A fejezet 16-os besorolást érdemelne!
Jó olvasást, és a véleményetekre nagyon kíváncsi leszek!
Körülbelül még egy órája volt hátra a Harryékkel való találkozóig, így először a Gringotts impozáns fehér épülete felé vette az irányt, ahol az ott dolgozó mogorva koboldok segítségével, és a végrendeletet igazoló okmánnyal a kezében nevelőapja széfjéből az övébe tetette át örökségét. Mikor Minerva felolvasta a neki szánt összeget, Lily túl soknak tartotta, de amint a két szemével is megbizonyosodhatott arról az arany mennyiségről, a levegő a tüdejében rekedt. A vele tartó kobold sürgetésére azonban pár marékkal gyorsan elvett belőle, a többit pedig a vastag páncélajtó mögé zárták.
Az Abszol úton nem volt akkora tömeg, mint lenni szokott. Az izgatott zsibongás elmaradt, a gyerekek kezeit szüleik féltő óvatossággal szorították, és mikor csemetéik kinyafogták maguknak, hogy a Kviddics a javából sportszaküzlet kirakatánál megcsodálhassák a legújabb versenyseprűt, a felnőttek türelmetlenül és gyanakodva tekintettek körbe. A Minisztérium a sajtón keresztül próbálta elkerülni a Voldemort visszatérése miatt kialakuló pánikot, melyet sokan be is vettek, ám a gyanús eltűnések sokaknak szemet szúrt.
A Czikornyai és Patza könyvesboltban beszerezte az összes tankönyvet, sőt, néhány olyan kötetet is, melyeknek hátoldala hasznos varázslatokra hívta fel a figyelmét, majd a bájitalhozzávalókkal is megrakodva úgy gondolta, ideje színre lépnie.
A csomagjait maga előtt lebegtetve haladt a kanyargós utcán, majd Florean Fortescue fagylaltszalonja felé vette az irányt, ahol előre megbeszélve a trió már várt rá Neville Longbottom és egy szőke hajú lány társaságában. Harry hamarabb kiszúrta a járókelők között, mint a többiek, és a már messziről feltűnően parázsló tekintetét látva, Lilyt újabb izgatottság fogta el. Még mindig nem felejtette el a fiú búcsúzáskor tett ígéretét, sem az azt megelőző érzéki támadást.
- Bocs a késésért – szabadkozott gondolatban, majd a mellettük lévő asztalnál helyet foglalt.
- Minden rendben ment? – hallatszott kedvese hangja a fejében, melytől kellemesen megborzongott, de úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Volt némi fennakadás, de minden a terv szerint történt – folytatta a néma csevejt, amit egy kívülálló észre sem vehetett.
- Jó napot! Mit hozhatok? – lépett mellé a pincérnő egy darab pergamennel és pennával a kezében.
Lily nem igazán tudta, hogy milyen fagylaltot lehetett kapni, mert még sosem járt ott korábban, ezért a pincérlányra bízta a választást.
Érezte, hogy barátai néha felé-felé pillantgattak, ám ő szándékosan nem foglalkozott vele, hisz fent kellett tartaniuk az ismeretlenség látszatát. Elővette az egyik nemrég vásárolt könyvét, és míg a pincérnő lerakta a két színjátszó gömbből álló kelyhet, átfuttatta a tekintetét a tartalomjegyzéken.
Kissé bizalmatlanul látott neki az édességnek, de gyanúja alaptalannak bizonyult. Minden egyes kanállal más és más ízű gyümölcsöt vélt felfedezni.
Mivel kedvese elméjével még mindig fenntartotta a kommunikációs kapcsolatot, szinte mindent úgy hallhatott a kis társaság beszélgetéséből, mintha ő maga is közöttük ült volna.
- Sajnálom Neville, de idén már nem megyünk vissza a Roxfortba – suttogta Hermione.
- De ismét Umbridge lesz az igazgató, muszáj folytatnunk a DS-t – vélekedett a fiú. – Titokban gyakoroltam a nyáron, és amikor lebuktam a nagyi előtt, büszke volt rám.
- Helyes, jól tetted, de nem kell aggódnod – mondta Harry visszafojtott hangon, ám Lily így is tökéletesen hallotta minden szavát. – A DS továbbra is folytatódni fog, és erre van is egy megfelelő személy.
