Az én alternatív Harry Potter történetem - 38. Boszorkák

- Te sem tudsz aludni? – hangzott a kérdés, mire Lily meglepetten jobbra fordította a fejét, és meglátta a korláton könyökölő Ginnyt.
- Nem igazán – sóhajtotta, majd mindketten némán meredtek maguk elé. Csendes éjszaka volt, csupán csak a tücskök ciripelését lehetett hallani. A holdat eltakarták a felhők, így az egyedüli fényforrásuk a két szobából áradó világosság volt.
Lily újra barátnője felé fordította a fejét, és hogy megfeledkezzen saját problémáiról, a Weasley lányon kezdett gondolkozni. Sajnálta, hogy az utóbbi időben nem nagyon volt alkalmuk beszélgetni, és amikor mégis, akkor is csak a saját bajával volt elfoglalva. Hirtelen nagyon elszégyellte magát, és még nagyobb bűntudata támadt az önzősége miatt.
Amennyire csak lehetett, átbicegett az erkély jobb oldalára, majd lábát a korlát rései között becsúsztatva leült.
- Annyira sajnálom, Ginny! – fakadt ki a lány, s szemét újra könnyek csípték. Nem gondolta, hogy a majdhogy egész napos sírása után még mindig képes könnyeket hullatni, főleg, hogy utált mások előtt gyengének mutatkozni. Nyilván a tegnap átéltek miatt ilyen érzékeny még mindig, de próbált uralkodni magán, és felfelé pislogva visszatartotta könnyeit, több-kevesebb sikerrel.
A fiatalabb lány eközben kikerekedett szemekkel várta, hogy Lily összeszedje magát, majd ő is leült vele szembe. – Mi a baj?
- Rémes és önző barátnő vagyok! – szipogta, majd egy-egy ujját végighúzta a szeme alatt. – Még csak nem rég ismertük meg egymást, de én máris elhanyagoltalak! Mert mindig csak az én hülye problémáimmal vagyok elfoglalva!
- Jaj, ugyan már! Dehogy vagy te rossz barátnő, főleg önző nem! – nyúlt át a korláton, és bíztatóan megpaskolta Lily felkarját, ahol már nem fedte be a kötése.
- Dehogynem! – hadakozott kitartóan. – Már korábban is láttam, hogy valami nem stimmel veled, és hogy ennek Dracóhoz van köze, de sose kérdeztem! – Ginny szája széle felfelé kunkorodott, majd elengedve a lány kezét csípőre tette a kezét.
- Ki vagy te, és mit műveltél a barátnőmmel? Lily nem szokott ennyit hisztizni! – mondta tetetett felháborodással. A druida meglepődve pislogott kettőt, majd Ginnyivel együtt halvány nevetésben tört ki.
A vidámság nem tartott sokáig, arra viszont elegendő volt, hogy a Lilyben tomboló bűntudat egy kicsit feloldódjon. – Sajnálom, tényleg borzalmas vagyok ma – dörzsölte meg egy kicsit az arcát tenyere élével. – Szóval akkor szeretnél beszélgetni róla, ha már aludni egyikünk sem tud?
Ginny rábólintott, majd elmesélte, hogy miképp kerültek némileg közel egymáshoz Dracóval, és hogy ez idő felét vagy vitatkozással, vagy csókolózással töltötték. Kaján vigyorral az arcán azt is elmesélte, hogy egyvalamiben igazuk volt a mardekáros lányoknak, mégpedig abban, hogy Draco istenien teljesít a csók terén.
Majd arról is panaszkodott, hogy a fiú alig nyílt meg előtte, és hogy ezt pont azelőtt nehezményezte, hogy elkezdődött a legutóbbi csata, így vitatkozva váltak el egymástól. Azóta meg Draco nem hajlandó beszélni vele.
- Szerintem próbálj még vele beszélgetést kezdeményezni, de ne támadd le rögtön – javasolta Lily, mire Ginny sóhajtva bólogatott. Egy ideig még próbálta vigasztalni a lányt, de ez nem tartott sokáig, mert Ginnyt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Erre egy kacsintás kíséretében tett ígéretet.
