Az én alternatív Harry Potter történetem - 9. Nagy a baj

Lily kellemetlen bizsergésre ébredt fel. A lány még sosem érzett ilyet, de tudta, hogy baj van, mert a bizsergést druida mivolta miatt érezte. Így jeleztek neki, hogy amilyen gyorsan csak tud, menjen a Druidák Kertjébe.
Gyorsan kirohant a szobájából, úgy ahogy volt, kócos hajjal, pizsamában. Átsietett Minerváék szobájába, de senkit sem talált, csak az összegyűrődött takaró árulkodott hajdani ottlétükről.
Ugyanez volt Sirius szobájában is, így kétségbeesve vette tudomásul, hogy valahol, valakiket támadás ért, olyan, ami a Főnix rendjét és a druidákat is érinti.

*****

- Még mindig vállalod a harcot, Aidrea? – kérdezte Kumert a Druidák Kertjében, miközben végig a lány szemébe nézett.
- Igen – vállszolt határozottan a kérdezet.
- Akkor át kell esned a beavatáson. Ez egy küldetés. A dekromák legújabb tagja ellen kell harcolnod.
- Rendben – bólintott a lány.
- De tudnod kell, hol lesz a támadás, és kik ellen. Nikté már megmutatta nekem. Kérlek, kapcsolódj hozzám – kérte a druidák vezetője, mire a lány zölden világító kezeit Kumert haláltékához emelte. Pár másodperc koncentráció után azonban már láthatta is Nikté, Kumert jóstehetségű lányának vízióját.
Úgy sorakoztak a képek Lily fejében, mint a filmkockák egy mozivásznon.
A lány rögtön felismerte a helyszínt, annak ellenére is, hogy nagyon sötét volt ott. Felborított, széttört székek, összetaposott virágok, és egy sokszobás girbegurba ház sziluettje rajzolódott ki előtte.
Az Odút támadják majd a dekromák.
- Először mágusok támadták meg a házat, és ha jól tudom, a támadásnak most lett vége – mondta Kumert, miután véget ért agyuk összekapcsolódása. – A családod is ott van Aidrea. Felkészültél?
- Sejtettem. Megteszek minden tőlem tehetőt, hogy senkinek se essen bántódása – mondta a lány elszánt tűzzel a szemében.

*****

Minden rendtag, többé - kevésbé sérülésmentesen várakozott a ház előtt. A halálfalókat sikeresen visszaverték, most a Weasley család, és vendégeik csomagoltak össze, hogy elhagyják szeretett otthonukat.

Harry vette észre legelőszőr, hogy valami mozgás van a kertben. Szólt a házban lévőknek, majd ő maga is segédkezett visszaszorítani Voldemort embereit, annak ellenére is, hogy a kis túlélő még nem töltötte be a tizenhetedig életévét. Amit Rufus Scringeaur, a jelenlegi Mágiaügyi Miniszter nagyban hangsúlyozott is, mikor auroraival együtt, hívatlanul betoppantak az esküvőt követő lagziba.
Harry és Scringeaur nem töltöttek egymással túl boldog pillanatokat. A fiú határozottan kijelentette a miniszter úrnak, hogy nem kíván reklámtáblaként viselkedni a minisztérium elfogult és semmirekellő oldalán. Ez persze nem tetszett a férfinak, és megfenyegette, hogy ha Harry Dumbledore professzor példáját fogja követni, nagyon megütheti a bokáját, majd nagy sebbel-lobbal távozott auror pereputtyával együtt.
Mikor Harry befejezte a csomagolást, segített Ron barátjának is, majd együtt mentek le ők is a szétrombolt kertbe, ahol a Weasley család és a rend emberein kívül még fehér köpenybe burkolt emberekbe is botlottak.

*****

Lily is az Odúnál volt már, kereste azt a dekromát, akivel meg kell majd küzdenie. Nem túl nagy újdonság számára a harc, egyszer küzdött már ellenük egy véletlen folytán, annak ellenére, hogy még nem volt nagykorú. A druidák ezt nagyon szigorúan vették, és bár még mindig nem töltötte be a tizennyolcadik születésnapját, jelen helyzet miatt szükségük volt a lányra.
Egyszer csak észrevette, hogy a levegő lehűlt, ami azt jelentette, hogy dementorok közelednek. Morgolódva vette tudomásul, hogy még a „lélekszipolyokkal” is harcolnia kell. A druidák és a dementorok ősidők óta vetekedtek egymással, már csak ellentétes „hatásuk” miatt is.
A dementorok kiszívják az élők lelkeit, bút, keserűséget és sötétséget hagyva maguk után, míg a druidák fényt gyújtanak a sötétségben, reményt és életerőt sugározva magukból.
Lily druida lévén hamarabb észrevette a dementorokat és hatásosabb fegyvere is volt, mint a mágusoknak.
Ekkor meghallotta Mr. és Mrs. Weasley kétségbeesett kiabálását legkisebb csemetéjükért, aki a ház egyik melléképületéből, a seprűtárolóból jövet szembetalálkozott pár kiéhezett dementorral.
A Weasley szülök, és a többiek nem tudtak elmozdulni egy bizonyos távolságon túlra, mert a druidák Kumert vezetésével egyfajta védőpajzsot tartottak fent előttük, ami egy darabig meggátolja, hogy bántódásuk essen a dekromáktól.
Így Lily egyedül rohant Ginny segítségére, menetközben több lélekszipolyt lelőtt druida nyílvesszejével. A lány mindig pontosan célozta be és lőtte le azokat.
Mikor a földön összekuporodott lányhoz ért Lily minden erejét összeszedve szabadjára engedte druida energiáját és egy fényburkot hozott létre, amivel beborította mindkettőjüket. Lehajolt az alélt Ginnyhez, és szintén fénylő kezeivel simogatni kezdte annak arcát. A fény, amit Lily létrehozott, minden druidában ott lakozik, nagysága és ereje az egyén szeretetképességétől függ. Minél jobban tudja felhasználni a benne lévő szeretetet, annál erősebbé válik a druida. Lily, kezdő lévén nagyon nehezen tudta még fenntartani a körülöttük lévő fényburkot, de észrevette, hogy most sokkal erősebb, mint mikor legutóbb használta, pedig az ő korában még így is nagy teljesítménynek lehetett mondani azt a labdácskát, amit legelőször hozott létre egy évvel ezelőtt.
A burok körül dementorok cirkáltak gyengepontot keresve, amikor erősítésként a rendtagok előhívták patrónusukat, amik nem ölték meg azokat, csak elkergették. Viszont még így is könnyíteni tudták a lányok helyzetét. Ginny lassan ébredezni kezdett.
- Ginny. Ginny, én vagyok az, Lily – mondta a druida lány, miközben melegséget árasztó keze a földön fekvő lány szíve tájékán járt.
- Mi történt?
- Dementorok támadtak rád. Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Már jobban. Mit csinálsz a kezeddel? – kérdezte Ginny kikerekedett szemekkel.
- Majd később elmagyarázom. Fel tudsz állni?
- Igen – mondta, majd együttes erővel feltápászkodtak.
- Figyelj rám. Háromig számolok. Te a többiekhez, én meg feltartoztatom a dementorokat, rendben? Meg tudod tenni? – állt elő a tervvel Lily.
- Ok, rendben, de veled mi lesz?
- Nyugi, én tudok vigyázni magamra – mosolyodott el nyugtatóan. – Akkor egy, kettő, HÁROM! – kiáltotta Lily, miközben megszüntette fényburkát, és a felszabadult energiát egyenesen a dementorok felé irányította, amik attól mind egy szálig elpusztultak.
Ginny rögtön futni kezdett szülei felé, azonban aggódva hátrafordult, hogy megnézze Lilyt. Örömmel vette észre, hogy a lány is rohant utána, így aggodalomra semmi oka nem volt.

