2011. július 30., szombat

Az én alternatív Harry Potter történetem - 38. Boszorkák



- Te sem tudsz aludni? – hangzott a kérdés, mire Lily meglepetten jobbra fordította a fejét, és meglátta a korláton könyökölő Ginnyt.
- Nem igazán – sóhajtotta, majd mindketten némán meredtek maguk elé. Csendes éjszaka volt, csupán csak a tücskök ciripelését lehetett hallani. A holdat eltakarták a felhők, így az egyedüli fényforrásuk a két szobából áradó világosság volt.
Lily újra barátnője felé fordította a fejét, és hogy megfeledkezzen saját problémáiról, a Weasley lányon kezdett gondolkozni. Sajnálta, hogy az utóbbi időben nem nagyon volt alkalmuk beszélgetni, és amikor mégis, akkor is csak a saját bajával volt elfoglalva. Hirtelen nagyon elszégyellte magát, és még nagyobb bűntudata támadt az önzősége miatt.
Amennyire csak lehetett, átbicegett az erkély jobb oldalára, majd lábát a korlát rései között becsúsztatva leült.
- Annyira sajnálom, Ginny! – fakadt ki a lány, s szemét újra könnyek csípték. Nem gondolta, hogy a majdhogy egész napos sírása után még mindig képes könnyeket hullatni, főleg, hogy utált mások előtt gyengének mutatkozni. Nyilván a tegnap átéltek miatt ilyen érzékeny még mindig, de próbált uralkodni magán, és felfelé pislogva visszatartotta könnyeit, több-kevesebb sikerrel.
A fiatalabb lány eközben kikerekedett szemekkel várta, hogy Lily összeszedje magát, majd ő is leült vele szembe. – Mi a baj?
- Rémes és önző barátnő vagyok! – szipogta, majd egy-egy ujját végighúzta a szeme alatt. – Még csak nem rég ismertük meg egymást, de én máris elhanyagoltalak! Mert mindig csak az én hülye problémáimmal vagyok elfoglalva!
- Jaj, ugyan már! Dehogy vagy te rossz barátnő, főleg önző nem! – nyúlt át a korláton, és bíztatóan megpaskolta Lily felkarját, ahol már nem fedte be a kötése.
- Dehogynem! – hadakozott kitartóan. – Már korábban is láttam, hogy valami nem stimmel veled, és hogy ennek Dracóhoz van köze, de sose kérdeztem! – Ginny szája széle felfelé kunkorodott, majd elengedve a lány kezét csípőre tette a kezét.
- Ki vagy te, és mit műveltél a barátnőmmel? Lily nem szokott ennyit hisztizni! – mondta tetetett felháborodással. A druida meglepődve pislogott kettőt, majd Ginnyivel együtt halvány nevetésben tört ki.
A vidámság nem tartott sokáig, arra viszont elegendő volt, hogy a Lilyben tomboló bűntudat egy kicsit feloldódjon. – Sajnálom, tényleg borzalmas vagyok ma – dörzsölte meg egy kicsit az arcát tenyere élével. – Szóval akkor szeretnél beszélgetni róla, ha már aludni egyikünk sem tud?
Ginny rábólintott, majd elmesélte, hogy miképp kerültek némileg közel egymáshoz Dracóval, és hogy ez idő felét vagy vitatkozással, vagy csókolózással töltötték. Kaján vigyorral az arcán azt is elmesélte, hogy egyvalamiben igazuk volt a mardekáros lányoknak, mégpedig abban, hogy Draco istenien teljesít a csók terén.
Majd arról is panaszkodott, hogy a fiú alig nyílt meg előtte, és hogy ezt pont azelőtt nehezményezte, hogy elkezdődött a legutóbbi csata, így vitatkozva váltak el egymástól. Azóta meg Draco nem hajlandó beszélni vele.
- Szerintem próbálj még vele beszélgetést kezdeményezni, de ne támadd le rögtön – javasolta Lily, mire Ginny sóhajtva bólogatott. Egy ideig még próbálta vigasztalni a lányt, de ez nem tartott sokáig, mert Ginnyt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Erre egy kacsintás kíséretében tett ígéretet.
Ezután a beszélgetés lassan átterelődött Lilyre, aki nehezen bár, de elmondta Ginnynek is mindazt, ami a csata közben történt vele. Csak azt mesélte el ködösen, amikor az erdőben a dekromák kegyetlenül megölték azt a sok druidát, és azt a borzalmas érzést, amit akkor átélt. Amikor lehunyta a szemét, látta maga előtt az egész eseménysort, melytől ismét felfordult a gyomra, és úgy gondolta, a lánynak nem kell minden részletet tudnia. Így is végigizgulta minden szavát.
Amikor Harryvel bezáróan véget ért a Lily mondanivalója, Ginny jó néhány percig csak maga elé meredt, majd ismét átnyúlt a rácsokon és megragadta Lily felkarját.
- Borzalmas dolgok történtek veled, és még te nevezed magad önzőnek? Hisz az a dekroma meg akart téged ölni! Ehhez képest hol van az én problémám? – tette fel a kérdést Ginny, de nem hagyta Lilyt szóhoz jutni, mert egy fejcsóválás után gyorsan folytatta is. – Teljesen megértem, hogy Aberforth és McGalagony a családodat képezik, akikért bármit megtennél, de nem vigyáznál magadra egy kicsit jobban? Az én kedvemért? – mosolygott bátorítóan a lányra.
Lily igyekezett viszonozni a gesztust, és egy mosolyt kipréselni magából, bár gondolatai még mindig a sötét erdőben jártak – Majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében.

