Az én alternatív Harry Potter történetem - 26. Mi történt tegnap este?

Sziasztok!

Két sikeres vizsga, hízelgő szavak és egy ihletekkel teletűzdelt nap után úgy döntöttem, hogy ezt a fejezetet most bétázatlanul bár, de felrakom, ám amint UnicornFairy visszatér a nyaralásból, kijavítva is felteszem majd.

Nem túl hosszú, és nem is túl vidám ez a rész, de azért mégis ajánlanám Daedalusnak és Sirius Blacknek, akik mindig várják a frissítést, és nagyon kedves véleményeket írnak nekem. Amit most itt is köszönök nektek! :)

Jó olvasást, és véleménynek még mindig örülnék!

Üdv:

Briki

- Annyi az egész, hogy tudok pálca nélkül is varázsolni – grimaszolt keseredetten Harry.
- De hisz ez nagyon jó! – lelkesült Lily. – Hé, most miért vágsz ilyen arcot?
- Ez semmi! Azt hittem…vagyis mindenki azt hitte, hogy majd valamilyen különlegesebb erőt kapok. Minden erősebb varázsló és boszorkány képes valamilyen mértékben pálcahasználat nélkül varázsolni. Ez semmiben sem különleges! – fakadt ki hirtelen a fiú, majd felpattant a helyéről és járkálni kezdett a szűk szobában.
- Eddig tudtál pálca nélkül varázsolni? – kérdezte higgadttan a lány.
- Nem, persze hogy nem – túrt a sűrű kócos hajába. – De ez kevés arra, hogy legyőzzem Voldemortot!
- Nem, Harry. Ez egyáltalán nem kevés egy tizenhét éves fiúhoz képest, aki már így is messze túlszárnyalta a korabelieket. És mégis miért pont neked kellene legyőznöd Voldemortot? Ezért van a Főnix Rendje, hogy majd közösen, együttes erővel szálljunk szembe vele! – állt fel a lány is ültéből és a csalódott képű Harry elé állt.
- Nem tudsz te erről semmit – mondta halkan a fiú, miközben oldalra fordította a fejét, hogy ne kelljen a lány szemébe néznie, ám Lily nem hagyta magát, még közelebb lépkedett és gyengéden maga felé fordította az arcát.
- Akkor világosíts fel erről – suttogta, miközben az újhegyei még mindig Harry arcán nyugodtak.
Ettől a közelségtől mindketten furcsán érezték magukat, volt valamilyen kis vibrálást közöttük, amit egyikük sem tudott volna megmagyarázni.
- Tudod, hogy nem lehet.
- Hát, egy próbát azért megért – mosolyodott halványan a lány, majd elengedte a fiú arcát, és hátrált egy lépést. – De visszatérve az eredeti témára, szerintem nem olyan szörnyű ez a plusz erő dolog. Gondolj csak bele! Ha már mindenképp Voldemort ellen akarod használni az erődet, szerinted ő számítana arra, hogy egyszer csak pálca nélkül is támadod? – húzta fel a szemöldökét. – Nem hinném.
- Igen, ebben igazad van, de akkor is többre számítottam. Griffendél Godrik leszármazottjaként sokkal többre – csüggedt továbbra is Harry.
- Az erő nem mindig – nem minden tekintettben – hasznos. Ha most, nem is tudom, mondjuk, olyan plusz erőt kaptál volna, mint amilyen nekem is van, az csak hátráltatott volna téged – mondta semmibe révedő tekintettel a lány, majd visszaült korábbi helyére. Harry tűnődve nézte Lilyt, aki látszólag teljesen elmerült saját gondolatainak világában, de mivel nem bírta ki, rákérdezett:
- Ezt hogy érted?
- Évekig tartott az erőm feletti kontrolálást megtanulni. Tanulás közben voltak olyan véletlen „balesetek”, hogy amikor tüsszentettem, olyan szélörvényt hoztam létre, ami felforgatta az egész helyiség berendezését. Egy tüsszentéssel! – nézett elkínzott arccal a fiúra. – Nem hinném, hogy te most pont ilyenre vágynál.
- Nem, valóban, de nem bírom a tétlenkedést! Túl lassan haladunk az izé…feladatunkkal, és minden segítség jól jönne most, mint például ez a plusz erő dolog.
- Nem a plusz képességedtől válik valaki különleges és erős varázslóvá. Sokkal inkább attól, ahogyan a már meglévőt használja – motyogta félig magának Lily, majd félrebillentette a fejét, és úgy kérdezte: – Ez most nagyon furcsán hangzott, nem?
