Az én alternatív Harry Potter történetem - 16. Az eltitkolt gyermek

 Nos, végre utolértem magamat, illetve a merengős létszámot. Ezután már teljesen új fejezeteket fogok felrakni, ugyanakkor, amikor a Merengőre is. 

A véleményetekre még mindig kíváncsi vagyok, főleg, hogy nem nagyon érkezett se pozitív, se negatív kritika.

További jó olvasgatást!

Csendes, csípős tavaszi idő volt, de a félig nyitva hagyott ablakon hallani lehetett már a tücskök ciripelését.
Mindig is rengeteg plüss állat őrizte álmait, de most még ők sem tudták megvédeni akkori kislány énjét, sem családját.
- Lily, Lily, kelj fel édesem – szólongatta édesanyja.
- Miért, már reggel van? – kérdezte, miközben álmosan dörzsölgette szemeit.
- Még nincs kicsim, de most gyorsan velem kell jönnöd – lépett szobájába édesapja is, majd kézen fogta a kis Lilyt, és a pince felé vezette.
Még mindig emlékszik apja hatalmas tenyerére, amiben szinte eltörpült az ő kis keze, és mely annyit simogatta vörös üstökét.
Hogy gyorsabban haladjanak, édesapja felkapta a kislányt, és úgy rohant le a pincelépcsőn, miközben édesanyja szorosan követte őket.
- Bújj be a szekrénybe, és maradj csendben Lily. Akármit is hallasz, maradj itt, majd később érted jövünk.
- Tedd meg a kedvünkért drágám. Megteszed? – kérdezte édesanyja kérlelő hangon.
- Megteszem mami. De miért kell elbújnom ide? És ti hova mentek?
- Majd mindent elmagyarázunk, csak ne gyere ki a szekrényből – mondta apja, miközben egy atyai csókot nyomott a kislány homlokára.
- Szeretünk, kicsim – ölelte magához édesanyja.
- Én is szeretlek titeket – mondta a csöppség, majd szülei rácsukták a szekrényajtót és kiléptek a pincehelyiségből. Egyedül hagyták a sötét, dohos régi ruhásszekrényben.
Lily átkarolta felhúzott térdeit, és nyugtatóan ringatta magát.
Félt, de legfőbbként szüleit féltette. Nem értette, miért kellett elrejtőznie, és hogy a szülei miért nem maradtak vele, ha egyszer baj van. Mert a lány tudta, hogy valami baj van.
Ijedten rezzent össze a hirtelen jött robbantás hangjára, amibe az egész ház beleremegett.
Dulakodás, és hangos beszédfoszlányok szálltak alá a kislány fülébe, amit megpróbált kizárni tudatából, de ez valahogy mégsem sikerült.
- Hol van? Beszélj! – kiáltotta egy férfihang, majd mikor nem érkezett válasz, egy nő süvítette: - Crucio!
Édesanyja velőtrázó sikítása hallatszott, miközben Lily keserves sírásba kezdett. Nem értette, ki és miért bántja szüleit.
Szájára tette kezeit, hogy tompítson zokogásán, majd anyja sikolyai elhaltak, helyette viszont apja szólalt meg.
- Kérem, ne bántsa. Ne bántsa a feleségemet! – könyörgött ő is.
- Árulja el, hol a gyerek, és akkor megkegyelmezünk – mondta ismét a kegyetlen női hang.
- Nem, őt nem…
- Adava Kedavra! – ordította a nő, majd felkacagott. Lily hallotta, hogy anyja sírva az apját szólongatja, de ő nem válaszolt.
Ki akart menni a szekrényből, hogy megnézze, mi baj érte édesapját, de eszébe jutott az ígérete, így nem mozdult a helyéről.
- Mondja el, hol van a gyerek, és meghagyjuk az életét – szólalt meg újra a férfi.
- Soha! – kiáltotta az anyja.
- Ez esetben… Adava Kedavra! – bömbölte a férfi, majd egy puffanás kíséretében elhalt édesanyja szipogása is.
Ekkor azonban már nem bírt a szekrényben gubbasztani a lány, és óvatosan kilopódzott a ruhatárolóból. De a sötétség miatt nem látott semmit, ezért gyakran belerúgott egy-egy dobozba.
Mikor felment a lépcsőn, résnyire kinyitotta az ajtót, és mivel nem látott senki, térdein kúszva megindult az előszoba felé.
Alig tett meg pár lépést, mikor szeme megakadt apja golfütőin, amit aznap a folyóson hagyott. Óvatosan kiemelt belőle egyet, majd maga mellett csúsztatva ment tovább. Viszont amikor elérte az előszoba küszöbét, megdermedt.
Édesanyja az apján terült el, de egyikük sem mozdult meg. Ott feküdtek csöndben, összegömbölyödve.
- Hé, hát megvagy! – mondta egy hosszú fekete csuklyát viselő férfi, aki karjánál fogva felemelte a lány, de Lily felébredve az első rémületből a még mindig a kezében szorongatott golfütőt felemelte, és a férfi fejére ütött vele. Az felüvöltött fájdalmában, és elengedte Lily karját.
A lány a pince felé kezdett rohanni, de egy ugyanolyan köpenyt viselő nő elé állt, és szorosan a karjaiba zárta.
- Szervusz kicsikém. Nem volt szép dolog Rodolphus bácsit bántani – gügyögte eszelős vigyorral a képén a nő. De Lily nem válaszolt, csak kapálódzott, hogy kijusson a szorításból, majd egyszer csak a lány kezeiből fénylő szikrák pattantak ki, amitől a nő felvisított, és elengedte a megrémült Lilyt.
A lány mihelyst kiszabadult, újra a pince felé menekült, de amikor annak ajtajához ért, a férfi újra elkiáltotta magát:
- Adava Kedavra!
- Ne öld meg! – kiáltotta a nő is, de akkor már késő volt.
A zöld csík elsüvített a lány mellett, de elég közel volt ahhoz, hogy a két csuklyás alak úgy gondolja, hogy eltalálta őt.
Lily azonban élt, viszont a fénycsóva megijesztette, és lebucskázott a pincelépcsőn, azután elnyelte a sötétség.
Később füstszagra, és a fa gerendák ropogására ébredt fel, de amikor fel akart állni, a jobb lábába nagy fájdalom nyílalt, és visszazuhant a koszos padlóra.
Sírt. Sírt a fájdalomtól, és sírt szülei elvesztése miatt is, mikor meglátott két ezüstszakállú férfit közeledni.
- Ne félj, mi nem bántunk téged – mondta az egyik úr, majd a karjaiba kapta a rémült lányt, és dehoppanált.

Lily épp a szobájában, a kinti erdőségre néző ablak előtt ücsörgött, miközben újra átélte szülei elvesztését.
Mindenre úgy emlékezett, mintha csak tegnap történt volna. Az egész eseménysor, a legkisebb apróság is mélyen beleégette magát a lány emlékezetébe.
Nem szerette ezt az emléket, elvégre ki szeretné visszaidézni szülei elvesztését? Inkább a boldog gyermekkorát szerette feleleveníteni magányos perceiben, mint például amikor apukája először felült vele az óriáskerékre a városi vidámparkban, vagy ahogy édesanyja éneklését hallgatta titokban.
Ehelyett, inkább itt búslakodik, miközben a visszatükröződő ablaküvegben saját arcképét tanulmányozta, fittyet hányva az ablakot egyre erősebben verdeső esőcseppekre.
Majd hirtelen felébredt a búskomor állapotából, mert megijedt, hogy a saját apatikus érzelmei miatt esik az eső. A szíve gyorsabb ritmusba kezdett, mint egy ijedt kismadár szárnycsapásai. De végül nyugalmat erőltetett magára, mélyeket lélegzett és a druida erejében lévő kiegyensúlyozottság miatt rájött, hogy semmi köze a most végbe menő időjáráshoz.
Az ebédet is kihagyta, jutott eszébe jóval később a lánynak. Mrs. Weasley ugyan bekopogott a szobájába, hogy lecsábítsa a lányt finom étkei elfogyasztásához, Lily mégse nyitott ajtót.
- Ez így nem lesz jó – motyogta az orra alatt a vörös hajú lány. Ugyan is megígérte magának, hogy a történtek ellenére sem lesz mélabús, hanem éli tovább az életét, és kiveszi a részét a háborúban. Még vár rá egy végső összecsapás...


*****

Pár órával később minden rendtag megérkezett a főhadiszállásra, majd hamarosan kezdetét vette a Főnix Rendjének gyűlése.
Az idősebb, és mindenképp tapasztaltabb rendtagoknak először nem tetszett, hogy Harry, Hermione, Ron és Lily is csatlakozott a főnixesekhez, de Remus Dumbledore professzor végrendeletére hivatkozott, így kis morgolódással ugyan, de elfogadták a fiatalokat.
Lily csendben meghúzta magát az egyik székben, és hallgatta a körülötte lévő rendtagok beszélgetését.
- Két nap múlva július harmincegyedike lesz, Harry tizenhetedik születésnapja. Mit írt Albus a levélben? – fordult az említett fiú felé.
- Részletesen leírta a családfám, és Griffendél Godrik utáni nyomozását, de azt ő sem tudta megmondani, hogy mivel fog járni a nagykorúságom betöltése, és azt sem, hogy a varázserőm miképp válik majd teljessé – mondta elgondolkodva Harry.
- Azt tudjuk, hogy Godriknak legendás varázserő volt a birtokában, de hogy Harrynek, mint a leszármazottjának, hogyan fog megnőni a varázsereje, és mennyire… Ezt nem lehet tudni – csatlakozott Hermione.
- Értem, mindenesetre majd harmincegyedikén kiderül, és akkor majd még keményebb edzéseket fogunk tartani – jelentette ki Remus. - Charlie, mi a helyzet Romániában?
- Az ott élő emberek nem nagyon akarnak harcba szállni Tudjukkivel, sem az ő oldalán, se a miénken. De sikerült pár embert meggyőznöm, akik nagy baj esetén segítenének – felelte a hosszú hajú Weasley fiú.
- Értem. Nos, ezzel nem mentünk sokra, ráadásul Greyback hatalma is nő a vérfarkasok körében. Sokan félnek tőle, ezért inkább behódolnak.
- Az azkabani dementorok mind fellázadtak már, és a börtön teljesen felesleges. Tudjukki, vagy a halálfalók, akármikor kiszabadíthatják a foglyokat – mondta Kingsley. – És a Minisztériumba is egyre több halálfaló szivárog Scingeour orra előtt.
- És mi lenne, ha mi is csinálnánk egy varázsbörtönt? – vetette fel Harry. – Az Azkabanra nem számíthatunk, akárhány halálfalót is juttatunk oda, nem sok időt töltenek ott.
- És ezt hogy gondoltad, Potter? – kérdezte Mr. Mordon. – Hol lenne az a börtön? Mert itt, a főhadiszálláson nem lenne túl jó ötlet.
- Bocsánat, hogy beleszólok – szólalt meg Lily a gyűlésen először – de az erdő túloldalán, Evenwoodtól északra Hamserleyben Dumbledore professzornak van egy menedékháza, ami kisebb, mint ez, de hasonló elrendezésű. Persze vehetnek egy másik házat is, a professzor elegendő aranyat hagyott a rendnek.
- Kösz, Lily. Szerintem megnéznék azt a házat, mit gondolnak? – kérdezte Harry, mire mindenki egyetértett. A fiú küldött egy hálás mosolyt Lilynek, majd komoly tekintettel figyelt tovább.
Megbeszélték, hogy másnap megnézik a házat, és ha megfelel, akkor védőbűbájokkal és váltogató őrséggel működhet a rend börtöne.
- A Minisztérium nem a halálfalókkal foglalkozik. A Próféta lett Scingeour, és a halálfalók szócsöve. Dumbledore nevét mocskolják be, és a titkait pedzegetik – mondta Hastia Jones Lilyre nézve, mintha ő tehetett volna erről.
- Lilyvel mi már beszélgettünk erről, és mindketten úgy gondoltuk, hogy a dolog nem marad sokáig titokban – szólt közbe Remus.
- Az, hogy Albus Dumbledore örökbefogadott engem hamarosan kiderül, és én állok elébe – jelentette ki határozottan Lily, szavait azonban csönd követte.
- A múltkori támadás leverését az aurorok számlájára írták, hiába derült ki a Főnix rendjének létezése – váltott témát Tonks, hogy a kínos pillanatnak vége legyen.
- Hagyhatnánk jelet magunk után – vetette fel Hermione.
- És ezt hogy képzelted el? – kérdezte Harry.
- Kérhetnénk Fawkes segítségét. Mikor vége lenne a támadásnak, a helyszínen repülhetne egy kört, ezzel az emberek tudtára adhatnánk, ki is védte meg őket. Persze, csak ha Lily is beleegyezik.
- Fawkes – szólt az említett lány, mire egy tűzcsóva kíséretében megjelent a csodaszép főnixmadár, és Lily vállára szállt. – Mit szólnál egy kis repkedésre, hogy az emberek lássák a rend védte meg őket? – kérdezte a lány, mire Fawkes egy rövid trillával válaszolt.
- Azt hiszem, ezt igennek vehetjük – mondta mosolyogva a lány. Majd hirtelen egy holló alakú patrónus érkezett Remushoz, viszont pár pillanat múlva már semmivé is foszlott.
- Perselus üzent, Long Buckby külvárosát egy óra múlva megtámadják a halálfalók – mondta komor arccal a férfi, mire mindenki elkönyvelte magának, ma sem lesz nyugodt estéjük.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 15. Betörés a Roxfortba

