2011. február 2., szerda

Az én alternatív Harry Potter történetem 31. - Isteni menyegző, isteni csapásokkal

Mivel már elérkezettnek látta az időt arra, hogy nekilásson a készülődésnek, Lily feltápászkodott az erkélye padlójáról és a fürdőszobájába vonult.
Fél óra múlva enyhén hullámos hajjal és földig érő, ünnepi druida öltözékében csomagolta be barátnője ajándékát. Természetesen nem feledkezett meg róla, és már napokkal ezelőtt megrendelte az egyik magazinból kinézett fehérnemű szettet, és egy fakanalat. Az elsőt a nászútra szánta, a másikkal, pedig barátnője orra alá akarta dörgölni, hogy neki nemsokára egy elkötelezett háziasszony szerepében kell helytállnia.
A csomagolással elbíbelődött egy darabig, majd mikor végzett, a tükör előtt kihangsúlyozta a szemét és az ajkát. Felkapta a dobozt, és a ház kijárata felé indult. Ám amikor a lépcsőn lépdelt lefelé, pillantása megakadt a könyvtár bejárata előtt susmorgó aranytrión és Remuson. Közeledtére abbahagyták az eszmecserét, és érdeklődve nézték a lányt, kivéve Harryt. Ő inkább a nappalit tüntette ki figyelmével, de a lány látta, hogy egy pillanatig mégis ránézett, és ahogy végigmérte, mintha elektromosság járta volna át a lány minden porcikáját.
- Hű, de csinos vagy! – mosolygott rá Hermione. – Hova készülsz?
- Esküvőre – viszonozta a gesztust meg sem állva Lily. – Viszlát!
- Várj! Ezt egyáltalán nem említetted nekem – ment utána Remus számot kérően.
- Te sem szoktál mindent az orromra kötni. Sőt, ha egész pontos akarok lenni, mostanság semmit sem mondasz el nekem – támadta hevesen. Még mindig benne élt ez a sérelem, és most meg is mondta a magáét. – Be vagyok zárva ide, és még a legkisebb információt is visszatartják tőlem a külvilágról.
- Sajnálom, de nekem akkor is tudom kell arról, hogy hova, és mikor mész – szólt a megszokott, társalgási hangján a férfi.
- Hát akkor most szóltam – vágta rá, majd vissza sem fordulva kisuhant a házból.

*****

Amint a Kert bejáratához ért, vett egy nagy levegőt, és belépett. A szokásos ellenőrzés végezte után Lily egy ideig tanácstalanul ácsorgott egyhelyben, majd mikor meglátta társait a Kert belseje felé haladni, követte őket.
A lány még sosem volt druida esküvőn, így fogalma sem volt arról, hogy is zajlik le egy ilyen ünnepség. Ráadásul ez nem is akármilyen esküvő volt, mert a druidák vezetőjének a lánya fog ezen a napon megesküdni, ami igen tiszteletreméltó ünnepély elérkezését sugallta.
A Kert szépsége most is, mint mindig, lenyűgözte a lányt. Mintha a mugli vallás szerinti Paradicsomban lenne. Kellemes, lágy szellő, madárcsicsergés, az üde zöld színben tündöklő fák és a virágok színpompás látványa rögtön megnyugtatta a lányt.
A druidák Nagy Rétként emlegetett helyéhez érve több fehér, ünnepi ruhába öltözött druida társalgott egymással, így a lány úgy gondolta, hogy jó helyen jár.
Az ösvénytől kicsit távolabb két asztal állt, különböző színű és méretű ajándékokkal megpakolva, így ő is oda indult, hogy lerakja a kezében szorongatott dobozt. Lerakta két, az ő ízlése szerint túl giccses csomag közé, amikor egy druida társa mellé lépett.
- Szép kis halom – mérte végig az asztalokat elismerően, majd a lányon akadt meg a tekintete. – Nahát, végre találkozok egy velem nagyjából azonos korosztályúval! Szia, Ro…akarom mondani Damer vagyok – nyújtott kezet kicsit zavartan.
- Szia, Aidrea vagyok – rázta meg a fiú kezét, és halványan elmosolyodott. – Te vagy az újfiú?
- Igen. Te pedig akkor az útbaigazítóm. Amúgy ennyire látszik, hogy új vagyok? – kérdezte félős mosollyal az ajkain, mire a lány szíve nagyot dobbant. Eszméletlenül jól állt neki, ha mosolygott.
- Öh, nos lényegében már tudtam rólad, de a maszkod mindent elárult – mutatott az említett tárgy felé. – Tudod, ünnepélyekkor nem kell hordanod.