*****

- Egyébként, talán tudom, hogy mi baja lehet Harrynek – nyújtott át egy vajsörös üveget Lilynek, majd lehuppant az ágyra a lány mellé és alaposan meghúzta a palackot.
- Tényleg? – kételkedett Lily, miközben zavartan piszkálta az üveg címkéjének felfelé kunkorodó csücskét.
- Aham – nyújtotta el a hangot. – Te még nem ittál ilyet?
A druida lány homlokát ráncolva nézett fel barátnőjére. – Dehogynem. Miért kérdezed?
- Csak mert ha továbbra is játszol vele, és rövid úton nem iszod meg, meg fog romlani – vágta rá Ginny.
- Le akarsz itatni? – kérdezte Lily csodálkozva, majd oldalt fekve elnyúlt az ágyon.
- Meglehet – vigyorgott a Weasley lány. – Hidd el, jót fog tenni. Meg egyébként egy üvegtől aligha lenne bármi bajod. Feltéve, ha nem bírod a piát.
Ezt szerette Ginnyben a legjobban. Legyen akármilyen rossz is a helyzet, ő elterelte a gondolatait és a lehetőségekhez képest fel is tudta vidítani.
És ó, hisz pont erre volt szüksége!
- Ez kihívás akart lenni Weasley? – mosolyodott el őszintén, majd egy provokatívnak szánt pillantás után három hosszú korttyal kiitta a vajsör háromnegyedét.
Ginny vette a lapot, mire a szájához emelte az üveget, és egyszerre megitta az egészet. Lily leeső állát látva pedig csak megvonta a vállát. – Hat bátyám van.

Miután már a harmadik üvegnél jártak a hangulatuk csak még fokozódott és korukat meghazudtolóan bohóckodtak egymással. Majd egyszer csak Ginny Lily fejéhez vágott egy párnát.
- Dracót már kitárgyaltuk, most Harry jön – trillázta izgatottan.
- Azt hittem te tudod mi a baja, nem én – vágta vissza a párnát, de a lány ügyesen elhajolt, így az a földön kötött ki.
- Így is van, de azt hittem azért bemelegítésként mesélsz egy-két dolgot – biggyesztette le a száját.
- Mint például? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian.
Ginnyi cinkosan rámosolygott, majd végül kibökte azt, amire a leginkább kíváncsi volt. – Lefeküdtetek?
Lily pont rosszul időzítette a vajsörivást, mert a kérdés hallatán félrenyelt, és csak hosszas köhögés után tudott csak megszólalni.
- Ginny! – kiáltotta kissé még reszelős hangon. – Ez mégis hogy jutott az eszedbe?
Lily még sose gondolt kettejükre úgy, mint… mint teljes értékű szertőkre, még csak a gondolat sem fordult meg a fejében. És bár magában elismerte, hogy nem csak a fiú éles esze, bátorsága és szeretetreméltósága vonzza, látványra sem utolsó.
- Hát olyan jól kijöttetek egymással, ráadásul mind a ketten nagykorúak vagytok – gyűrögette a takaró szélét zavartan a lány.
- De az még nem jelenti azt, hogy…szóval, az még nagyon korai lenne – motyogta Lily szintén zavartan. – Vagy te talán Dracóval…? – hallgatott el jelentőségteljesen.
- Jaj, nem dehogy! – tiltakozott felemelt kézzel. – Addig élnék! Ha anyám és a bátyáim megtudnák, mindkettőnket miszlikbe átkoznának! De persze nem csak ez az oka. Mi nem vagyunk olyan…bensőséges viszonyban, mint ti. Még csak nem is járunk! Ez inkább olyan se veled, se nélküled dolog – magyarázta fel-alá járkálva, majd ismét felhasalt az ágyra. – De ne tereld el a témát. Szóval még korainak tartod, de később azért szeretnél vele lenni, nem?
- Neked aztán vannak kérdéseid! – pirult el egy kicsit. – Jelenleg még azt se tudom, hogy mi a baja velem. Apropó! Te viszont azt mondtad, hogy tudsz valamit! – terelte el a témát, ezúttal sikeresen.
- Nos, Hermione mesélte, hogy Harry majdnem verekedni kezdett a druida barátoddal, és…
- Hogy mi? – ült fel gyorsan. – Mégis mikor?
- Csss! Elmondanám, ha hagynád – csitította a feldúlt lányt Ginny. – Állítólag Harry arra kért téged, hogy ne menj Minerváék keresésére, de te nemet mondtál neki, később meg az a srác arról beszélt, hogy te milyen jó vagy. Harry pedig teljesen begőzölve majdnem puszta kézzel esett neki.
Lily a homlokára csapott és dühödten járkálni kezdett sérült bokája ellenére. – Hogy lehettek ennyire idióták?
- Hát, Harry nem kicsit féltékeny arra a srácra – jegyezte meg Ginny.
- De semmi oka nincs rá! – kiáltotta hangosan, mire a Weasley lány gyorsan a szájára tapasztotta a kezét.
- Ne kiabálj, mert még a végén felvered az egész házat! – figyelmeztette, majd leengedte a kezét, mire Lily bicegve tovább rótta a köröket. – A másik srác pedig provokálta.
- Damer is idióta. Mindketten azok! – vágta rá indulatosan. – És most Harry komolyan ezért nem szólt hozzám? Hisz akkor ott se voltam!
- Igen, de hát tudod, mennyire ragaszkodik a saját igazához. Nemet mondtál neki és nem mehetett veled, az a Damer pedig igen. – Lily ezen csak ciccegni tudott. – Meg azon kívül magára is mérges azért, mert Tudodki csúnyán helybenhagyta.
- Tudom – ült le újra az ágy szélére. – Ezzel kapcsolatban sem értem őt. Meg ezt az egészet. Miért Harryt üldözi állandóan? Mit akar tőle már gyerekkora óta? De persze biztos ezzel kapcsolatos a titka is Ronékkal és Pitonnal – húzta el a száját keserűen.
- Beszéltetek már erről? – ült mellé Ginny.
- Mármint a titokról? Persze. De nem hajlandó elárulni, mert veszélyes – mondta gúnyos éllel az utolsó szót. – Tudod, már az elején tisztáztuk, hogy nem árulja el, és én belementem, mert láttam rajta, hogy tényleg nem akar rosszat nekem, de aggódom érte! Miért kell nekünk ilyen szerencsétlennek lennünk?! – tette fel mérgesen a költői kérdést.
- Nos, a féltékenykedést szerintem még akkor is meg kellene beszélnetek, és akkor talán enyhülni fog a titok iránt is – vetette fel Ginny, de Lily csak a fejét rázta.
- Nem, ha valamit a fejébe vett, akkor az úgy is lesz. De a féltékenysége miatt azért megkoppintom azt a kemény üstökét!
- Ez az Lily, ne hagyd magad! – kacarászta Ginny, mire kapott egy szúrós pillantást.
- Ez nem vicces! – rótta meg barátnőjét Lily. – Meg amúgy, nem is tudom, de nem akarom én felkeresni.
- Miért nem? Biztos nem bánná.
- Ha tudnád milyen mérges volt amikor „betörtem” a szobájába… - illusztrálta az idézőjeleket. – Meg amúgy későre jár, biztos éjfél is elmúlt.
- Hát szerintem meg lassan reggel lesz – nézett ki az ablakon Ginny, ahol a hold már alacsonyan járt. – De szerintem akkor se bánná – ismételte álláspontját.
- Néha be szokta zárni a szobáját – felelte Lily.
- És az neked mióta akadály? – vonta fel a szemöldökét. – Miért nem akarsz vele beszélni?
- Szeretnék, nem arról van szó, de úgy érzem, hogy most nem nekem kell utána járnom és ráerőltetnem a témát. Legutóbb is én kezdeményeztem, most ő jön – vallotta be a hezitálása okát.
- Megértem – tette a vállára a kezét Ginny, és bíztatóan megszorította azt. – Hidd el, én teljesen megértelek. A fiúk mindi idióták! – kacarászta, amihez Lily is csatlakozott.
- Most már tényleg aludnunk kellene, holnap részt veszek a gyűlésen, és utána a Kertbe is el kellene látogatnom. És az az érzésem, hogy a többiek nem nagyon fogják megkönnyíteni a dolgomat, amikor a csatáról és legfőbbként a viselt dolgaimról lesz szó – sóhajtotta kelletlenül, előre félve a Rend véleményétől.
- Figyelj, Lily! Nem te vagy a hibás a történtekért, és ha én lettem volna a te helyedben, ugyanígy tettem volna – mondta komolyan Ginny, mely nagyon jól esett a lánynak. – Szóval én abszolút melletted állok.
- Köszönöm, Ginny. Nem is tudod, hogy ez nekem mennyit jelent! – hálálkodott a lány, mert tényleg meghatotta barátnője álláspontja.
- Jaj, inkább menj, aludj egyet, még mielőtt megint elsírod magad! – hessegette mosolyogva. – Jó éjt!
- Neked is! – ment az ajtóhoz, de a válla felett még visszaszólt. – Ó, és holnap megkérem Gigit, hogy tüntesse el az üvegeket, még mielőtt az anyukád lebuktatna!