- A Roxfort igazgatói irodája! – mondta Lily a Dumbledore kúria kandallójában, majd elnyelték a zöld lángok, és pillanatok alatt a Roxfort falai között találta magát.
Piton és Harry már vártak rá, és a volt igazgatók portréi előtt is már egy fekete függöny lebegett, ahogy azt terv szerint megbeszélték. Mert nem volt tanácsos a képek lakói előtt felfedniük magukat, és ha nagyon halkak lesznek, semmit sem fognak észrevenni.
- Először bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg ki tudja nyitni az ajtót – suttogta Piton Lilynek, miután Harry a Tekergők Térképéből megállapította, hogy a közelben senki sincs.
- Rendben – válaszolt, majd a bejárati ajtóhoz lépett.
Ahogy a nyílászáróhoz ért, a rajta lévő oroszlánfej kinyitotta szemeit, és rekedt hangon megszólalt: Kicsi csillag, Te, ki legfényesebb vagy az égen, öltsd fel fehér köntösöd, és szállj le közénk. Szavald a leggyönyörűbb szót, a világ legszebb nyelvén.
A lány ezen meglepődött ugyan, de rögtön elővette a varázspálcáját, szemei zöld színűek lettek, majd elsuttogta a jelszót: afecte!
De az ajtó meg se rezzent. Lily meglökte egy kicsit, de semmi sem történt.
- Talán nem jó a jelszó? – kérdezte Harry.
- Nem, az biztos, hogy jó. De nem értem, működnie kellene – ráncolta a homlokát a lány.
- Kicsi csillag, Te, ki legfényesebb vagy az égen, öltsd fel fehér köntösöd, és szállj le közénk. Szavald a leggyönyörűbb szót, a világ legszebb nyelvén – szólt újra az oroszlánfej.
- Hát persze! Teljesen át kell változnom, hogy működjön! – döbbent rá Lily. Majd ragyogó fehérség ölelte körbe a lány karcsú testét, ruháját is felváltotta a druida viselete, szemei és kezei zölden ragyogtak, azután az ajtó felé suhintott a pálcájával és újra kimondta a jelszót, mire a bejárati ajtó nyikorgás nélkül kitárult.
- Gyerünk – mondta Piton, és mindenki elhagyta az irodát. Megvárták, míg Lily visszazárta az ajtót és visszaváltozott. - Ti a köpenyben gyertek, Potter – rendelkezett a tanár a kezében lévő térképpel, amit először csak vonakodva adott oda Harry.
- Persze – a fiú bólintott, majd magára és a lányra terítette a láthatatlanná tévő köpenyt, amin először Lily nem győzött csodálkozni, most viszont kicsit kellemetlennek találta, hogy ilyen közel kell lennie Harryhez.
Vagy annyira talán mégsem zavarja…
Lassan és halkan lopakodtak előre két emeletet nagyobb gond nélkül, azonban amikor a könyvtár folyosójára kanyarodtak volna, az elől lévő Piton hirtelen megtorpant, megállásra kényszerítve a két fiatalt is.
Egy járőröző auror épp akkor jött ki a könyvtárból és pont feléjük tartott.
Piton intett Harry és Lily kettősének, hogy maradjanak csöndben, mire ők összenéztek, és mintha egy keréken járt volna az agyuk, némán eldöntötték, hogy Lily kiábrándító bűbájt szórjon a falhoz lapult tanárra.
A lány gyorsan és óvatosan kibújt a köpeny alól, non-verbálisan elvégezte a bűbájt, majd csak egy rántást érzett a derekán és a szájára is egy kéz tapadt.
Ijedtségre azonban semmi ok nem volt, Harry rántotta vissza a lányt a köpeny rejtekébe. A lendülettől azonban Lily teljesen a fiúhoz simult, és Harry is a lány derekán átkarolva hagyta a kezét. Egyikük sem mert megmozdulni a közelgő cipőkopogások miatt.
Lily érezte a derekán, hogy a fiú erős karján az izmok teljesen megfeszültek, és észrevette Harry gyorsuló szívverését is.
Az auror világító pálcával haladt el mellettük, de szerencsére egyiküket se vette észre, majd a lépések zaja is elhalkult.
- Gyerünk a könyvtárba – morogta Piton a duó felé, majd elindult.
Harry elengedte Lily száját és derekát, majd egy-egy zavart torokköszörülés után ők is a férfi után indultak.
- Megmondtam, hogy ne kezdjenek magánakciókba. Felfogták, hogy majdnem mindannyian lebuktunk? – érkezett a fojtott düh Pitontól, mire Lily csak a szemét forgatta.
- Egy köszönömmel is beérjük uram – vágott vissza Harry, majd a könyvtár tiltott részlege felé indult.
- Tulajdonképpen mit keresel? – kérdezte Lily a fiút.
- Nem tudom pontosan. Olyan könyvet, ami esetleg Voldemort kezében volt – válaszolt Harry, miközben tenyerével lassan végigfutott a könyvek gerincén.
- És te az honnan tudod, hogy melyiket olvasta, és melyiket nem? – ült le egy székre a lány.
- Jobb, ha csendben marad, Miss White. Potter a különleges kapcsolata révén érzi, ha egy tárgy – jelen esetben egy könyv – kapcsolatban volt a Nagyúrral.
- Különleges kapcsolat? – értetlenkedett a lány.
- A homlokán lévő seb, és az, hogy annak idején túlélte a halálos átkot, egy bizonyos kapcsolatot hozott létre kettejük között, de most már fogja be a száját, úgyse tud segíteni – korholta Piton, majd Harry mellé lépett, és koncentrációra biztatta.
Lily jobb híján a könyvtár zárolatlan részéről kiválasztott egy hasznos bűbájokról szóló könyvet, majd ugyanoda ült vissza, és olvasni kezdte azt. Azonban egy bő óra után a szemei valósággal jojózni kezdtek, így abbahagyta a könyv tanulmányozását, helyette az elmélyülten kutató Harryn kezdett gondolkozni.
Sajnálta azt a kócos, fekete hajú, smaragdzöld szemű, tulajdonképpen jóképű fiút – ismerte el magában a lány. Sőt, nem is fiú, inkább egy fiatal férfi!
Ugyan még nem ismerte annyira Harryt, de a szemeiben kavargó elszántságot, bátorságot, intelligenciát és komolyságot nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ráadásul ő nem vetett rá bizalmatlankodó pillantásokat, mint a többiek, persze nem is bízott meg benne első látásra. És ahogy az imént átkarolta a derekát…
- Nem, nem. Ezt gyorsan verd ki a fejedből! – suttogta maga elé Lily. Azt azonban nem tudta letagadni, hogy abban az ölelésben, olyan biztonságban érezte magát, mint Dumbledore professzoréban.
Ez, és hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, mikor ólomsúlyként nehezedett rá az álmosság, és az előbb olvasott könyvet párnául használva elszenderedett.


*****

Egy dohos szekrény alján guggolt egyedül a sötétben. Nem értette, hogy került oda, átjárta a félelem és az értetlenség.
Egyszer csak dulakodás és hangos beszéd foszlányaira lett figyelmes. Kikukucskált a szekrény keskeny résein, de nem látott semmit, csak a sötétség végtelen világát. Kilépett a szekrényből, majd zsebeiben kutakodott a varázspálcájáért, de az nem volt sehol.
Eszelős nevetéseket és szülei könyörgését hallotta meg, amitől pulzusa szapora vágtába kezdett, majd szülei után kiáltozva bukdácsolt végig a sötét pincében.
Félt és aggódott szüleiért, futna, szaladna, hogy megmentse őket, de druida képességei is cserbenhagyták. Vakon, a félelemtől reszkető kezekkel araszolt végig a helyiségben, fel-felbukva a régi bútorokban és dobozokban.
Édesanyja kétségbeesetten felsikoltott, amitől ő is hasonlóképp tett, majd végre megtalálta a felfelé vezető lépcsőt, és rohant a hang irányába.
- Anya, apa! – kiáltotta, azonban hiába ért fel a lépcsőn, és rohant a folyosón a hangok irányába, olyan volt, mintha visszafelé futott volna, az előszoba egyre csak távolodott tőle.
- Ne, kérem ne! – hallotta édesanyja kétségbeesett könyörgéseit, majd sötétből kilépett egy csuklyás alak, és vasmarokként szorította össze derekát, úgy, hogy hirtelen a levegő is a tüdejében rekedt.
Sikítozott, kapálódzott az idegen ellen, de ő csak nevetett, és nevetett, majd magával együtt a sötétségbe rántotta…

- Lily, Lily ébredj fel – szólongatta Harry a zokogó és vergődő lányt. – Lily, ébredj fel – rázogatta finoman, mire a lány szemei hirtelen felpattantak, és zihálva felnézett az aggódó zöld szempárba.
Nem értette, hirtelen hogy kerülhetett mellé Harry Potter. Hol vannak a szülei? És hol van az idegen csuklyás ember?
- Nyugodj meg, csak egy rossz álom volt – mondta a fiú, miközben egyik kezével bátortalanul átkarolt a lány vállát.
- Csak egy álom – ismételte halkan Lily könnyáztatta arccal. – Jaj, Istenem! – mondta elgyötört, rekedt hanggal, majd szorosan átölelte Harryt, arcát a fiú nyakhajlatába fúrta, majd ismét zokogásban tört ki.
Harry először nagyon meglepődött, nem tudta, hogy mit csináljon. Majd sután átölelte a lányt, és vigasztalóan a hátát simogatta.


*****

Miután Lily megnyugodott, és felfogta, hogy kinek a karjaiban sírja ki magát, zavartan elhúzódott a fiútól, bocsánatot kért, és két könyves szekrénnyel arrébb lerogyott egy másik asztalhoz.
Arcát két kezébe ejtette, és kusza gondolataiból próbálta kitalálni, mitévő legyen ezek után.
Rosszul érezte magát, nagyon rosszul. Már rég álmodott arról az éjszakáról, amikor a szüleit elvesztette, és most nem értette, miért kezdődött újra. Emlékezett a sok álmatlanul töltött éjszakára, mikor nem kart elaludni, mert félt viszontlátni elhunyt szülei arcát, hangját. A történtek utáni hónapokban még sűrűn törtek rá ezek a keserű álmok, mindig másképp, de az alapja mindig ugyanaz volt. Nem tudta megmenteni szülei életét.
Viszont ahogy az idő begyógyította a sebeit, az álmok is egyre ritkábban jelentkeztek. Nem is emlékezett, mikor álmodott ilyet legutóbb.
Most viszont Harry és Piton is látta, milyen hatással volt rá ez az álom. De a lány elhatározta, hogy nem mutatja meg fájdalmát, mert az csakis az övé, senki másé. Úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Mikor megszületett a lány elhatározása, Harry lépett mellé.
- Jól vagy? – kérdezte fürkésző tekintettel.
- Persze. Már végeztetek? – mondta Lily tetetett könnyedséggel a hangjában, főleg mikor meglátta a bájitaltan tanárt is a fiú mögött.
- Indulhatunk? – tudakolta Piton.
- Felőlem – vont vállat hanyagul a lány.

Ezután problémamentesen tették meg visszavezető utat, viszont az igazgatóinál Lilynek kissé nehezebben ment az átváltozás, mit előtte. És a lány nagyon is tisztába volt a miértjével.
Lily segített elpakolni Harrynek az emlékeket és a merengőt, míg a könyveket Piton zsugorította össze, és tette zsebre.
- Professzor, ön szerint Griffendél kardját használhatjuk a tudja mi ellen? – kérdezte Harry úgy, hogy a lány ne tudja miről is van szó. Az azonban megdöbbentette Lilyt, hogy Piton is be van avatva Dumbledore professzor „nagy” tervébe.
- Mindenképp érdemes lenne megpróbálni – értett egyet a tanár. – És a Teszlek süveget is el kellene vinni, elvégre jövőre is lesznek házak közötti beosztások. És most már tényleg nem hiszem, hogy be tudnának jönni ide.
- És hogy magyarázza meg, hogy önhöz került? – kérdezte Lily.
- Albus adta oda nekem a halála előtt – magyarázta egyszerűen Piton.
- Vagyis mielőtt megölte – gondolta a lány, de hangosan inkább nem ejtette ki a száján. Nem volt kész újrakezdeni ezt a fájdalmas vitát, így inkább annyiban hagyta.
Piton magához vette a süveget, Harry pedig a kardot emelte ki üveg vitrinéből, amit meglepő módon semmilyen varázslat nem védett.
- Biztosan azért van ez, mert Potter Griffendél örököse, és ezért nem léptek működésbe a védelmi bűbájok – válaszolt Piton a lány fel nem tett kérdésére, ami azért elgondolkodtatta Lilyt. Hirtelen azt hitte, hogy a férfi megint legilimentálta, de aztán elvetette az ötletet, mert azt biztos észrevette volna. Vagy ezt tényleg hangosan is kimondta?
Visszafelé a lány használta először a Hopp- hálózatot, és Piton érkezett vissza utoljára a Dumbledore kúriába.
A könyveket a könyvtár asztalára halmozták, a merengő és az emlékek a karddal együtt Harry szobájába kerültek.
Lily ugyan megpróbálta húzni az időt azzal, hogy Dumbledore professzor könyveit nézegette, de amikor ezt Piton észrevette és szokásához híven kommentálta, inkább felhagyott vele, és lassan lefekvéshez készülődött.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 14. Magyarázatok és előkészületek

Senki sem törődött a megpörkölődött talárját oltogató Pitonnal, kivéve Mrs. Malfoyt és Dracot, akik a segítségére siettek, de a férfi elhárított minden segítő kezet, és ő maga is a romokhoz ment.
- Lily, Lily… - rohant elsőként a terem túlsó oldalára Alen, nyomában Sirius, Ginny, Harry, Hermione és Kate.
Azonban a lány helyett csak egy vörös szőrű macskát találtak, ami a döbbent lábak között lavírozva egyenesen Piton előtt állt meg.
- Hát ez nem jött össze, igaz? – kérdezte Lily a férfitól miután visszaváltozott és a szemébe nézett.
- Nem egészen értem, hogy mire céloz – válaszolta amaz szemrebbenés nélkül.
- Ó, dehogynem! Arra, hogy több lehetőség miatt küldte rám a szélörvényt. Az egyik valóban az, hogy megtudja, mennyire vagyok jártas az elemi mágiában. Viszont a másik az volt, hogy ha varázslással nem tudok mit kezdeni vele, akkor használjam a druida képességemet. Így volt? – kérdezte, de meg se várta a választ. - Délben azért is kutakodott a fejemben – pont egy olyan emlékről – amiről gondolta, hogy ki fogok akadni. Ezt az egészet azért csinálta, hogy tesztelhessen engem.
- Te szemétláda! – rántott pálcát Sirius Pitonra.
- Meg is sérülhetett volna! – támadt Alen is.
- Sirius, Alen, hagyjátok. Jó vagyok, talpra estem – lépett a feldühödött férfiak felé Lily. – Kérlek! – mondta a lány, mikor látta, hogy eszük ágában sem volt annyiban hagyni a dolgot.
- Nos, eltaláltam? – kérdezte ismét Lily.
- Maga nem is olyan ostoba, mint elsőre látszik – dörmögte a tanár.
- Oh, professzor ne bókoljon, mert elpirulok – mondta cseppet sem ironikusan Lily. – Viszont ne merészeljen még egyszer legilimentálni! És ne próbálja meg kiprovokálni belőlem a druidát, mert úgyse fog menni! – mondta nyomatékosan a lány, majd választ se várva Kate-hez oldalazott, hogy a nő begyógyítsa kisebb sérüléseit.