Nyilvánvalóan mindannyian felé néztek az elhangzottak után, így a lány mit sem sejtve tovább tanulmányozta a könyvét.
- Arra szeretnénk kérni – folytatta Hermione – hogy segíts Lilynek elvegyülni az iskolában, és baj esetén neki szóljatok.
- Persze, mindent meg fogok tenni – ígérte Neville tőle szokatlan magabiztossággal. Jól emlékezett a bájitaltanon, no meg úgy mindenkor és mindenben ügyetlenkedő fiúra, de úgy tűnt, a nyári szerelem meghozta az önbizalmát.
- Tetszik neked, Harry? – hallott egy hangosabb, álmatag hangot a szomszéd asztaltól. – Szép lány.
- Pszt, Luna! – csitította Hermione, mire Lily akaratlanul is, de elmosolyodott ezen. Hátulról nem ismerte fel a szőke lányt, de így már teljesen biztos volt benne, hogy akinek a kezét Neville szorongatta, az nem más, mint a hollóhátas Luna Lovegood volt. Mardekáros évéből rémlett neki, hogy az osztálytársai sokat gúnyolódtak rajta, csak azért, mert kicsit más volt, mint a többiek.
- Ki tetszik neked ennyire Harry? – kérdezte gondolatban, míg mosolyát igyekezett a kezében tartott könyv takarásába rejteni.
- Nem is tudom… – hallotta vidám hangját. – Nem biztos, hogy te is látod, de csinos kék ruhában van, a haja lángvörös és a pimasz mosolyát a könyve mögé rejti.
- Szóval csinos? – incselkedett vele továbbra is, ám a jókedve egyszeriben tovaszállt, és a lelkét a már jól ismert fagyos üresség ragadta meg. – Dementorok! Harry, dementorok jönnek, szerintem mennetek kellene – hadarta gyorsan továbbra is gondolatban, míg fesztelennek próbált mutatkozni. Túl feltűnő lett volna, ha pálcáját előre készenlétben tartva várta volna őket.
- Ne haragudjatok, de nekünk most mennünk kell – hallotta kedvese hangját. – Viszont készüljetek fel, dementorok fognak érkezni! – figyelmeztette kissé értelmetlenül ülő roxforti barátait, majd három pukkanás kíséretében a trió elhoppanált a fagylaltozó teraszáról.
Még épp időben távoztak, mert kisvártatva meghallották az első sikolyt, Lily pedig végre helyéről felpattanva a lélekszipolyok elé állhatott. A menekülő tömeg durván arrébb lökdöste, de mindez nem zavarta meg a koncentrálásban, és macska alakú patrónusa rögtön a dementorok felé indult. Kettőt sikeresen elkergetett, de a harmadik továbbra is az emberek felé siklott, ám ekkor a háta mögül megjelent Neville és Luna, patrónusuk pedig elbánt a megmaradt dementorral.
- Utat, emberek, utat! – kiabálták többen, és a sietős lábdobogásra hátra fordulva Lily tekintete találkozott Kingsley Shackleboltéval.
- Sajnálom uraim, de úgy tűnik, elkéstek – mosolygott rájuk gúnyosan, míg az aurorok továbbra is felkészülten pásztázták az eget.
- Mégis miről beszél? Hova tűntek a dementorok? – förmedt rá az egyik egyentaláros férfi, ám Florean Fortescue, a fagylaltszalon tulajdonosa kissé feldúltan kelt a védelmére.
- Ezek a fiatalok elkergették őket, mert maguk túl lassúak voltak! – mutogatott húsos ujjával az aurorok felé.
- Úgy érti, hogy ezek a tizenévesek patrónus-bűbájt hajtottak végre? – vonta fel a szemöldökét Kingsley, aki látszólag a kis osztag vezetője volt.
- Igen, úgy érti – válaszolt helyette Lily.
- Mindhárman értünk a patrónus-bűbáj elvégzéséhez – lépett közelebb a komoly képet vágó Neville.
