Mivel úgy gondolta, hogy Weid, a dekromák parancsnoka már épp elég dühös a távolléte miatt, nem akarta tovább tetézni ezt a kellemetlenséget, és egyenesen a dekromák táborára koncentrált. Néhány másodperc múlva a kívánt helyen találta magát. Az új közösség, ahova tartozott, koránt sem volt olyan barátságos, mint a druidáké. A tábor Wales eldugott kis tavai mellett volt, aminek a létezéséről az átlagemberek nem tudtak. A tavakat körbeölelő hegyek és erdőségek kiváló rejtekhelyet biztosítottak. A fekete ruhát viselő nők és férfiak nem a kedvességről vagy a nagylelkűségről voltak ismeretesek, sokkal inkább a kíméletlenségről és a pusztítási vágyról. Nem csoda hát, hogy a környék teljesen kopár, élettelen külsőt kapott. Sehol sem csicsergett egy énekesmadár, a tavakat pedig csak a szúnyogok látogatták.
Score gyors léptekkel haladt a tábor vége felé, nem is foglalkozva társai lenéző pillantásaival. A hegy lábánál egy barlang húzódott, ahová néhány mély lélegzetvétel után bement. Az üreg érdes falait fáklyák világították meg, s amikor a folyosóról befordult egy nagyobb kamrába, mélyen meghajolt.
- Éljen soká Weid! – üdvözölte urát a fiú, mire a karosszékében ülő férfi ráemelte tekintetét.
- Nagy csalódást okoztál nekem, Score – sóhajtott fel a dekromák vezére, majd felállt, és híve elé lépett. Az ifjú dekroma még nem engedett megalázkodó testhelyzetén, de ahogy észrevette ura és parancsolója közeledtét, feljebb emelte a fejét.
- Uram, én nem tudom, mi…
- Hallgass! – üvöltötte a férfi. – Ne magyarázkodj nekem! Gyáva módon megfutamodtál, míg hű híveim teljesítették a rájuk szabott feladatot. Vagy netán te még mindig kötődsz a szánalmas druidáidhoz?
- Nem, uram…
- Túl nehéznek vélted a küldetésedet? Heh? – rendületlenül zúdította rá haragját, míg Score térdre rogyott.
- Hatalmas Weid, hű szolgád vagyok, de csapdába csaltak! – hunyászkodott a fiú. – Harcba szálltam volna a druidákkal, de amikor reggel felébredtem egy idegen helyen, semmire sem emlékeztem, és…
- Ne gyere nekem ezzel a siralmas beszéddel! Nem teljesítetted a parancsomat, és még hazudsz is nekem! – Úgy járta körül a fiút, mint egy keselyű.
A dekroma vezér körül szürke derengés jelent meg, és haragjától a barlangot megvilágító fáklyák még nagyobb lángra kaptak.
- Állj fel! – utasította Weid, amit Score gyorsan teljesített. – Bűneidre nincs bocsánat, és most számolni fogsz az árulásodért – mondta, majd szikrázó mutatóujjával egy x-et rajzolt a fájdalmasan ordító fiú homlokára.
*****
Score félt. Rettenetesen félt. A fejére húzott zsáktól nem látta, hogy hova hurcolják, és kik veszik körül, csupán csak a suttogó hangjukat hallotta. Ő azonban nem akart mást, mint hogy öljék meg végre. A dekromák megkínozták árulásáért - amire még csak nem is emlékezett tisztán – de életben hagyták, és most egy padlón húzzák végig, mivel olyan gyenge volt már, hogy képtelen volt a járásra.
Majd egyszer csak a vonszolás abbamaradt, elengedték karjait, és feje a hideg padlón koppant.
- Nagyúr! – hallotta Weid hangját. – Elhoztam az árulót, hogy kedved szerint is megbűnhődjön.
Scora hallotta a zúgolódást, az elégedetlen morgásokat, majd a fejéről hirtelen lekerült a durva vászon, és valaki a hajánál fogva emelte feljebb a fejét, hogy aztán egy parázslóan vörös szempárba nézhessen. A fiú még sose látott ilyen mindent felemésztő tekintetet, s hátán jeges izzadtságcsepp folyt végéig.