Ginny épségben ért szülei karjai közé, utána rögtön Lily is megérkezett, de ő a védővonal túlsó részén maradt. Levetette hosszú, fehér köpenyét, majd a kis társaság közepéhez, háttal állt be.
Egész lényéből áradt az erő és a magabiztosság. Kecsesen, rugalmasan lépkedett, akárcsak egy macska. Mindenki szinte megbabonázva nézte a vörös hajú lányt.
Később Lily hallotta pótszülei kétségbeesett szólongatását, de egyelőre még nem foglalkozott velük.
A lányon a druidák női, harcközben viseletes ruhája volt, ami egy szoknyából, alatta térdig érő harisnyából és mokkaszínből, fölül pedig egy egyszerű trikóból, és persze a maszkjából állt. Természetesen minden fehér volt, csak a lány szemei világítottak zölden.
Lily némán pásztázta a környéket. Dementoroktól már nem kellett tartania, azonban kiélesedett érzékei úgy sejtették, hogy rajtuk kívül van még valaki a kertben.
Mindeközben telepatikus úton beszélgetett a szintén jelen lévő Aberforth-tal és Minervával.
- A druida nevem Aidrea, ha Lilynek szólítotok, akkor csak lebuktattok – mondta a lány.
- Mit keresel itt? Meny haza, még bajod esik! – üzent vissza Aber, miközben a szája meg sem mozdult.
- Nektek nagyobb bajotok eshet, mint nekem. Csatlakoztam a druida sereghez, szükségük van rám – tájékoztatta őket Lily. – Nem tudtok hoppanálni?
- Nem, a halálfalók hoppanálás gátló bűbájt szórtak, és időbe telik feloldani – mondta Minerva.
- Szólok Fawkesnak, hogy vigyen mindenkit a Dumbledore kúriába – döntött a lány, miközben szemét le se vette az előtte elterülő tájról.
És milyen jól tette! Mielőtt Aberforth-ék válaszolhattak volna, két tűzgömb közeledett feléjük, de azt a lány könnyűszerrel semmivé foszlatta. Azonban a sötétség miatt nem látta, ki küldte azokat.
- Gyere elő! – kiáltotta a lány druida nyelven, látszólag csak a sötétségbe, ám tudta, hogy ott van, akit keres. Támadó testhelyzetet fett fel, felkészülve az összecsapásra.
- Gyere elő, te gyáva féreg – harsogta újra a lány, azonban most biztos volt benne, hogy előbújik a dekroma, elvégre melyik önérzetes ember tűri azt, hogy gyávának nevezzék?
A lány húzása csak részben volt sikeres.
Hatalmas robajjal körülbelül két méteres földhullám közeledett feléje, de a lány gyorsan reagált és rögtön ellentámadásba lendült.
Leguggolt, zölden világító kezeit a földre tette, majd egy ugyanolyan földhullámot hozott létre. Amikor a kettő egy robbanás kíséretében találkozott egymással kiegyelődtek, és a talaj újra sima lett. Azonban a dekroma időelőnyben volt, és máris egy inda tekeredett Lily jobb karjára, majd nagyot lendített rajta. A lány felsikkantott, és pár métert arrébb gurult.
- Vonjanak pajzsot – kiáltotta a lány a druida pajzs túloldalán lévőknek. Erre azért volt szükség, mert a lány nem tudta, mikor szűnik meg a druidák védelme.
Szerencsére nem esett komolyabb baja, és már szaladt is megakadályozni a dekroma tervét, akit már szabad szemmel is lehetett látni, mert csak pár méterre volt a határvonaltól. Épp tűzgömböket hozott létre a két kezével és dobta is egyenesen Aberforth-ék felé, azonban Lily gyorsan eléjük ugrott, játszi könnyedséggel elkapta a két gömböt, és a kezében tartotta azokat.
Hosszasan nézett farkasszemet az ellenséggel, majd a kezében tartott tűz erejét megnövelte, és nem gömbként, hanem hosszú sugárként küldte vissza a feladónak.
A lány látta, hogy a feketeruhás férfi szemei kikerekedtek, és ijedten ugrott félre. Lily ezt kihasználva vízörvényt irányított a dekroma felé, ezzel is a földre kényszerítve őt. Kezével íjat és nyílvesszőt formált, mire azok meg is jelentek.
Egyenesen a férfira célzott, aki még mindig a földön feküdt, így a lány győzött.
Természetesen nem akarta lelőni, bármennyire is az ellensége. A nyilat a férfi feje mellé lőtte ki, ezzel is nyomatékot adva a küzdelem mikénti végének.
Azonban Lily túl későn vette észre, hogy a háta mögött egy másik dekroma apró, éles jégdarabokat irányít egyenesen felé. Egy csuklómozdulattal sikerült eltérítenie a nagyját, de a megmaradt jég mind a lány bőrébe hatolt. Lily testén több kis vérpatak indult meg, de ami a legjobban fájt az a karjába és a combjába fúródott miniatűr kések voltak. Míg azok eltávolításával bajlódott, a dekroma egyenesen Harry és barátai felé vette útját. A lány tudta, hogy hiába futna, nem érné utol a második fekete ruhást, így gyorsan a trió elé képzelte magát, és druida módon oda is teleportálta magát.
Mikor már teljes alakban ott állt, megperdült tengelye körül és a két kezét nyitott tölcsér alakba helyezve erős szelet irányított a dekroma felé. Ettől a fekete ruhás megtántorodott, és nem tudott tovább lépni. Lily egy pillanatra behunyta a szemét, majd egy karlendítéssel messzire repítette a meglepett férfit, aki később egy puffanás kíséretében ért földet, majd vált köddé a legelső, még mindig a földön fekvő dekromával együtt.
A druida lány megkönnyebbülve fújta ki az eddig bent tartott levegőjét. Ezzel egy időben fehér ruhás nők és férfiak jelentek meg körülötte.
- Ügyes voltál, Aidrea. Kiálltad a próbát, még úgy is, hogy a dekromák nem voltak tisztességesek – mondta Kumert elismeréssel a hangjában.
- Mégis mit vártál, apám? A dekromák mindennek mondhatóak, csak tisztességeseknek nem – kotyogta közbe Nikté, majd gyengéden átkarolta Lilyt. – Gyere, meggyógyítom a sérüléseidet.
A lány már épp tiltakozni akart, de Kumert hangja megállította ebben.