Kingsley tökéletesen játszva a szerepét, kétkedve figyelte a három fiatal arcát, majd hátat fordított nekik, és az egyik kollégájához intézett szavak után dehoppanált. – Írja fel a nevüket és a tanúvallomásokat. Két órán belül az asztalomon akarom látni a jelentést.
A korábban Lilyre morduló auror szólásra nyitotta a száját, ám főnöke távozása miatt nem volt módja kifejtenie a véleményét.
Lily a lehető leggyorsabban rázta le az őt faggató aurort, majd búcsúzásképp Neville és Luna kettőse felé pillantott, akik mosolyogva biccentettek. Remélte, hogy ki fog tudni jönni velük, és nem lesz különösebb fennakadás a személye keltette esetleges bizalmatlanság miatt.
A dementortámadás után az Abszol úton, ha lehetett, még kevesebben tartózkodtak, az emberek sietősen boltról boltra vándoroltak és nem szívesen sétálgattak a nyílt utcán.
Lilynek már csak ruhákat kellett beszereznie, így Madam Malkin talárszabászatát választotta következő úti céljául.
Az üzletben rajta kívül két mardekáros lány volt, akikről egy-egy pódiumon állva vették le a méreteket, és mikor belépett, kíváncsian és kissé lenézően fordultak felé, Lily azonban nem foglalkozott velük. Az egyikük Pansy Parkinson volt, a mellette lévő lány pedig a kiköpött mása, így kelletlenül úgy gondolta, a Roxfort egy újabb ribanccal fog gazdagodni.
- Jó napot, Kedveském, miben segíthetek? – lépett elé a pufók Madam Malkin, aki egy divatosnak szánt rózsaszín fodros ruhát és széles karimájú süveget viselt.
- Jó napot – viszonozta az üdvözlést. – Néhány egyentalárra lenne szükségem.
- Nagyszerű, nagyszerű – lelkendezett az asszony, majd az üzlet belseje felé kezdte vezetni. – Jöjjön csak, jöjjön!
A ruháktól zsúfolt helyiség kissé fullasztóan hatott a lányra, de készségesen követte és lépett fel egy emelvényre. A nő gyakorlatias pálcamozdulatokkal irányította a Lily körül lebegő mérőszalagot, majd hümmögve felírta az adatokat egy pergamenre.
- Melyik házba jársz, Kedvesem? – kérdezte, és erről a cseppet sem elhanyagolható dologról valóban megfeledkezett. Fogalma sem volt arról, hogyan fog dönteni a Teszlek süveg, bár mivel tavaly a Griffendélbe akarta küldeni, és csak az ő kérése miatt került a Mardekárba, azzal nyugtatta magát, hogy valószínűleg ez majd most sem lesz másképp.
- Egyikbe se, eddig magántanuló voltam – válaszolt, mire Madam Malkin egy roxfortos címerrel ellátott talárt mutatott neki. – Igen, ez jó lesz, de úgy gondolom, ebből elég lesz egy, és kérnék még tíz Griffendéles talárt. Nadrággal, szoknyával és úgy mindennel együtt.
- Na de nem biztos, hogy abba a házba fog kerülni – lepődött meg a nő, de azért felírta Lily kérését. – És olcsó sem lesz.
- Megérzés, és a pénz miatt ne aggódjon – zárta rövidre a témát. – Mondja csak, kisgyermek méretű ruhákat is lehet vásárolni?
- Hogyne! Míg elkészülnek a talárjai, nyugodtan nézelődjön – intett a lánytól balra, mire Lily az emelvényről lelépve válogatni kezdett. Viszont nem tudta, hogy mekkora ruhák lennének jók Sarah-ra, így egy arra járó eladónő segítségét kérte, aki megmutatta neki a nagyjából tíz éves kislányokhoz való holmikat. A méret megvolt, de abban már nem volt biztos, hogy a kis védence milyen ruhákat hordana szívesen, ám bízva Mrs. Weasley háziasszony tudásában úgy gondolta, hogy ha Sarah-nak nem tetszik valamelyik, akkor azt közösen át tudják majd alakítani.
Így fél óra múlva, mikor jó néhány szatyorral megrakodva kilépett az üzletből, egész elégedettnek érezte magát, hisz megvoltak az egyentalárjai, Sarah ruhái, és azon kívül még magának is beszerzett néhány mindennapi ruhaneműt.