- Azt állítod, hogy nem emlékezel semmire? – kérdezte mély, fátyolos hangon a vörös szemek tulajdonosa, ám a fiú meg se bírt szólalni.
- Válaszolj, te kutya! – hallatszott valahonnan egy türelmetlen női hang.
- Türelem, Bellatrix, türelem – intette le a férfi, s Score csak most tudott elszakadni kísértő pillantásától. Amit látott, attól teljesen kirázta a hideg; a férfi fekete köpenyt viselt, amivel erős kontrasztot alkotott kopasz, tejfehér feje. A füle és orra csak torz másolatként emlékeztetett valódi formájára.
- Emlékszel, milyen feladatot bíztak rád, ifjú barátom? – kérdezte nyájas hangon a Nagyúr.
- Nem – suttogta vérző szájjal a fiú, mire a férfi intett felé, ő pedig gurulva csúszott arrébb. Fájdalmában felszisszent, mire halk kuncogást hallott valahol a háta mögül. Score feljebb emelte fejét, és szétnézett a helyiségben. Egy nagy, ovális alakú teremben volt, ahol a halvány fényt csak néhány – egy csilláron égő – gyertya biztosította. A fiú nem tudta volna megmondani, milyen napszak van, hiszen a dekromák órákig kínozták, és a terem függönyei is eltakarták a kinti tájat. A falak mentén néhány fekete csuklyás alak állt, de az arcukat nem látta, mert ők is – akárcsak a dekromák – maszkot viseltek.
- Nézz a szemembe – követelte a férfi, és Score reszketve bár, de engedelmeskedett. Néhány percig farkasszemet néztek, majd a Nagyúr felkiáltott:
- Crucio!
Elemi erővel égett a fájdalom Score testében. Vonaglott, ordított a kíntól, mely sokkal rosszabb volt a dekromák módszerénél. Ők tűzzel perzselték meg a bőrét, vízben fojtogatták, majd a fejére ható légnyomást növelték meg. Belé rúgtak, számtalanszor megütötték, de most egyszerre fájt minden porcikája.
- A fiúnak kitörölték a memóriáját – sziszegte Voldemort, mikor megszüntette az átkot. – Így már semmi haszna – köpte a szavakat. Score a földön fekve nyöszörgött a fájdalomtól, és már valósággal imádkozott azért, hogy megöljék, hogy ne érezzen több fájdalmat. Azonban ez nem következett be.
- Nem tűrök el több hibát, sem tőled Wied, sem tőletek Lucius és Grayback – nézett egyesével az említettekre. – A következő összeütközést nem bukhatjuk el! Együtt, az összes hívem fog harcba szállni, és olyan pusztítást hajtunk majd végre, amelyet még senki sem látott! – kiáltotta Voldemort, mire a halálfalók mind felmordultak és nevettek. – Te pedig, kis barátom, nem fogsz több hibát elkövetni – nézett megvetően Score meggyötört arcára. – Avada Kedavra!
*****
Sirius már órák óta tenyerébe rejtett arccal ült az ágya lábánál, mert így próbálta csillapítani a benne tomboló dühöt. Pettigrew árulását és a legjobb barátai halálát már tizennyolc éve nem tudta feldolgozni. Túlélte az azkabani éveit, megmenekült a dekromák és unokahúga, Bellatrix karmai közül, de senki halálát nem kívánta jobban, mint a volt barátjáét. A kis gyáva patkány – mint ahogy a férfi emlegette magában – már harmadszor járt túl az eszén, ami rettenetesen felbőszítette. Csak jót tett volna a világgal azzal, ha megölte volna Pettigrewt. De mindenki ellene szegült! Harry, Lily, sőt még Mordon is!
