Az én alternatív Harry Potter történetem - 40. Közel

/A bétázásért nagy hála jár Erikának! Köszönöm! :) /

A druidák Kertjének egyik ritkán látogatott részén Lily törökülésben a levegőben lebegett, miközben azzal próbálkozott, hogy az elméjét tisztán tartsa és csak az erejére koncentráljon. A hajfonatából kilógó tincsek a szeme körül táncoltak az enyhe szellőtől, és énekesmadarak víg csivitelése hallatszott mindenhonnan. Meg Bellatrix Lestrange neve.
Rögtön a földre pottyant a sötét gondolat miatt, majd sajgó tomporát simogatva hasra fordult a zöld fűben, és fejét az egyik karjára hajtotta. Nem tudta kiűzni a gondolataiból, hogy talán azzal a személlyel, aki egykor részt vett a szülei meggyilkolásában, meg kell küzdenie a róla készült druida jóslat szerint. És ennek még a végkimenetele is kérdéses volt.
Persze az sem biztos, hogy hozzá került Reili hatalma, hiszen Piton még két másik nevet is megemlített, viszont a lány úgy gondolta, hogy amilyen szerencséje van, biztos, hogy Lestrange lesz a párbajellenfele. Ettől pedig görcsbe rándult a gyomra.
Viszont, ha csak lazsál, még nem fogja tudni rendesen használni a megnövekedett erejét, így erőt vett magán… és a hátára fordult. Bámulta a bárányfelhőket, melyek hol eltakarták a napot, hol felfedték azt. Erről pedig Harry és a kiszámíthatatlansága jutott az eszébe. Hol közel érezte magát hozzá, hol pedig eltávolodott tőle, és nem értette, mi a baja. A féltékenységével, a titkolózásaival már valósággal az őrületbe kergette, de ahogy a gyűlésen vigasztalni próbálta, és ahogy a szemébe nézett, úgy tűnt számára, hogy minden rendben van köztük. A tanácskozó teremből kilépve úgy vette észre, hogy beszélni szeretett volna vele, de Lily olyan gyorsan el akarta hagyni a kúriát, amilyen gyorsan csak lehetett. Katasztrofálisan sikerült a gyűlés. Miatta. Egyes Rendtagok ismét kétkedve pillantottak felé, Aberforth meg dühösen. Jobbnak látta elhagyni a házat addig, míg a kedélyek le nem csitulnak némiképp, meg őszintén szólva attól is félt, amit Harry esetleg mondani akart neki. Lehet, hogy szakítani akart vele, és ezért volt kedves a kínos pillanatokban, vagy az is lehet, hogy meg se fordult a fejében a kapcsolatuk vége.
Azt sem tudta, hogy elvállalja-e a roxforti küldetést. Az tény, hogy szükség lenne egy beépített diákra, akivel a Rend tartani tudja majd a kapcsolatot, és aki segíthetne a többi tanulónak, de nem volt benne biztos, hogy erre a feladatra pont ő lenne a legmegfelelőbb. Elvégre felelőtlen és gyerekes – ahogy Piton mondta. Viszont ha Harry szakítana vele, akkor minél távolabb szeretne kerülni tőle, és mivel ő nem megy a Roxfortba… Nem, elég legyen Lilyan! – csapott dühösen a homlokára, amiért ennyi spekulációt hordott össze, ahelyett, hogy maga derítené ki a dolgokat. Ha Harry újra beszélni szeretne vele, akkor nem fog kibúvót keresni, hanem végighallgatja, bármi legyen is a mondandója! A Rendtagok pedig majd két nap múlva eldöntik, hogy alkalmas-e a feladatra, addig viszont mindent megtesz, hogy megfelelőnek ítéljék. Lestrange-dzsel pedig nem fog tudni szembeszállni, ha csak lazsál, így gyorsan talpra szökkent.