Gyorsan átolvasta az általa készített bevásárló listát, ám mikor az alján felfedezett még egy hiányzó dolgot, türelmetlenül felsóhajtott. A Roxfortból érkező levélben kötelező jelleggel tüntették fel a dísztalár megvásárlását, pedig Lily erősen kételkedett abban, hogy ő majd pont báli ruhában fog mulatozni Umbridge-dzsel karöltve, de eleget téve a kérésnek az Aranytalár ruhaüzletben gyorsan kiválasztott egy egyszerű, fekete estélyi ruhát, ami felpróbálva még tetszett is neki, majd újabb aranyaktól megszabadulva végzett a vásárlással.
Már jócskán délután volt, mikor Sarah meglepetésén törte a fejét, és elgondolkozva bámulta a kirakatokat. A Kviddics a javából sportszaküzletet már elsőre kizárta, ám amikor elhaladt a kirakat mellett, a visszatükröződő üvegen egy gyanús alakot vélt felfedezni. A testtartásából ítélve férfi lehetett, de az arcába húzott csukja miatt nem tudta megállapítani a kilétét. Próbaképp szaporábban kezdte szedni a lábait, mire a háta mögött is sietős lépteket hallott. Kifejezéstelen arccal haladt tovább, mintha semmi gyanúsat nem vett volna észre, és a közeli boltba lépett, mely nem más volt, mint a Weasley Varázsvicc Vállalat.
Az üzletben sokkal több embert látott, mint a többiben összesen, ami épp kapóra jött neki. A tömegben elvegyülve érdeklődést mímelve szemlélődött a különböző portékák között, miközben lopva a háta mögé is pillantgatott.
- Üdvözlet, szép hölgy! – bukkant fel előtte az egyik ikerfiú.
- Csak nem felkeltette becses érdeklődését valamelyik termékünk? – lépett mellé a másik, majd kezével drámainak szánt mozdulattal körbemutatott a helységben. – Itt mindent megtalálsz, ami eddig csak a fantáziádban szerepelt.
- Köszönöm, de tulajdonképpen a követőmet próbálom lerázni – suttogta bűnbánóan az ikrekre hunyorítva, de ez nem törte le a lelkesedésüket.
- Ne aggódj, majd mi elintézzük a mocsokládát! – zengték egyszerre, majd Lilyt útjára engedve, a rejtélyes zaklatót keresve a tömegbe vetették magukat. Szokásukhoz híven felhasználták remek előadókészségüket, így az emberek feléjük sereglettek, a lány pedig észrevétlenül kislisszolt az ajtón.
Egyelőre megúszta, de nem akart több ilyen akciót végrehajtani, ezért a Mágikus Menazsériában kiválasztott Sarah-nak egy rendkívül aranyos szürke kiscicát. Lehet, hogy egy kutya hűségesebb barát lett volna a kislánynak, de nem volt biztos abban, hogy a kúria lakói el tudták volna viselni az ugatást és a megrágott cipőket. Sarah pedig különben is inkább macska-pártinak tűnt. Így megvette a kis cirmost a szükséges eledellel, alommal és kosárkával együtt, majd a boltból kilépve Little Townba hoppanált, onnan Kingsbridge-be, majd végül a kúria elé.
Minderre azért volt szükség, hogyha amennyiben újra követték volna, akkor a gyors helyváltoztatásával most biztosan lerázta magáról, és az ajtón belépve elégedetten küldte fel csomagjait a szobába, és a kiscicával a karjában megkereste Sarah-t.
*****
Ahogy várta, a kislány örült az ajándéknak, a korábbi durcáskodását már rég elfelejtette, és állandóan a Picúrnak elnevezett szőrmókkal játszott. A ruhák többsége is rendben volt, így miután lefektette Sarah-t is és külön kérésére a macskát is, jókedvűen ment át kedvese szobájába. Azonban amint benyitott, kellemes rálátása nyílt a fiú formás fenekére, aki épp az ágy igazításán fáradozott. Lilyben az egész napos vágyódás hirtelen felerősödött, és kellemes bizsergés költözött a teste minden porcikájába. A felismerést eléggé furcsállta, hisz már korábban – bár csak lopva –, de megcsodálhatta hátulról, ami akkor is elnyerte a tetszését, most viszont erős késztetést érzett rá, hogy végig is simítson rajta.