*****

Miközben Kate összeforrasztotta Lily sérüléseit, a lány hallotta, hogy a háta mögött valakik sutyorognak. És amikor hátrafordult a Weasley ikreket látta egymás füléhez hajolni, miközben sanda pillantásokkal illették a vörös hajú lányt.
- Mi az? – kérdezte összehúzott szemmel.
- Szép a tetoválásod! Hol csináltattad? – kérdezte George, miközben a lány spagetti pántos trikójából kivillanó lapockájára mutatott.
- Ó, azt nem valaki más készítette, hanem csak úgy ott van, már vagy tizenegy éves korom óta. Azért van ott, mert druida vagyok.
- Nahát, észre se vettem, tényleg szép. Az ilyen nonfiguratív tetoválások nekem is tetszenek – mondta Hermione.
- Nahát, ki gondolta volna az okoskodó Miss. Grangerről, hogy titokban egy tetoválást szeretne magán látni! – kacagott fel Fred, mire a lány arcszíne már az érett paradicsomra kezdett hasonlítani.
- Nekem miért ne tetszhetnének ilyen dolgok? Ha szép, és valamilyen jelentéssel bír, akkor miért ne? És most, hogy jobban megnézem, ezek a hullámos vonalak mintha szélre vagy vízre utalnának, a fölfelé ívelők meg olyanok, mint a tűz – mondta Hermione, miközben ujjaival körbejárta az említett bőrfelületet.
- Igen. Ezekből a jelekből lehet következtetni az illető druida képességeire. Ez mindenkinél egyedi, pont úgy, mint az, hogy a szemem és a kezem zölden világít. Minden druidának megvan a maga jelképe és színe.
- Értem, mindenesetre nagyon impozáns – jelentette ki Hermione.
- Te is szeretnél egy ilyet, Mione? És hová? – mosolyodott el kajánul Ron.
- Jaj, inkább felejtsétek el! – mondta, majd durcáskodva arrébb ment a barna hajú lány. Ron megpróbálta kibékíteni őt, kisebb nagyobb sikerrel.
Inkább kisebbel…

- Miss White-nak egyértelműen megy a különböző transzformációk használata, minden bizonnyal Minerva jóvoltából – lépett közelebb Lupin a lányra mosolyogva.
- Igen, így van – válaszolt szintén mosolyogva Lily.
- De ami az elemi mágiát illeti, nem minden magasan képzett varázsló képes használni azt, és érdekes, hogy egy alig nagykorú boszorkány még kombinálni is tudta – vetette közbe Kingsley.
- Nem olyan érdekes, ha számba vesszük, hogy druidaként is uralni tudom az elemeket. Dumbledore professzor valószínűnek tartotta, hogy boszorkányként is képes vagyok megidézni ezeket, ezért megtanított rá – magyarázta.
- És honnan ismered a szeretet pajzsot? – kérdezte Harry.
- Azt is Dumbledore professzor tanította meg.
- És mióta vagy animágus? – vetette fel Alen. – És mi ez a druida dolog?
- Tavaly tanultam meg állattá változni, és ez a druida dolog egyszerűen csak annyit jelent, hogy druida vagyok – válaszolt Lily a fiúra se nézve. – Van még valamilyen kérdés?
- Aberforth miért mondta azt, hogy tökéletes védelem alatt tudod tartani a házat? – kérdezte Lupin.
- És érdekelne a délben történő kimenetele is – morogta Piton.
- Hát jó – vett erőt fáradtságán a lány és mesélni kezdett. - A kúria ősi védőpajzsa is rendkívül erős, de a Dumbledore örökösök maguk is irányítani tudják a házat – kezdte magyarázni Lily, miközben visszament a nappaliba a kis társasággal együtt. – Az irányítást úgy tessék érteni, hogy ha Aberforth azt szeretné, hogy a konyha fala eltűnjön, elég a kezét rá tennie az említett falszakaszra, és arra gondolnia, hogy ne legyen ott.
Mivel én nem vagyok vérszerinti Dumbledore, nem örökölhettem ezt az irányítást, de Dumbledore professzor ezt is megoldotta – folytatta egy nagy levegővétel után. - Nem vagyok képes úgy használni, mint Aberforth, de például a védelmet én is tudom befolyásolni. Dumbledore professzor valahogy egy kapcsolatot hozott létre köztem, és a ház között.
Teljesen mindegy, hogy milyen védőbűbájt raknak a házban lévő bármelyik ajtóra, egy intéssel kinyílik nekem. És mindez fordítva is működik. Ha én bezárok egy ajtót, azt sem varázslattal, sem mugli módon nem lehet betörni. Mindezt a varázs- és a druida erőm segítségével érhetem el.
De hogy jobban megértsék, Piton professzor lenne oly szíves, hogy a hátsó ajtón kilépne, és utána megpróbálna bejönni? – kérte Lily a férfit, mire a tanár szó nélkül teljesítette.
Amikor a bájitaltan tanár az üvegezett ajtó túloldalára ért, nem csukta be azt, és várakozóan a lányra nézett.
Lily egy pillanatra lehunyta a szemét, és mire ismét felnézett már zölden világított a szeme. A legközelebb lévő falhoz sétált, jobbjával a varázspálcáját markolva mindkét kezét a falra emelte, és koncentrálni kezdett.
Az ajtó rögvest bezárult Piton előtt, mire a férfi, kézzel ki akarta nyitni azt, de meg se moccant.
Lily elengedte a falalt, de a szeme színe sem változott, ahogy a pálcát sem rakta el.
Piton nyitó bűbájokkal próbálkozott ezután, de semmi haszna nem volt. Így erősebbeket, robbantó varázslatokat alkalmazott. De azok még mielőtt elérték volna az ajtót, egy zöld derengéstől semmivé lettek.
Piton egyre erősödő átkaitól Lily már- már összerezzent, így kezét ismét visszatette a falra, erősen behunyta a szemét, és az ajtó felől egy áttetsző, zöld fal indult meg a férfi felé, mire a tanár egyre jobban távolodni kényszerült.
Pár perc után Lily visszahúzta a zöldes pajzsot, kinyitotta az ajtót, és megszüntette a védelmet.
Látszott a lányon, hogy nagy erőfeszítéseken ment keresztül. Arca elfehéredett, testtartása görnyedtebb lett és lassú, vontatott mozdulatokat tett, majd lehuppant a legközelebbi szabad fotelbe.
- Ha egy idegen próbál behatolni a birtokra, azt észreveszem, valamint minden új személyt is, de azt nem olyan intenzíven, mint egy kívülállót – mondta orrnyergét masszírozva a lány. – Azt is észrevettem, hogy Kovalainen is itt van, de nem úgy, mint egy betolakodót. Nem tudom, megfigyelték- e már, de amikor először a kúriába érkeztek, mindig egy olyan valaki hozta önöket ide, akik már jártak itt. A többségüket Fawkes hozta először, de Mr. Lupint és Tonksot már Aberforth. És Kovalainen is nyílván valaki segítségével jutott be.
- Tényleg így volt, Remus jött értem – mondta a finn fiú. – De jól vagy?
- Igen, csak fárasztó egyszerre mind a két erőmet is használni, és a párbaj sem volt semmi – válaszolt Lily, de még mindig nem nézett Alenre.
- A bájital is csak rövid ideig fedte el a fáradtságot – mondta Piton. – Talán jobb lenne, ha kipihenné magát. Este számítok az együttműködésére.
- Mégis mivel kapcsolatban? – csodálkozott Lily.
- Meglátogatjuk a Roxfort igazgatói irodáját.

*****

Lily pár óra csendben eltöltött relaxációtól már sokkal kipihentebben érezte magát, de még nem kelt fel az ágyából. Gondolataiba merülve feküdt tovább.
Nyugtalankodott.
Aggódott Minerváért és Aberforthért. Már lassan egy hete hagyták el a Dumbledore kúriát, úgy, hogy még nem adtak hírt magukról. A lány ugyan tudta, hogy hol vannak nevelőszülei, de nem akarta lebuktatni sem őket, sem saját magát.
Ki nem mondott házi őrizetben van – keserű mosolyra húzta száját a gondolatra.
Most azonban lehetősége van elhagyni a kúriát, ahhoz pedig az kell, hogy a jótékony csöndből kilépve elhagyja szobáját, és kiterveljék az estét.

*****

- Mi ez? – kérdezte Lily a megsárgult, kusza rajzos pergamen fölé görnyedő Harryt.
- A Tekergők Térképe – válaszolt a fiú, miután felnézett a lányra. – Egy olyan térkép, amit Sirius, Remus, Pettigrew és az apám készített a Roxfortról.
- Ez fantasztikus! Rajta van az egész Roxfort? – rikkantotta Lily és lehuppant a fiú mellé.
- És a benne lévő emberek és szellemek. Nézd csak – mutatott Harry egy pacára a térképen. – Hóborc épp a trófea teremben van.
- Hányan tartózkodnak a kastélyban? – kérdezte az időközben beviharzó Piton.
- Öten, de a parkban is vannak hárman – válaszolt a zöld szemű fiú.
- Vagyis minden emberre két emelet jut – vonta le a következtetést Lily.
- Mi is mehetünk? – kérdezte Ron és Hermione, miután kijöttek a konyhából.
- Nem mehetünk sokan. Így is kockázatos – mondta Piton.
- De talán… – kezdte Hermione.
- A nem azt jelenti, hogy nem, Granger – morogta a tanár.
- Akkor White miért mehet? – erősködött Ron.
- A fülén ült a végrendelet felolvasásakor, Mr. Weasley?
- Csak Lily tudja kinyitni az igazgatói irodát. Sajnálom, de tényleg jobb, ha most nem jöttök – nézett együtt érzően barátaira Harry.
- Vigyázzatok magatokra – búcsúzott Hermione, majd mind a ketten elhagyták a helyiséget.
Viszont Lily, mint ha hallani vélt volna egy „bezzeg a tüzes lány mindig mindenhol ott van”-t Ron szájából, de inkább nem vette figyelembe. Vagy legalábbis ezt hitette el magával, egyelőre.
A két férfi és Lily megbeszélték a teendőket, majd Piton ismertette a szabályokat.
- Én megyek elől, utána Potter és White. Előbb az igazgatói irodával kezdjük, onnan a könyvtár zárolt részlegéhez megyünk, majd vissza. Baj esetén egyikük sem készül magánakcióra, megértették? – nézett szúrósan a két fiatalra, akik megadóan bólogattak.

Az indulást tizenegy órára tervezték, és Lilynek csupán egy perc állt rendelkezésére, hogy bátorságát elővéve négyszemközt beszéljen Harryvel.
Piton halló távolságon kívül volt, és a házban mindenki nyugovóra tért már.
- Harry, amit Pitonnak mondtam, vagyis inkább mutattam, amikor legilimentálni akart, én… szóval sajnálom – nézett bűnbánóan a fiúra Lily. – Nem akartam édesanyádat is belekeverni ebbe a… – szusszant fel dühösen a lány. – A lényeg, hogy nagyon sajnálom.
- Tudom, hogy Piton mit érzet anyám iránt, és…
- Ha befejezték a csevegést, akkor talán indulhatnánk – vágott közbe a sötétből elő bukkanó Perselus Piton.
Lily összerezzent a férfi hangjától, és elég valószínűnek tartotta, hogy Piton is hallotta, hogy miről beszélgettek, azonban a lánynak kétségei voltak afelől, hogy vajon mit akarhatott még mondani neki a fiú.
Így némán, a gondolataiba merülve, utolsóként dobott hopp-port a kandallóba, és mondta: A Roxfort igazgatói irodája!

Az én alternatív Harry Potter történetem - 13. Kard ki kard

- Párban, egymás ellen fognak párbajozni – zendült Piton hangja. – Rendes küzdelmet szeretnék látni, elvárom, hogy mindenki a legjobb tudásának megfelelően teljesítsen, és ne féltsék egymást. Lehetőleg a főbenjáró átkok és a sötét varázslatok elhanyagolásával – nézet végig a kis társaságon, akik egymás mellett ültek egy-egy széken a fal mellett. – Én fogom indítani a párbajt, és amikor azt mondom elég, abbahagyják, világos? – a kérdésére mindenki bólintva válaszolt.
A teremben ott volt még Sirius, Mordon, Lupin, Tonks és Kingley Shacklebolt, akik a megmérettetés után véleményt mondanak majd, valamint a Weasley szülők, Mrs. Malfoy, az ikrek, és még Alen is jenen volt.
A helyiség középső, hosszanti része lesz a párbajozók területe, de a nézőket egy pajzs védi majd meg az esetlegesen elkóricált igéktől.
- A párokat tudásuk szerint osztottuk párba – folytatta a bájital szakértő. – Először Mr. Potter és Mr. Malfoy kezdi, Miss Granger Mr. Weasleyvel, és utána Miss Weasley Miss White-tal. Ezek után kerülhetnek feljebb vagy akár lejjebb a ranglistán – mosolyodott el gúnyosan. Majd intett Draconak és Harrynek, hogy kezdhetik a párbajt.