Sértetlen ujjaival kisimította az arcába hullott haját, mivel mikor megérkezett, rögtön a keze meggyógyítására és az ünneplésére siettek. Mindenki gratulált neki, amiért elérte a druidák harmadik, és egyben mester fokozatát, valamint azért is, hogy sikerült legyőzni a dekromák egyik vezérét. Merthogy nekik több is van, de ez a győzelem nagyon értékes volt a druidák számára. Lily azonban nem tartotta hősies dolognak, hogy a férfi végül meghalt. Amilyen gyorsan csak tudott – anélkül, hogy megsértené őket – elvonult az ünneplő tömegtől, hogy most csendes környezetben az erejére tudjon koncentrálni.
Lassan, egyre magasabbra felemelkedett a levegőbe, mindenféle nehézség nélkül. Korábban problémája volt az irányok kezeléséve, most pedig játszi könnyedséggel repülhetett, akár egy madár. Éles fordulók, zuhanás és süllyedés, mind nagyon könnyűnek tűntek neki, és ezt élvezte is. Majd mikor kellőképp kiszórakozta magát, karjait széttárva többször is megpördült a tengelye körül, mire egy hatalmas tornádó alakult ki körülötte. A szél hangosan süvített a fülébe, miközben a beszipolyozott gallyak és levelek olykor neki-neki ütköztek. Az egyik ág keményen fejbe vágta, mire inkább megszüntette a szélvihart, és a földre ereszkedett. Kiszedegette a hajába ragadt leveleket, megigazította ruháját, majd immár a földről próbált meg a hatalma alá vonni egy széltölcsért. Az időjárás és a szél irányításával ismét hamar eredményesnek bizonyult az erőfeszítése, majd több kisebb-nagyobb tornádót is létrehozott az addig békésnek mondható réten. Nagyon ijesztő látvány volt, ahogy a tölcsérek nyoma után semmi sem marad ugyanúgy, de mivel mindent az irányítása alatt tartott, nem aggódott annyira.
Igyekezett nem túlzásba vinni a dolgot, de mikor kellőképp kitapasztalta a széllel kapcsolatos új erejét és befejezte azt, a körülötte lévő fák, bokrok és virágok elég megtépázott állapotba kerültek. Így következő lépésként a föld erejét gyakorolta. Tenyerét a talaj felé tartotta, majd koncentrálni kezdett. Érezte a mélyről jövő forróságot, mely már lassan égetni kezdte bőrét. Majd egyszer csak a talpa alatt lévő föld vele együtt felemelkedett, és nem túl magasan utazott rajta. Ennek irányítása azonban már nem ment olyan jól. Túl gyorsan akart balra fordulni, mire pörögni kezdett és végül bukfencezve leesett átmeneti szállító eszközéről. Alaposan megütötte a hátát, így nagyot nyögve tápászkodott fel és próbálta meg újra. Ezúttal lassan kezdte meg irányítani a lába alatt lévő földet, mely már nem is ment olyan rosszul, mert körülbelül húsz percet repdesett így, mire újra leesett. Bosszankodva vette szemügyre a horzsolásait, majd úgy gondolta, hogy ez a módszer nem túl kifizetődő számára. Ha valamiért el kell hagynia a talajt, akkor azt a széllel fogja végrehajtani, a földet pedig figyelemelterelésre, vagy védekezésre fogja használni. Ezért is nyújtotta ki maga előtt a kezét, majd szorította ökölbe azt, mire a föld hullámozni kezdett a lába alatt, és helyenként mély gödrök és repedések keletkeztek. Majd a karjait felfelé lendítette, és a talaj vízszintes irányba kiemelkedett a földből több tíz méter magasan.
Úgy gondolta, hogy ez már elég jól sikerült, így mindent visszarendezett az eredeti állapotába. A rét ismét sík lett, üde, zöld fűvel és illatos virágokkal, míg a fák újra levelet ontottak magukból. Mindez csak pár megszokott kézmozdulatába került, de az eredmény sokkal szebb volt, mint korábban.