- Épp időben – mosolygott rá Harry, aki meghallva kedvese lépteit felé fordult.
- De még mennyire – suttogta, majd mikor eléért, végigsimított az elképesztően helyesnek tartott arcán, és karjait a nyaka köré tekerve szenvedélyesen megcsókolta.
Harry természetesen viszonozta az érzéki kényeztetést, és egymásba feledkezve falták egymás ajkait, ám Lilynek egy idő után ez nem volt elég. Szelíd erőszakkal az ágyra ültette kedvesét és a csókot meg nem szakítva szemből az ölébe ült, így a ruhája alja a derekáig csúszott.
Több se kellett Harrynek, kezei egyből a szabaddá váló combjaira siklottak, és finom, körkörös mozdulatokkal haladtak egyre feljebb. Lily a csókba sóhajtva hagyta, hogy kedvese felfedezze teste minden porcikáját. Hihetetlenül vágyott a fiú érintésére, még sose tapasztalt hasonlót, de imádta, és még többre vágyott.
A fiúhoz hasonlóan izgalomtól remegő kézzel ő is felfedező útra indult. Ujjai besiklottak a fekete trikó alá, és a széles mellkastól indulva minden egyes izomkockán végigsimított.
Közben Harry selymes ajkai a nyakára tapadtak, és finom csókokkal kényeztette az érzékeny bőrét, míg egyik kezét a feneke alá csúszatva feljebb emelte, hogy jobban hozzáférhessen.
A mozdulat hatására Lily torkából élvezettel teli nyögés szaladt ki, de amikor a fiú szabad kezével a derekától kiindulva végigsimított a ruhán és a melltartón keresztül a mellein, a combjai között mindent felemésztő sóvárgást kezdett érezni.
Remegő kézzel, kissé ügyetlenül tolta feljebb Harry trikóját, de olyannyira belegabalyodott, hogy az már kellemetlenül szorította a fiú nyakát, ezért kuncogva gyorsan felemelte karjait és végül ő szabadult meg a saját zavaró ruhadarabjától és a földre ejtette. A lány szájában hirtelen összeszaladt a nyál az elé táruló látványtól, és még a bénázásáról is megfeledkezve ezúttal ő kezdte csókokkal hinteni az immár meztelen felsőtestet.
- Lil – sóhajtotta Harry, miközben izmai vadul vibráltak a bőre alatt. A lány kényeztetésétől egészen kezdte elveszíteni a fejét, és kedvese már érezhetően nem is foglalkozott semmivel rajta kívül. Amikor pedig kapott egy csókot a mellbimbójára, megborzongott, és az ő kezei is a lányt szerették.
Lily egyik kezével a fiú tarkóját vadul magához húzva egy újabb őrült csókra invitálta, másik keze azonban nem állt le, a kockás hasfalon végig sikló ujjai rátaláltak a nadrágja szélére, és lejjebb rángatva jelezte, hogy attól is meg szeretne szabadulni.
Harry felszisszent, és elhúzta onnan a kezét. – Ne – suttogta a szájába, de Lily nem adta fel. Vágytól elködösült szemeivel kacéran rápillantott, mely rabul ejtette a fiú tekintetét, hátra nyúlva lehúzta ruhája cipzárját, és a kék anyag finoman végigsiklott rajta, derékig felfedve felsőtestét. Harry nagyot nyelve figyelte a ruha útját, majd a melltartóba bújtatott halmokat látva vágyakozóan felsóhajtott. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, ezért mindkét kezével végigsimított a puha vállakon és leparkolt a feszes melleken. Finom masszírozásba kezdett a melltartón keresztül, majd az anyag mentén végig is csókolta őket.
Lily nyögve domborította ki még jobban mellkasát, hogy még közelebb kerülhessen Harry fantasztikus ajkaihoz. Élvezettel teli sóhajokat hallatott, majd ismét hátranyúlva a melltartó csatját ragadta meg, és remegő kézzel vacakolni kezdett vele.