A két fiú egymással szembe állt, feltartották a pálcát, majd megfordultak és három lépés után záporoztak is az átkok.
A fiúk non-verbálisan lőtték a különféle átkokat, ártásokat és rontásokat. Már kis idő elteltével észrevehető volt, hogy bizony Harry állt nyerésre.
Lily ámulattal figyelte, hogy a fekete hajú fiú egyszerre két vagy három átkot is képes volt a Malfoy fiú felé küldeni, és volt, amikor ezeket kombinálta is.
Draco is ügyes, vallotta be a lány, de Harry támadásai miatt jóval több pajzsot kellett megidéznie, ami jelentősen lelassította a fiú mozgását.
A lány látta, hogy a szőke hajú fiú bedühödött, és több nagyon erős átkot zúdított az ellenfelére, amik ellen Harry egy buborékszerű pajzzsal védekezett.
A lilás színű védőburok Draco minden átkát kivédte, így Harry újabb támadást indíthatott, amire a tejföl szőke hajú fiú nem számított. Nem maradt ideje pajzsot vonni, csak elugrani a színes fénycsóvák elől. Az egyik kábító átok azonban mégis eltalálta, és a földre rogyott.
Lily ismert a pajzsot, amit Harry használt. A Diligo Intego-t Albus bácsi tanította meg neki, és kíváncsi volt, hogy a fiú honnan ismerte ezt a szeretetből táplálkozó védelmet.
A lány figyelmét azt sem kerülte el, hogy Sirius milyen büszkén húzta ki magát keresztfia remek teljesítményére. A többiek is megdicsérték, és megjegyezték, hogy a kombinált átkok és a szereteten alapuló varázslatok Harry erősségei.
- Nem semmi Harry tudása, igaz? – suttogta Ginny Lily fülébe.
- Bizony. Engem is simán legyőzne egy párbaj során. De Draco is nagyon jó képességű varázsló, bár azért kíváncsi lennék, vele milyen eredményt érnék el.
- Párbajozni akarsz Malfoy-jal?
- Miért ne? Sőt, már meg is történt egyszer, de annak nem mi vetettünk véget – húzta el a száját Lily az emlék felidézése után.
A két fiú kisebb nagyobb vágásait és zúzódásait Kate szakszerűen ellátta, és ők is lepihenhettek a nekik fenntartott ülőalkalmatosságokra, hogy ezúttal Hermione és Ron párbaját figyelhessék meg.
Lily megállapította magában, hogy Hermione erőssége a sok varázsige ismertében rejlett, de gyengesége is ebből adódott. Néha látszott rajta, hogy hezitált, melyik varázslatot alkalmazza, míg Ron kevesebbet, de lényegesen erősebben tudta repíteni átkait, viszont a lánnyal ellentétben hangosan mondta ki a varázslatokat.
Már mind a ketten erőteljesen ziháltak, mikor Hermione hátráltató ártást, míg Ron bénító átkot küldött a lánnyal egyszerre, s végül mindkét varázslat célba talált, így a vége döntetlen lett.
- Weasley, mikor tanulja már meg befogni a száját? Granger pedig ha kevesebbet gondolkodhatna, és többet járhatna a lába, akkor jobb eredményt nyújthatott volna – korholta le őket Piton, majd a helyükre küldte a két igencsak fáradt fiatalt.
- Most jöhet egy unalmasabb párbaj Miss Weasley-től és Miss White-tól – gúnyolódott cseppet sem meglepő módon. Az viszont újdonságnak számított, hogy Lily nem vágott vissza, helyette csak egy mindent tudó mosollyal vette tudomásul a férfi szavait.

Mikor a két lány felkészült, sok sikert kívántak a másiknak, majd Lily hagyta, hogy Ginny kezdje a támadást.
- Capitulatus! – hangzott is rögtön, amit az idősebb lány egy egyszerű Protego pajzzsal hárított.
Lily nagyon is jól tudott non-verbálisan varázsolni, azonban esélyt akart hagyni Ginnynek, hogy tudása legjavát mutathassa meg.
Egymást követték a gumiláb rontások, lefegyverző bűbájok, taroló és hátráltató ártások. A Weasley lány végül bevetette a híres rém-denevér rontását is, amit Lily természetesen nem engedett célba érni, és egy gyors kábító átokkal lezárta a párbajt, majd a terem másik végére sétált, ahová kábult barátnője zuhant, és egy Stimula-val fel is ébresztette őt.
- White marad. Mr. Weasley, jöjjön! – adta ki az utasítást Piton.

A Ronnal való harc már izgalmasabb volt. Lily még itt sem hangtalanul varázsolt, de mivel nemrég megfigyelte a fiú taktikáit, nem volt túl nehéz dolga. A próbán ismét Lily győzött, amin a fiú nem győzött csodálkozni.
- Láttátok ezt? Simán levert a csaj, és még csak meg sem izzadt!
- Te is ügyes voltál, Ron – vigasztalta Hermione.
Lily azonban csak fél füllel figyelt rájuk, végig Pitont nézte, aki egy intéssel magához hívta keresztfiát, és valamit a fülébe súgott, mire a fiú bólintott.
A lány kicsit izgult, de nyugalmat erőltetett magára.
- Valamit nem fejeztünk be White. Emlékszel? – szólt felé a szőke fiú.
- Nem felejtettem el, ne aggódj – válaszolt a lány.
- Akkor lássuk, ki a jobb! – mondta Draco, és nemsokára kezdődött is a párbaj.
Most azonban Lily indította az első támadást, ráadásul non-verbálisan, a nézők nagy ámulatára. A fiú azonban nem lepődött meg, mert az első párbajukkor is így harcoltak egymással.
Megállás nélkül repültek a különböző színű átkok. Draco kicsit sem finomkodott a lánnyal, de ő sem a fiúval.
Lily a tarolással és a kábítással próbálkozott, de ellenfele könnyűszerrel kivédte azokat, és sötét varázslatokba áthajló átkokat küldött a lány felé, miközben Lily észrevette, hogy legilimentálni próbálják, és ez egy pillanatra kizökkentette.
A fiú csonttörőjét gond nélkül kivédte a vörös hajú, de a számára ismeretlen Sectusempra ellen már nem maradt ideje védekezni, és az átok súrolta a bal vállát, így egy széles vágást ejtett a lány bőrén.
Lily már értette, miről diskurált Piton a fiúval.
Draco a győzelemben bízva már a lefegyverző bűbájt lőtte Lily felé, de a lány az utolsó pillanatban pálcáját a felé közelgő bűbájra szegezte.
- Domus Capitulatus! – kiáltotta hírtelen a lány, mire a fénycsóva visszafordult és Dracot vette célba.
A fiút meglepte ez a hirtelen változás, így késlekedve bár, de oldalra ugorva kikerülte saját bűbáját. Lily ezt kihasználva átvette az irányítást, és sorra lőtte varázslatait, amik a szőkét is megtépázta kissé.
Draco arcán egy apró vörös vágás éktelenkedett, amit Lily egyik félig-meddig kikerült átkának köszönhetett. Ezen kívül a lábán súlyosabb sérülések voltak lány nyílszerű támadásaitól.
A két fiatal már teljesen kifáradt, a mozgásuk is lelassult, amikor Piton idegesen felcsattant.
- Elég volt! Semmire se juttok egymással – mennydörögte a férfi türelmét vesztve. – Draco, elmehetsz, White marad!
- Igazán leszokhatna már a legilimentálásomról! – csattant fel dühösen a lány, miközben fáradtan a földre dobta hátsóját.
Kate rögtön mellette termet, és egy pár gyógyító varázslattal rendbe tette a vállán lévő sebet, bár a helyén még egy ideig kellemetlen szúrást érzett a lány.
- Köszi – mosolygott Lily hálásan.
- Nincs mit, már igazán megszokhatnád – válaszolta Kate is mosollyal az ajkain.
- Ezt igya meg! – dugott Lily orra alá egy lombikot Piton, mikor Kate elment.
- És miből gondolta, hogy ezt megiszom? – vonta fel a szemöldökét.
- Felőlem ilyen fáradtan is párbajozhatunk – felelte nyugodtan a tanár, olyan hangerővel, hogy a többiek ne hallhassák meg.
- Maga párbajozni akar velem? – kérdezte Lily egy kis döbbenttel a hangjában.
- Hihetetlen, milyen gyorsan felfogta a lényeget, kisasszony – gúnyolódott szokásához híven a férfi. – Vagy talán fél kiállni ellenem?
- Elfogadom a kihívást – vágta rá egyből a lány, majd kikapta a felé nyújtott bájitalt Piton kezéből, és a tartalmát gyorsan legurította a torkán. Pár pillanat múlva felfrissültnek érezte magát és minden fáradtság tovaszállt a testéből.
Piton már elfoglalta a helyét és a védőpajzsot is maguk köré vonta, így Lily is felállt.
- Mit művelsz már megint, Piton?! – szólt rá Sirius, mikor észrevette, mik a szándékai a lánnyal.
- Aminek látszik – válaszolt higgadtan, miközben meghajolt a lány előtt, és már lőtte is az átkait.
Ám azok olyan erősek voltak, hogy Lily a pajzsaival együtt mindig hátratántorodott, egészen a falig, és mikor a lány pajzsa szertefoszlott Piton még akkor is szórta átkait, amik elől a lány csak félreugrani tudott.
- Hagyja abba – ordította túl a hangzavart Alen Lilyért aggódva. A védőpajzshoz ment, de az nem engedte közbeavatkozni őt.
Többen is felszólaltak a lány védelmében, de a férfi meg se hallotta őket, tovább folytatta ostromát.
- Diligo iontego! – kiáltotta a lány, mire ugyanaz a gömbszerű pajzs jelent meg Lily körül, mint Harrynek. Épp időben, mert a háta mögött a falba csapódott átkok miatt nagy darabokban hullani kezdett a vakolat, de így azok nem érhették el őt.
A vörös hajú szusszantott kettőt, majd összeszűkült szemmel támadásba lendült.
A pajzsa kivédte Piton átkát, majd a pajzs védelme alól kibújva egy határozott pálcamozdulattal visszairányította a férfi következő támadását, amit ő persze gond nélkül kivédett.
- Fem avis sampum! – kiáltotta ismét a lány, de most varázspálcájával nem Pitonra, hanem az Alen által elhagyott székre mutatott, ami pillanatokon belül madárrajjá változott és rögtön a férfi felé repültek.
- Aquaictus! – szólat meg ismét a lány, mire Lily pálcájának végéből egy vékony vízsugár indult útnak egyenesen a tanár sebes, már madaraktól mentes arcába.
Tettét a pajzson kívüliek – főleg a Weasley ikrek – hangos éljenzéssel és tapssal jutalmaztak.
- Lám lám, nem csak pajzsok használatára képes? – szólt felbőszülve Piton.
- Tetszett? Ezt se magától tanultam! – válaszolt ingerülten a lány, majd újabb támadást intézet a férfi ellen.
Lily beleadta minden tudását, de egy cseppet sem volt kérdéses, ki állt nyerésre.
Piton kíváncsi volt, hogy milyen természeti erő megidézésére képes még a lány, így egy szélörvényt indított felé.
Ezt a megmozdulását a többiek kiabálásokkal, szitkozódásokkal véleményezték, és a férfi már majdnem visszavonta a hatalmas szelet, ami Lily felé süvített.
Úgy tűnt, hogy teljesen leblokkolt, majd pálcáját előreszegezve egy hangos kiáltás hagyta el a lány száját:
- Diobolus ignis! – mire a pálcájából is egy ugyanolyan szélörvény tört ki, mint Pitonnak, csak azt tűzzel kombinálta.
Mikor a két varázslat találkozott, Lilyhez már túl közel volt, és a kettő megszűnéséből keletkező erőhatás következményeképp a lány a fal romjai közé repült, míg Piton épp csak megtántorodott, és elugrott a még mindig felé tartó tűzcsóva elől.

(Írói megjegyzés: a történetben lévő varázslatok közül néhány saját szerzemény.)

Az én alternatív Harry Potter történetem - 12. A mese, a jóslat és a csaló regéje

Amint Lily elérte a Dumbledore birtok hoppanálási pontját, erősen a tervezett helyre összpontosított, és már ott is találta magát.
Nem hagyta el Evenwoodot, csupán a falu másik végéhez hoppanált, az erdő mélyébe, ahol nem láthatták meg sem a muglik sem senki más.
A lánynak most egyedüllétre volt szüksége úgy, hogy fogalma sem volt, hogy hova tart, csak ment egyenesen a fák között.
Lába alatt recsegett-ropogott az avar, miközben madarak csiviteltek a fákon, és az enyhe szellő megsuhogtatta a fák lombjait.
Piton olyan emlékeket idézett fel benne, amik évekig a rémálmaiban kísértették.
Lily lelkében hatalmas űr keletkezett a szülei elvesztése után. A férfi most feltépte a régi sebeket, amit mérhetetlen dühvel leplezett, mert nem akarta kimutatni a többiek felé, mennyire is fájt neki, már csak maga a tudat is.
A lány tudta, hogy messzire ment a kiabálásaival és Lily Evens, Piton régi szerelmének említésével.
- Albus bácsi nem lenne rám most büszke – gondolta keserűen.

Mikor Lily még kisebb volt, az idős varázsló mesélt neki egy szép és okos griffendéles lányról, akibe beleszeretett egy mardekáros fiú, de a lány csak barátnak tekintette őt.
Az a mardekáros fiú gyakran került összetűzésekbe a többi griffendéles fiúval, akik közül az egyik később abba a szép griffendéles lányba szeretett bele.
A mardekáros fiú szívét elöntötte a keserűség, és a gonosz szolgálatába állt.
Jóval később a fiú férfivá érett és a szíve megkeményedett. Az ura parancsait követve akaratlanul is elárulta a régen oly szeretett nőt és családját. A sok bánaton és gyűlöleten felülkerekedve megkereste a jó oldal vezetőjét, és segítséget kért tőle. A vezető beleegyezett, de cserébe a férfinak kémkednie kellett a sötét oldalról. A szerelmes férfi vállalt minden kockázatott, azonban későn ért a nőhöz.
Szerelme meghalt, egyedül csak a fia maradt életben, akit a férfi gyűlölt, mert az apjához hasonlította. Pedig a fiú a külsejétől függetlenül nem volt olyan, mint a kiállhatatlan apja.

Lilynek nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy kikről szólt az a sok mese, és a lelke mélyén nagyon jól tudta, hogy Piton, bár rossz útra tért, később megtalálta a helyes ösvényt.
És igaza volt abban a férfinak, hogy eltitkolt valamit a lány.

Amikor Lily bezárkózott a szobájába, elővette a Kumerttől kapott jóslatot és elolvasta azt.
A druidák jóslata nem olyan volt, mint a varázslóké, hanem sokkal megbízhatóbb.
Az a bizonyos jóslat egy olyan különleges druida lányról szólt, aki mind a három világhoz tartozik: a varázstalan emberekhez, a mágusokhoz és a druidákhoz is.
A jóslat nem fogalmazott pontosan, de azt írta, hogy a lánynak sok megpróbáltatást kell kiállnia, végül egy nagy ütközetben egyes egyedül összecsap a gonosz szolgájával, akinek az ereje nem a saját érdeme.