- Ó, akkor ezért néztek rám olyan furcsán az emberek! – nevetett fel, majd eltüntette a druida álcát. Lily megjegyezte magában, hogy Niktének igaza volt abban, hogy Damer tényleg jóképű – kicsit ütődött ugyan – de határozottan helyes. – Így már jó?
- Igen, tökéletes – viszonozta zavartan a fiú szűnni nem akaró mosolyát. – Na és mesélj, milyen adottságot kaptál?
- Hát tudod, elég vicces helyzet volt, de mit szólnál hozzá, hogyha közben sétálnánk egy kicsit? A szertartásig még van negyed óránk, én pedig még nem igazán ismerem ki magam itt.
Damer a lány felé nyújtotta karját, amit a lány egy kis hezitálás után elfogadott. A fiú elmesélte, miként hitte azt, hogy megőrült, azért, mert egyik napról a másikra megértette, hogy mit mond a Spike névre hallgató kutyája. Majd azt is elmondta, hogy a húga aranyhala az éjszaka közepén kiugrott az akváriumából, Damer pedig a segélykiáltására ébredt fel. Amikor pedig a haldokló halhoz ért, a keze fehér színnel izzani kezdett és a kishúga kedvence nem győzött hálálkodni neki azért, mert meggyógyította őt.
A lány nem igazán akarta elhinni a fiú kicsit abszurd történetét, de mivel Damer olyan nagy beleéléssel mesélte, inkább nem firtatta azt, és mosolyogva hallgatta tovább.
Damer nagyon kellemes társaságnak bizonyult, mindig viccelődött és folyamatosan mosolygott a lányra, és Lily élvezte, hogy valaki ilyen sok figyelmet szentel neki.
- Ide pedig Kumert hozott először. Öhm, jól mondtam a nevét? – kérdezte, mire a lány helyeslően bólogatott. – Még nem igazán szoktam meg ezeket a furcsa neveket. De a tiédet megjegyeztem! Aidrea, szép és különleges, mint a név birtokosa.
- Köszönöm – pirult el a bók hallatán, majd elterelve a fiú figyelmét inkább a Réten felállított széksorra mutatott, ahol lassan mindenki helyet foglalt.

*****

Néhány perccel később Nikté úgy vonult be párjával az oldalán, mint egy hercegnő. Csodaszép volt a fehér ruhájában és kétségtelenül boldog mosolyával. Lilynek nagyon jól esett barátnője boldogsága, és egy kicsit el is érzékenyült mikor megkezdődött a szertartás.
A beszédet Kumert tartotta egy virágokkal telefuttatott boltív előtt, oldalt pedig két-két agg druida várta a fiatal párt.
- Barátaim, azért gyűltünk ma össze, hogy e fiatal pár a druida hagyományokhoz hűen örök házasságot kötessenek – kezdett bele zengő hangján. – A rokon lelkek, ha tiszták, állandó egyetértésben vannak. Nikté és Steren nem féltek attól, hogy társtalanul maradnak...
- Aha, helyben vagyunk – gondolta keserűen Lily. Bár Damer némiképp lefoglalta a lány gondolatait, azok most újra Harry körül forogtak. Elég zavaros érzelmeket érzett a fiú iránt, amit persze Harry sem segített megoldani, sőt, még bonyolultabbá tette a gyerekes kerülésével.
- …*A szerelem nem nagy, és nem is kicsi; egyszerűen csak szerelem – kicsit furcsa volt egy ilyen érzelmes beszédet hallani a druidák megfontolt, szigorú vezetőjétől, de a lány ezzel megint csak nem sokáig foglalkozott.
Szerelem. Vajon tényleg ezt érzi? Szereti azt a férfit, aki megmentette, meghallgatta, és akivel a beszélgetések alkalmával egy hullámhosszon volt? Harry az, akinek az ölelése biztonságot nyújt, és a csókja – még ha Lily nem is volt beszámítható állapotban – felperzselte a vérét? Nos, igen. De vajon ez a szerelem? Tényleg kocsányon lógó szemekkel figyelte a fiút mikor a vészterhes időkben kész volt a helyzet magaslatára állni? Az kétségtelen, hogy aggódott érte, és félt attól – bármi legyen is az – amit a barátaival együtt véghez akar vinni.
A lány néma töprengésére senki sem figyelt fel. Mindenki, a mellette ülő fiatal újonc is, a nem mindennapi menyegzőt kísérte figyelemmel.