*****

Reggel nyűgösen kelt fel a mágikus ébresztőórája fülsértő berregésére. Alig aludt valamit az éjjel, mert bár későn feküdt le, sokáig még így sem tudott elaludni.
Lassan, nyújtózkodva mászott ki az ágyból, hogy utána a fürdőbe vonszolja magát egy frissítő fürdőre, amikor bosszúsan vette észre, hogy a kezein lévő kötések bizony meggátolják ebben. Kénytelen volt visszamenni az éjjeliszekrényén hagyott pálcájáért, és egy frissítő varázslatot alkalmazni, mely egy cseppet sem volt olyan, mintha a zuhany alatt áztatta volna magát. Ezután az öltözködést is ilyen módon hajtotta végre, mely azért volt idegtépő számára, mert a varázspálcája állandóan kiesett kötésbe vont kezéből.
Már ekkor tudta, hogy kár volt ma felkelnie, és hogy az egész napja pocsék lesz, mégsem tudott ellene mit tenni. A gyűlést tíz órára hívták össze, és előtte még reggeliznie kellett, meg keríteni valakit, aki bekenné a kezét.
A konyhában a szorgosan tevékenykedő Mrs. Weasleyt és Ginnyt találta, valamint az asztalnál ülő Tonksot, aki a már lassan gömbölyödő pocakját simogatta.
- Jó reggelt! – köszönt illedelmesen, mire mindhárman üdvözölték őt.
- Kicsit fáradtnak látszol, kis drágám – jegyezte meg Molly, mire Lily és Ginny váltott egymással egy cinkos mosolyt, melyet a fiatalabb a bögréjébe kortyolva próbált elrejteni.
- Nem aludtam valami jól – mondta végül, majd az asztalra tette a magával hozott kenőcsének tégelyét, és egy bögréért nyúlt.
- Nana, neked vigyáznod kell a kezedre. Ülj csak le szépen, majd én készítek neked valami finomat – ültette le egy székre az asszony.
- Nagyon köszönöm, Molly – mosolygott hálásan a Wealsey anyukára, pedig a gyomra görcsbe rándult az előtte álló gyűlés miatt, és nem tudta, le bírna-e nyelni egyetlenegy falatot is.
- Ez micsoda? – kérdezte a bugyirózsaszín hajú Tonks a tégelyre mutatva.
- Ó, az a kezemre kell. Majd reggeli után meg kell keresnem Kate-et, hogy kenje be a bőrömet.
- Én szívesen megcsinálom neked akár most is – ajánlotta lelkesen a fiatalasszony, mire Lily kétkedve bár, de beleegyezett. Nem tudott nemet mondani Tonks felcsillanó szemeinek látványától, holott tökéletesen tisztában volt a kétbalkezességével. Csak remélni merte a lány, hogy nem történik valami katasztrofális a már amúgy is csúnya kezével.
A nő óvatosan letekerte a gézt a bal tenyeréről, majd a látványtól felszisszenve gyengéden bekente a sérült részeket.
- Jaj, nagyon csúnyán néz ki! Nem fáj? – fintorgott Ginny, majd a villájára szúrt rántotta falatot inkább visszaejtette, és érdeklődve hajolt közelebb.
- Ez a kezem már nem, de a másik egy kicsit igen – vallotta be a lány.
- Szerencséd, hogy csak ennyivel megúsztad Tudjuk ki Táltostüzét – lépett oda Mrs. Weasley is, majd egy tányér omlettet tett a lány elé.
- Igen, Harrynek hála – motyogta halkan Lily. Még mindig bántotta, hogy nem beszélték meg a dolgot a fiúval.
Lassan falatozni kezdte a reggelijét, hogy ne sértse meg Mrs. Weasleyt, de a villa minduntalan kiesett a kezéből, és egyébként sem kívánta az ételt, így mikor végzett a felével, lerakta az undok evőeszközt.
- Na, ez kész is! – jelentette be büszkén Tonks, majd egy pálcasuhintás után új kötés került a régi helyére. – Most kérlek, add a jobb kezdet is.
Lily úgy tett, ahogy kérte, és már majdnem végeztek is, amikor egy idősebb nő lépett be a helyiségbe, és tette Tonks vállára az egyik kezét. A metamorf-mágus ijedtében felugrott és magával rántotta a tégelyt is, melynek tartalma a padlón kötött ki.
- Nyimphadora, csak én vagyok – nyugtatta az asszony, aki nagyon ismerős volt Lilynek, de egyelőre nem tudta mihez kötni az arcát.
- Anya! Rám hoztad a frászt! – mondta neheztelve, de azért megölelte őt. – Jaj, Lily annyira sajnálom, olyan ügyetlen vagyok! – szabadkozott a nő, mikor megfordulva észrevette, hogy a kenőcs a padlón terült szét.
- Semmi baj Tonks, komolyan! – vigasztalta. A nő lebiggyesztette az ajkát, és látta a szemében, hogy nagyon szégyelli ügyetlenkedését. – Már épp végeztél, nem? Ráadásul Kate-nél biztos van még ilyen – mutatott a maradványokra.
- Jól van, akkor befejezem – ült vissza a helyére vidámabban, majd újra elővette a varázspálcáját. – Egyébként ő itt az édesanyám, Adromeda Tonks.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek, Lily – mosolygott rá a hosszú, ősz hajú asszony, majd hirtelen beugrott a lánynak, miért is volt ismerős az arca.
- Ó, Mrs. Tonks, annyira sajnálom azt az estét, amikor én…nem akartam…nem tudtam, és én… - hebegett zavartan, mert rájött, hogy az asszony ott volt akkor Billy mellett, amikor elveszítette az uralmat a druida ereje felett. Rettenetesen szégyellte magát, amiért csak egy hajszálon múlt, hogy nem sérültek meg mindketten.
- Semmi baj nem történt, ne érezd magad kellemetlenül – mosolygott rá megnyugtatóan, és Lily a szemébe nézve el is hitte neki, hogy nem haragszik rá. – Minerva már elmesélte, hogy milyen csodálatos képesség birtokosa vagy!
- Nos, néha nem igazán érzem így – vallotta be még mindig pirulva. – Mint ahogy azt ön is megtapasztalhatta, időnként elég kiszámíthatatlan.
- De ha minden úgy működne, mint a karikacsapás, nem lenne ilyen izgalmas életben részünk – mosolygott továbbra is az asszony, majd gyengéden masszírozni kezdte lánya vállait.
Lily egy kissé erőltetett mosollyal reagált erre, mert igazán nem vette volna rossz néven, ha most már egy kis nyugodtság venné körül. A szüleiért, barátaiért és ismerőseiért való aggódása megszűnne, és valószínűleg senki sem törne ismét az életére. Ráadásul nem kellene eltitkolnia a Harryvel való kapcsolatát. Bár – vallotta be magának – most azt sem tudta pontosan, hogy hányadán is állnak egymással.
- Kész is vagy! – szakította felébe a gondolatmenetét Tonks. És valóban, immár a jobb keze sem sajgott annyira, bár az ormótlan kötés jelentősen rontott az összképen.
- Nagyon hálás vagyok neked ezért Tonks! Köszönöm! – nyomott puszit a nő arcára. – A kenőcs miatt meg ne aggódj, kérek újat Kate-től!
- Elkísérlek! – állt fel az asztaltól Ginny, majd a két tányért a többi mosatlanhoz tette.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Mrs. Tonks – búcsúzott az asszonytól, majd Ginnyvel az oldalán elhagyta a konyhát.
- Kedves asszony – jegyezte meg a fiatalabbik. – Hiába született rossz családba.
- Bizony, a Blackek többsége nem a kedvességükről híresek – fintorgott Lily, majd hogy egy rossz emlékről elterelje a gondolatait, gyorsan témát váltott: - Te könnyen felbírtál kelni?
- Uh, nem! Ugyanolyan fáradtan ébredtem, mint ahogy lefeküdtem! – panaszkodott, miközben átvágtak a nappalin, de még mielőtt elértek volna a gyengélkedő ajtajához a vigyorgó Weasley-ikrek eléjük léptek.
- Hosszú volt az éjszakád hugi? – kérdezte az egyikük kaján vigyorral az ajkán.
- Hol van Malfoy, hadd lássuk el a baját! – így a másik.
- Most komolyan, minek néztek ti engem? – kérdezte dühösen, csípőre tett kézzel. A fiúk sokatmondó pillantást váltottak egymásra, majd két oldalról a levegőbe emelték felsikkantó húgukat, hogy utána egy kicsivel arrébb állítsák talpra.
- Mégis mikor nevelt anyánk belőled házisárkányt? – kérdezték egyszerre, majd válaszra se várva Lily elé léptek.
- Kegyednek olyan megtiszteltetésben van része… – kezdte mély meghajlással az egyik fiú, aki talán Fred volt.
- …hogy elsőként próbálhatja ki a Weasley Varácsvicc Vállalat új termékét… – folytatta George.
- …a Halálfaló Falót! – jelentették be ünnepélyesen, majd vélhetően George a magasba emelt egy olyan tárgyat, mely nagyon hasonlított egy mugli fegyverhez.
- Az ötletet apa egyik mugli könyvéből merítettük, így nem tudjuk garantálni a kísérlet sikerességét… – magyarázta Fred nagy beleéléssel, de Lily egy számára fontos szónál leragadt.
- Kísérlet? – kérdezte megilletődötten, majd hol az egyik fiúra, hol a másikra nézett.
- …de mindenképp új információkhoz juthatunk. Nincs is más dolgod, csak kihúzni ezt a kis pöcköt és… – folytatta George meg se hallva a lány kérdését.
- Bocsi fiúk! – vágott közbe határozott hangon, majd felemelte kötözött kezeit, jelezve, hogy semmilyen pöcköt nem tud eltávolítani sehonnan. – De ez most nem fog menni.
Az ikrek csalódottan sóhajtottak egyet, majd a lány háta mögül észrevették kísérletük új alanyát. Vagy épp áldozatát.
- Harry, kedves barátunk! Engedd meg, hogy bemutassuk… – igyekeztek a fiú felé.
Lily is hátrafordult, így jól láthatta, hogy kedvese rá se nézve átvágott a nappalin, majd egy gyors: „Ne most, fiúk!” után becsukta maga mögött a tanácskozó terem ajtaját.
- Hát ez érdekes volt – jegyezte meg a mellé lépő Ginny. Majd mielőtt Lily válaszolni tudott volna, Harry kijött a helyiségből, és menet közben parázsló tekintetét egyenesen a lányéba fúrta. Lily gyomra görcsbe rándult attól a szempártól, mely nem haragot vagy dühöt tükrözött, mint várta, hanem vágyakozást.
A lány érezte, ahogy szíve egyre hevesebben kezdett verni, és hogy az arcát árulkodó pír öntötte el. Ez a pillanat azonban gyorsan, túl gyorsan ért véget. Harry mondott pár szót az ikreknek, majd felsietett az emeletre.
- Na, nincs itt baj! – bökte meg könyökével a mosolygó Ginny. – Majd felfalt a szemével.
- Hát, én már semmit sem értek – köszörülte meg a torkát zavartan, majd újra a gyengélkedő felé vette az irányt.