- Te is tanultál Dumbledore professzortól, nem csak én – húzta árnyalatnyival feljebb szája csücskét a fiú. – Értem mire gondolsz, és köszönöm, hogy megértesz.
A lány elgondolkozva figyelte a fiú apró mosolyát, amit csak nagyon ritkán állt módjában látni. Amikor mosolygott halványabbnak tetszettek a szeme alatti karikák, és a szemeiből is eltűnt az aggodalom. Pattanásig feszült, mindig mindenre felkészült izmai elernyedtek, és lazított férfias testtartásán.
Amikor végül Lily rádöbbent, miken is járt az agya, rettenetesen elszégyellte magát.
- Ne légy hülye! Ezt gyorsan felejtsd el Lilyan! Te nem egy ábrándos tini lány vagy, aki lépten-nyomon elájul egy kellemes fiú társaságában! Főleg nem ilyen körülmények között! Harrynek kisebb gondja is nagyobb nálad! – visított magával gondolatban.
A néma vívódása pár pillanatnál többet alig vett igénybe; enyhén megrázta üstökét, majd egy újabb lehetetlen témába kezdett.
- A feladatotok miatt voltatok tegnap abban a kis templomban?
- Igen – válaszolt összehúzott szemöldökkel Harry. Nem igazán értette a hirtelen változást. – A feladat miatt voltunk ott, de többet tudod, hogy nem mondhatok.
- Valahogy sejtettem, hogy ehhez hasonló választ fogok kapni – bólintott rá szenvtelenül Lily. – És azt sem árulhatod el, hogy miért voltál olyan…kimerült?
- Gondolom sejted, hogy nem egy egyszerű tevékenység az, amit el kell végeznünk – mondta nem épp bőbeszédűen a fiú.
- Persze, csak meglepődtem, ennyi az egész – rántotta meg a vállát Lily, miközben próbált nem a fiúra nézni. Mivel úgy gondolta, hogy több információt már úgy sem fog kihúzni Harryből, hagyta a témát, ám így kissé kínos csönd telepedett rájuk.
- Úgy látom ismét a helyzet magaslatán áll, Miss Withe – lépett a szűk kis szobába Piton a szokásos gúnyos mosolya kísértében.
- Én pedig úgy látom, hogy ön mindig egy beszélgetés kellős közepébe toppan be – állt fel Lily az ágyról, és hogy valamivel hasznossá tegye magát, a korábban lebegtetett lámpa búráját igazította meg. Már csak azért is, hogy hátat fordítson Pitonnak, aki gúnyos pillantásával hozta a lány tudtára azt, hogy ő pontosan tisztában van azzal, hogy a beszélgetés már a megérkezte előtt befejeződött.
- Black odafönt vár téged Potter – biccentett a fiú felé, aki viszont nem indult el a keresztapjához, hanem a lány lelki állapotát méregette aggódó tekintetével. Lily ezt észrevette, és megpróbált olyan őszinte mosolyt varázsolni az arcára, amilyet csak tudott.
- Nyugodtan menj, Harry.
- Hacsak a jelenlétemben nem aggódik a testi épsége miatt Miss White – mondta a bájitalszakértő miközben összefonta a karját a mellkasa előtt.
- Kellene? – vigyorodott el pimaszul a lány, mire a férfi csak a szemeit forgatta. Ekkor döntötte el Harry, hogy nem kell annyira aggódnia Lily miatt.
- Rendben. Fent leszek, ha kellenék – mondta, majd kiment a szobából.
Lily újra a lámpa felé fordult, majd azt maga előtt lebegtetve az ajtó felé vette az irányt, ám Piton karba tett kézzel elállta az utat.
- Ha már itt van, segíthetne is. Már csak két szoba van hátra – torpant meg a férfi előtt.
- Nem ezért jöttem – felelte szűkszavúan Piton.
- Hát akkor miért? – állt egyik lábáról a másikra Lily, amikor a férfi még mindig hallgatott. – Elárulja, vagy azt szeretné, hogy kitaláljam?
- Hallottam a tegnap esti kalandjáról – mondta az utolsó szót hangsúlyozva.
- És?! – kérdezte kissé idegesen, aminek okát a professzorral is megosztotta. – Miért kell mindent harapófogóval kihúzni magából?
- Mivel mit csinálni? – kérdezett rá a mugli kifejezésre Piton. Hangsúlyában enyhe tanácstalanság érződött, ami nem is kerülte el a lány figyelmét, de végül Lily türelmetlenül csak legyintett a kérdésre.