- Menj vele, Aidrea. Te és még pár ember fogja védeni őket – mutatott a ház tövében álló Aberforthékra. - Viszont valahogy el kellene vinni őket.
Lily bólintott, majd Nikté támogatásával átvágtak a nagyjából harmincfős druida seregen, és a lány pótszüleihez közel leültek a földre.
- Jól vagy? – kérdezte gyengéden Minerva, miközben közelebb lépet lányhoz.
- Ne aggódj, de kérlek, ne gyere közelebb – hárította el a nőt. – Még mindig nem sikerült megtörni a bűbájt? – kérdezte, amire nemleges választ kapott, majd halkan felszisszentet. Nikté óvatos ujjaival megtapogatta a sebeket, hogy megtudja, maradt-e benne eltávolítandó szilánk.
- Bocsánat – szabadkozott Kumert lánya. – Gyors leszek.
- Semmi baj – mosolyodott el egy kicsit Lily, majd tovább már a rendhez intézte szavait. – Szólok Fawkesnak, és akkor hármasával a kúriába tudj vinni önöket.
Miközben beszélt melegség járta át a testét. Nikté kezeiből ragyogó fehérség tört elő, minek nyomán a lány sérülései nyomtalanul eltűntek.
Niktének gyógyító és jósoló képességei voltak. A gyógyítók ereje is a szeretetből, és a szeretés képességéből fakadt. A sötétbarna hajú, kék szemű lány alig két évvel volt idősebb Lilynél, mégis a gyógyítók közül neki volt a legnagyobb ereje. Ezért, és mert a druidák királyának lánya, nagy tiszteletet kapott, de Nikté mindig is szerény volt, és nem élt vissza hatalmával.
A két lány mindig jó kijött egymással, és egyfajta barátságot kötöttek. Megbíztak egymásban. Csak Nikté és Kumert tudott arról, hogy az álltaluk ismert Aidrea nem csak druida, hanem boszorkány is.
- És veled mi lesz? – kérdezte Aber kirángatva Lilyt ámulatából.
- Tudok vigyázni magamra, és most már kötelességem eleget tenni a druidák között – válaszolt Lily, miközben felállt és egy hálás mosolyt küldött barátnője felé, aki tovább is állt.
- De ez veszélyes! – kiáltotta Aberforth dühösen.
- Fawkes – hívta Lily a főnixet, mire az rögtön meg is jelent. Halkan suttogott a madár fülébe, mire az megértően bólintott egyet, és máris a francia vendégek felé vette az irányt. – Rátok nézve még veszélyesebb itt lenni, mint nekem, Aberforth. Druida vagyok, nem tagadhatom le, és nem is akarom. Háború van.
- Ha te maradsz, mi is maradunk – makacskodott Aber, miközben Minerva kedvese vállára tette kezét. Az idős nő, már értette lánya viselkedését.
- A halálfalókkal is elbántunk, ezek a bugrisok nem jelenthetnek gondot – morogta közbe Mordon.
- Nem maradhattok, Aberforth! – mondta kissé dühösen a lány, figyelmen kívül hagyva az ex- aurort, miközben pótapja elé állt. – Olyan csata van készülőben, amivel szemben a varázserőnk semmit sem ér. Kérlek, menjetek el Fawkes-szal. Bízzatok bennem. Fogalmatok sincs, mekkora erő fog itt felszabadulni – mondta, azzal hátat fordított nekik, és a már készen lévő sorfalhoz igazodott.
A rend védelmére hét-nyolc ember állt készenlétben, köztük Lily is. A többi druida a sorfal előtt voltak, várva az összecsapást.
Nem várattak magukra sokáig a dekromák, és rögtön megindult a csata.
A vörös hajú lány gyorsan hátrapillantott, tekintetét végighordozta a háta mögött állókon. Észrevette, hogy Aberforth és Minerva hogyan támaszkodtak egymásra, és hogy a Weasley család és minden rendtag elképedve szemlélték az eseményeket. Látta, hogy Fawkes miként válik semmivé a három egymásba kapaszkodott vendéggel együtt.
Meghagyta a főnixnek, hogy először a gyerekeket és az időseket vigye biztonságos helyre. És legfőbbként, hogy ne hagyja, hogy pótszülei miatta maradjanak.
Hatalmas robbanások és tűz martalékává vált lassan a kert. Lily látta, hogy a dekromák többségben vannak, és néhányuk kijátszotta a harcoló druidákat, pont feléjük tartanak.
A védekezők vezetője harsányan felkiáltott, mindenkit készenlétre szólítva, majd ahogy két elszökött dekroma közebb ért, a velük szembenállók megkezdték a támadást.
Lilynek még nem kellett beleavatkozni a harcba, ahhoz messze állt még, és a sorrendet nem bonthatta fel, akármennyire is akart segíteni nekik.
A lány a sorfal jobb oldalán helyezkedett el, a dekromák pedig a balon próbáltak rést találni a druidák között, akik egyelőre jól végezték dolgukat, és védték a hátuk mögött lévő Harryt, Ront, Hermionét, Siriust és Lupint.
A lány előtt zajló csata azonban elkeserítő látványt nyújtott. Sok druida feküdt sérülten a földön, míg a dekromák közül csak néhány dőltek ki. Fájdalmas kiáltások és sikoltások töltötték ki a robbanások közötti csendet.
Lily mögött a Weasley család már sikeresen megmenekült Fawkes segítségével, de a lánynak így sem maradt ideje pihenni. A védővonal megtört, és a lány mellett lévők is megsebesültek már. Lily folyamatosan záporozta tűzgolyóit, víz vagy föld áradatait, de a dekromák csak nem akartak fogyni, újak és újak jöttek.
A rendből utolsónak már csak Aberforth, Mordon és Sirius maradt, akik folyamatosan fent tartották pajzsukat, néha átkokat is lőttek, ám feleslegesen. A dekromák ellen mit sem hatottak.
A lány kétségbeesett pillantása találkozott az ősz varázslóéval.
- Menjetek már! – kiáltotta a lány, de a hang nem ért el apjához, szerencsére azonban a főnix, ellentmondást nem tűrően kitárta szárnyait, és egy tűzcsóva kíséretében mind eltűntek.
A megmaradt druidákat visszavonulóra utasították, hátuk mögött hagyva a káoszt, amivel már nem tudtak szembeszállni.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 8. Unalmas hétköznapok és egy esküvő