- Egy érzést nem lehet úgy mérni, mint egy útszakaszt. Aki ezt teszi, elkezd összehasonlításokat tenni a másoktól hallottakkal, vagy pedig azzal, aminek elképzelése szerint történnie kellene vele. Így mindig egy történet után fog loholni, ahelyett hogy a saját útját járná…
- Szóval nekem is ezt kéne tennem? – tette fel magában a kérdést. – Nem problémázni, csak azt tenni, ami jól esik?
Nem bírta megállni a gunyoros hümmögést, ugyanis ez a feltételezést elég abszurd dolognak tartotta. Ám ezt a megnyilvánulását Damer már észrevette, és érdeklődő szemekkel fürkészte a zaklatott lányt. Lily egy gyors mosollyal elintézettnek vélte a dolgot, és figyelmét újra a ceremóniának szentelte.
Kumert a beszéde után egybefűzte a két szerelmes kezeit, és a sajátját is ott hagyta rajtuk. Pár pillanat múlva az összefűzött kezeket fehér ragyogás vonta be.
- Ezúttal egymáshoz tartoztok, míg a végzet el nem választ titeket egymástól – zengte a druidák vezére, majd a négy idős druida is közelebb lépett, és a két párt fénylő derengésbe vonta. A jelenet leírhatatlan szépségű volt, és bár Lily nem az első sorban ült, még így is érezte a burokból áradó békét és szeretetet.
Végezetül az ifjú pár az egybegyűltek felé fordult, mire mindenki felállt és tapsolni kezdett. Mikor Nikté és újdonsült férje Lilyék sorához ért, pajkosan kacsintott egyet, és jelentőségteljesen pillantott a mellette vigyorgó Damerre, mire a lány nagyot nevetve csak a fejét rázta.
- Hát, ez érdekes volt – jegyezte meg Damer a lány mellett lépkedve a gratulálni induló tömegben. – Mármint se nászinduló, se ásó, kapa, nagyharang, de mégis… lenyűgöző.
- Igen, szerintem is szép volt. De nem tűnt fel valami? – vonta fel a szemöldökét.
- Öm, ezeken kívül nem igazán. Vagy lemaradtam valamiről? – vakarta meg értetlenül a tarkóját, és a két szemöldöke között egy kis ránc jelent meg töprengése jeléül, amit Lily nagyon aranyosnak talált.
- Komolyan nem tűnt fel, hogy nem angolul beszéltek? – kérdezte szándékosan druida nyelven, mire a fiú reflexből azon a nyelven válaszolt.
- Nem, de akkor... – hirtelen kikerekedtek a szemei, mikor rájött minderre. – Tudok keltául?
- Ez ösztönös dolog. Úgy, mint például a gyógyításod. Nem voltál a tudatában annak, hogy mit csinálsz, csak tetted a dolgodat.
- Hű, és mi minden van még, amit jó lenne tudnom? – érdeklődött izgatottan.
- Na, az egy elég hosszú mese lenne. De majd a mentorodtól minden fontos információt megkaphatsz.
- Még nem tudom, ki lesz a tanárom, de biztos egy idősebb tag lesz, nem? Ő majd nem tud olyan dolgokat mesélni nekem, amikre még a tanulni valón kívül is érdekel – húzta el a száját egy kicsit, mire Lily kuncogni kezdett.
- Miért? Mire vagy még kíváncsi?
- Például, hogy vannak-e itt még ilyen szép lányok, mint te! – vágta rá egy szívdöglesztő mosoly kíséretében, ami a lányt egy kicsit zavarba hozta.
- Harry sose szokott nekem így bókolni – jegyezte meg magában, majd szerencsére ő került sorra, és egy nagy lendülettel vetette magát barátnője nyakába.
- Légy nagyon boldog! – szorította magához Niktét, és amikor eltávolodott tőle, észrevette, hogy szemében már gyülekeztek az örömkönnyek.
- El se tudod képzelni, mennyire boldog vagyok már most! – szipogott párat. – Örülök, hogy eljöttél.
- Hát persze hogy eljöttem – ki nem hagytam volna – hiszen most mentél férjhez! – örvendezett a lány.
- Tudom, tudom, el se hiszem! – törölte szemeit mosolyogva. – Most nézd meg, elbőgöm itt magam miattad!
A két lány búcsúzóul még egyszer szorosan megölelte egymást, és amikor a többi gratuláló is elfogyott, Steren felkapta a feleségét, és futva indultak a ki a Druidák Kertjéből, hogy végre elindulhassanak a várva várt nászútjukra.