- Szóval tudja mi történt. Rendben. Felfogtam. Esetleg hozzáfűzne még valamit, vagy csak szimplán közölte velem?
- Azt mondtam, hogy hallottam róla, nem azt, hogy minden részletet tudok – préselte össze penge vékony ajkait. – Ismerte a támadót?
- Igen, ismertem. Score-nak hívják, aki elárulta a druidákat és a dekromákhoz csatlakozott. Azért követte Harryéket, mert azt a parancsot kapta.
- De maga észrevette, hogy Potterék eltűntek és utánuk ment – folytatta Piton.
- Láttam, hogy követik őket, ezért indultam én is utánuk – sóhajtotta, majd már kitudja hányadszor, visszatette a lámpát a helyére, és leült az ágy szélére. – Amikor megtaláltam a templomot megpróbáltam feltartóztatni a dekromát, ami az elején még nem igazán sikerült – húzta el a száját az emlék hatására.
- Azonban Potterék segítettek, és végül ön került ki győztesen – eddig ismerem a történetet. A legfőbb kérdésem az, hogy miért az emléktörést választotta?
- Mit kellett volna tennem? Megölni őt? – nyögött fel Lily, majd a tenyerébe temette az arcát. – Tudta, hogy Harryék is ott voltak. Ha elengedtem volna, akkor még több dekromával és halálfalóval jött volna vissza, aminek beláthatatlan következményei lettek volna – hallgatott el egy pillanatra, majd felemelte a fejét, és egyenesen a professzor szemébe nézett. – Persze meg is ölhettem volna őt. Akkor nem kellett volna aggódnunk amiatt, hogy esősítéssel jött volna vissza vagy sem.
- Ellenben mégsem ölte meg. Az ellenkezett volna a druida mivoltával – látta át a dolgot Piton.
- Igen. Így egy köztes megoldást választottunk – az emléktörést. Először ráijesztettem a druidák nyilával – vagy legalábbis ez lett volna a célom – majd lefogtuk, és kitöröltem az emlékeit a csatáról, Harryékről, és az egész megbízatásról is. Utána Ron elkábította és onnan jó messzire hoppanált vele.
- Potter azt mondta, hogy nem a varázspálcájával hajtotta végre az emléktörlést. Újabb druida képesség? – húzta fel a szemöldökét a férfi.
- Igen. Mentális druida képesség. Ez kivétel nélkül megvan mindenkiben, arra az esetre, ha az emberek előtt kényszerülünk használni az adottságainkat – felelte készségesen Lily, mire a férfi biccentett megértése jeléül.
Különböző gondolatok kavarogtak Lily fejében. Minerva és Aberfoth, a druidák és a dekromák közötti harc, Harry gondterheltsége, Alen sérülése, Lydia Knight felépülése és az újságírók valamint a minisztérium vájkálása a múltja, illetve a kiléte után. Mi jöhet még? – tette fel magába a költői kérdést a lány.
- Van még valami mondanivalója Miss White? – kérdezte csendesen Piton, miközben végig figyelte vele szemben ülő, gondolataiba merülő arcát.
- Nincs. Vagyis, de van – gondolta meg magát hirtelen. – Miért érdekelte az én verzióm is? Gondolom ugyanaz, mint amit Harryék mondtak.
- Valóban. Csupán érdekelt, hogy ön hogy élte meg – magyarázta a tanár, ám Lily ezzel a válasszal még nem elégedett meg.
- Nem mondtam, hogy miképp éreztem, vagy mit gondoltam az események alatt – kötekedett összefont karokkal.
- Nem is kellett mondania, minden az arcára volt írva – közölte mintegy mellékesen, majd biccentett egyet a lány felé, és sarkonfordult az ajtóban. Lily elképedve értelmezte Piton utolsó mondatát, majd gyorsan felpattant ültéből, és a professzor után kiáltott.
- Várjon! – szalad a lépcsőnél hátrafordult férfihoz. – Miért érdeklik az, hogy mit éreztem akkor?
- Az érzelmek gyakran befolyásolják az ember döntéseit – jó, vagy rossz irányba az most lényegtelen -, de meg kell tanulni néha háttérbe szorítani azt.
- És átmentem a vizsgán?
- Az hogy itt beszélgetünk a bizonyíték erre – válaszolt, majd bővebb kommentár nélkül felmászott a létrán.