Lilynek megint csak nem okozott nagy fejtörést megfejteni, hogy kiről volt szó. Azonban kétségek gyötörték a végső összecsapásról szóló rész felől.
Azt már tudta a lány, hogy az egyik halálfaló a gyilkos átokkal megölte Reilit, így a kislány druida képességei hozzá kerültek. Viszont azt nem tudni, hogy ki az, és hogyan tudja irányítani a képességeit.
Reilinek hasonló ereje volt, mint Aidreának, tehát a harc elég nehéz lesz. Lily azt sem tudta, hogy a csatára mikor kerül majd sor, és legfőbbként, hogy ki kerekedik majd felül.

*****

Nem telt le egészen az a bizonyos egy óra, mikor Lily visszatért a kúriába.
Vidám hangokat hallott az előszobából, így arra vette az irányt, azonban alaposan megdöbbentette, amivel ott találta szembe magát.
- Ez szép volt haver! – lelkendezett Ron, mikor egy szőke hajú, jó képű fiú a varázspálcájával mutatványozott az őt körülvevőknek.
Ginny, Hermione, Harry, az ikrek, az időközben megérkező Sirius, és a lány nagy meglepetésére Draco a kanapén nevetgélt a többiekkel együtt. Lilyt azonban újra elfutotta a pulykaméreg.
- Főleg egy kviblitől, igaz Kovalainen? – kérdezte maró gúnnyal a lány, mire a szólított szembe fordult vele, és düledező szemeket meresztett rá.
- Lily? – nyögte nagy nehezen a fiú. – Te mit keresel itt?
- Ezt inkább én kérdezhetném, elvégre itt lakom, te pedig nem! – kacagott fel a lány dühösen.
Majd a szikrázó szemű Lily egyenesen a döbbent fiú elé rohant, és egy nagy csattanó pofonnal üdvözölte.
A többiek megilletődött vagy elismerő pillantást küldtek a lány felé.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Harry.
- Oh, hogyne, de ha megbocsátotok nekünk, akkor váltanánk pár szót négyszemközt – mondta kimérten Lily. Azzal karon ragadta a lassan felébredő Kovalainent, és a könyvtárszobába rángatta.
- Ajjaj, Alen nagy bajban van – dörzsölgette a tarkóját Sirius. – nagy kiabálást látok kilátóban, figyeljétek csak meg. Ha nem tudnám, hogy Lily milyen származású, simán egy tűzről pattant argentin senhora-nak gondolnám.

És valójában, amint becsukódott a két fiatal mögött az ajtó, Lily kiabálni kezdett.
- Mégis mi a fenét keresel itt? – sipított a lány.
- Lily, engedd, hogy megmagyarázzam, kérlek!
- Két percet kapsz!
- A pofont teljesen jogosan kaptam, beismerem! – emelte fel a kezét megadóan Alen. – És valószínűleg fogok is még kapni, de előbb hallgass végig! Szóval, tudnod kell, hogy ami tavaly történt, azt…szóval nagyon sajnálom. Nem voltam beszámítható állapotban, és Merlinre, tényleg nagyon sajnálom. Azt, amit láttál, nem jelentett számomra semmit, csak megtörtént.
- Ugyan, hagyjuk már a süket dumát, Alen! Megcsaltál, ezen nincs mit tovább ragozni – vágott közbe Lily ingerülten. – Viszont, mint láttam, nem csak ezzel az üggyel vannak bökkenők, ugye? Te végig hazudtál nekem! Varázsló vagy, a legkevésbé sem kvibli! És akkor már minden bizonnyal Rendtag is, elvégre csak azok lehetnek itt! – köpte a szavakat, miközben fel alá járkált a fiú előtt.
- Igen. Minden úgy van, ahogy mondtad.
- Szóval csak kihasználtál, hogy a Rendhez tarozhass?! – torpant meg a lány.
- Nem, dehogy! Lily, figyelj rám! Figyelj rám – kérte a fiú mikor fel akarta emelni a lány állát, de az elütötte a kezét. Majd mikor a vörös hajú kutatóan Alen szemeibe nézet, a fiú folytatta.
- Nem használtak ki. A legkevésbé sem. Főleg nem azért, hogy főnixes legyek. Ha ez a cél vezérelt volna, akkor Dumbledore nem is engedte volna, hogy csatlakozzak. Meg egyébként, te is rendtag vagy? De hát egy éve még nem lehettél, mert akkor biztos találkoztunk volna valamelyik gyűlésen, és kiskorú voltál akkor még!
- Aha. Akkor te még nem vagy beavatva. Legyen elég annyi, hogy Albus Dumbledore nevelt lánya vagyok, vagyis voltam. Csak nem rég léptem be a rendbe. A részleteket úgyis megtudod az új barátaidtól – hadarta el gyorsan Lily. Ugyanakkor a lány látta, hogy a fiú őszintén mondta, hogy nem használta ki a helyzetét, ettől valamennyire megenyhült, de persze egyáltalán nem bocsátott meg a fiúnak.
Míg Alen felfogta a hallottakat, Lily az egyik ablakhoz ment, és azon bámult kifelé. Pár pillanat után azonban a fiú a lányhoz lépet, megérintette a vállát, de az lerázta a kezeit.
- Lily, tudom, hogy sok hibát követtem el, és egy bocsánatkéréssel nem nyújtok nagy vigaszt, de sajnálom, hogy így alakult a kettőnk dolga, és Dumbledore professzor elvesztését is.
- Igazad van, semmivel sem jobb – felelte hidegen a lány pár néma perc elteltével.
- De talán lehetnénk barátok. Elvégre jól megértettük régen egymást, és tudom, nem érdekel, de sokat változtál. Szép vagy. Na nem mintha régen nem…
- Persze, jól megértettük egymást a sok hazugságodon kívül! Nem, Kovalainen, nem leszünk barátok, mert már egyszer kijátszottad a bizalmamat – mondta ellenszenvesen a fiú arcába. Majd el akart lépni mellőle, de Alen elkapta a jobb alkarját, és maga felé fordította.
Lilynek ez nem tetszett, és ezúttal a baloldalról kapott egy pofont a szőke fiú.
- Ne érj hozzám! Ne beszélj hozzám, sőt egyáltalán a közelembe se gyere! Hagy békén és felejts el, hogy valaha is bármi közünk volt egymáshoz. Bár az utóbbi biztos nem esik majd nehezedre! – kiáltotta, azzal ki is viharzott Lily a könyvtárból.

*****

Miután Lily becsapta a könyvtár ajtaját egyből felrohant a szobájába, ott kapkodva átöltözött, lófarokba kötötte hosszú vörös haját, majd kirobogott a helyiségből, és a párbaj terem ajtaja hangos csapódása jelezte a többieknek, hogy Lily már ott tartózkodik.
A lányt követve pár pillanat múlva a letört Alen is kijött a könyvtárból, mire az előszobában lévők kíváncsian fordultak felé.
- Te aztán megkaptad – mondta cseppet sem együtt érzően Fred.
- Nem semmi pofont lekavart – csatlakozott George is.
- És amúgy mi történt, amiért ezt kaptad? – érdeklődött Draco.
- Magánügy – válaszolt tömören Alen, miközben még mindig sajgó bal orcáját dörzsölgette.
- Na, ne már! Jártatok és te faképnél hagytad? – kérdezte Ron.
- Részeg voltam és egy másik lánnyal voltam, amit Lily meglátott – magyarázta feladva a fiú, mire az összes jelenlévő férfi egyed felszisszent, a társaság női nemét képviselő Hermione és Ginny pedig megbotránkoztatva néztek rá, majd mindketten felálltak és a párbajterembe mentek, ahol a földön, a felhúzott lábait ölelő Lily kuporgott.
- Hát ő volt az a szemét? – kérdezte Ginny, mikor mellé telepedett.
- Igen – motyogta Lily.
- Ccc. Az ilyen alakok miatt kár szomorkodnod – vigasztalta Hermione is.
- Tudom. Ezen már rég túl vagyok, csak most, hogy itt van… Inkább ment volna haza, Finnországba – mondta haragosan.
- Amúgy miért mondtad, hogy kvibli? – érdeklődött Hermione.
- Mert azt mondta, hogy nem rendelkezik varázserővel. Ez is a hazugságai egyike! – tört ki keserűen Lily, azonban nem folytathatta, mert miután elhagyta az utolsó szó a száját kinyílt az ajtó.
- Most, hogy Miss White is megtisztelt a jelenlétével minket, akár kezdhetnénk is – mondta Piton a lányra se nézve. – Párbajozni fognak, hogy feltérképezzük a hiányosságaikat, amiből van bőségesen – gúnyolódott szokás szerint, mire Lily elmosolyodott.
Tavaly Piton tartotta a sötét varázslatok kivédését, így tisztába volt mindenki képességeivel – kivéve Lilyével. Mert a lány célja az volt az iskolában, hogy beépüljön, így az osztálytársaival azonos szintet kellet produkálnia az órákon, ami igencsak kevés ahhoz képest, mit a lány valójában tud.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 11. Egy csöppnyi jókedv és a nagy vita

Az elmúlt pár napban több ismeretlen rendtag is tiszteletét tette a főhadiszálláson. Akárhányszor találkoztak a „Dumbledore lánnyal”, mindig bizalmatlanul méregették.
Lily legtöbbször igyekezet illedelmes és legfőbbként érzelemmentes maradni a többiek jelenlétében, azonban néha nála is betelt már az a bizonyos pohár, és ekkor vagy a szobájába vagy a könyvtárba húzódott be egy kis nyugalmat keresve.
Legtöbbször mégis Mrs. Weasleyvel, Ginnyvel és Gigivel szorgoskodott a konyhában. Lily jól kijött az asszonnyal, de főkként a legkisebb Weasley csemetével értette meg magát, már csak hasonló temperamentumuk miatt is.
Az egyik délelőtt, mikor kaptak egy kis szabadidőt Mrs. Weasleytől, a Lily szobájából nyíló kicsi erkélyén ücsörögtek és élvezték a napsütést.
- Nem lehetett valami leányálom mardekárosnak lenni – mondta együtt érzően Ginny.
- Egyáltalán nem volt könnyű. Azonban nem mindenki olyan elviselhetetlen ott. Vannak egész kedves lányok is. Bár szobatársaim között ott volt Parkinson is. Nála kibírhatatlanabb nőszeméllyel még nem találkoztam – forgatta szemeit, miközben az említettre emlékezett vissza.
- Az a rókaképű fekete? Nem csodálom.
- Bizony. De ott volt Fulvia is. Fulvia Willmer. Nem ismered? Hosszú barna hajú és barna szemű. Ő nagyon kedves volt velem, bár nem engedhettem meg, hogy igazán összebarátkozzunk, tudod, a kémkedés miatt – magyarázta.
- Nem, nem ismerem – mondta Ginny egy kis gondolkozás után.
- Na, mindegy, de tényleg elég rendes lány, csodálkoztam is, hogy Malfoy rokona – legyintett a druida lány.
- Malfoynak van egy rokona a suliban? Közeli rokon?
- Nem hiszem, nem hasonlítanak egymásra. De ha már Malfoyoknál tarunk, nem tudod, hogy mit keresnek itt? Minerva csak annyit mondott, hogy Mrs. Malfoy a mi oldalunkon áll, és most hozta a fiát is magával.
- Én se tudok sokat – fintorodott el a Weasley lány. – Anya azt mondta, hogy Narcissa Malfoy azért ment hozzá Lucius Malfoyhoz, mert a szülei erre kötelezték, és neki nem volt bátorsága ellenszegülni.
- Pedig Sirius is megtette – kotyogta közbe Lily.
- A lényeg, hogy nem tette, és később, pedig megszületett Draco. Anya elmondása szerint túlságosan is féltette a fiát, így nem akart szembeszegülni az idősebb Malfoy-jal. Csak azt nem értem, hogy akkor most meg mi változott?
- Az apja halálfalót akart nevelni Dracoból! Feladatot kapott Voldemortól, de ő ezt nem vitte véghez, és ezért, gondolom büntetés járt volna – monda Lily némi gondolkodás után.
- Igen, ez elég ésszerűen hangzik – értett egyet Ginny. – Mond, te bízol bennük?
- Egy kicsit sem. Nem tudom. A mardekárosok végig arról pusmogtak, hogy Malfoy mennyit változott. Én csak annyit láttam, hogy nem mindig a Mardekár szőke hercege volt a társaság középpontjában. De nem tudom, milyen volt előtte, így nem tudok ez alapján ítélkezni.
- Értem. A Mardekár szőke hercege? – nevetett fel Ginny.
- A lányok így hívták… többnyire. De hallottam én már szaftosabbat is. Érdekel? – kérdezte Lily kaján mosollyal az arcán.
- Persze! – kapott az alkalmon a Weasley lány.
Mind a ketten törökülésbe helyezték magukat, majd Lily bővebb ecsetelésbe kezdett.
- Malfoy elég népszerű a lányok köreiben, bár ebben az évben sokat panaszkodtak a hiánya miatt – mondta pajkos pillantások közepette. – Többször hallottam már azt a kifejezést, hogy a Szex Isten így, a Szex Isten úgy. Parkinsonnak meg természetesen maradt a Dracocica – Lilynek a mondat végére már erősen nevethetnékje volt, főleg mikor maga elé képzelte, hogy Parkinson visítva a fiú nyakára akaszkodott, amitől a híres Szex Isten arckifejezése olyan lett, mint aki citromba harapott.
Miután a két lány abbahagyta a kuncogást, Lily tovább folytatta beszámolóját.
- Ez még nem minden! Először el se akartam hinni, hogy a mardekáros lányok milyen élvezettel beszélnek az ellentétes ház fiúiról. Konkrétan Harry babát boncolgatták erőszeretettel, de szóba került néha Roncika hátsó fele is!
Mindkettejükből egyszerre robbant ki a kacagás. Ginny már lassan a hasát fogta a sok nevetéstől, Lilynek pedig a könnyei is kicsordultak.
Rég érezte magát ilyen felszabadultnak, persze ezek a pillanatok könnyen jöttek és könnyen mentek, de Ginny társaságában kicsit fel tudott engedni az őt nyomasztó kérdések és rejtélyek terhe alól.