Elmélkedéséből egy halk kopogtatás rázta fel, de ő nem nyitott ajtót. Jelenleg senkivel sem szeretett volna beszélni a férfi, de egy újabb kopogás azt jelezte, hogy valaki márpedig igényt tart a társaságára.
Mivel a harmadik kopogtatásra sem kapott választ, Kate benyitott – a bezárkózott férfi látványa nagy fájdalmat okozott neki.
- Sirius – szólította meg halkan, mire a férfi felemelte a fejét, hogy utána visszahelyezze tenyerei rejtekébe.
- Azért nem nyitottam ajtót, mert nem akarok beszélni senkivel sem – közölte dörmögve.
- Ha senkivel sem akarsz beszélni, akkor miért nem zártad be az ajtót? – érdeklődött a nő miközben mellé térdelt.
- Mert azt gondoltam, hogy a szobám magánterület, és nem járkálhat be akárki az engedélyem nélkül – kiáltott rá dühödt hangon, amire a nő megdermedt ijedtében, de nem hátrált meg.
- De mivel én nem akárki vagyok…
- Kate! – szólt ismét a nőre. – Egyedül szeretnék most lenni, kérlek – sóhajtotta, mire a nő nem távozott, csak a férfi mellé csúszott, és ő is az ágynak vetette a hátát.
Sirius annak ellenére, hogy nem nézett fel, nagyon is jól tudta, hogy Kate nem tette azt, amire kérte, de nem is zavartatta magát tovább, így nem tette szóvá, inkább némán ücsörögtek egymás mellett.
Ám a korábbi sötét gondolatok tovaszálltak a férfi elméjéből, mert akárhogy próbálkozott, sehogy sem tudta figyelmen kívül hagyni a nő finom illatát, mely teljesen elbódította. Hallotta Kate lélegzetvételét, és nem bírta megállni, hogy ne is lássa, ahogy a nő karjait összefonva ül a padlón.
- Miért jöttél ide? – kérdezte végül Sirius.
- Talán azért, mert aggódtam egy soha fel nem növő kamaszért? – vágott vissza a nő a férfira se nézve, és Sirius nem tudta mosoly nélkül hagyni ezt a csípős megjegyzést.
- Szóval te a fiatalokra buksz? Akkor ott van Harry, Draco és még Alen is szabad, ha…
- Jaj, fogd már be! – csapott a férfi karjára Kate. – Az előbb még ordibáltál, most meg gúnyt űzöl belőlem? Hát ez igazán kedves – sértődött meg a nő, majd feltápászkodott, és az ajtó felé vette az irányt, de Sirius megragadta a karját, és maga felé fordította.
- Sajnálom – mondta őszintén, és Kate valóban látta a szemében, hogy megbánta a dolgot, de mély szomorúságot is felfedezte tekintetében.
Megölelte a férfit, aki szorosan átkulcsolta a derekát, és fejét a nő vállára fektette. Percekig álltak egymást ölelve, amitől Sirius indulatai teljesen lecsillapodtak, és amikor el akarta tolni magától a nőt, Kate váratlanul szájon csókolta.
Sirius a régi, csajozós múltját meghazudtolóan ledermedt, és amikor Kate ujjai a hajába szántottak, elrántotta magától a kipirult nőt.
- Kate…te meg mégis mit…mit művelsz? – kérdezte el-elakadó lélegzettel, mert, ahogy a nő vággyal teli pillantása találkozott az övével, hirtelen azt se tudta, hogy folytassák-e azt, amit a nő elkezdett, vagy inkább tartsa távol magát tőle.
- Nem elég egyértelmű? – kérdezte oldalra biccentett fejjel.
- De, nagyon is az. Úgyhogy, jobb lesz, ha tényleg magamra hagysz – hallgatott inkább az eszére Sirius, de Katet nem lehetett ennyire egyszerűen lerázni.
- Miért? Talán nem kellek neked? Hónapokon keresztül bókoltál nekem, és amikor itt az alkalom, nem élsz vele?
- Én nem így… nem most – motyogta akadozva a férfi, mivel látta, hogy a nő a blúza gombjaival van elfoglalva, végül megköszörülte a torkát és lefogta Kate csábító mozdulatokat végző kezeit.
