velünk szeretnél tartani, nem mondhatok nemet, és ezzel is bizonyíthatod a helyedet a Rendnél. Viszont figyelni foglak, és ha bármi gyanúsat is elkövetsz – bármit –, akkor végképp elszalasztottad a lehetőségedet – mondta Harry kemény hanghordozással. - Ezekkel a feltételekkel is jönni akarsz?
- Igen – biccentett az ifjú Malfoy.
- Rendben, akkor ahogy megbeszéltük, mindenki maradjon együtt a saját párjával. Kivéve Kingsley inkább Alennel, Draco pedig Siriusszal alkossatok párokat – adta ki az utasítást a fekete hajú fiú, mire a párok rögtön egymás mellé álltak. Bill Fleur kezét fogta, Hastia Jones Charlie mellett állt, Ron és Hermione Harryvel maradtak, míg Mordon Mr. Weasleyvel lesz majd jelen.
Ahogy a rendtagok felsorakoztak, Lilyben is felébredt a vágy, hogy ő is csatlakozzon hozzájuk, már majdnem rákérdezett Harrynél, hogy talán segíthetne a Dracónak vagy Alennek, mikor a fiú felé fordult, és mélyen a lány szemébe nézett.
- Tudod, hogy nem jöhetsz velünk – mondta szinte suttogva a fiú.
- Honnan tudod, hogy mit akartam mondani? – kérdezte erőtlenül Lily. Szinte beleveszett abba a smaragd szempárba, és a szíve, számára érthetetlen módon gyorsabb iramot kezdett diktálni.
- Csak rád kell nézni – mosolygott szelíden Harry, majd jobb kezét a lány vállára fektette. – Engem is meg tud őrjíteni a tétlenség, de sajnálom, nem lehet. Vigyázz magadra és a többiekre.
- Tudod, ezt inkább nekem kéne mondanom – viszonozta a mosolyt Lily.
- Azért csak fogadd meg! – nézett utoljára a lány szemébe, majd elszakadt a lány tekintetétől, kilépett a bejárati ajtón, miközben Lily sok szerencsét kívánt nekik, bízva abban, hogy nem lesz rá szükségük.