Utoljára a vizet hagyta, mert ahhoz el kellett menni egy tóhoz, mely sajnálatára közel volt a Főréthez, ahol mindig volt néhány druida. Most sem volt ez másképp, de próbálta figyelmen kívül hagyni a kíváncsi szempárokat, és csak a feladatára koncentrálni. Egészen a víz széléhez ment, majd, mint a föld esetében, ott is előre kinyújtott karral hangolódott az elemhez. Mikor úgy érezte, felkészült, a karjait lassan az ég felé kezdte emelni, mire vele együtt a tó vize is egy hatalmas hullámként emelkedni kezdett. A víz nélkül maradt halak a meder alján riadtan verdestek, miközben a hullám egyre csak nőtt. Lassan az egész tó vizét felemelte, melytől megijedt, így gyorsan visszaengedte, de a visszatóduló víz néhány hullámban a part felé közeledett, így Lily derékig vizes lett, és még el is esett. A kíváncsiskodóknak azonban még így is tetszett a mutatvány, ezért néhányan megtapsolták, és dicsérő szavakat kiáltottak oda neki. A lány nem akart udvariatlan lenni, ezért egy-egy biccentéssel megköszönte a gratulációt, majd ismét, az immár nyugodt víztükör felé fordult. Kipróbált egy-két nagyobb vízoszlopot és buborékot létrehozni, melyek sikerültek is, így kissé elfáradva a kijárat felé indult. A tüzet másnapra hagyta, mert már így is sok időt töltött a Kertben, és még egy pár átkot is gyakorolni szeretett volna aznap.
Amint kiért, láthatta, hogy valóban elszaladt az idő, mert odakint már sötétedett, így gyorsan a kúriára összpontosított, miközben hálát adott azért, mert nem találkozott Damerrel.

*****

Lily a párbaj terem közepén ücsörgött, miközben a vacsorának szánt szendvicsét majszolta. Homlokráncolva tanulmányozta az előtte lévő könyvet, melyben egy igen bonyolult pajzs leírása szerepelt, csak hogy hiába próbálta azt létrehozni, eddig nem járt sikerrel. Két hasonló bűbájt már begyakorolt, ez az egy azonban kifogott rajta.
A pajzs lényege az volt, hogy először védelmet nyújtson használójának, majd egy mozdulatsor következtében az letarolja az ellenfelét. Miután újra átnézte a leírást, talpra szökkent és a varázslat első fázisát tökéletesen végre is hajtotta, de a kékes védőfal sehogy sem akart a képzeletbeli támadó felé indulni, később pedig semmivé is foszlott. Csalódottan és dühösen fújtatva túrt bele immár kiengedett hajába és emelte fel újra a pálcáját, amit ijedtében majdnem el is ejtett.
- Hibás a könyv, nem te csinálod rosszul – szólalt meg Harry a háta mögül, majd lassan rárakta a kezét Lilyére, és megmutatta neki a helyes pálcamozgást, mindeközben mellkasa egészen a lány hátához simult.
Egyáltalán nem hallotta, mikor jött be a fiú, ami kissé összezavarta, de ami a legnagyobb hatással volt rá, az a fiúból áradó meleg és az ismerős illat, melytől jóleső borzongás fogta el. Így azonban nem tudott a pálcájára figyelni.
- Most te jössz – engedte el a kezét és lépett hátrébb Harry, mire Lily kétségbeesetten pislogva próbált visszaemlékezni a helyes mozdulatra. – Tudod, az utolsó lépésnél ne felülről húzd a hurkot, hanem alulról.
Zavartan megköszörülte a torkát, majd nyugalmat erőltetett magára, és elkezdte a varázslatot. Az első fázis most is tökéletesen ment és a pajzs megjelent előtte, majd mikor azt a bizonyos hurkot valóban a megfelelő irányból indította, a kék fal rögvest kilőtt a megadott irány felé.
Lily boldog mosollyal az arcán fordult Harry felé, majd mikor pillantásuk találkozott, a siker okozta öröm tovaszállt és gyorsan rendezte vonásait.
- Ügyes vagy, pont úgy csináltad, ahogy kellett! – bókolt neki a fiú, de ez Lilyre látszólag nem hatott.
- Szóval most már a könyvekbe is belekötsz? – kérdezte a lány karba tett kézzel, mire a fiú megvonta a vállát.