Az elkövetkező napokban Lily ha tehette, nem nagyon lépett ki a szobájából. Folyamatosan civakodtak Pitonnal, és nem volt kivétel a végrendelet felolvasása után nap sem.
Lily épp a konyhában tevékenykedett. Fawkes számára készített gyümölcsöket, zöldségeket és különféle magokat, mikor egy fekete talárba bújtatott kéz a válla felett egy pohárért nyúlt. A lány megijedt és leejtette az éles kést, amivel épp az almát szeletelte fel.
- Ejnye, Miss White, csak nem rossz a lelkiismerete? – érkezett a gúnyos kérdés Perselus Pitontól.
- Talán ha nem settenkedne állandóan, professzor – szűrte fogai között Lily.
- Fel nem foghatom, hogy kerülhetett a mardekárba.
- Persze, hogy nem tudja – hagyta a férfira Lily, majd szó nélkül elhagyta a helyiséget.

*****

- Úgy jár-kel a házban, mintha csak az övé lenne – pufogott a vörös hajú lány, miközben Fawkes elé tette ebédjét, amit a madár egy énekfüttyel hálált meg.
Lilyt nagyon irritálta a bájitaltan professzor jelenléte, és amikor nagyritkán összetalálkoztak, nem hagyták szó nélkül a másikat.
Bezzeg Malfoy leginkább csendben maradt.
Mikor a Roxfortban volt, a mardekárosok gyakran, de halkan tettek megjegyzéseket a Malfoy fiúról, miszerint sokat változott a nyári vakáció alatt. Lily viszont nem tudta, és nem is akarta elképzelni milyen lehetett akkor a fiú, bőségesen elég volt neki a más házból való diákok sértegetését hallani.
De ami a legjobban zavarta a lányt, az volt, hogy tőle is elvárták, hogy „igazi mardekáros” lévén ott kössön másokba, ahol csak tudott. Gyakran kellett használnia a sárvérű szót, miközben nagyon jól tudta, ez rá is igaz volt, és hogy őt is ugyanúgy sértette volna, ha neki mondják.
Gondolataiból egy halk kopogás zökkentette ki.
- Gyere Lily, kész az ebéd, Sirius és Harry is itt van – mondta Minerva miután belépett az ajtón.

Mikor már mindenki az asztalnál ült és falatozott, Lily észrevette, hogy Siriust és Harryt is épp annyira idegesíti Piton és a két Malfoy jelenléte, mint őt. Draco és Harry állandóan gyilkos pillantást vetettek egymásra, Siriust pedig teljesen hidegen hagyta, hogy unokahúga, Narcissa Malfoy is az asztalnál ült.
Némán evett mindenki, majd miután végzetek, Gigi trappolt be az ebédlőbe.
- Gigi hozhat még valamit? – kérdezte cérnavékony hangján.
- Egy csésze teát – mondta Narcissa fellengzős stílusban, ami Lilynél kiverte a biztosítékot és minden egyes szót hangsúlyosan mondott.
- Gigi, kérhetek egy pohár narancslevet?
- Persze, Lily kisasszony – sipította a manó, miközben fejét ide-oda kapkodta a két delikvens között.
Mikor visszaért a manólány letette a csészét Mrs. Malfoynak, majd Lilynek is.
- Köszönöm – mondta a lány, kihívó pillantást küldve a szőke hajú nőnek, aki a felhúzott orrán kívül más jelt nem adott, hogy észrevette volna a vörös hajú lány célzásait.

*****

- Ti honnan ismeritek egymást? – tette fel a kérdést Harry keresztapjának és Lilynek a könyvtárszobában ülve.
- Miután megszöktettél Csikócsőrrel, egyből a Grimmauld térre mentem, ahol pár nap után Albus meglátogatott. Mindent elmeséltem neki, és hitt nekem. Míg nem alakult újjá a rend, Albus Lily gondjaira bízott engem, aki gyakran látogatott meg engem, hogy ne legyek egyedül, és így neki is volt társasága– válaszolt Sirius.
- Így van. Állandóan rólad mesélt, Potter – helyeselt Lily mosolyogva.
- Harry, ha én meg Lilynek szólíthatlak – mondta kicsit bátortalanul a fiú.
- Rendben, Harry – mosolyodott el Lily. – Nos, mit is kerestek tulajdonképpen?
- Ne haragudj, Lily, de nem… - kezdete Sirius hosszú hallgatás után.
- …nem mondhatjátok el, értem. Akkor megmutatom, merre milyen könyveket találtok.
- Az jó lesz, köszönjük – mondta Harry. A lány körbevezette őket a helyiségben, majd miután mindent megmutatott, távozott.

*****

Másnap reggel sehogy sem akaródzott felkelni a lánynak. Semmi kedve sem volt egy esküvőt végigülni, és a még ismeretlen rendtagoknak magyarázkodni.
Már épp visszaaludt volna, de Gigi megakadályozta ebben.
- Lily kisasszonyom, fel kell ébrednie! El fog késni az esküvőről – rázogatott egy nagy takarókupacot a manó.
- Nélkülem is össze tudnak házasodni, nem én vagyok a mennyasszony, se a tanú – ellenkezett a vörös, kócos hajzuhatag tulajdonosa. De azért nagy nehezen kibújt puha ágyából, és a szobájából nyíló fürdőszoba felé vette az irányt. Zuhanyozás közben azon tanakodott, miért érzi azt, hogy valami baj közeleg. De aztán gyorsan megnyugtatta magát, hogy a legnagyobb probléma csak a mennyasszony elszökése lehet.

*****

Később a lány már a lépcsőn lépkedett lefelé felöltözötten, teljesen útra készen.
- Nagyon csinos vagy, Lily – dicsérte Aber leányát.
- Köszönöm, de te is remekül festesz Minerva mellett. Apropó, a ti fejetekre mikor szórják már a rizst? – kérdezte egy szemtelen mosoly kíséretében, mire a két idős mágus zavartan másfelé tekingetett.