A fiatalok szökése után a többi druida nem bontott pezsgőt, és díszes vacsora sem volt, mint a mugliknál, ehelyett egymással társalogtak egy darabig, majd lassan mindenki haza indult.
Lily sem tett másképp, és a kapu kijáratánál épp el akart búcsúzni kísérőjétől, mikor Damer egy kicsit merész dologra vállalkozott.
- Haza vihetlek, Aidrea? Este van már, és nem tanácsos egy ilyen fiatal lánynak egyedül kószálnia a sötét utcákon – Lily nem bírta mosoly nélkül hagyni a fiú figyelmességét, de mégis finoman megrázta a fejét.
- Ez nagyon kedves tőled, de tudok vigyázni magamra, nem kell aggódnod.
- Ragaszkodok hozzá, hogy elkísérjelek egy darabig – makacskodott kitartóan, és a lány nem igazán tudta, hogyan magyarázhatja meg a fiúnak sértődés nélkül, hogy nem kísérheti a Dumbledore kúriához.
- Nézd, ez nem ilyen egyszerű. Tudod, nekem az…
- Ó, szóval az apukád miatt aggódsz! Nem baj, akkor majd csak az utcasarokig kísérlek, rendben? – nézett olyan lelkesen mélybarna szemével a lányra, hogy Lilynek nem volt szíve kikosarazni.
- Rendben – sóhajtotta megkönnyebbülve, amiért nem kell valamilyen hazugságon törnie a fejét. – Teleportálunk a falum szélére, és onnan elkísérhetsz egy darabig.
- Áll az alku! – szólt győzelemittasan. – Hölgyem?! – nyújtotta felé a karját, amit a lány egy kis habozás után elfogadott. Lily a lakhelyére koncentrált, majd pár pillanat múlva a kis falu határán találták magukat.
- Úgy tíz percre van innen a házunk, és igazán nem szükséges lekísérned, nem szeretnélek feltartani – próbálta lerázni a fiút, de ő hajthatatlanul tovább sétált vele. Persze a lány nem mondhatta a fiúnak, hogy a háza a falu másik végén, az erdő sűrűjében van, amit egyébként nem is láthat, így Lily kinézte a balra lévő harmadik utcát, és előre mutatta a fiúnak, hogy hova is tartanak.
Az séta valóban nem volt több tíz percnél, és útközben szerencsére senkivel sem találkoztak, aki esetleg furcsán méregetné őket a druida ruhájukban.
- Köszönöm, hogy hazakísértél, és azt is, hogy az esküvőn is velem voltál. Jól éreztem magam – fordult a fiú felé, amikor a kiválasztott utca sarkához értek.
- Szívesen vagyok jó társaságban – mosolygott megint észveszejtően. – És különben is, én köszönöm, hogy kisegítettél néhány infóval, így nem égettem magam tovább! – nevetett fel, amihez Lily is csatakozott, mikor eszébe jutott a fiú esetlensége a druida hagyományok ismeretlensége miatt. – Szóval kösz – mondta végül, és egy kicsit lejjebb hajolt, hogy egy puszit nyomhasson a lány arcára.
Lily nem győzött pirulni, amikor is szapora cipődobbanásokra lett figyelmes, és mikor megfordult, szembe találta magát a kocogó Harryvel.
Az újonnan érkezett fiú pár lépés távolságra megállt a druida párostól, és gyanakvó tekintettel vizsgálta először Damert, majd hirtelen Lily arcára villant tekintete, később pedig ismét a druida fiút figyelte. Pár pillanatig farkas szemet néztek a fiúk, majd végül Lily felülkerekedett zavarán, és kérdőre vonta a varázslót.
- Harry, mit keresel itt? Miért futottál, valami baj van? – lépett egyet felé, miközben aggodalmasan pásztázta a környéket.
- Nem, de nem is zavarok tovább – felelte kurtán, és már fordult is volna meg, de az eddig néma Damer hangosan felszisszent, és maga köré vonta karjait. Lily aggódva fordult felé, majd ő is megértette, miért reagált így a fiú.
- Dementorok vannak a közelben – szólt halkan a lány, majd előhívta druida íját, és felkészülten kémlelte az eget.
- Mik azok a dementorok? – kérdezte összeszorított fogakkal Damer. – És mi történik velem?
- Nyugodj meg, csak még nem szoktad meg a jelenlétüket, de majd később mindent elmagyarázok – lépett az összezavarodott fiú mellé Lily, majd Harry is közelebb ment hozzájuk elővéve a varázspálcáját.