- Hát, ha egyszer hibás. De nem értem, mire célzol. Nem kötöttem bele semmibe, sőt, megdicsértelek, mert tényleg jól csináltad.
- Nem mibe, hanem kibe, Harry! – javította ki indulatosan, majd, hogy ne kelljen a fiúra néznie, lehajolt a könyvért és a megmaradt szendvicsért, majd az egyik ablakpárkányhoz sétált velük. – Komolyan nem értem, hogy mi bajod van Damerrel!
- Ah, szóval megint róla van szó? – indult a lány után. Kezeit a falra és a párkányra támasztotta, csapdába ejtve ezzel a neki háttal álló Lilyt. – Sajnálom, hogy bunkó voltam vele, de nem tetszik, ahogy állandóan körülötted ólálkodik.
A lány villámló szemekkel pördült meg, amikor közel érezte magához Harryt, és mikor látta, hogy sarokba szorította, a mellkasánál próbálta eltolni magától, de a fiú erősebbnek bizonyult nála. – És mi van akkor, ha a közelemben van, hm? Talán attól félsz, hogy egy-egy csata közben beugrunk az egyik bokorba? Ne légy nevetséges!
- Láttam, hogy nézett rád, és hidd el, nem csak a barátod akar lenni! – mondta gúnyosan Harry, majd lefogta Lily lökdöső karjait és azoknál fogva még közelebb húzta őt magához. – Én csak… fontos vagy nekem, érted? Amikor közölted, hogy meg akarod keresni Minerváékat nem akartalak elengedni a közelemből, mert vigyázni akartam rád, melletted lenni – suttogta halkan, de Lily így is minden szavát értette. Abbahagyta az ellenkezést, nem küzdött tovább Harry ellen, csupán csak a szemébe nézve hallgatta őt. – Utána az a bájgúnár azzal hencegett, hogy te milyen jó vagy, és hogy majd ő vigyáz rád helyettem is, nekem meg… egyszerűen csak eldurrant az agyam. Utánad akartam menni, de jöttek a Halálfalók, és fogalmam sem volt arról, merre lehetsz, hogy jól vagy-e.
- Én csak…
- Tudom, hogy miért mentél el, és meg is értelek, mert én is így tettem volna, csupán csak aggódtam érted! – magyarázta. Annyira nyílt és őszinte volt most vele a fiú, mint talán csak a megismerkedésük elején, melytől annyira meghatódott, hogy minden mérge elszállt. Forgatni kezdte a csuklóit jelezve, hogy azt szeretné, ha Harry elengedné, aki kelletlenül engedelmeskedett is neki. Lehunyt szemmel várta, hogy a lány újra eltaszítsa, de mikor Lily egyik kezét az arcára tette és hüvelykujjával simogatni kezdte, meglepetten nyitotta ki szemeit.
- Sajnálom, hogy meggondolatlanul rohantam el tőled; és tudom, hogy Damernek mik a szándékai, de te meg jobban is bízhatnál bennem – kérte halkan, mire Harry az arcától a szájához húzta a kezét és finoman belecsókolt.
- Megígérem – mormolta bele Lily tenyerébe, majd egyik kezével végigsimított a lány karján át egészen a tarkójáig, és közelebb húzva magához meg akarta csókolni, de Lily elfordította a fejét, és a szabad kezét ismét a fiú mellkasára tette. Ezúttal nem akarta ellökni magától, nem húzódott hátrébb, csak megállásra kényszerítette.
- Mi bánt még?
- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza a fiú homlokráncolva, miközben az egyik ujját a lány álla alá tette, és gyengéden maga felé fordította az arcát.
- Miért voltál olyan távolságtartó velem az utóbbi időben? Néha annyira nem tudok rajtad kiigazodni! – nézett fel újra a fiúra. Lehet, hogy nem haragudott rá annyira, de akkor is tudni szerette volna a válaszokat. Nem kerülgethették egymást úgy, hogy egyik nap minden rendben van, a másikban pedig már fagyos a hangulat közöttük. Lily látta, mennyire nehezére esik Harrynek elmondania azokat a dolgokat, amelyek a lelkét nyomták, de egyszerűen tudnia kellett ahhoz, hogy tovább lépjenek.