Ezután a beszélgetés lassan átterelődött Lilyre, aki nehezen bár, de elmondta Ginnynek is mindazt, ami a csata közben történt vele. Csak azt mesélte el ködösen, amikor az erdőben a dekromák kegyetlenül megölték azt a sok druidát, és azt a borzalmas érzést, amit akkor átélt. Amikor lehunyta a szemét, látta maga előtt az egész eseménysort, melytől ismét felfordult a gyomra, és úgy gondolta, a lánynak nem kell minden részletet tudnia. Így is végigizgulta minden szavát.
Amikor Harryvel bezáróan véget ért a Lily mondanivalója, Ginny jó néhány percig csak maga elé meredt, majd ismét átnyúlt a rácsokon és megragadta Lily felkarját.
- Borzalmas dolgok történtek veled, és még te nevezed magad önzőnek? Hisz az a dekroma meg akart téged ölni! Ehhez képest hol van az én problémám? – tette fel a kérdést Ginny, de nem hagyta Lilyt szóhoz jutni, mert egy fejcsóválás után gyorsan folytatta is. – Teljesen megértem, hogy Aberforth és McGalagony a családodat képezik, akikért bármit megtennél, de nem vigyáznál magadra egy kicsit jobban? Az én kedvemért? – mosolygott bátorítóan a lányra.
Lily igyekezett viszonozni a gesztust, és egy mosolyt kipréselni magából, bár gondolatai még mindig a sötét erdőben jártak – Majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében.

*****

- Egyébként, talán tudom, hogy mi baja lehet Harrynek – nyújtott át egy vajsörös üveget Lilynek, majd lehuppant az ágyra a lány mellé és alaposan meghúzta a palackot.
- Tényleg? – kételkedett Lily, miközben zavartan piszkálta az üveg címkéjének felfelé kunkorodó csücskét.
- Aham – nyújtotta el a hangot. – Te még nem ittál ilyet?
A druida lány homlokát ráncolva nézett fel barátnőjére. – Dehogynem. Miért kérdezed?
- Csak mert ha továbbra is játszol vele, és rövid úton nem iszod meg, meg fog romlani – vágta rá Ginny.
- Le akarsz itatni? – kérdezte Lily csodálkozva, majd oldalt fekve elnyúlt az ágyon.
- Meglehet – vigyorgott a Weasley lány. – Hidd el, jót fog tenni. Meg egyébként egy üvegtől aligha lenne bármi bajod. Feltéve, ha nem bírod a piát.
Ezt szerette Ginnyben a legjobban. Legyen akármilyen rossz is a helyzet, ő elterelte a gondolatait és a lehetőségekhez képest fel is tudta vidítani.
És ó, hisz pont erre volt szüksége!
- Ez kihívás akart lenni Weasley? – mosolyodott el őszintén, majd egy provokatívnak szánt pillantás után három hosszú korttyal kiitta a vajsör háromnegyedét.
Ginny vette a lapot, mire a szájához emelte az üveget, és egyszerre megitta az egészet. Lily leeső állát látva pedig csak megvonta a vállát. – Hat bátyám van.

Miután már a harmadik üvegnél jártak a hangulatuk csak még fokozódott és korukat meghazudtolóan bohóckodtak egymással. Majd egyszer csak Ginny Lily fejéhez vágott egy párnát.
- Dracót már kitárgyaltuk, most Harry jön – trillázta izgatottan.
- Azt hittem te tudod mi a baja, nem én – vágta vissza a párnát, de a lány ügyesen elhajolt, így az a földön kötött ki.
- Így is van, de azt hittem azért bemelegítésként mesélsz egy-két dolgot – biggyesztette le a száját.
- Mint például? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian.
Ginnyi cinkosan rámosolygott, majd végül kibökte azt, amire a leginkább kíváncsi volt. – Lefeküdtetek?
Lily pont rosszul időzítette a vajsörivást, mert a kérdés hallatán félrenyelt, és csak hosszas köhögés után tudott csak megszólalni.
- Ginny! – kiáltotta kissé még reszelős hangon. – Ez mégis hogy jutott az eszedbe?
Lily még sose gondolt kettejükre úgy, mint… mint teljes értékű szertőkre, még csak a gondolat sem fordult meg a fejében. És bár magában elismerte, hogy nem csak a fiú éles esze, bátorsága és szeretetreméltósága vonzza, látványra sem utolsó.