2011. július 10., vasárnap

Az én alternatív Harry Potter történetem 37. - Nézőpont kérdése

Bár ez a fejezet nem túl vidám, tudom, hogy mennyire vártad, ezért ezzel is - kicsit késve - szeretnék Boldog Szülinapot kívánni Neked, Erika! :)





- Már harminckét órát aludt végig. Biztos, hogy nem lesz gond ebből? – suttogta Minerva a mellette álló Kate-nek. Az asszony minden szabad percét a gyengélkedőben töltötte, hogy amikor Lily felébred, ő ott legyen vele.
- Magam sem tudom, hogy meddig fog még aludni, de úgy gondolom, hogy jobb is, ha még nincs tudatánál – csóválta a fejét szomorúan. – Az életjelei stabilak, nincs belső vérzése, az agyi működéseik is rendben vannak, csupán csak… alszik – magyarázta a gyógyító.
- És ha felébred, akkor lesznek fájdalmai? – kérdezte Lily sápadt arcát nézve. Vörös fürtjei szétterültek a fehér párnán, míg mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt.
- A keze mindenképp. Nagyon csúnyán megégett rajta a bőr, de ne aggódj, idővel az is helyre fog jönni! – tette hozzá gyorsan Kate, mikor az asszony hirtelen felé kapta a fejét. Ajkát penge vékonyra szorította, de a szigorú tekintete most aggodalomról árulkodott. – Pihenned kellene, majd én vigyázok rá.
Minerva sóhajtott egyet, majd egy utolsó pillantást vetett a lányra, és az ajtóhoz indult.
- Még el kell intéznem a temetést és a Minisztériumnak is írnom kell egy levelet.
- Mennyi esély van arra, hogy Scrimgeour meggondolja magát? – vonta fel a szemöldökét szkeptikusan a fiatal nő.
- Nem tudom. Nem tudom – felelte az asszony, majd Kate-tel a nyomában elhagyta a helyiséget.