Harry átölelte a lány derekát, arcát a hajába fúrta, majd egy mély levegővétel után ismét magyarázkodni kezdett. – Sajnálom, hogy rajtad töltöttem ki a mérgem. Miután elmentél, mi a Halálfalókkal foglalkoztunk, de nem számítottunk arra, hogy olyan sokan lesznek. Nem meglepő módon többen rám támadtak, ami még nem jelentett olyan nagy gondot, mert sikerült elbánnom velük kisebb-nagyobb sikerrel. Viszont Ron és Hermione is ott volt velem, és mivel tudták, hogy a barátaim, őket sem kímélték. Az egyik fiatal Halálfaló, akivel eddig még nem találkoztam, nagyon elszánt volt. Ronék másokkal voltak elfoglalva, így nem láthatták, hogy oldalról készült rájuk támadni, de miután sikerült elkábítanom azt, akivel akkor harcoltam, észrevettem őt. Épp lendítette a pálcáját, nekem meg gyorsan kellett cselekednem.
Lily kihallotta a fiú hangjában megbúvó fájdalmat, így egyik kezével a hátát simogatta, míg a másikkal a tarkójánál beletúrt a hajába, mert tudta, az mindig megnyugtatja a fiút. – Mi történt?
- Megöltem őt. A gyilkos átokkal – mondta ridegen, majd csípőjénél fogva el akarta tolni magától a lányt, de Lily erre csak még erősebben szorította őt magához, miközben a fiú arcát tanulmányozta. Hiába uralkodott hangján és vonásain, a szemei nem hazudtak, melyek mérhetetlen bűntudatot sugalltak.
- Megmentetted a barátaidat – suttogta Harry fülébe pipiskedve, majd a nyaka köré tekerte karjait, hogy még közelebb legyen hozzá.
- Embert öltem – mondta messze révedő tekintettel, de Lily maga felé fordította az arcát.
- Ha nem tetted volna meg, akkor Ront és Hermionét ölte volna meg. Nem volt más lehetőséged.
Harry keserűen elmosolyodott, majd újra átölelte a derekát. – Tudod, amikor a gyengélkedőben annyira magad alatt voltál, amiért meghalt az a dekroma, és te magadat hibáztattad, nagyon haragudtam rád. Elvégre nem te küldted a halálba, mégis bűntudatod volt, de amikor én tényleg öltem, először még nem volt lelkiismeret-furdalásom, csak tovább csináltam a dolgomat.
- Sajnálom, én… – kezdett bele a magyarázkodásba a meglepett Lily, de Harry belé fojtotta a szót.
- Nem! Ne mondd, hogy sajnálod, ha egyszer nem úgy érzel – mondta, miközben a homlokát Lilyéhez támasztotta. – Te ilyen vagy. Egy nagyon jó ember, és egyáltalán nem volt baj az, ahogy éreztél.
Bár Lilynek még lett volna mit hozzáfűznie a fiú előbbi kitöréséhez, most nem foglalkozott vele. Helyette gyengéd mosollyal az ajkain a kezeit a fiú arcára csúsztatta, miközben a bánatos szemekbe nézett.
- Te is fontos vagy nekem Harry! Lehet, hogy néha vannak nehézségek köztünk, de én bízom benned, mert még nem találkoztam nálad bátrabb és jobb emberrel, mint amilyen te vagy! Megmentetted az életemet, és többször segítettél rajtam, mint ahogy azt te hinnéd. A barátaid is neked köszönhetik, hogy élnek, ahogy sokan mások is. Háború van, és az ember bármennyire is igyekszik áldozatok nélkül békét teremteni, az nem csak rajta múlik – simított végig a markáns arcélen, majd egy kacsintással még hozzátette: – Én pedig majd megpróbálok kevesebbet nyavalyogni.