*****

A mókának hamarosan Mrs. Weasley vetett véget, mikor felkiabált a lányoknak, hogy ideje megteríteniük az ebédhez.
A két lány még fel-felkuncogott, mikor leértek az ebédlőbe. Mrs. Weasley értetlenül nézett a lányokra, de nem torkolta le őket, elvégre ebben a háborús időszakban az embernek nem mindig jut eszébe nevetni, és az asszony nem akarta megfosztani a pillanatnyi jókedvtől őket.
Nem sokára mindenki az asztalhoz szállingózott. Nem tartózkodtak aznap sokan a főhadiszálláson, csupán Mr. Lupin és felesége Tonks, a három jó barát, a Weasley ikrek, Piton és a Malfoyok.
Mikor Ginny és Lily meglátta a három korábban említett fiút, újra felkuncogtak, amit Lily megpróbált az ajkai harapdálásával elfojtani.
- Ha Miss Weasley és Miss White abbahagyta ezt a gyerekes viselkedést, ebéd után egy órával várom magukat is a párbaj teremben – morogta Piton.
- De Perselus, Ginny még nem töltötte be a felnőtt kort. Ha használja a pálcáját, kicsapják az iskolából – ellenkezett Mrs. Weasley, mire az előbb említett lány csalódottan sóhajtott fel.
- Elnézést, hogy beleszólok Mrs. Weasley, de Ginny nyugodtan használhatja a pálcáját a kúria falain belül. Olyan védelemmel van ellátva a ház, ami megóv a Minisztérium megfigyelése alól. A Kiskorúak Bűbájgyakorlását Felügyelő bizottság nem fog értesülni arról, hogy Ginny használja-e a pálcáját vagy sem – mondat Lily az asszonynak.
- Légyszi anya! – könyörgött a Weasley lány.
- Nem is tudom, biztos ez, Lily? – tördelte a kezét idegesen Molly. – Talán meg kellene beszélnem Arthurral.
- Ha Ginny jövőre folytatja a tanulást, nem árt, ha meg tudja védeni magát, az iskola már nem olyan biztonságos, mint volt – érvelt halkan a druida lány.
- Jól van, legyen. De csak gyakorláskor használhatod a pálcádat! – adta meg magát az asszony, mire a két lány egymásra mosolygott.

Némán folytatták az evést, kivéve az asztal szélén ülő fekete taláros férfit, aki rendületlenül nézte az egy csepp Weasley vértől mentes vörös hajú lányt.
Piton az asztal alatt észrevétlenül Lilyre irányította pálcáját, majd non-verbálisan kimondott rá egy átkot: Legilimens!
Az átok elérte Lilyt, aki ezt – a férfi reményeivel ellentétben – észrevette, de úgy tett mintha semmi se törtét volna, mert kíváncsi volt, hogy ki, és mit keres az elméjében.
A bájitaltan tanárt nem lepte meg, hogy – szerinte – a lány nem rendelkezett semmilyen okklumencia tudással, ami megvédte volna tőle a lány gondolatait.
Piton biztos volt benne, hogy a lány eltitkolt valamit, de azt nem tudta, hogy mit. Így a lány történetének elején kezdett kutakodni, vagyis a szülök halálnak estélyéről.
Mikor a lány észrevette, hogy Piton legilimentálja, ráadásul egy igen fájdalmas eseményt, mérhetetlen haragra gerjedt.
Azonnal, nagyon erős koncentrációval kiutasította a férfit a fejéből, miközben székét hátradöntve felállt.
A szék koppanására, és dühtől izzó szemű lány látványára mindenki felkapta a fejét.
- Hogy merészel engedély nélkül turkálni a fejemben? – sziszegte összeszorított fogain keresztül a lány. – Hogy mert legilimentálni? – folytatta a lány, látva, hogy a férfi nem reagált a kérdésére. – Maga tényleg azt hitte, hogy nem veszem majd észre? – kiáltotta immár a lány ökölbe szorított kézzel.
- Tudom, hogy titkol valamit, White! – állt fel most már Piton is, figyelmen kívül hagyva a lány legutolsó kérdését. – Hiába tagadja, és most nincs ki mögé bújnia – mondta gúnyos hangnemben a férfi.
- Mindent elmondtam már, amit feltétlenül tudnia kellett, és amit nem, azt valószínűleg azért, mert nem tartozik magára! Undorító, ahogy gátlástalanul kutakodott a fejemben! Mondja csak, maga ismeri azt a szót, hogy empátia? Jaj, nem, miket is beszélek, magának nincsenek érzései! – kiabálta a lány.
- Miss White, elég! – szólt halkan Lupin.
- Azt hiszi, hogy ezzel most megsértett? Ugyan kislány, maga kevés ahhoz – gügyögte a férfi kissé emelt hanggal, miközben megkerülve az asztalt közvetlenül a lány elé sétált, és gyilkos pillantást küldött felé.
- Perselus, túl messzire mész! – figyelmeztette ezúttal a férfit Lupin, de ő úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
Lily állta a kemény tekintetet, és egy fél lépést sem hátrált, pedig a férfi legtöbb diákja már messzire futott volna ijedtében.
Az étkezőben lévők közül mindenki mozdulatlanul, némán figyelte a kialakult helyzetet. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
- Figyelni fogom, és kiderítem, mit titkol – duruzsolta halkan, hogy csak a lány halhassa.
- Talán nem bízik bennem, professzor? – mondta a lány, tetettet felháborodással. – Ne aggódjon, ez a sugallat kölcsönös.
- Nem is reméltem mást – közölte, miközben hátat fordított a lánynak. – És nem ártana, ha nem hisztériázna állandóan – szólt vissza a válla felett.
- Hisztériázni? Talán szó nélkül tűrnöm kéne az aljas kis húzásait? Sőt egyesen tisztelnem is kéne érte? – kiáltotta továbbra is. – Tisztelni egy halálfalót?! Mégis mit tiszteljek magában? Azt, hogy megannyi ártatlan embert ölt és kínzott már meg életében?
- Fel nem foghatom, hogy került a Mardekárba egy ilyen neveletlen, ostoba, hisztis kis fúria! – pördült meg tengelye körül hírtelen az igencsak ingerült Piton, miközben újra közelebb lépett a lányhoz.
- Nem is csodálom, hogy nem tudja! – nevetett fel keserűen Lily. – Semmit nem tud rólam, azon kívül, amit elmondtam, és garantálhatom, hogy tőlem nem is fog többet információt kapni! Ellenben nehogy azt higgye, hogy én nem tudok semmit sem magáról! – csillant fel a lány szeme. Majd hírtelen előkapta a zsebéből varázspálcáját, egy L és egy E betűt formált vele a levegőben, aminek ezüstös színű nyoma is maradt.
Pár pillanat után egy W betűt is a többi mellé formált. Lily a monogramját írta le ezzel, de a lány tisztába volt vele, hogy az első két betű valaki más nevére is utalt.
Lily végig figyelte a férfi arcát, de az, szemeivel ellentétben rezzenéstelen maradt. Viszont a fekete szempárban a lány meglátta a felismerést, majd valami szomorúságot is, azonban olyan gyorsan tűnt el bármiféle érzelem a tanár tekintetéből, hogy Lily nem lehetett biztos abban, amit látott.
- Ez én vagyok, senki más. Szálljon le rólam, csak ennyit szeretnék – mondta higgadtabban a lány, azzal sarkon fordult, és a bejárati ajtóhoz csörtetett.
Kellet neki egy kis idő, hogy lecsillapuljanak a benne tomboló érzések, és ehhez, mindenképpen el akarta hagyni a birtokot.
- Mégis mit képzel, hova megy? – kiáltott Piton a lány után, mikor észrevette, hogy mire készül.
- El innen – válaszolt tömören, hátra se nézve.
- Nem mehet el! – dörrent rá a férfi, majd varázspálcája lendítése után hallani lehetett a zár kattanását, mire Lily dühösen fordult szembe a férfival.
- Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak és mit ne! – csattant fel a lány. – Azt hiszi, azzal, hogy bezárta az ajtót, kifogott rajtam? – mondta átvéve a férfi gúnyos hangnemét.
Szemei olyan zöld színűvé váltak, mint amikor fel szokta venni druida „alakját”, a pálcáján markoló jobbjával lendített egyet, mire az ajtó fittyet hányva Piton védelmének kitárulkozott, és a lány játszi könnyedséggel, elhagyta a házat.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 10. Következmények

Órákkal később a lány zihált, koszos és véres ruhában lépett be a Dumbledore kúriába, ahol Minerva és Aberforth egyszerre léptek elébe.
- Megsérültél? Mutasd magad! – utasította rögtön Minerva, és tüzetesen áttapogatta lánya sérülésgyanús tagjait.
- Nem, nincs semmi bajom. Nincs bajom, tényleg – mondta Lily, majd megnyugvás kép átölelte az idős boszorkányt.
Mikor kibontakoztak az ölelésből, Lily az eddig csak némán méregető Aberforthoz lépet. Nézték egymást egy darabig, majd egyszerre borultak a másik nyakába.
- Úgy aggódtam térted – motyogta Aber a lány hajába. – Sose csinálj ilyet.
- Én is aggódtam érted, értetek – mondta Lily, miközben kilépett apja karjai közül. – De azt nem ígérhetem, hogy többet nem fogok harcolni. Aberforth, fogadd el, hogy nem vagyok védtelen kislány, akit titkolni és védeni kell! Háború van, amiből kiveszem a részem, vagy így vagy úgy.
- Hogy érted ezt? – kérdezte Minerva.
- Csatlakozni szeretnék a Főnix rendjéhez – mondta határozottan Lily.
- Nem – harsogta rögtön a férfi, mire a nappaliban lévő rendtagok kíváncsian a bejárati ajtóhoz léptek.
- Miért nem? Megtanítottatok párbajozni. Nagykorú vagyok már!
- Aberforth, Lilynek igaza van – mondta halkan Mini kedvesének.
- Nincs! Albus a beleegyezésem nélkül kockára tette az életedet, nem engedem, hogy harcolj! – kiáltotta dühödten a férfi, miközben finoman megragadta Lily vállait, és megrázta. – Féltelek Lily, hát nem érted? – mondta jóval gyengédebben, mint az előbb.
- Azért nem mondta el, mert te úgyis ellenkeztél volna. Mert te vagy az én túlságosan is aggódó apukám, akit nagyon szeretek, de engedned kell nekem, mert már rég felnőttem – jelentette ki a férfi szemébe nézve Lily.
- Tudom, tudom, de te akkor is az én kislányom maradsz, akit szeretek és féltek – ölelte magához megenyhülve Aberforth.
- Bocsánat, hogy zavarunk, csak hallottuk, hogy megjött Lily – szabadkozott Sirius, miközben a fiatalabb Dumbledore fivér karjai közül kikukucskáló lányra mosolygott.
- Igen, itt és jól vagyok – mondta Lily, miközben kibújt Aber karjai közül, és beljebb lépdelt. – Ugye mindenki jól van? Ginny? – kérdezte a lány, mire Mrs. Weasley gyorsan megölelte őt. Lily teljesen ledöbbent és már lassan sajogni kezdett az oldala, mikor Mr. Weasley unszolására a telt asszony elengedte.
- Megmentetted a lányomat. Hogyan hálálhatnám meg? – szipogta az asszony.
- Nem kell hálálkodnia, Mrs. Weasley, bármikor megtettem volna.
- Köszönjük! Ginny már alszik – mondta Mr. Weasley, miközben átölelte sírdogáló feleségét.
- Egyáltalán mit kerestek ott azok a dekromák? – kérdezte Mr. Lupin, mire Lily elgondolkodva járkált fel- alá.
- Miattam – mondta csendesen Harry, mire Lily ráemelte a pillantását, de nem válaszolt. A hallgatás maga a beleegyezés volt.
Lily az egyik általa legyőzött dekromát sikeresen ki tudta vallatni, aki egy kis unszolásra mindent elmondott a lánynak, amit csak tudott.
Többek között kiderült, hogy a halálfalók megbízták a dekromákat azzal, hogy főként a kamaszkorban lévő gyerekeket próbálják meg elfogni, de ha ez nem sikerülne, akkor bármelyik mágus is megteszi túsznak, hogy utána cserével zsarolhassák a Kis Túlélőt.
Szerencsére ez azonban nem következett be, de már csak maga a gondolat is rémisztő a rendtagokra, és az egész varázslótársadalomra nézve.
A lány megrázta fáradt, gondterhelt fejét, majd más utakra terelte gondolatait.
- Mr. és Mrs. Weasley, sajnálom, de a házuk nagy része leégett, és már nem tudtuk megmenteni – nézett szomorúan a két családfőre.
- Ha ép lenne, akkor se mennénk vissza. Nem biztonságos – mondta Mr. Weasley.
- Természetesen mindenki itt maradhat, szoba van bőségesen. És így hivatalosan is a Dumbledore kúria ad otthont a Főnix Rend főhadiszállásának – jelentette be Minerva, amibe mindenki beleegyezett, ki kisebb, ki nagyobb örömmel.
A lány azonban még mindig szüntelenül rótta köreit.
- Lily, nem akarsz leülni? – kérdezte Sirius.
- Nem, mert akkor elalszok. Komolyan – nézet fáradt szemekkel a kérdezőre, szavainak ezzel is hangsúlyt adva. - Most már biztosra vehetjük, hogy a dekromák szövetséget kötöttek a halálfalókkal – szólt eltűnődve a lány.
- Ez elég nagy gond, látva mikre képesek – vélekedett Mr. Lupin.
- Pontosan. A dekromák azt a feladatot kapták a halálfalóktól, hogy minél több rendtagot fogjanak el. Ezt sikerült elkerülni, de a druidákat súlyos veszteségek érték – mondta Lily, majd engedve az egyre jobban úrrá lévő fáradtságának, ledőlt az egyik szabadon lévő fotelre.
Teljesen elfáradt a lány, szemeit is csak erőlködve tudta nyitva tartani.
A szobában továbbra is folyt még a beszélgetés, de abból a lány már csak egy örvénylő hangmasszát érzékelt, majd szép lassan elszenderedett.
- Azt javaslom, mindenki térjen nyugovóra. Reggel majd folytatjuk – mondta Minerva, miközben Aberforth ölébe vette nevelt lányát, és az emeleti szobája felé vitte az alélt Lilyt.