Kis idő elteltével mind a hárman elindultak Fleur Delacour és Bill Wealey esküvőjére. Pitont és a két Malfoyt is meghívták, de ők visszautasították azzal az indokkal, hogy nem mindenki látná őket szívesen…
Az Odúban Ron és Harry nyitott nekik ajtót, majd az öltönyben feszítő Harry el is vezette őket az ülőhelyükre.
Útközben azonban rengetegen megállították Minervát és Aberforthot; és persze, hogy kíváncsiak voltak a lányra is. Lily a nevén mutatkozott be mindenkinek, de azt hazudta, hogy ő Minerva unokahúga.
Az ünnepség a ház kertjében volt, gyönyörű virágokkal és díszekkel tarkítva azt.
Mikor elkezdődött a szertatás, Lilyt nagyon mulatatta, ahogy a férfiak többsége meredten bámult a félvéla menyasszonyra.
És miután a fiatal pár kimondta a boldogító igen, harsány éljenzések és jókívánságok hangozottak mindenhonnan. Majd jöhetett a tánc és a mulatság.
Lily vigyorogva nézte pótszülei ringatózását a táncparketten, majd kicsivel arrébb meglátta Siriust, ahogy vadul forgatta Kate-et. Sok más ismerős és ismeretlen arcot látott a nagy tömegben.
Észre se vette, hogy valaki, egy hosszú, hullámos, vörös hajú lányt, bézsszínű, térdig érő ruhában figyelt. Az a lány nem volt más, mint Lily White, és figyelője, pedig Viktor Krum volt.
- Felkérhetlek egy táncra, szép hölgy – kérdezte Lilytől a mára már tökéletes kiejtésű bolgár kvidics játékos.
- Oh, én nem igazán tudok… - hebegte sűrű, meglepett pislogások közepette Lily, de Krum már kézen fogva vezette a táncolók közé.
Lily rendületlenül mosolygott és válaszolt a feltett kérdésekre, pedig már messzire futott volna az állandóan a lábára lépő fiútól. Néma hálát rebegett Merlinnek, mikor véget ért a zene és elléphetett a világklasszis sportolótól.
Miközben próbált kifurakodni a tömegből valaki elkapta a vállát, és újabb táncba pörgette a lányt.
Már épp méltatlankodott volna, de mikor meglátta táncpartnerét, inkább fülig ért a szája az örömtől.
- Nahát Sirius! Hol hagytad Kate-et? – kérdezte a lány.
- Charlie elkérte tőlem, de hamarosan visszaszerzem! – mondta játékosan.
- Hajrá! És kösz, amiért megmentettél. Azt hittem Krum akarja újra összetaposni a lábamat. Lehet, hogy tehetséges fogó, de a tánchoz semmi érzéke.
- Állok rendelkezésedre, hölgyem! – hajolt meg, majd egy újabb táncba fogtak.
Lily nagy meglepetésére nem is érezte magát olyan szörnyen. Táncolt Aberforth-tal, Freddel és George-dzsal is – már ha azt táncnak lehet nevezni, amit a két mókamester művelt.
Sajgó lábakkal ment vissza ülőhelyére, mikor meglátta a dühösen rohanó Ginny Weasleyt. Lily hezitált, hogy utána menjen-e, vagy sem, végül az utóbbira szavazott, és követte a sárga koszorúruhás lányt.
Ginnyt egy padon ülve találta meg, messze a tömegtől.
- Szia, Ginny, igaz? – kérdezte bizonytalanul Lily, mire a másik lány csak bólintott. – Nem baj, ha leülök?
- Nem, ülj csak – mondta. Egy ideig némán ültek egymás mellett, majd Ginny egyszer csak kifakadt. – A férfiak egytől- egyik idióták!
- Ezzel egyet tudok érteni – bólintott Lily, mire a másik lány kíváncsian ránézett. – Jártam egy tizennyolc éves fiúval, amikor én nem egészen tizenhat voltam. Egyik nap elmentem hozzájuk, mert előzőnap ott felejtettem valamit. Már nem is tudom, mi lehetett az, de nem is lényeg, hanem az, amit láttam. A fiú édesanyja engedett be és kísért a fia szobájába is, ahol azonban nem csak a kicsi fiát találta, hanem alatta egy szőke lányt is. Meztelenül – mesélte Lily, mire mind a ketten kétrét görnyedve röhögtek.
- Nem semmi, és pont az anyja előtt! – ámuldozott Ginny.
- Hát, tényleg nem volt semmi. Persze akkor nem tartottam ilyen mulatságosnak, de az a fej, amit vágott! – emlékezett vissza Lily.
- Velem meg most szakított a barátom. Levélben! – torzult ismét dühbe Ginny arca.
- A férfiak idióták – ismételte Ginny szavait Lily.
A két lány hosszasan szidta még az ellenkező neműeket, majd más témákról is beszélgetni kezdtek. Jól megértették egymást.
Mikor egy kis csend ereszkedett közéjük, Ginny törte meg azt.
- Nincs kedved Hermionéékkal beszélgetni?
- De, szívesen – egyezett bele Lily, majd rögtön el is indultak feléjük.

- Képzeld Hermione, itt van Viktor is. Szegény Lily lábát már laposra taposta – mondta Ginny, mikor már a trió asztalához értek.
- Ja, Hermionéval is táncolt – morogta borús arccal Ron, mielőtt a barna hajú lány válaszolhatott volna.
- Nem hiszem el, hogy már megint féltékeny vagy, Ronald! – replikázta Hermione.
- Nem vagyok féltékeny, azzal táncolsz, akivel akarsz, csak azzal a bájgúnárral ne! – vágott vissza a fiú. Így vitatkoztak egy darabig, míg egy mágikusan felerősödő hangot nem hallottak.
- JÖNNEK AZ AUROROK!
Lily erre hírtelen felkapta a fejét, és rögvest a magasított sarkú szandáljának csatjával kezdett bajlódni, mikor Sirius odarohant érte.
- Lily, siess, mennünk kell! Bocs srácok! – búcsúzott a többiektől, miközben kézen fogva rohant Lilyvel a kert kerítéséhez, de nem csak ők ketten rohantak, látták még a Remus- Tonks párost is kézen fogva szaladni.
Lilynek azért kellet mennie, mert nem akart lebukni, Sirius pedig még mindig körözés alatt állt.
Sirius gyorsan átsegítette a kerítésen a lányt, majd a férfi már hoppanált is vele együtt.

*****

Órákkal később érkezett egy patrónus Minervától, amiben azt üzente, hogy az aurorok elmentek, de Lilynek és Siriusnak már nincs értelme visszamennie, mivel már besötétedett és ők is nemsokára haza jönnek.
Így megvacsoráztak, és Sirius számára is rendbe raktak egy szobát, hogy ő is ott tudjon aludni.
Ám mikor álomra hajtották fejüket, együk sem tudta, hogy a napnak még koránt nincs vége. Különösen Lilyre nézve.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 7. Druida

A lány először Roxmortsba hoppanált. Lily tudta, hogy az iskolát most különösképp őrzik az aurorok, a Fúriafűz és a Szellemszállás közötti alagútról azonban mégsem tudtak, és ezt ki is használta.
Macska alakban közelítette meg a sírt, mert nem akarta, hogy kiszúrják a kastélyban lévők.
Igen, Lily animágus is, azaz állattá tudott alakulni, az ő estében egy vörös szőrű vadmacskává.
Ezt is Dumbledore professzortól tanulta, emlékezett vissza keserűen.
Szájában egy fehér liliomot vitt, amit még a Minervának szánt csokorból csent el.
Letette a sír elé, leült és gondolatban elköszönt szeretett Albus bácsijától, miközben a nap lustán nyugovóra tért.