- Te varázsló vagy?! Tűnj el Aidrea közeléből! – kiáltotta megbotránkozva Damer, majd olyan gyorsan, hogy a lánynak még csak tiltakozni sem volt ideje, megragadta a lány karját és védelmezően a háta mögé utasította. Harry összeszűkült szemmel a dühödt druidára emelte pálcáját, és már szólásra nyitotta száját, de a lány kikerülte driuda társát és két karját oldalra tartva kettejük közé ugrott.
- Megőrültetek?! Hagyjátok abba ezt az értelmetlen áu… - jajdult fel a lány, ugyanis időközben valóban megérkeztek a dementorok. Egy aljas példány Lily mögé suhant, ami nagyon taszított rajta, mire ő előre zuhant.
Damer rögtön a lányhoz sietett, Harry pedig szarvas patrónusát hívta segítségül, ami szerencsésen elüldözte a fekete csuklyást.
Lily nem törődve Damer segítségnyújtásával gyorsan felpattant, és druida nyilával gyorsan lelőtt két közeledő dementort, míg a maradék lélekszipolyt Harry ezüstös varázslata elkergette.
Mindketten, szorosan egymás hátának dőlve várták a következő támadást, de mikor meggyőződtek arról, hogy mind elment, Harry aggódva a lány felé fordult.
- Jól vagy? – kérdezte, miközben sérülést keresve tüzetesen végignézett rajta.
- Persze, semmi bajom – mondta legyintve, majd amikor lenézett a ruhájára bosszúsan szusszantott egyet, mivel a térde környékén csupa sár és fűfoltos volt, valamint még ki is szakadt a fehér textília.
- Ülj le, vérzik a lábad – kérte Damer, de mivel a lány nem tette azt, amit kért, gyorsan a térde alá nyúlt, és leültette a földre.
- Hé! – méltatlankodott Harry és Lily egyszerre, de a druida fiú nem foglalkozott velük, helyette inkább lassan felfelé kezdte húzni a lány ruhájának szélét. Ezt azonban már a lány nem engedte, a kezére csapott, majd ő folytatta a sérülések felfedezését. Mind két térde enyhén vérzett, mire a lány ismét csak legyintett, és már húzta is volna vissza a ruhát, de ezúttal Harry akadékoskodott.
- Várj, gyorsan beforrasztom a sebet – guggolt le mellé, majd a varázspálcáját a sérült rész felé közelítette, de Damer elütötte a kezét onnan.
- Ne hadonássz azzal a bottal! Azt hiszed, hogy az mindent megold? Csak még több kárt teszel benne! – rivallt rá, majd a tenyerét a lány térde fölé helyezte.
- Te még csak azt sem tudtad, hogy mi az a dementor, és még te akarod meggyógyítani?! Csináltál már egyáltalán ilyet? – kötekedett Harry, és szúrósan nézett a druida fiúra.
- Jajj, hagyjátok már abba! – csattant fel türelmetlenül Lily – Épp hogy csak lehorzsoltam róla a bőrt – bökött lendületesen az érintett testrésze felé – ti meg kész drámát csaptok körülötte! Hagyjátok már abba a kakaskodást, mert feleslegesen fújtok egymásra. Harry tökéletesen meg tud gyógyítani a varázspálcájával mindenféle gond nélkül! – magyarázta az elképedt és egyre csalódottabb druida fiúnak. – Damer pedig gyógyító druida, természetéből adódóan nem okozhat kárt bennem! – fordult az enyhe mosolyú, zöld szemű fiú felé. – De mivel ez egy remek alkalom arra, hogy gyakorold a képességedet Damer, megkérlek, hogy mindennemű rosszindulatú kommentár nélkül gyógyítsd meg a lábamat – sóhajtotta monológja végezetül, mire a druida fiúnak boldog mosoly terült el az arcán, és kárörvendően nézett a hoppon maradt Harryre.
- Akkor most már tényleg nem lesz rám szükség – mondta lehangoltan, majd anélkül, hogy a lányra nézett volna, felállt, és kocogva indult arra, amerről jött.
- Várj, Harry! – kiáltott utána, de ő meg sem állt.
- Ne mozogj, így nem tudlak meggyógyítani – morogta Damer, és egyik kezével lefogta a lány ficánkoló lábát, míg a másik fehéren kezdett izzani, és a sérült térd fölé helyezte.
- Harry, hallod? Állj már meg! – kiabált továbbra is, ám feleslegesen, mert még ha Harry hallotta is, akkor sem állt volna meg.


* Paulo Coelhótól származó idézet.