*****

- Miért nem engedsz magadhoz egy kicsit jobban? – hallotta a dühödt kérdést Lily, de még semmi kedve sem volt megmozdulni és kinyitni a szemét – továbbra is alvást színlelt.
- Nem kell a szánalmad! – érkezett az indulatos válasz egy férfitól. – Miért olyan nehéz ezt felfognod?
- De én csak segíteni szeretnék, te csökönyös idióta! – visította az első hang, melyben Ginnyit vélte felismerni a lány. Az indulatos párbeszéd hozzá egész közel zajlott, így nem is csoda, hogy felébredt rá. Kíváncsisága egyre jobban felélénkült, de még mindig nem döntötte el, hogy felfedje-e magát, vagy inkább élvezze a kérdések nélküli magányt.
- Miss Weasley és Mr. Malfoy! Ez egy gyengélkedő, ezért azt kérném, hogy a párkapcsolati problémáikat ne itt tárgyalják meg! – hangozott a szigorú intelem.
- Elnézést Madam Pomfrey! Inkább megyek is, mert még elkapom a krónikus marhaságot hablatyoló kórt – szólt Ginny bűnbánóan, de azt azért nem hagyhatta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó csípős válasz. Lily ezen akaratlanul is elmosolyodott, amit a kifelé tartó lány észrevett.
- Lily! Te felébredtél?! – kiáltotta olyan nagy lelkesedéssel, mintha mi sem történt volna az előbb Dracóval.
Mivel Lilynek sikerült elárulnia magát, kénytelen volt felnyitnia a szemeit, de a hirtelen vakító fény miatt rögtön össze is szorította.
- Még a holtakat is felrázta volna, Miss Weasley – mondta foghegyről a Roxfort javasasszonya. – Hogy érzi magát Miss White?
- Üm… jól – válaszolta semleges hangot megütve, miközben hunyorogva próbált az asszonyra és Ginnyire fókuszálni.
- Mintha csak Pottert hallottam volna – sóhajtotta az asszony lemondóan. – Komolyan kérdeztem, kisasszony!
- Nos, fáj a... tenyerem? – először még el sem hitte, hogy tényleg a keze fájna megannyi horzsolás után, de amikor szeme elé emelte bekötözött tagjait, kérdőn pillantott a madam felé.
- Gondoltam, hogy azt fájlalni fogja – bólintott, majd az ágyától elfordulva a bájitalos szekrényhez ment, és csörömpölve válogatta a megfelelő lombikokat. – Nagyon csúnyán megégett ott a bőre, de pár napi kenőcshasználat után semmi baja sem lesz.
- Nem érzem a bal lábam! – döbbent rá, miután Ginny segítségével felült az ágyban. – Miért van ez?
- Mert eltörte Miss White – mondta a számára magától értendő választ. – Míg nem volt magánál, megkapta a csont-forrasztó főzetet, így a nehezén már túl van.
- A nehezén? – ráncolta a szemöldökét a lány. – Hogy érti azt, hogy a nehezén?
- Naponta háromszor valakinek be kell kennie a kezén lévő sérült bőrt, ami garantáltan nem lesz kellemes; és majd a lábában is érezni fogja a bájital utóhatásait – rakta le a kis tégelyt az ágy melletti kis éjjeliszekrényre, néhány színes folyadékkal teli üvegcsével együtt. – Az lenne a legjobb, ha Kate, Molly vagy én látnám el a sérülését, mert bár nem kell hozzá különösebb szakértelem, jobb, ha azért más nem tesz benne kárt.
Miután pár bájitalt lekényszerített Lily torkán, és ráparancsolt, hogy maradjon az ágyban Madam Pomfrey más sérültekre hivatkozva magára hagyta a két lányt.
- Miért veszekedtél Dracóval? – kérdezte Lily, még mielőtt Ginny faggatni kezdte volna őt. A Weasley lány az ágyhoz húzott egy széket, majd mikor kényelembe helyezte magát beszélni kezdett.
- Mert idiótán viselkedik! – próbálta halkan előadni sérelmét több-kevesebb sikerrel. – Egész nap nem szól senkihez, és csak az anyját tűri meg maga mellett. Próbáltam beszélgetni vele, de csak kitérő válaszokat adott, már amikor egyáltalán hajlandó volt megszólalni.
- Miért, történt vele valami? – szakította félbe dühösen fújtató barátnőjét. Ginny hallgatott egy ideig, majd közelebb hajolva egész halkan mesélni kezdett.
- A csata során Draco találkozott az apjával, aki Alen szerint meg akarta ölni azért, mert elárulta a nevét meg a rangját… - mondta grimaszolva. – Súlyosan megsérült, és Lucius már majdnem kimondta rá a halálos átkot, amikor odaért az anyja és segített neki. Nem tudom, hogy utána mi történt, mert Alen elég sietősen mondta el és ő sem látott mindent. De a vége az lett, hogy Mr. Malfoy megkínozta Mrs. Malfoyt a crutiatusszal, mire Draco megölte az apját.
Megölte. Meghalt.
Pont ezt a témát akarta elkerülni Lily. Nem akarta, hogy újra az eszébe jusson, hogy miképp segédkezett Weid meggyilkolásában. Lehunyt szeme alól újra látta, ahogy a férfit elrepítette egyenesen Voldemort elé, majd semmibe meredő szemekkel a földre rogyott.
- Lily? Lily, jól vagy? – szólongatta Ginny, miközben finoman rázogatta a vállait.
- Hogy? Ja, igen, persze, csak elgondolkoztam – habogta és még egy mosolyt is kicsikart magából, de a barátnője aggodalmas tekintete láttán inkább feladta. – Ez borzalmas! És hogy van?
- Nagy fájdalmai vannak – sóhajtotta szomorúan, de gyanakvó tekintetét nem vette le róla. – A bal oldalán szinte minden csontja eltört, és egy csúnya vágás is van a lábán. Lucius nem kímélte.
- Mégis hogy képes egy apa ilyenre? – tette fel a költői kérdést. Nem tudta elképzelni, hogy egy eltérő szemléletmód miatt egy apa, egy férj bántalmazza a saját családját. Lucius Malfoyjal már találkozott egyszer, amikor a többi halálfalóval megtámadták a Roxfortot. Megtapasztalhatta kegyetlen stílusát, de sose gondolta volna, hogy képes lenne ilyesmire. – Ez nagyon megviselheti.
- Még ha igazad is van, nem mutatja ki. Teljesen bezárkózott mindenki elől. Pedig annyira szeretnék segíteni rajta, de nem engedi – mondta bánatosan, miközben térdeire támasztotta könyökét, hogy úgy megtámassza fejét.