*****

Ezután a Szellemszállás sötétségében a lány felöltötte druida alakját. Fehér ragyogás vette körül, szeme fehérje zöld színűvé vált, ruháját lecserélte a fehér, hosszú, mindenféle dísztől mentes római tógára emlékeztető druida viseletére.
Ezt követte szintén fehér színű maszkja, mely a szeme környékét takarta el. Merész zöld, piros és sárga színű vonalak keresztezték egymást rajta. Végül fehér csuklyás köpenybe burkolódzott.
- Estrada á luz – suttogta a druidák paradicsomába lépéshez szükséges jelszót, és már a druidák kertjének kapujában találta magát. A kaput és magát a kertet a Stonehenge- et látogató turista had nem láthatja. Persze mivel most este volt, nem is voltak kíváncsiskodók. A kapu szép íves, félkör alakú volt, futóvirágokkal díszítve, Lily számára azonban nagy meglepetés volt az, hogy a kapuban két őr állt.
- Állj! – mondta az egyik férfi druida nyelven, miközben nyilát egyenesen a lányra irányította.
- Fedd fel kiléted! – parancsolta a másik. A két férfi a harcokban használt ruhájukat viselték: fehér nadrágot, hosszú szárú csizmát és fehér testhez simuló pólót.
Lily lassan levette a csuklyáját.
- Saudacao, meu nome é Aidrea – mutatkozott be a lány druida nyelven.
- Üdvözlet, Aidrea. Rég jártál nálunk – mondta a második őr.
- Lerto, Pohde, örülök, hogy újra itt lehetek – köszöntötte őket egy- egy biccentéssel a lány, azzal tovább ment. A druidák vezetője, Kumert már biztosan várja őt, gondolta.
A késő esti órák miatt nem sokan tartózkodtak a Kertben, de akikkel összefutott, néma biccentéssel köszöntötték.
Emlékezett, mekkora ámulattal tekintett először körbe, és magában mosolygott a dolgon, hogy még mindig így érzett a hely iránt. Sose fog betelni a táj szépségével és békét árasztó hangulatával.
Ezen a helyen nincs sötétség, csak örök világosság és kellemes meleg. Csobogó patak és énekes madarak hangját fújja a szél.
Látott pár fakunyhót, ahová főleg az idősebb druidák költöztek be a zsúfolt, zajos városokból egy kis nyugalmat keresve itt. Bárki bármikor lakhatott a Kertben, de a többségnek kint, a való világban rendes munkája és családja volt, így ők csak akkor látogattak ide, amikor druida kötelességük szólította őket.
Rövid gyönyörködés után meglátta Kumertet egy kis tó partján, egy nagy szomorúfűzfa árnyékában ülni a puha fűben.
- Fresco – hajolt meg királya előtt, mire ő maga mellé invitálta a lányt.
- Tudtam, hogy el fogsz jönni, Aidrea. Csak azt nem értem, miért ilyen későn? Az iskolának már rég vége, nem? – kérdezte szelíd hangon a vezető. Mire a lány egy nagy sóhaj kíséretében mindent, őszintén elmondott.
Kis idő elteltével, mikor már befejezte a mondandóját, Kumert kezdett beszélni.
- Az iskolád megtámadása után pár nappal dekromák, dementorok és mágusok támadtak ránk. Valaki elárulhatott minket, és sajnos fogalmam sincs, hogy ki lehetett az – rázta szomorúan a fejét a középkorú férfi. – Megvédtük otthonunkat, de ezért súlyos árat fizettünk. Zareh és Reili életüket vesztették, és Score eltűnt.
Lily a kezeibe temette arcát, barátja eltűnéséről nem is tudott, míg a többiek halálhíréről druidáknak szánt levélben értesítették.
Így ült némán pár percig, majd mikor felnézett már nyugodtabb hangon kérdezte.
- És hogyan történt? Mármint, hogyan haltak meg?
- Zareh-hel a dekromák végeztek, Reilivel pedig a mágusok – mondta a vezető, mire a lány a mondat utolsó felére ijedten felkapta a fejét.
- Mágusok? Hogy? – kérdezte gyorsan.
- Nem tudom, én csak egy zöld villanást láttam, és a kis Reili teste már nem reagált semmire.
- Úristen! Ez nem lehet – fehéredett el a lány arca. – A gyilkos átokkal végeztek vele… Hogy nézett ki, aki megölte őt?
- Nem tudok konkrét meghatározást mondani neked, Aidrea. Mindegyik fekete ruhában és maszkban volt. Azt se tudtam definiálni, hogy nő vagy férfi volt az illető. De miért fontos ez ennyire?
- Azért, mert ha egy druidát a halálos átokkal ölnek meg, az ereje átszáll a gyilkosára. Zareh legalábbis ezt állította.
- Hm – gondolkodott el a férfi. – Zareh kétség kívül a legbölcsebb tanító volt. Gyere, a mestered hagyott rád valamit – mondta Kumert, majd intett a lánynak, hogy kövesse.
Nem tartott sokáig a sétájuk, mert hamarosan elérték Kumert kis faházát.
Mikor beléptek a házba, a férfi hellyel kínálta a szegényes berendezésű konyhában, majd elment. Pár perc elteltével azonban egy kis faragott dobozzal tért vissza.
- Zareh rám bízta ezt a dobozt, és azt mondta, hogy majd el fog jönni az idő, mikor ezt át kell adnom neked – mondta a vezető, majd letette a dobozt a lány elé.
A lány csak nézte egy darabig a ládikát, majd erőt véve magán kinyitotta azt.
A ládában egy összetekercselt papír volt, és egy gyönyörű nyaklánc. Az a nyaklánc, mely azt szimbolizálja, hogy teljes értékű druida lett, nem csak tanonc.
Remegő kézzel vette ki a dobozból a csodaszép ezüst nyakéket, melynek medálja egy hegyikristály, szép vékony ezüstfonalakkal körbeölelve.
- Tudom, hogy még nem töltötted be a tizennyolcadik születésnapodat, de Zarehhel úgy gondoltuk, te már a lehető legjobban megértél rá – mondta Kumert, majd a könnyező lány nyakába csatolta az ékszert. Ezután a vörös hajú felpattant, és hirtelen ötlettől vezérelve megölelte a férfit, mire ő meglepetten, de viszonozta a gesztust.
- Elnézést, királyom, nem tudom mi ütött belém… - szabadkozott Lily könnyeit törölgetve, de a vezető cseppet sem volt dühös, inkább megértően nézett rá.
- Nem kell bocsánatot kérned. leányom. Zareh halála engem is megviselt, viszont nem élhetsz örök gyászban. Akik meghaltak, már egy másik világhoz tartoznak, ne fájdalommal emlékezzünk rájuk vissza. Te erős lány vagy, Aidrea, bízom benned. Ez a pergamen egy jóslatot tartalmaz, nem tudom, miről szól, de a mestered neked szánta – mondta a férfi.
- Köszönöm, mindent köszönök – hálálkodott a lány, mire a férfi csak bólintott.
- Nem sok közülünk való tudja, hogy boszorkány vagy. De ettől függetlenül megkérdezem, hogy akarsz-e csatlakozni a druida hadrendbe? Persze nemleges választ is elfogadok. Fiatal vagy még, de legendás erők birtokosa, és a mágusokkal való ismereted is a hasznunkra lehet.
- Persze, vállalom – mondta elszántan, hosszasabb gondolkodás nélkül a lány, mire a férfi büszkén elmosolyodott. – Kumert, szerinted több összetűzés lesz a dekromákkal, mint régen volt?
- Igen – sóhajtott fel a férfi. – Ebben biztos vagyok. És attól félek, a dekromák összefogtak a mágusokkal, ami nagy probléma.
- Nem csak rossz mágusok léteznek. Akik megtámadtak titeket, azok a halálfalók. Voldemort, egy gonosz varázsló talpnyalói, akik világuralomra törekednek. De a Főnix rendje szembeszáll velük. Talán, ha már a dekromák is összefogtak Voldemorttal és a csatlósaival, akkor a druidák is…
- Nem. A druidák függetlenek a mágusok háborújában! Segíteni tudunk rajtuk, ha a dekromák vagy a dementorok megtámadják őket, de velük harcolni, háborúba szállni nem fogunk – jelentette ki határozottan a férfi.
- Megértettem – mondta egy kicsit csalódottan a lány.
- Gyere, megkérjük az egyik gyógyítót, hogy segítsen a tüdődön – mondta Kumert, majd karon ragadta a lányt.