*****

Lily Piton szavain töprengve alakította át a maradék két szobát, majd mikor végzett, egyesével visszamentek a Dumbledore kúriába, de nem az a kép fogadta a lányt, mint amikor elment.
Ron és Draco egymásra fogták a pálcájukat, miközben Hermione és Ginny próbálták visszafogni az egymásra vicsorgó fiúkat.
- Szállj le a húgomról te szemétláda! – dühöngött Ron. Karján az izmok keményre feszültek, és kedvese csak hiába kísérelte meg megállítani őt.
- Ron, hagy békén őket, Ginny már nagylány…
- Látod! Miért nem hallgatsz Hermionéra? Hagy békén minket, semmi közöd a magánéletemhez, és nem vagy az apám! – kiabálta Ginny is Draco mellől.
- Nyugi Weasley. Még rajta se voltam igazán, pedig… – válaszolt pimaszul, sokat sejtetően Malfoy.
- Te rohadék! – ordította a Weasley fiú dühtől kipirulva, majd lendítette a pálcáját, és Draco hanyatt vágódott a hideg padlón. Ám nem feküdt sokáig, máris Ronra szegezte varázspálcáját.
Lily a meglepődéstől meg sem tudott szólalni, de mögötte, a kandallóból másodjára kilépő Harry hamarabb felocsúdott, és dühödt hangon szólt barátaira.
- Hagyjátok abba! Mégis mit műveltek? – gyorsan a két acsarkodó fiú közé állt, de amikor a delikvensek tovább fojtatták egymás ócsárlását, Harrynél is betelt a pohár. – Azt mondtam elég!
Erre mindenki abbahagyta a vitatkozást, de nem a fiú hangja miatt, hanem az érezhetően körülölelő mágiája adott okot erre, amit élénken vibrált a levegőben.
- Nincs jobb dolgotok, mint egymással háborúzni? – kérdezte számonkérő hangon. Szigorú pillantását végighordozta a társaságon, észre sem véve a benne zajló változásokat.
A nagy hangzavarra Mr. Diggle és Dawlish pálcájukat készenlétre emelve szaladtak fel a pincéből, hogy aztán ők is értetlenül meredjenek a fiatalokra.
- Potter! Higgadj le! Ne veszítsd el a kontrolod – szólt rá Piton miután elhagyta a kandallót, és mellé állt.
Harry először még talán fel sem fogta, hogy miről beszélt a professzor, de amikor tüzetesebben végignézte a szobában lévők kíváncsi tekintetét, rájött, hogy valami tényleg, tudtán kívül megváltozott. Azonban Piton elkésett a figyelmeztetéssel, mert a következő pillanatban a fiú önkéntelenül is felszisszent, és az egyik kezét a homlokán lévő sebhegyére fektette.
- Mi a Merlin bugyogója folyik itt? – kérdezte felháborodottan Mordon.
- Harry? – sietett keresztfiához az utána érkező Sirius. A fiút már térdre kényszeríttette a villám alakú sebhelyébe nyílaló fájdalom, barátai aggódva vették körül, és magatehetetlenül figyelték kínlódását. Bár Harry nem adott hangot fájdalmának, ziháló lélegzete és görnyedt testtartása mindent elárult.
- Koncentrálj! Ne enged be őt! – tanácsolta Piton a vállát markolva. Sirius rémültem támogatta Harryt a másik vállánál, arca beesett és aggódó szemeit a fiúra szegezte.
Lily eddig bírta tétlenül nézni az eseményt. A távolabb szemlélődő Mordon és Kingsley, valamint a némán gyötrődő Harry között állt félúton. Az elején még nem igazán tudta eldönteni, hogy mit kéne hogy tegyen – már ha tudna bármit is egyáltalán – ám most már nem bírt tovább tétlenkedni. Bár fogalma sem volt arról, mi is történik pontosan a fiúval, azt egyértelműen látta, hogy Harrynek fájdalmai vannak, amin talán egy kicsit tud enyhíteni.
Megkerülte Siriust, Ront és Hermionét, majd közéjük furakodott, hogy a fiúval szembe le tudjon térdelni.
Egyáltalán nem volt biztos a dolgában, ezért lassan mozgott, hogy ha valamit rosszul tenne, akkor Siriusnak vagy Pitonnak még legyen ideje rászólni. Lassan felemelte a kezeit, ami pár pillanat múlva már zölden kezdtek el izzani, amikor Harry ajkait egy újabb nyögés hagyta el.
- A fájdalmán talán tudok egy kicsit enyhíteni – világosította fel a körülötte lévőket, és amikor Piton beleegyezően jelzett neki, akkor bal karjával elvette a fiú kezét a sebről, majd a jobb kezével hűsítő jeget idézett elő, és Harry homlokára nyomta.
Újabb sóhaj következett, és már el is akarta venni a kezét Lily – attól félve, hogy csak még nagyobb bajt okozott –, de Harry a kezére rakta sajátját, maradásra kényszerítve.
- Koncentrálj, ne add fel Harry – bíztatta Sirius.
- Jól vagyok – lehelte rekedten a fiú erősen tartva Lily kezét. – Jól vagyok – motyogta újra, ám a druida lány már kevésbé érezte jól magát. Összerezzent, majd kitépte magát Harry keze közül, miközben szemei is zöld fényben kezdtek pompázni.
- Ne! – sikoltotta, majd jobbra szalad, hogy megérintse a falat, de túl későn ért oda. A pinceajtó kirobbant helyéről, és a törmelékek közül egy kicsi és csúf patkány szaladt ki.