- Talán hagynod kellene neki egy kis időt – tanácsolta Lily, bár maga sem tudta igazán, hogy ez használna-e a fiúnak.
- Nos, kénytelen vagyok, mert érezhetően nem igényli a társaságomat – fintorgott Ginny a vitára utalva, majd nagyot sóhajtva a gondolataiba mélyedt.
Néma csönd telepedett a helyiségre, csak a javasasszony csoszogásait és mormolásait lehetett hallani. Erről pedig felvetődött egy kérdés Lilyben, de nem merte feltenni. Túlságosan félt a választól. Persze előbb vagy utóbb úgy is megtudná, így inkább gyorsan eldarálta kérését, még mielőtt meggondolta volna magát:
- Kik sérültek még meg és mennyire?
Ginny hirtelen felkapta a fejét – mélyen elgondolkozhatott – de úgy tűnt, hogy egyáltalán nem lepte meg a kérdés, sőt, mintha már várt volna erre.
- Könnyebb sérüléseket nagyon sokan szereztek, sokáig kész káosz volt itt lent és a nappaliban is szintén – emlékezett vissza a lány. – A legsúlyosabban csak Draco, McKinnon – aki nagyon sok vért veszített – Anthony Horowitz, Mary Shelley, Harry és te sérültetek meg. Harry szokás szerint nem bírt nyugtom maradni, pedig a vállán nagyon mély vágás van – mondta szemét forgatva.
- De mindannyian helyrejönnek igaz? – kérdezte a kétségbeesés határán táncolva.
- McKinnont a Mugóba kellett szállítani, de úgy hallottam, hogy ő is rendben lesz, akárcsak a többiek – válaszolta Ginny, majd hogy oldja a barátnőjében felgyülemlett feszültséget, továbbra is a pozitív tényeket sorolta. – McGalagony professzor és Alberfoth is jól vannak, csak néhány kisebb horzsolásokat szenvedtek – hála neked.
- Nem lett volna szabad hagynom, hogy elrabolják őket – nézett búsan maga elé, de Ginny nem hagyta, hogy eluralkodjanak rajta a rossz érzelmek, és finoman a vállára csúsztatta egyik kezét.
- Pedig én úgy hallottam, hogy jó néhány segget szétrúgtál, csak hogy a segítségükre siess – villantott barátnőjére egy pajkos mosolyt, de mindhiába. Lily összeszedte minden megmaradt bátorságát, és konkrétabban rákérdezett az őt nyomasztó dologra.
- Van olyan, aki nem élte túl? – nézett a lány kék szemeibe. Ginny láthatóan nyelt egyet, mielőtt szólásra nyitotta száját, de mivel Lily nagyon komolyan nézett rá, nem kerülgette tovább a forró kását.
- Benjy Fenwicket és a barátnőjét, Virginia Woolfot meggyilkolták.
- Értem – szólt tömören, hogy utána újra a semmibe meredő tekintettel eltemesse magát a bűntudat mezején.
- Lily, ne csináld ezt! – kérte a legfiatalabb Weasley maga felé fordítva az arcát. – Nem neked kell, hogy bűntudatod legyen a haláluk miatt, hisz nem te ölted meg őket!
- Ginny, most inkább egyedül szeretnék lenni – mondta végül ügyelve arra, hogy ne hallatszódjon a hangján a kitörni készülő sírása.
Szerencséjére épp ekkor dugta be a fejét a függönyön Mrs. Weasley, aki miután meglátta az ébren lévő Lilyt, széles mosollyal kitárta felé a karjait.
- Nahát, Lily drágám, hát felébredtél? – ölelte át szokásától eltérő gyengédséggel a lányt. – Hogy érzed magad?
- Köszönöm szépen Mrs. Weas…Molly, jól vagyok – mosolyodott erőltetetten az asszonyra. Már nagyon szerette volna, hogy egyedül hagyják, így ásítást színlelt. – Bár kicsit fáradtan – nézett bűnbánóan, de észrevette, hogy Ginnyt nem sikerült átvernie.
- Nem is zavarlak tovább, kedvesem, pihenj csak, úgyis Ginnyt kerestem – nézett lányára az asszony, mire egy megadó sóhaj volt a válasz. – Ó, majdnem elfelejtettem! Minerváék is nemsokára benéznek hozzád, csak most épp Rend-gyűlést tartanak.
Lily mű-mosolyogva bólintott az asszonynak, majd amikor az elfordult, rögtön lelohadt róla minden derültségről árulkodó mimika.
- Ne felejtsd el azt, amit mondtam, mert tudom, hogy igazam van! – szólt még hátra a válla felett a Weasley lány. Magabiztos kijelentésében semmi felsőbbrendűség vagy gőg sem volt, sokkal inkább arra bíztatta a lányt, hogy ne legyen bűntudata.
- Dehogy tudod! – csóválta a fejét Lily, miután vendégei már elmentek.
Óvatosan lejjebbcsúszott az ágyon – néhány felszisszenés közepette – hogy újra vízszintben legyen, és hogy a fejét a párnájába fúrja. A mozdulatsor közben megtapasztalhatta a csont-forrasztó bájital hatását a lábában: a kellemetlen szúrást és égést, de nem szentelt neki különösebben nagy figyelmet.
Azt sem bánta, hogy ismét lemarad egy gyűlésről, és hogy most nincsenek vele nevelőszülei – bár kétségkívül szerette volna látni őket, hogy a saját szemével is meggyőződjön hogylétükről. Nem bírt volna szembenézni a csalódással teli tekintetükkel.
Megölt egy embert, és két másik is az ő hibájából halt meg. Ha a fenekén bírt volna maradni, és nem rohant volna Minerváékhoz a hisztije miatt, mindez meg se történt volna! Szinte valóságosnak érezte a bűntudat súlyát a mellkasában, melytől nehezebbé vált a légzése. Arcát – amennyire csak testhelyzete engedte – a párnába fúrta, s ezúttal szabad folyást engedett könnyeinek. A sírást hamar felváltotta a szívfájdító zokogás, melynek hangjait még a párna sem fedte el – mégse figyelt fel rá senki.
Nem tudott uralkodni érzelmein – pedig próbálta elfedni őket – így hangulata ismételten kihatott az időjárásra. A megnagyobbodott ereje miatt gyorsabban következett be a változás – a kora délutáni napos időt felváltotta a borús felhőtakaró, melyből kezdetben még csak csöpögött az eső, majd mintha dézsából öntötték volna a vízcseppeket.
Folyamatosan küzdött az ereje ellen, majd a kimerültségtől és a bájitalok okozta tompultságtól lassan álomba sírta magát.