*****

Mikor Lily elhagyta a Druidák Kertjét, szemeit szoktatnia kellett a sötétséghez, elvégre talán már éjfél is elmúlhatott.
Pótszüleinek reakciójától félően hoppanált az Evenwood nevű kis falú szélére. Onnan gyalogolt még tíz percet a falut körülvevő, és a nevét is arról kapó erdőben.
Mikor kiért a sűrű rengetegből megpillantotta a Dumbledore kúria körvonalát. Kívülről inkább hasonlított kastélyra, mint sem kúriára.
Fényeket látott bent, így a lány minden reménye szertefoszlott, hogy szülei már mély álomba szenderültek volna.
Megállt a szép kovácsoltvas kapunál, rátette kezét, és a pálcáját is oda koppintotta, miközben magában kántálta a különböző védőbűbájok jelszavait.
Mikor belépett az ajtón, Aberforth és Minerva várták már őt a nappaliban.
- Sziasztok. – köszönt félően, mire a két idősödő mágus egyszerre ölelték meg.
- Mégis hogy gondoltad, kisasszony, hogy szó nélkül eltűnsz? – morogta Aberforth.
- Sajnálom, de muszáj volt elbúcsúznom Albus bácsitól – mondta lehajtott fejjel Lily.
- Legközelebb ne csak egy levelet hagyj! – motyogta Minerva.
- Virág is volt! – kotyogja közbe a lány.
- Igen, virág is volt – hagyta rá a nő egy sóhaj kíséretében.
Mikor a kanapékba helyezkedtek a lány mindent elmesélt az elmúlt óráiról, de a druida hadba lépéséről valahogy megfeledkezett.
- Hát ez bizony baj, a halálfalók így még nagyobb előnyben vannak – vélekedett Aber.
- De a druidák segítenek a dekromákkal szemben – bíztatta Lily.
- Igen – motyogta homlokráncolva végül. – Majd holnap gondolkozunk rajta, tegyük el magunkat, késő van.
- Maradt itt valaki? – kérdezte a lány.
- Mrs. Malfoy, a fiatalabbik Malfoy és Piton, a többiek haza mentek – mondta Minerva.
- Na, pont a legjava – motyogta az orra alá a vörös hajú.
- Tessék? Mondtál valamit? – fordult vissza Minerva a lépcsőn.
- Nem, semmit – hazudta, de a szigorú átváltoztatástan tanárnőt nem tudta átverni.
- Viselkedj rendesen velük, légy szíves – kérte összeszűkült szemmel Aberforth.
- Megpróbálok – sóhajtotta Lily. – Jó éjt!
- Jó éjszakát Lily! – köszöntek el, majd mind a hárman eltűntek hálószobájuk ajtaja mögött.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 6. Visszaemlékezés

Lélekszakadva rohant a hideg, nyirkos pincéből föl a Szükség Szobájához.
Az az idióta Milicent Bulstrode feltartotta a súlyproblémáinak ecsetelésével. Gyorsan lerázta a lányt, de nem elég gyorsan, hogy Draco Malfoyt követni tudja.
Így csak szaladt, szaladt, már a második emeletet hagyta el, amikor még Milicentnél is idiótább háztársait látta meg a következő folyosó végén.
- Charleville, neked semmi keresni valód itt – röfögte Crak, elállva Lily útját.
- Hacsak nem minket keresel, szivi – mondta Monstro teli vigyorral, amitől a lánynak erős hányingere támadt, mert egyenesen belátott a bengáli fiú kajával teletömött szájába.
Lily még csak szóra se méltatta a két ügyefogyottat, továbbra is rohant feléjük, majd pálcáját előkapva egy nonverbális taroló átokkal ájultan küldte a falhoz őket.
Ezután befordult a következő folyosóra, és látta, hogy a szoba ajtaja már nyitva van.
Csendben közelítette meg a szobát, kezét a szájára tapasztotta, hogy ziháló lélegzetét visszatartsa.
Ahogy egyre közelebb került a bejárathoz, fojtott sutyorgó hangokra lett figyelmes odabentről. Bekukkantott, és beigazolódott a legrosszabb felvetése: Malfoy halálfalókat hozott be az iskolába. Ahogy ez tudatosult benne, rögtön a korláthoz szaladt, s előre szegezte pálcáját.
- Expecto patronum verbum! – kiáltotta az üzenetet küldő patrónus bűbájt Lily, mire egy ezüstös macska tört ki pálcájából, s szaladt Aberforth-hoz a hírrel: Halálfalók a Szükség Szobájában.
Draco meghallotta a kiáltást, és rögtön ki is szaladta a helyiségből.
- Charleville, mit művelsz? – szólt idegesen a lányra, miközben pálcáját rá szegezte. – El kell tűnnöd innen.
Lily nem várta meg hogy a fiú támadjon, ő küldte az első átkot.
A két fiatal párbajozni kezdett, meglepő módon a lány állt nyerésre. De az ifjú Malfoy sem adta magát könnyen, folyamatosan záporoztak átkai, ellenátkai.
Azonban a halálfalók kiiramodtak a szobából, és míg a többsége elment a párbajozók mellett, három magas, csuklyás alak megállt mellettük, és mind hárman a lányra támadtak.
- Menj, fiam! Tedd, amit kell, mi majd elszórakoztatjuk a kisasszonyt – mondta egy férfihang, valószínűleg az idősebb Malfoy.