*****

Késő délelőtt, mikor Lily végre felébredve a konyha felé vette az irányt, akaratlanul is egy erőteljes beszélgetés ütötte meg odabentről a fülét.
- Nem bízok benne. Mi van, ha álmunkban ránk gyújtja a házat? Simán megtehetné, mint láttuk tegnap!
A lánynak nem kellett sok sütnivaló ahhoz, hogy tudja, épp ő maga a téma. Kíváncsisága felülkerekedett az illendőn, és némán az ajtófélfának támaszkodva hallgatta tovább az eszmecserét.
- Ronald Weasley! Az a lány megmentette a húgod életét! Ahelyett hogy mindenféle ostobaságokat találnál ki, inkább köszönetet kéne mondanod neki – replikázta Mrs. Weasley.
- Épp ellenkezőleg, Molly. A fiad helyesen teszi, hogy nem bízik meg benne. Az ekkora erő birtokosai könnyen választhatják a könnyebb utat a helyes út helyett – vélekedett Mordon.
- Én bízok benne. Tényleg megmentette Ginnyt, ahogy mindnyájunkat is. Dumbledore professzorék nevelték, tehát nem látok rá okot, hogy miért ne bíznék benne – hallatszott egy hang, ami talán Harryhez tartozott, de a lány nem volt benne biztos.
Azonban eleget hallott ahhoz, hogy tudja, hányadán is állnak vele szemben a többiek. Lassan indult meg hátrafelé, de valami keménybe ütközött a háta. Ijedten fordult meg, ahol nem más, mint Perselus Piton állt fenyegetően a lány fölé magasodva.
- Csak nem hallgatózunk, Miss White? – mondta szokásos gúnyos mosolya kíséretében a bájitaltan tanár.
- Még ha így is lenne, magának akkor sem lenne hozzá semmi köze – vágta rá a lány. Majd hátat fordítva a tanárnak bement a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt halkan a lány.
- Neked is jó reggelt, kis drágám! – üdvözölte mosolyogva Mrs. Weasley. – Ülj csak asztalhoz, máris készítek neked valamit – szorgoskodott az asszony. – Jaj, hogy te milyen soványka vagy, na várj csak, majd én megetetlek! – sopánkodott csípőre tett kézzel, majd lenyomta az egyik székre a tiltakozó lányt.
- Nagyon kedves, Mrs Weasley, de önnek igazán nem kéne kiszolgálnia engem, épp ellenkezőleg! Gigi is…
- Ugyan, ez a legkevesebb azért, mert itt lakhatunk. És Giginek is van most épp elég dolga – ellenkezett a pufók asszony.
- Vigyázz Molly, a kisasszony biztos nagyon megéhezett a tegnapi akciójától – ércelődöt Piton, miközben ő is belépett a konyhába egy-egy biccentéssel köszöntve a jelenlévőket.
- Értékelném, ha végre leszállna rólam professzor, és menne a pincéjébe kotyvasztani – vágott vissza a lány.
- Nocsak, de felvágták a nyelvét. De én a maga helyében vigyáznék rá, lassan kezdem azt hinni, hogy ön is megmentési kényszerben szenved, akárcsak Mr. Potter.
- Nem is nyalom Voldemort talpát – csattant fel váratlanul Harry. – Magával ellentétben – tette még hozzá.
- Harry, Perselus és Miss White! Nem kéne marni egymást, mikor egyazon oldalon állunk mindannyian – próbálta csitítani a kedélyeket Mr. Lupin.
- Nem szorulok egy holdkórós tanácsaira – morogta Piton, majd távozott egy bögre kávéval.
Ezek után csönd ereszkedett a társaságra, amit a konyhába lépő vidáman nevetgélő Sirius és Kate párosa tört meg.
Siriusnak már nem volt olyan vadember külseje, mint amikor az Azkabanból szökött meg, viszont régi csajozós önbizalmából sokat veszített. A több mint egy évvel ezelőtti minisztériumi támadás következtében a férfi súlyos sérüléseket szenvedett unokanővére, Bellatrix Lestrange átkaitól, de hosszú és kitartó ápolás után végül felépült. Hálája, na meg más férfiúi indítatásai még mindig űzik Kate felé, viszont kapcsolatuk valahogy nem akar egyről a kettőre jutni.
- Mit művelt már megint az a zsíros hajú denevér? – kérdezte Sirius körbenézve a társaságon, miközben kihúzott egy széket Katenek.
- Sirius! Felnőnél végre? Már rég nem az iskolában vagytok! – tette csípőre a kezét Mrs. Weasley.
- Teljesen tisztába vagyok vele, Molly, de attól még nem fogom elfelejteni az árulását! – komorodott el a férfi arca hírtelen. – Lily, Aberforthék várnak a dolgozószobájukban, ha befejezted a késői reggelidet.

*****

- Végiggondoltuk a dolgot. És csatlakozhatsz a rendhez, bizonyos feltételekkel – kezdte Minerva, mikor mind a hárman elhelyezkedtek az első emeleti sarokszobában lévő kényelmes fotelekben.
- Köszönöm – derült fel a lány arca. – És mik lennének azok a feltételek?
- Nem lehetsz aktív résztvevője a rendnek. Nem csak azért, mert nem szeretnénk, hogy bajod essen, hanem mert nem jöhetnek rá a halálfalók, hogy ki vagy. Bár a titok már így is veszélyben van, hála Scrimgeaurnak ellenszenvének – mondta fintorogva Abreforth. – Olvastad a Reggeli Prófétát? – kérdezte.
- Nem, miért?
- A Roxfortnak új igazgatót választanak, annak ellenére, hogy Albus a hivatalos végrendeletében engem jelölt ki új vezetőnek– mondta Minerva. – Nem szívesen, de pár napra el kell hagynunk a kúriát, mert fontos az iskola védelme, és nem hagyjuk, hogy még egy direktor a saját kénye kedvére alakítsa át az iskolát. A minisztériumot ismerve pedig biztos, hogy szemmel fognak minket tartani, ha pályázni szeretnénk az állásra. Ráadásul tudnak a rend létezéséről.
- És akkor mi lesz a renddel, míg ti távol lesztek?
- Remus vezeti addig. Hozzá bármivel fordulhatsz, okos és képzett varázsló – mondta Aber.
- A druidák vezetője megengedte, hogy szabadon használhatom az erőmet, persze ésszerű keretek között – vetette fel Lily, miközben előre dőlt az ülőalkalmatosságon.
- Ez még talán a hasznunkra lehet, de ne felejtsd el, hogy sokat kockáztatnál vele – figyelmeztette Aberforth.
- Persze, tudom én is, de ezen kívül mi hasznomat venné a rend? – tette szét kezeit a lány.
- Nálad senki sem ismeri jobban a házat. És megkértem Remust, Siriust, Perselust és Alastort, hogy foglalkozzanak a tanításotokkal – sorolta Minerva.
- A druidákkal így is sok elfoglaltságod lesz. Te a rendnél úgymond megfigyelő és tanácsadó leszel, meg esetleg papírmunka lenne még a feladatod – bíztatta a lányt Aberforth, de nem sok sikerrel.
- Rendben – adta meg magát Lily miközben csalódottan visszasüppedt a párnázott székre. Akármennyire is szeretett volna ténylegesen részt venni a rend életében, belátta, hogy ez nem lenne túl okos húzás. Így elfogadta nevelőszülei döntését, és késő délután el is búcsúzott tőlük.
Egyedül maradt sok, bizalmatlankodó rendtaggal együtt.

*****

Az estét egyedül, a szobájában töltötte.
Magányában jó sok erőt gyűjtött, és megfogadta, hogy még ezen az estén elolvassa Albus bácsija búcsúlevelét. Azonban már csak a levél kibontásával is újra átjárta lelkét a fájdalom.
Mély lélegzetet vett, majd a pergamen szép, szálkás betűinek olvasásába kezdett.

Drága Kislányom!


Sajnálom, hogy el kellett hagynom Téged, de a körülmények ezt a megoldást követelték.
Minden együtt töltött perccel megmelengeted öreg szívemet, sok örömöt és boldogságot hoztál az egykoron nem túl derűs kastélyba.
Elvesztettem húgomat, Arianát, de egy kis liliom cseperedése, tanítása sok sebet begyógyított.
Lily, ne keseredj halálomon! Az élet nélkülem is pereg tovább, de neked még csak most kezdődött el igazán. S bár az eddigi életedet sok fájdalom kísérte, én hiszem, és remélem, hogy idővel te is boldogan fogsz a jövőbe tekinteni. Addig is Minerva és Aberforth vigyáznak rád helyettem is.
Kérlek, gyermekem, fogadj el tőlem egy jó tanácsot! Szeress, ne csak szomorkodj, hisz a szeretetnél nincs is hatalmasabb erő. Ezt sose felejtsd le! Mosolyogj, élj, s ne add fel a reményt!


Nevelőapád:
Albus Dumbledore

Egyszer, kétszer, és még sokszor, mosollyal az ajkán olvasta újra a levelet a lány, miközben vékony patakocskákban folytak könnyei, majd valamivel könnyebb lélekkel hajtotta álomra a fejét.

Az én alternatív Harry Potter történetem - 9. Nagy a baj

Lily kellemetlen bizsergésre ébredt fel. A lány még sosem érzett ilyet, de tudta, hogy baj van, mert a bizsergést druida mivolta miatt érezte. Így jeleztek neki, hogy amilyen gyorsan csak tud, menjen a Druidák Kertjébe.
Gyorsan kirohant a szobájából, úgy ahogy volt, kócos hajjal, pizsamában. Átsietett Minerváék szobájába, de senkit sem talált, csak az összegyűrődött takaró árulkodott hajdani ottlétükről.
Ugyanez volt Sirius szobájában is, így kétségbeesve vette tudomásul, hogy valahol, valakiket támadás ért, olyan, ami a Főnix rendjét és a druidákat is érinti.

*****

- Még mindig vállalod a harcot, Aidrea? – kérdezte Kumert a Druidák Kertjében, miközben végig a lány szemébe nézett.
- Igen – vállszolt határozottan a kérdezet.
- Akkor át kell esned a beavatáson. Ez egy küldetés. A dekromák legújabb tagja ellen kell harcolnod.
- Rendben – bólintott a lány.
- De tudnod kell, hol lesz a támadás, és kik ellen. Nikté már megmutatta nekem. Kérlek, kapcsolódj hozzám – kérte a druidák vezetője, mire a lány zölden világító kezeit Kumert haláltékához emelte. Pár másodperc koncentráció után azonban már láthatta is Nikté, Kumert jóstehetségű lányának vízióját.
Úgy sorakoztak a képek Lily fejében, mint a filmkockák egy mozivásznon.
A lány rögtön felismerte a helyszínt, annak ellenére is, hogy nagyon sötét volt ott. Felborított, széttört székek, összetaposott virágok, és egy sokszobás girbegurba ház sziluettje rajzolódott ki előtte.
Az Odút támadják majd a dekromák.
- Először mágusok támadták meg a házat, és ha jól tudom, a támadásnak most lett vége – mondta Kumert, miután véget ért agyuk összekapcsolódása. – A családod is ott van Aidrea. Felkészültél?
- Sejtettem. Megteszek minden tőlem tehetőt, hogy senkinek se essen bántódása – mondta a lány elszánt tűzzel a szemében.

*****

Minden rendtag, többé - kevésbé sérülésmentesen várakozott a ház előtt. A halálfalókat sikeresen visszaverték, most a Weasley család, és vendégeik csomagoltak össze, hogy elhagyják szeretett otthonukat.

Harry vette észre legelőszőr, hogy valami mozgás van a kertben. Szólt a házban lévőknek, majd ő maga is segédkezett visszaszorítani Voldemort embereit, annak ellenére is, hogy a kis túlélő még nem töltötte be a tizenhetedig életévét. Amit Rufus Scringeaur, a jelenlegi Mágiaügyi Miniszter nagyban hangsúlyozott is, mikor auroraival együtt, hívatlanul betoppantak az esküvőt követő lagziba.
Harry és Scringeaur nem töltöttek egymással túl boldog pillanatokat. A fiú határozottan kijelentette a miniszter úrnak, hogy nem kíván reklámtáblaként viselkedni a minisztérium elfogult és semmirekellő oldalán. Ez persze nem tetszett a férfinak, és megfenyegette, hogy ha Harry Dumbledore professzor példáját fogja követni, nagyon megütheti a bokáját, majd nagy sebbel-lobbal távozott auror pereputtyával együtt.
Mikor Harry befejezte a csomagolást, segített Ron barátjának is, majd együtt mentek le ők is a szétrombolt kertbe, ahol a Weasley család és a rend emberein kívül még fehér köpenybe burkolt emberekbe is botlottak.

*****

Lily is az Odúnál volt már, kereste azt a dekromát, akivel meg kell majd küzdenie. Nem túl nagy újdonság számára a harc, egyszer küzdött már ellenük egy véletlen folytán, annak ellenére, hogy még nem volt nagykorú. A druidák ezt nagyon szigorúan vették, és bár még mindig nem töltötte be a tizennyolcadik születésnapját, jelen helyzet miatt szükségük volt a lányra.
Egyszer csak észrevette, hogy a levegő lehűlt, ami azt jelentette, hogy dementorok közelednek. Morgolódva vette tudomásul, hogy még a „lélekszipolyokkal” is harcolnia kell. A druidák és a dementorok ősidők óta vetekedtek egymással, már csak ellentétes „hatásuk” miatt is.
A dementorok kiszívják az élők lelkeit, bút, keserűséget és sötétséget hagyva maguk után, míg a druidák fényt gyújtanak a sötétségben, reményt és életerőt sugározva magukból.
Lily druida lévén hamarabb észrevette a dementorokat és hatásosabb fegyvere is volt, mint a mágusoknak.
Ekkor meghallotta Mr. és Mrs. Weasley kétségbeesett kiabálását legkisebb csemetéjükért, aki a ház egyik melléképületéből, a seprűtárolóból jövet szembetalálkozott pár kiéhezett dementorral.
A Weasley szülök, és a többiek nem tudtak elmozdulni egy bizonyos távolságon túlra, mert a druidák Kumert vezetésével egyfajta védőpajzsot tartottak fent előttük, ami egy darabig meggátolja, hogy bántódásuk essen a dekromáktól.
Így Lily egyedül rohant Ginny segítségére, menetközben több lélekszipolyt lelőtt druida nyílvesszejével. A lány mindig pontosan célozta be és lőtte le azokat.
Mikor a földön összekuporodott lányhoz ért Lily minden erejét összeszedve szabadjára engedte druida energiáját és egy fényburkot hozott létre, amivel beborította mindkettőjüket. Lehajolt az alélt Ginnyhez, és szintén fénylő kezeivel simogatni kezdte annak arcát. A fény, amit Lily létrehozott, minden druidában ott lakozik, nagysága és ereje az egyén szeretetképességétől függ. Minél jobban tudja felhasználni a benne lévő szeretetet, annál erősebbé válik a druida. Lily, kezdő lévén nagyon nehezen tudta még fenntartani a körülöttük lévő fényburkot, de észrevette, hogy most sokkal erősebb, mint mikor legutóbb használta, pedig az ő korában még így is nagy teljesítménynek lehetett mondani azt a labdácskát, amit legelőször hozott létre egy évvel ezelőtt.
A burok körül dementorok cirkáltak gyengepontot keresve, amikor erősítésként a rendtagok előhívták patrónusukat, amik nem ölték meg azokat, csak elkergették. Viszont még így is könnyíteni tudták a lányok helyzetét. Ginny lassan ébredezni kezdett.
- Ginny. Ginny, én vagyok az, Lily – mondta a druida lány, miközben melegséget árasztó keze a földön fekvő lány szíve tájékán járt.
- Mi történt?
- Dementorok támadtak rád. Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Már jobban. Mit csinálsz a kezeddel? – kérdezte Ginny kikerekedett szemekkel.
- Majd később elmagyarázom. Fel tudsz állni?
- Igen – mondta, majd együttes erővel feltápászkodtak.
- Figyelj rám. Háromig számolok. Te a többiekhez, én meg feltartoztatom a dementorokat, rendben? Meg tudod tenni? – állt elő a tervvel Lily.
- Ok, rendben, de veled mi lesz?
- Nyugi, én tudok vigyázni magamra – mosolyodott el nyugtatóan. – Akkor egy, kettő, HÁROM! – kiáltotta Lily, miközben megszüntette fényburkát, és a felszabadult energiát egyenesen a dementorok felé irányította, amik attól mind egy szálig elpusztultak.
Ginny rögtön futni kezdett szülei felé, azonban aggódva hátrafordult, hogy megnézze Lilyt. Örömmel vette észre, hogy a lány is rohant utána, így aggodalomra semmi oka nem volt.