Harry a két melle közötti szűk ösvénybe fúrva arcát, felmordult, és újra lefogta a lány izgalmasan ténykedő kezeit.
- Mi a baj? – pihegte Lily, míg kedvese továbbra is a mellkasára borulva azon fáradozott, hogy visszakapja józan eszét.
Azonban a csábító gondolat minduntalan visszaférkőzött a fejébe, miszerint csak egy mozdulatába kerülne, és a melltartót messzire dobva megcsodálhatná, megérinthetné és ajkaiba vehetné a csodás halmokat, és a már egyébként is élénk erekciója fájdalmasan megrándult. Nagyokat kortyolt a levegőből, végül felemelte a fejét és kezeit a törzse mellé ejtette. Sehol sem ért a lányhoz, és tekintetét elfordítva suttogta a következő szavakat: - Öltözz fel!
- Mi-miért? – értetlenkedett, és kedvese álla alá nyúlva próbálta ismét maga felé fordítani, de Harry keményen ellenállt.
- Öltözz fel, kérlek! – mondta újra elkínzott hangon, mire a Lily arcán lévő rózsás pírt felváltotta a visszautasítás szégyenének vörössége. Ereiben megfagyott a vér, és döbbenten nézte a fiú torz fintorát. Egy világ dőlt össze benne, de engedelmesen lekászálódott az öléből és remegő kézzel félig felhúzta a ruhája cipzárját, miközben a közeli fotelbe kapaszkodva enyhíteni próbálta a remegő lábaira eső súlyt. Azt hitte, hogy a fiú legalább annyira kívánta, mit ő, de láthatóan és érezhetően tévedett. Vágytól tompa elméje lassan ismét kijózanodott, felhevült teste fázott a fiú érintése nélkül, és keserű könnyek gyűltek a szemében.
- Lil, beszélnünk kell – kezdte Harry rekedt hangon. – Ami az előbb…
- Semmit sem kell mondanod! – vágott közbe élesen, míg körmei a kanapé huzatjába vájtak. – Megértem, hogy te nem… nem gondolsz rám úgy… Szóval nem kell magyarázkodnod, megértem. Tényleg – vékonyodott el a hangja egészen, miközben visszatartotta a sírást.
- Mit értesz meg? – ráncolta a homlokát Lily értelmetlennek tűnő dadogása miatt. – Lil, te sírsz?
- Nem. Ki sír? Én ugyan nem! – szipogta, és felfelé pislogva valóban eltűntette a könnyeket a szeméből.
Harry azonban nem hitt neki, így egy párnát maga elé szorítva közeledett felé, de amikor meg akarta érinteni, Lily arrébb lépett.
- Nem kell vigasztalnod! – csendült a hangja sokkal nyugodtabban, és a fiú nem győzött hálálkodni neki, amiért valóban nem sírt. Különösen, hogy nem is értette, miért lett hirtelen olyan zaklatott. Továbbra is háttal állt neki, így nem láthatta, hogy a fiú lehunyt szemmel próbál lehiggadni.
- Én csak a korábbiakat szeretném tisztázni. Túl messzire mentünk, nem lett volna szabad…
- Sajnálom! – kiáltott fel elborzadva. – Én csak… csak hamarosan elmegyek, és sokáig nem fogunk találkozni, ezért arra gondoltam, hogy ha te is akarod, akkor… de ha nem, akkor semmi baj, tényleg megértem… – szakította félbe ismét hadarva, miközben egyik kezét mellkasa elé szorította, hogy egyrészt megtartsa a ruha elejét, másrészt pedig ezzel a mozdulattal próbálta óvni darabokra törő szívét.
Harry elgondolkodva bámulta a hátát, majd azt hitte, hogy végre rájött Lily bajára, ám az cseppet sem derítette fel. Nem foglalkozva a lány ellenállásával a karjánál fogva maga felé fordította és szikrázó szemekkel meredt rá.
- Mivel elmész, kényszernek érezted, hogy lefeküdj velem?! – kérdezte emelt hangon már csak a gondolat okozta düh miatt is, de a még cseppet sem lankadó férfiassága is igen zavarta.