- Ne azért bújj az ágyamba, mert megsajnáltál – nézett a nőre keményen.
- Nem azért bújok veled ágyba, hanem mert mindkettőnknek szüksége van rá. Szükségem van rád Sirius.
- Ugyan mit adhat neked egy őrült börtöntöltelék? – mordult fel keserűen a férfi, majd ellépett a nőtől.
- Mondjuk szerelmet? – ment Sirius után.
- Sokra mennél vele. Neked inkább egy olyan férfi kell, aki nincs megbélyegezve a múltja miatt. Körözött személy lettem, Kate!
- Tisztában vagyok vele, de nem érdekel! – csattant fel a nő. – Nekem egy olyan férfi kell, aki bátor és küzd az igazáért. Egy olyan férfi, aki nem futamodik meg és megvédi a szeretteit. Nekem te kellesz Sirius – vált gyengéddé a hangja, és a férfi arcára simította tenyerét. – Meg tudsz ezzel birkózni?
Válasz helyett a férfi lágyan megcsókolta, majd a kezeire is lány puszikat nyomott, és csibészes mosollyal az ajkán csak ennyit felelt:
- Majd meglátom, mit tehetek érted.
Fél óra múlva Mrs. Weasley épp fiai szobája felé tartott, hogy összeszedje a szennyesüket, de amikor Sirius szobája előtt elhaladt, két élvezettel teli kiáltást hallott odabentről. Az első döbbenet után tudatosult benne, hogy a sikítás nagy valószínűséggel Kate-től származott – akit mindezidáig hiába keresett – így csak egy apró kuncogás után tovább folytatta útját. Gondolatban vállon veregette saját magát, amiért hallhatóan nagyon jó tanáccsal látta el az egyre jobban elkeseredett gyógyítónőt, és ettől felbuzdulva keresett magának egy újabb szerelemre éhes leányzót.
*****
Minerva a konyhaasztalnál ülve bámult ki az ablakon. Haja, mint mindig, most is szoros kontyba volt csavarva, ám testtartása nem volt olyan egyenes, mint ahogy azt kiskorában belé nevelték. Vállai előreestek és az ajkait összepréselte, miközben a fák hajladozását figyelte a kinti tájon.
Így talált kedvesére a felébredő Abertfort, és mivel megérezte az asszony letörtségét, rögtön a háta mögé lépett.
- Mi bánt? – kérdezte halkan, miközben lágyan masszírozni kezdte a nő vállait.
- Aggódom – sóhajtott fel gondterhelten – szerinted minden rendben van Lilyvel?
- Siriusék vigyáznak rá; de persze ő már nagylány, tud magára vigyázni – ahogy Lily szokta mondani – mosolygott bajsza alatt a férfi.
- És mi lesz később? A minisztérium sokat foglalkozik azzal, hogy leleplezzék, és gondolj csak bele! Milyen élete lesz majd úgy, hogy a sajtó állandóan a nyomába fog járni, kérdezősködnek, a magánéletében vájkálnak és megbélyegzik, mert druida! Félni fognak tőle, vagy eszközként akarják majd beszervezni a minisztérium emberei?
- Cssss… Ne gondolj rögtön a legrosszabbra. Egyelőre csak a sötétben tapogatóznak.
- De előbb vagy utóbb minden ki fog derülni, ezt te is tudod! – heveskedett Minerva, majd kedvese felé fordult. – Scrimgeour pedig nem fogja átengedni nekem a Roxfort irányítását, így a diákok is védtelenek lesznek!
- Ez még nem biztos, de ha mégis így lenne, akkor majd kitalálunk valamit. Remusnak már vannak tervei, bízz benne! – vigasztalta a nőt, majd szorosan magához szorította. Az asszony hagyta, hogy az Aberforthból áradó nyugalom őt is megbékítse, és csak reménykedni tudott benne, hogy a feltételezései majd nem válnak valóra.