Lily küzdött, de a túlerővel mit sem tudott kezdeni. Az egyik alacsonyabb halálfalót sikerült elkábítania, ám egy másik rögtön felé küldte a kések átkát, amit a lánynak már nem maradt ideje kivédeni, és telibe találta őt.
Vérző, égető sebek borították a testét, és ő kimerülten a földre zuhant. Füle zúgott, meg se bírt mozdulni. Egy másik átok a vállába csapódott, ami szinte elviselhetetlenné tette a fájdalmat. Rémült sikoltás visszhangzott valahonnan, csak később jött rá, hogy a saját sikolyát hallotta.
- Látod, látod, ez jár az árulóknak – mondta az egyik csuklyás alak egyenesen Lily arcába, miközben hajánál fogva emelte fel a lány fejét, aki nyögve kapott fejéhez.
- Hagyd, megtanulta már a leckét. Viszont nem akarok lemaradni az előadásról! – mondta unottan az eddig csendben lévő halálfaló.
- Ne merészeld megszabni nekem, hogy mit tegyek vagy mit ne! – közölte felsőbbrendűen a szőke férfi, erős éllel a hangjában. – Te viszont meg sem érdemled, hogy egy levegőt szívjak veled! – köpte undorodva a szavakat újra a lány felé fordulva. – Így mi lenne, ha nem is lélegeznél? – szólt eltűnődve a férfi, miközben oldalra biccentette fejét, így néhány szőke tincs kiszabadult a csukja fogságából.
Elengedte Lily rövid haját, majd pálcája lendítésével elvonta a levegőt a lány elől.
Az rémülten a nyakához kapott, de így sem kapott levegőt. Tüdeje hiába követelte az oxigént. Fuldoklott.
A halálfalók megvető fintor kíséretében átlépték, és ott is hagyták a kínlódó, magatehetetlen lányt.
Lily tudta, hogy csak a környezetéből vonták el a levegőt, nem a tüdejét érte a bűbáj. Így maradék erejét összeszedve, nyögve kúszott a lépcsők felé. Az erőlködéstől sebei még tovább szakadtak, még több vért eresztve a folyosó kövére.
Gyötrelmes fél méter után kezdte elveszíteni az eszméletét. Torka kiszáradt, tüdeje sípolt a levegőhiánytól, de tovább kúszott, míg végre elérte az első lépcsőfokot. Azonban egy átok csapódott be mellé, hatalmas lyukat kirobbantva a kőlépcsőből, minek következtében a lány alatt is megrepedt a padló és beszakadt és gurulni kezdett lefelé a hosszú lépcsőn.
Ahogy gurult, hallotta a bordáinak émelyítő recsegését, és érezte, hogy tüdeje még jobban fájni kezd, pedig azt hitte ennél jobban már nem lehetséges.
Mielőtt leért volna a lépcsőről, elveszítette eszméletét.

*****

Ahogy a lány visszatért a valóságba, már az étkezőasztalnál találta magát. Körülötte az összes vendég némán a vacsoráját fogyasztotta, így ő is nekilátott az evésnek.
Lassan, megfontoltan kanalazta levesét, de érezte, hogy valaki minden mozdulatát nyomon követi. Lilynek fel se kellett néznie, hogy tudja, ki az.
- Örülnék, ha a varázsszemét racionális szögben tartaná, Mr. Mordon. Higgye el, nem szándékozom felborítani az asztalt – mondta nyugodt hangon a lány, mire csak egy morgást kapott válaszul.
A vacsora befejezése után Lilynek körbe kellett vezetnie a házban a vendégek fiatal tagjait, míg a felnőttek beszélgettek a nappaliban. A lánynak cseppet sem fűlött a fog az idegenvezetősdihez, de talán jobb volt, mint Mordon szemének kereszttűzében lenni.
- Ez itt a könyvtár – mondta unottan a lány. – Rengeteg könyvet találhattok itt minden témakörben.
- Ez hatalmas – mondta csillogó szemekkel Hermione.
- Hurrá! – vágott fancsali képet Ron.
A trió együtt bóklászott a tényleg elég nagy, érezhetően sok tértágító bűbájjal ellátott könyvtárszobában, ami majdnem akkora volt, mint a roxforti.
Fred és George elmélyülten diskuráltak valami robbanós dologról az egyik sarokban, Ginny a falakon lógó képeket nézegette, Malfoy meg zsebre tett kézzel nézelődött a társaságtól lehető legtávolabb.
Lily még mindig nem bízott meg a fiúban, és elhatározta, hogy szemmel tartja őt.
- Öhm, White, ezen a képen miért nincs semmi? – bökött a legkisebb Weasley az egyik képre, mire a többiek is kíváncsian jöttek közelebb. Lily szemügyre vette az említett képet, majd válaszolt.
- Ez a kép nem üres. Thesztrálok vannak benne – mondta végül a csontos lószerű, denevérszárnyú állatokra. A lány nagyon jól tudta, hogy ezeket az állatokat csak azok látják, akik már láttak holt embereket.
Nem kerülte el Lily figyelmét, hogy Harry és Draco szemei is követni tudták a nem túl szép állatok mozgását.
- Oh – nyögte Ginny, hosszas csönd után.
- Pillanat, rögtön jövök – mondta hírtelen ötlettől vezérelve Lily, azzal ki is sietett a könyvtárból, míg a többiek érthetetlenül néztek utána.

*****

Lily persze tudta, hogy hazudott a többieknek, de ez nagyon nem érdekelte.
Észrevétlenül belopódzott a tanácskozó terembe. Rápillantott a pótszüleitől kapott varázsórára, melynek két mutatója Minerva és Aberforth névvel az otthon felíratnál volt. Elmosolyodott a két kép láttán, majd észbe kapva az asztal egyik fiókjából tollat és pergament kotort elő, és írni kezdett.

Drága Minerva és Aberforth!


Ne haragudjatok rám, de el kell mennem! Még csak a temetésén se voltam ott. Értsétek meg, el kell búcsúznom tőle!
Stonehenge-be is ellátogatok, kiderítem, mi történt Zareh-hel és a többiekkel.
Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra, és sietek haza.


Ölel: Lily

Kétszer is átolvasta a levelet, és mivel elég jónak találta, lebegtető bűbáj segítségével a bejárati ajtóhoz igazította azt, egy csokor fehér és piros liliommal együtt.
Mindez után már csak a bejárati ajtó csukódását lehetett hallani.