Alig egy órát aludhatott, amikor újabb hangokra lett figyelmes.
- Mikor hagyhatja el a gyengélkedőt? – suttogta Alberforth valahol az ágya lábánál.
Szegény varázslóra nagyon ráijesztett, amikor elveszítette az ereje felett az irányítást. Lily csak egy sóhajjal vette tudomásul, hogy a bűnlajstroma még nem ért véget Weid és a két szerelmes halálával, hátra maradt az ereje feletti uralom kérdése is.
- Akár már ma este a saját ágyában aludhat. Madam Pomfrey korábban már beadta neki a még szükséges bájitalokat, és a lába is rendbejött – válaszolt Kate, miközben varázspálcáját lassan végighúzta a sérült végtag felett. – Csak a kezére kell majd ügyelni és rendszeresen bekenni egy kenőccsel.
- És az mikor fog helyre jönni? – hallotta meg Minerva hangját is.
- Tehát vége tért a gyűlés – volna le a következtetést félve Lily. Most már nincs kibúvó, szembe kell néznie tettei következményeivel.
- Két-három nap – válaszolta a gyógyítónő. – Van még kérdésetek?
- Igen. Mikor fog felébredni? – kérdezte egy másik férfihang. Egy olyan hang, mely hallatán a lány gyomra mindig remegni kezdett, s melyet órákig el tudott volna hallgatni. Ez a hang pedig Harryé volt.
- Már fent vagyok – mondta rekedten Lily, majd lassan feléjük fordította a fejét is.
Az idősödő pár egymást átkarolva álltak az ágya egyik lábánál, tőlük pedig egy kicsit arrébb Harry tekintett le rá.
- Minden rendben Lily? – hajolt hozzá közel Kate, mire a lány csak sután bólintott. – Akkor magatokra hagylak benneteket, de ha kellenék, akkor a közelben megtaláltok.
- Köszönjük – szorította meg köszönetképp a nő kezeit Alberforth, majd rögtön a lány felé indult kedvesével együtt.
Óvatosan felültette lányát a férfi, hogy utána gyöngéden megölelhesse, őt pedig Minerva is követte. A hosszú ölelkezés mind hármójuknak jót tett, legfőképp Lilynek, akinek újra könnyek szöktek a szemébe, de sikeresen visszatartotta őket.
- Jól vagytok? – kérdezte megszeppenten. Tekintetét hol az asszonyra, hol a férfira kapkodta, hogy sérülések nyomai keresse.
- Semmi bajunk, hála neked! – simította szeretetteljesen a lány haját Alberforth.
- Viszont nem kellett volna kockára tenned az életedet! – rótta meg kedvesen Minerva, bár szavait komolynak szánta.
- De, pontosan ezt kellett tennem! Nekem már csak ti vagytok, így nem hagyom, hogy titeket is elvegyenek tőlem! – találta meg a hangját Lily. – Viszont mindez nem történt volna meg, ha a fenekemen maradtam volna – hajtotta le a fejét bűnbánóan. Szégyellte magát, mert gyerek módjára rögtön a szüleihez szalad, amikor a titkolózás miatt csorba esett önérzetén. Ráadásul még felelőtlen is volt, így szüleire vitte a bajt is, mely nem egy áldozatot szült. – Mindenki miattam halt meg – mondta ki végül azt, mely a szívét nyomta.
Szavai után kínos csend ült a társaságra. Minerva és Aberforth nem tudott erre mit válaszolni, tanácstalan pillantásokat vetettek egymásra. Végül Harry volt az, aki megtörte a csendet.
- Az inferusokat azért küldték, hogy felkutassák Minerváékat, utána pedig a halálfalókkal együtt az éj leple alatt betörtek volna hozzájuk és elrabolták volna. Mordon szerint azzal, hogy te is ott voltál összezavartad az inferusokat, mert nem hoppanálva érkeztél, és nem is álmotokban törtek rátok.
- Furcsa, hogy a rosszban pont te keresed a jót. Nem igazán vall rád – jegyezte meg Lily gúnyolódva. És bár nem haragudott a fiúra, mégis bosszantotta, hogy jó dolognak próbálta feltüntetni a történteket.
- Igaza van! Lehet, hogy hibát követtél el azzal, hogy szó nélkül eltűntél, de végső soron a közbeavatkozásod mentett meg minket! És Voldemort számításait is alaposan szétzúztad – vélekedett Alberfoth is.
- És mielőtt tanácsokkal látnál el másokat, megfogadhatnád a sajátodat is. Nem te ölted meg őket, és a háború sem miattad zajlik, akár milyen nehéz is ezt elhinned! – vágta a fejéhez Harry, amire Lily nem igazán tudott mit válaszolni, inkább csak meglepetten bámult rá.
A két fiatal között nem esett több szó, de a közöttük lévő láthatatlan feszültséget mindenki érezte, aki a helyiségben tartózkodott.