- Kényszernek…? Szeretlek, te marha! – sikította a képébe, amitől Harry egy pillanatra lefagyott, és ezt kihasználva Lily kibújt a szorításából. Keze már a kilincsen volt, mikor a fiú újra utolérte, de ölelésében semmi durvaság nem volt.
- Mit mondtál? – suttogta a fülébe, miközben újra maga felé fordította.
- Marha! – vágta rá szikrázó szemekkel, ám Harry hátrahajtott fejjel ránevetett.
A lány teljesen elveszítette a racionalitását, azt hitte, hogy a fiú még gúnyolódik is a nyomorán, és ez teljesen letaglózta.
- Nem azt, a másikat! – kérte, de Lily látványosan összezárta a száját és elfordította a fejét. – Egyébként igazad van, tényleg marha vagyok, amiért félreértettelek – mondta vidáman, majd közelebb húzta magához a tiltakozó lányt. – Én is szeretlek!
Lily először fel se fogta mit mondott, de amikor Harry a füléhez hajolva még egy tucatszor elismételte, megkönnyebbülve erősen magához szorította, és valósággal a vállánál fogva csimpaszkodott rajta, lábai ugyanis végképp felmondták a szolgálatot.
- Olyan hülye vagy! – nyögte Lily, mikor a korábbi megbántottsága és haragja végleg lehullott róla.
- Tudom, egy szerelmes hülye, akinek a maradék józan eszét is elvetted az előbb – mosolygott, miközben arcát a lány mellé simította. – De komolyan, Lil, csodálatos vagy!
- Ne mond ezt! – kérte suttogva, ugyanis félő volt, hogy még pár ilyen kedves szó után újra engedett volna a vágy és a szerelem csábításának.
Ezután Harry a még mindig reszkető lány térde alá nyúlva felemelte, és az ölébe kapva lassan újra az ágyhoz sétált vele. Lily a nyaka köré tekerte kajait és tekintete foglyul ejtette a fiúét, aki óvatosan lefektette és maga is mellé dőlt.
Percekig bámulták egymás vonásait, mintha most, hogy kimondták egymás iránti érzelmeiket még szebbek, még tökéletesebbek lettek volna.
Mindketten az oldalukon feküdtek, és Harry a lány hajával játszott. Kiválasztott egy tincset, és azzal simogatta az arcát, orrát és kívánatos ajkait. Végül azonban ő törte meg először a némaságot. – Nem azért állítottalak le, mert nem akarlak, vagy, mert nem szeretlek. Még soha senkit nem szerettem és akartam ennyire, mint téged.
Szavai után a sötétség ellenére Lily úgy érezte, mintha újra kisütött volna a nap, és a szerelemmel teli szíve valósággal ki akart szakadni a helyéről. – Én is így érzek. De akkor miért…? – hallgatott el jelentőségteljesen, miközben kissé elpirult, amin Harry kaján mosolya sem segített. Végül azonban komolyan gondolta azt, amit mondott.
- Köszönöm, és hidd el, nagy becsben tartom, hogy nekem adnád a legféltettebb kincsedet, de mint ahogy mondtad, el fogsz menni, rám pedig még számtalan csata vár. Nem pazarolhatod rám, amikor az sem biztos, hogy túl fogom élni.
- Hogy mondhatsz ilyet?! – kapkodott levegő után Lily. – Túl fogod élni!
- Ebben te sem lehetsz biztos, Kicsim – mondta gyengéden, mintha elfogadta volna a sorsát.
- De igen! – erősködött, miközben közre fogta az arcát. – De igen, túl fogod élni, érzem, hogy így lesz!
Harry elmosolyodott hevességén, majd finoman megcsókolta, de a korábbi hév még mindig magával ragadhatta, ezért visszafogta magát.
- És egyébként – folytatta Lily –, mint ahogy te is felhívtad rá a figyelmem, nem csekély dolog odaadni magam valakinek, és bár most visszautasítottad, attól még ugyanúgy a tiéd maradt! – kacsintott rá, hogy feloldja a komor hangulatot.
A fiú fel is nevetett, és mikor ránézett, szerelem áradt a tekintetéből – Köszönöm, és biztos lehetsz benne, amit vége lesz ennek a pokolnak, és még mindig úgy fognak állni a dolgok közöttünk, akkor nem leszek rest behajtani rajtad!