Harry ezen már őszintén elmosolyodott, majd lassan a lány ajkai felé közeledett, és mivel Lily nem ellenkezett, finom kényeztetésbe kezdett. Csókjuk kezdetben lágy és vigasztaló volt, egyfajta bocsánatkérés mindkettejük részéről, mely olyan édes volt, hogy Lily térdei megremegtek tőle. Egyszerűen nem tudott betelni a fiú ajkaival, így elmélyítette a csókot, és egyre szenvedélyesebbé váltak. A lány úgy érezte, hogy egész teste lángol, különösen akkor, mikor Harry keze a derekáról a csípőjére, majd onnan a fenekére csúszott. Nem bírta ki, hogy bele ne sóhajtson a csókba, mire a fiú érezhetően elmosolyodott, majd megmarkolta a feszes halmokat, felemelte és felültette a széles ablakpárkányra, lelökve az odatett könyvet és tányért, ami nagyot csörömpölve tört szét, de egyikük sem foglalkozott vele.
Lily összekulcsolta rövid sortba bújtatott lábait a fiú dereka körül, hogy ezzel még közelebb húzza őt magához, miközben a levegőért kapkodó mellkasuk össze-összeért, majd tenyerét kettejük közé csúsztatva felfedezte Harry izmos mellkasát. Ez elnyerhette a fiú tetszését is, mert finoman a fogai közé csippentette a lány alsó ajkát és a derekán felcsúszott póló takarása alól kilátszódó puha bőrt kezdte simogatni, míg másik keze a köré kulcsolt csupasz combjára csúszott.
- Harry! – nyögte Lily az érzéki támadás hatására. Szíve őrült tempóban dobogott, és bár még szokatlan volt neki az effajta érintkezés, egy cseppet sem bánta, sőt, még többet akart. Karjait ismét a fiú nyaka köré tekerte, hogy egy kicsit lejjebb hajoljon, majd ajkaival először lágy puszikkal halmozta el az álla alatti gödröcskét, később pedig nyelvét is bevetette. Harry felmordult, a derekán lévő keze besiklott a pólója alá, majd vadul újra birtokba vette ajkait.
Kintről azonban egyre hangosabb beszélgetés foszlányok szűrődtek be, mire Harry elszakadt Lily ajkaitól és zihálva támasztotta homlokát a lányéhoz. – Abba kéne hagynunk – suttogta, miközben kezét kihúzta a lány pólójából, és próbálta lefejteni magáról a lábait.
Lily újra a nyakára hajolt, és még szorosabban ölelte a fiú derekát. – Azt ne mondd, hogy abba akarod hagyni! – nézett a fiú vágytól elsötétedett szemeibe.
- Hidd el, a legkevésbé sem, de nem szeretném, hogy újra ránk nyissanak – utalt arra az esetre, amikor együtt aludtak.
Lily még magához húzta egy utolsó csókra, majd nagyot sóhajtva – hogy tudassa a fiúval, mennyire nincs ez ínyére –, elengedte a derekát. Harry lesegítette az ablakpárkányról, és élvezettel simított végig a csókjától duzzadt és piros ajkakon, melyek önkénytelenül nyíltak el ismét.
- Gyönyörű vagy! – szemlélte mosolyogva Lily kócos haját és kipirult arcát, mely a bóktól csak még pirosabb lett.
- Ne vigyorogj, inkább takarítsd fel azt, amit eltörtél! – rótta meg kedvesen a lány, miközben megigazította pólóját.
- Ha jól emlékszem, te sem tiltakoztál az ellen, hogy a tányérod hősi halált haljon a mi… boldogságunk érdekében! – villantott egy harminckét fogas mosolyt, mire Lily kinyújtotta rá a nyelvét. Harry nevetve húzta elő a pálcáját, hogy egy intéssel összeforrassza a szilánkokat, majd mikor végzett, derekánál fogva megához húzta Lilyt egy puszira.
Aberforth pedig épp abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót, és amint meglátta a két ijedten szétrebbenő párost, összehúzott szemöldökkel és karba tett kézzel várta a magyarázkodást.