Ginny épségben ért szülei karjai közé, utána rögtön Lily is megérkezett, de ő a védővonal túlsó részén maradt. Levetette hosszú, fehér köpenyét, majd a kis társaság közepéhez, háttal állt be.
Egész lényéből áradt az erő és a magabiztosság. Kecsesen, rugalmasan lépkedett, akárcsak egy macska. Mindenki szinte megbabonázva nézte a vörös hajú lányt.
Később Lily hallotta pótszülei kétségbeesett szólongatását, de egyelőre még nem foglalkozott velük.
A lányon a druidák női, harcközben viseletes ruhája volt, ami egy szoknyából, alatta térdig érő harisnyából és mokkaszínből, fölül pedig egy egyszerű trikóból, és persze a maszkjából állt. Természetesen minden fehér volt, csak a lány szemei világítottak zölden.
Lily némán pásztázta a környéket. Dementoroktól már nem kellett tartania, azonban kiélesedett érzékei úgy sejtették, hogy rajtuk kívül van még valaki a kertben.
Mindeközben telepatikus úton beszélgetett a szintén jelen lévő Aberforth-tal és Minervával.
- A druida nevem Aidrea, ha Lilynek szólítotok, akkor csak lebuktattok – mondta a lány.
- Mit keresel itt? Meny haza, még bajod esik! – üzent vissza Aber, miközben a szája meg sem mozdult.
- Nektek nagyobb bajotok eshet, mint nekem. Csatlakoztam a druida sereghez, szükségük van rám – tájékoztatta őket Lily. – Nem tudtok hoppanálni?
- Nem, a halálfalók hoppanálás gátló bűbájt szórtak, és időbe telik feloldani – mondta Minerva.
- Szólok Fawkesnak, hogy vigyen mindenkit a Dumbledore kúriába – döntött a lány, miközben szemét le se vette az előtte elterülő tájról.
És milyen jól tette! Mielőtt Aberforth-ék válaszolhattak volna, két tűzgömb közeledett feléjük, de azt a lány könnyűszerrel semmivé foszlatta. Azonban a sötétség miatt nem látta, ki küldte azokat.
- Gyere elő! – kiáltotta a lány druida nyelven, látszólag csak a sötétségbe, ám tudta, hogy ott van, akit keres. Támadó testhelyzetet fett fel, felkészülve az összecsapásra.
- Gyere elő, te gyáva féreg – harsogta újra a lány, azonban most biztos volt benne, hogy előbújik a dekroma, elvégre melyik önérzetes ember tűri azt, hogy gyávának nevezzék?
A lány húzása csak részben volt sikeres.
Hatalmas robajjal körülbelül két méteres földhullám közeledett feléje, de a lány gyorsan reagált és rögtön ellentámadásba lendült.
Leguggolt, zölden világító kezeit a földre tette, majd egy ugyanolyan földhullámot hozott létre. Amikor a kettő egy robbanás kíséretében találkozott egymással kiegyelődtek, és a talaj újra sima lett. Azonban a dekroma időelőnyben volt, és máris egy inda tekeredett Lily jobb karjára, majd nagyot lendített rajta. A lány felsikkantott, és pár métert arrébb gurult.
- Vonjanak pajzsot – kiáltotta a lány a druida pajzs túloldalán lévőknek. Erre azért volt szükség, mert a lány nem tudta, mikor szűnik meg a druidák védelme.
Szerencsére nem esett komolyabb baja, és már szaladt is megakadályozni a dekroma tervét, akit már szabad szemmel is lehetett látni, mert csak pár méterre volt a határvonaltól. Épp tűzgömböket hozott létre a két kezével és dobta is egyenesen Aberforth-ék felé, azonban Lily gyorsan eléjük ugrott, játszi könnyedséggel elkapta a két gömböt, és a kezében tartotta azokat.
Hosszasan nézett farkasszemet az ellenséggel, majd a kezében tartott tűz erejét megnövelte, és nem gömbként, hanem hosszú sugárként küldte vissza a feladónak.
A lány látta, hogy a feketeruhás férfi szemei kikerekedtek, és ijedten ugrott félre. Lily ezt kihasználva vízörvényt irányított a dekroma felé, ezzel is a földre kényszerítve őt. Kezével íjat és nyílvesszőt formált, mire azok meg is jelentek.
Egyenesen a férfira célzott, aki még mindig a földön feküdt, így a lány győzött.
Természetesen nem akarta lelőni, bármennyire is az ellensége. A nyilat a férfi feje mellé lőtte ki, ezzel is nyomatékot adva a küzdelem mikénti végének.
Azonban Lily túl későn vette észre, hogy a háta mögött egy másik dekroma apró, éles jégdarabokat irányít egyenesen felé. Egy csuklómozdulattal sikerült eltérítenie a nagyját, de a megmaradt jég mind a lány bőrébe hatolt. Lily testén több kis vérpatak indult meg, de ami a legjobban fájt az a karjába és a combjába fúródott miniatűr kések voltak. Míg azok eltávolításával bajlódott, a dekroma egyenesen Harry és barátai felé vette útját. A lány tudta, hogy hiába futna, nem érné utol a második fekete ruhást, így gyorsan a trió elé képzelte magát, és druida módon oda is teleportálta magát.
Mikor már teljes alakban ott állt, megperdült tengelye körül és a két kezét nyitott tölcsér alakba helyezve erős szelet irányított a dekroma felé. Ettől a fekete ruhás megtántorodott, és nem tudott tovább lépni. Lily egy pillanatra behunyta a szemét, majd egy karlendítéssel messzire repítette a meglepett férfit, aki később egy puffanás kíséretében ért földet, majd vált köddé a legelső, még mindig a földön fekvő dekromával együtt.
A druida lány megkönnyebbülve fújta ki az eddig bent tartott levegőjét. Ezzel egy időben fehér ruhás nők és férfiak jelentek meg körülötte.
- Ügyes voltál, Aidrea. Kiálltad a próbát, még úgy is, hogy a dekromák nem voltak tisztességesek – mondta Kumert elismeréssel a hangjában.
- Mégis mit vártál, apám? A dekromák mindennek mondhatóak, csak tisztességeseknek nem – kotyogta közbe Nikté, majd gyengéden átkarolta Lilyt. – Gyere, meggyógyítom a sérüléseidet.
A lány már épp tiltakozni akart, de Kumert hangja megállította ebben.
- Menj vele, Aidrea. Te és még pár ember fogja védeni őket – mutatott a ház tövében álló Aberforthékra. - Viszont valahogy el kellene vinni őket.
Lily bólintott, majd Nikté támogatásával átvágtak a nagyjából harmincfős druida seregen, és a lány pótszüleihez közel leültek a földre.
- Jól vagy? – kérdezte gyengéden Minerva, miközben közelebb lépet lányhoz.
- Ne aggódj, de kérlek, ne gyere közelebb – hárította el a nőt. – Még mindig nem sikerült megtörni a bűbájt? – kérdezte, amire nemleges választ kapott, majd halkan felszisszentet. Nikté óvatos ujjaival megtapogatta a sebeket, hogy megtudja, maradt-e benne eltávolítandó szilánk.
- Bocsánat – szabadkozott Kumert lánya. – Gyors leszek.
- Semmi baj – mosolyodott el egy kicsit Lily, majd tovább már a rendhez intézte szavait. – Szólok Fawkesnak, és akkor hármasával a kúriába tudj vinni önöket.
Miközben beszélt melegség járta át a testét. Nikté kezeiből ragyogó fehérség tört elő, minek nyomán a lány sérülései nyomtalanul eltűntek.
Niktének gyógyító és jósoló képességei voltak. A gyógyítók ereje is a szeretetből, és a szeretés képességéből fakadt. A sötétbarna hajú, kék szemű lány alig két évvel volt idősebb Lilynél, mégis a gyógyítók közül neki volt a legnagyobb ereje. Ezért, és mert a druidák királyának lánya, nagy tiszteletet kapott, de Nikté mindig is szerény volt, és nem élt vissza hatalmával.
A két lány mindig jó kijött egymással, és egyfajta barátságot kötöttek. Megbíztak egymásban. Csak Nikté és Kumert tudott arról, hogy az álltaluk ismert Aidrea nem csak druida, hanem boszorkány is.
- És veled mi lesz? – kérdezte Aber kirángatva Lilyt ámulatából.
- Tudok vigyázni magamra, és most már kötelességem eleget tenni a druidák között – válaszolt Lily, miközben felállt és egy hálás mosolyt küldött barátnője felé, aki tovább is állt.
- De ez veszélyes! – kiáltotta Aberforth dühösen.
- Fawkes – hívta Lily a főnixet, mire az rögtön meg is jelent. Halkan suttogott a madár fülébe, mire az megértően bólintott egyet, és máris a francia vendégek felé vette az irányt. – Rátok nézve még veszélyesebb itt lenni, mint nekem, Aberforth. Druida vagyok, nem tagadhatom le, és nem is akarom. Háború van.
- Ha te maradsz, mi is maradunk – makacskodott Aber, miközben Minerva kedvese vállára tette kezét. Az idős nő, már értette lánya viselkedését.
- A halálfalókkal is elbántunk, ezek a bugrisok nem jelenthetnek gondot – morogta közbe Mordon.
- Nem maradhattok, Aberforth! – mondta kissé dühösen a lány, figyelmen kívül hagyva az ex- aurort, miközben pótapja elé állt. – Olyan csata van készülőben, amivel szemben a varázserőnk semmit sem ér. Kérlek, menjetek el Fawkes-szal. Bízzatok bennem. Fogalmatok sincs, mekkora erő fog itt felszabadulni – mondta, azzal hátat fordított nekik, és a már készen lévő sorfalhoz igazodott.
A rend védelmére hét-nyolc ember állt készenlétben, köztük Lily is. A többi druida a sorfal előtt voltak, várva az összecsapást.
Nem várattak magukra sokáig a dekromák, és rögtön megindult a csata.
A vörös hajú lány gyorsan hátrapillantott, tekintetét végighordozta a háta mögött állókon. Észrevette, hogy Aberforth és Minerva hogyan támaszkodtak egymásra, és hogy a Weasley család és minden rendtag elképedve szemlélték az eseményeket. Látta, hogy Fawkes miként válik semmivé a három egymásba kapaszkodott vendéggel együtt.
Meghagyta a főnixnek, hogy először a gyerekeket és az időseket vigye biztonságos helyre. És legfőbbként, hogy ne hagyja, hogy pótszülei miatta maradjanak.
Hatalmas robbanások és tűz martalékává vált lassan a kert. Lily látta, hogy a dekromák többségben vannak, és néhányuk kijátszotta a harcoló druidákat, pont feléjük tartanak.
A védekezők vezetője harsányan felkiáltott, mindenkit készenlétre szólítva, majd ahogy két elszökött dekroma közebb ért, a velük szembenállók megkezdték a támadást.
Lilynek még nem kellett beleavatkozni a harcba, ahhoz messze állt még, és a sorrendet nem bonthatta fel, akármennyire is akart segíteni nekik.
A lány a sorfal jobb oldalán helyezkedett el, a dekromák pedig a balon próbáltak rést találni a druidák között, akik egyelőre jól végezték dolgukat, és védték a hátuk mögött lévő Harryt, Ront, Hermionét, Siriust és Lupint.
A lány előtt zajló csata azonban elkeserítő látványt nyújtott. Sok druida feküdt sérülten a földön, míg a dekromák közül csak néhány dőltek ki. Fájdalmas kiáltások és sikoltások töltötték ki a robbanások közötti csendet.
Lily mögött a Weasley család már sikeresen megmenekült Fawkes segítségével, de a lánynak így sem maradt ideje pihenni. A védővonal megtört, és a lány mellett lévők is megsebesültek már. Lily folyamatosan záporozta tűzgolyóit, víz vagy föld áradatait, de a dekromák csak nem akartak fogyni, újak és újak jöttek.
A rendből utolsónak már csak Aberforth, Mordon és Sirius maradt, akik folyamatosan fent tartották pajzsukat, néha átkokat is lőttek, ám feleslegesen. A dekromák ellen mit sem hatottak.
A lány kétségbeesett pillantása találkozott az ősz varázslóéval.
- Menjetek már! – kiáltotta a lány, de a hang nem ért el apjához, szerencsére azonban a főnix, ellentmondást nem tűrően kitárta szárnyait, és egy tűzcsóva kíséretében mind eltűntek.
A megmaradt druidákat visszavonulóra utasították, hátuk mögött hagyva a káoszt, amivel már nem tudtak szembeszállni.