*****

Estére Lily már a saját ágyában feküdt, de nem jött álom a szemére. Ezt persze betudta annak is, hogy több mint egy egész napot végig aludt, de az is közrejátszott, hogy gondolatban megállás nélkül tépelődött.
Részletesen elmesélte nevelőszüleinek mindazt, mely a csata során történt vele – bármilyen nehéz is volt neki szóban felidézni azt. Ők persze nem erőltették, közbevágás nélkül hallgatták a lányt, és a végén nem szidták meg, nem néztek rá csúnyán, mint ahogy szerinte megérdemelte volna. Helyette csak mellette maradtak és ugyanúgy szerették, mint azelőtt, ha nem jobban. Látta szemükben az aggodalmat és féltést, ami fájt neki, mert nem akarta, hogy miatta szenvedjenek, de az ellen már nem tehetett semmit sem.
Holnapra összehívtak egy gyűlést, melyen neki is részt kell vennie. Lily nem tudta eldönteni, hogy azért vehet részt rajta, mert Minerváék úgy gondolják, hogy neki ott kell lennie, vagy mert ezzel akarják „kárpótolni” a több, mint egy hónap óta tartó titkolózást. De mivel választ még nem kapott rá, az lesz a legjobb, ha holnap kivárja a dolgok alakulását.
Mivel végképp úgy gondolta, hogy nem tud elaludni, inkább az enyhén sajgó bokájával kiment az erkélyre, azt remélve, hogy majd a hűvös szellő elfújja minden gondját és bánatát – de persze nem így történt.
A szélről eszébe jutott megnövekedett druida ereje, melyet, ha nem tartott kordában, bármikor átvehette volna felette az irányítást, időzített bombát kreálva így a lányból. Pedig már olyan megkönnyebbült volt azért, mert biztonsággal uralni tudta erejét! Most pedig nagyon sok mindent újra kell majd kezdenie. És egy újabb beszámolót kell majd adnia a druidáknak is.
Azt sem értette, vagy inkább nem akarta érteni, hogy Harry a gyengélkedőben mire célzott: Mielőtt tanácsokkal látnál el másokat, megfogadhatnád a sajátodat is. Nem te ölted meg őket, és a háború sem miattad zajlik, akármilyen nehéz is ezt elhinned.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy feleslegesen mártírkodom és hogy beképzelt vagyok? – tette fel magában a kérdést, mely nem hagyta nyugodni. – Tényleg ilyen lennék?
Elszántan kutakodott az ágyában olyan célzásokért és félbehagyott mondatokért, melyben Harry korábban is erre utalhatott, de semmi ilyesmi nem jutott az eszébe.
Az átgondolatlan mondatával viszont egyértelműen megbántotta a fiút, de azt is látta, hogy már azelőtt is bántotta valami, mert bár ő is meglátogatta, nagyon távolságtartó volt vele.
Így holnap vele is beszélnie kell, ahogyan Billel, és mint kiderült Adromeda Tonks-szal, akiket alaposan megijeszthetett, amikor hazaérkezésekor elveszítette az uralmát druida ereje felett.
Lehunyta a szemét, hogy erőt gyűjtsön problémái megoldásához, miközben a hűs nyári szellő bele-bele kapott fehér hálóingébe és hajába.
Annyira elmerült a saját gondolataiba, hogy észre sem vette az őt figyelő szempárt, egészen addig, míg tulajdonosuk meg nem szólalt, ezzel megijesztve a lányt: – Te sem tudsz aludni?

Szerk.: Lehet tippelni, hogy ki nem tud aludni Lilyn kívül. :)