- Aberforth… Uram… Mr. Dumbledore… öhm, meg tudom magyarázni! – lépett hátrébb Lilytől felemelt karokkal.
- Türelmetlenül várom, Potter! – morogta az ősz varázsló, miközben hol a fiúra, hol a lányára vetett egy-egy éles pillantást.
- Mi ez a potterezés? – lépett határozottan a fiú mellé Lily, majd magához szorította az egyik karját. – Egy ideje járunk egymással.
A spontán kijelentésért Harry összehúzott szemöldökkel meredt rá, majd lassan a füléhez hajolt. – Legalább ne tedd nehezebbé! – rótta meg finoman, de Lilytől csak egy bájos mosolyt kapott válaszul.
- Valami baj van? – jött be a helyiségbe Minerva is. Harrynek már a férfi számon kérő pillantásától is gyöngyözni kezdett a homloka, de amikor volt házvezető tanára is megjelent, azt kívánta, bár inkább egy sárkánnyal állna szemben, mintsem az aggódó szülők kereszttüzében.
- A lányod Potterrel… tölti a szabadidejét – tájékoztatta morózusan kedvesét a férfi.
- Aberforth! – szisszent fel mérgesen Lily. Legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Nem gondolta volna, hogy a nevelőszülei ennyire fel lesznek háborodva a dolgon, hiszen Alen ellen sem tiltakoztak nagyon, pedig akkor sokkal fiatalabb volt.
- Hogy mit csinál? – fordult meglepetten a fiatalok felé. – És ezt mégis mikor akartátok elmondani nekünk?
- A mostani körülmények nem igazán voltak ideálisak egy családi kupaktanácshoz – vágta rá a lány. – És mi nem csak… szórakozunk egymással, hanem komolyan gondoljuk!
- Így van, kérem, hallgassanak meg minket, mindent meg tudunk magyarázni – kezdett bele zavartan Harry.
- Ó igen, ebben biztosak voltunk – vette elő az asszony a tanári szigorát, mire a fiú ádámcsutkája szaporán ugrott fel s alá.
- Fontos nekem a lányuk – ismételte korábbi szavait. – Teljes mértékben tisztelem és megbecsülöm őt, és eszem ágában sincs veszélybe sodorni, mert pontosan tudom, mekkora kockázatot jelent az, hogy mellettem van. Nem akartunk mi többet szimpla barátságnál, de hiába tiltakoztunk kezdetben…
- Tiltakoztál – kotyogott közbe a lány.
- …mégis több lett belőle. Amit nem bánok, mert Lily fantasztikus lány, és úgy érzem, szükségünk van egymásra – mondta az utolsó szavakat inkább a lánynak, mire Lily boldog mosolyra húzta ajkait, és nem törődve Minerváékkal, egy puszit nyomott az arcára.
- Tényleg így volt – fordult vissza szülei felé. – Eleinte, Harry kérésére titkoltuk a dolgot, hogy véletlenül se jusson a halálfalók fülébe, de lebuktunk – immár másodszorra.
A két fiatal feszülten várta a szülők reakcióját, akik váltottak egymással egy jelentőségteljes pillantás, majd Minerva finoman megbökte Aberforth karját, aki erre kelletlenül intett a fiú felé.
- Gyere Potter, lenne egy kis megbeszélnivalónk, mint férfi a férfival – mondta még mindig kissé neheztelve, mire Lily még utoljára megszorította a fiú kezét, és elengedte, hogy nevelőapja után induljon.
Amint kimentek, Lily az asszonyhoz fordult, aki lassan felé indult. – Neked mi a véleményed?
- Nos, nem gondoltam volna, hogy pont ti ketten… hiszen annyira erős jelleműek vagytok mindketten.
- Meglehet, de tényleg szükségünk van egymásra. Nagyon sok mindenben segített nekem, amikor szükségem volt valakire, és ez fordítva is így volt. Nehéz, nem tagadom, de…
- Boldog vagy vele? – kérdezte mosolyogva Minerva, majd mikor Lily a szemébe nézve határozottan bólogatott, magához ölelte, és a fülébe súgta: - Nekem csak ez számít.