- Hát olyan jól kijöttetek egymással, ráadásul mind a ketten nagykorúak vagytok – gyűrögette a takaró szélét zavartan a lány.
- De az még nem jelenti azt, hogy…szóval, az még nagyon korai lenne – motyogta Lily szintén zavartan. – Vagy te talán Dracóval…? – hallgatott el jelentőségteljesen.
- Jaj, nem dehogy! – tiltakozott felemelt kézzel. – Addig élnék! Ha anyám és a bátyáim megtudnák, mindkettőnket miszlikbe átkoznának! De persze nem csak ez az oka. Mi nem vagyunk olyan…bensőséges viszonyban, mint ti. Még csak nem is járunk! Ez inkább olyan se veled, se nélküled dolog – magyarázta fel-alá járkálva, majd ismét felhasalt az ágyra. – De ne tereld el a témát. Szóval még korainak tartod, de később azért szeretnél vele lenni, nem?
- Neked aztán vannak kérdéseid! – pirult el egy kicsit. – Jelenleg még azt se tudom, hogy mi a baja velem. Apropó! Te viszont azt mondtad, hogy tudsz valamit! – terelte el a témát, ezúttal sikeresen.
- Nos, Hermione mesélte, hogy Harry majdnem verekedni kezdett a druida barátoddal, és…
- Hogy mi? – ült fel gyorsan. – Mégis mikor?
- Csss! Elmondanám, ha hagynád – csitította a feldúlt lányt Ginny. – Állítólag Harry arra kért téged, hogy ne menj Minerváék keresésére, de te nemet mondtál neki, később meg az a srác arról beszélt, hogy te milyen jó vagy. Harry pedig teljesen begőzölve majdnem puszta kézzel esett neki.
Lily a homlokára csapott és dühödten járkálni kezdett sérült bokája ellenére. – Hogy lehettek ennyire idióták?
- Hát, Harry nem kicsit féltékeny arra a srácra – jegyezte meg Ginny.
- De semmi oka nincs rá! – kiáltotta hangosan, mire a Weasley lány gyorsan a szájára tapasztotta a kezét.
- Ne kiabálj, mert még a végén felvered az egész házat! – figyelmeztette, majd leengedte a kezét, mire Lily bicegve tovább rótta a köröket. – A másik srác pedig provokálta.
- Damer is idióta. Mindketten azok! – vágta rá indulatosan. – És most Harry komolyan ezért nem szólt hozzám? Hisz akkor ott se voltam!
- Igen, de hát tudod, mennyire ragaszkodik a saját igazához. Nemet mondtál neki és nem mehetett veled, az a Damer pedig igen. – Lily ezen csak ciccegni tudott. – Meg azon kívül magára is mérges azért, mert Tudodki csúnyán helybenhagyta.
- Tudom – ült le újra az ágy szélére. – Ezzel kapcsolatban sem értem őt. Meg ezt az egészet. Miért Harryt üldözi állandóan? Mit akar tőle már gyerekkora óta? De persze biztos ezzel kapcsolatos a titka is Ronékkal és Pitonnal – húzta el a száját keserűen.
- Beszéltetek már erről? – ült mellé Ginny.
- Mármint a titokról? Persze. De nem hajlandó elárulni, mert veszélyes – mondta gúnyos éllel az utolsó szót. – Tudod, már az elején tisztáztuk, hogy nem árulja el, és én belementem, mert láttam rajta, hogy tényleg nem akar rosszat nekem, de aggódom érte! Miért kell nekünk ilyen szerencsétlennek lennünk?! – tette fel mérgesen a költői kérdést.
- Nos, a féltékenykedést szerintem még akkor is meg kellene beszélnetek, és akkor talán enyhülni fog a titok iránt is – vetette fel Ginny, de Lily csak a fejét rázta.
- Nem, ha valamit a fejébe vett, akkor az úgy is lesz. De a féltékenysége miatt azért megkoppintom azt a kemény üstökét!
- Ez az Lily, ne hagyd magad! – kacarászta Ginny, mire kapott egy szúrós pillantást.
- Ez nem vicces! – rótta meg barátnőjét Lily. – Meg amúgy, nem is tudom, de nem akarom én felkeresni.
- Miért nem? Biztos nem bánná.
- Ha tudnád milyen mérges volt amikor „betörtem” a szobájába… - illusztrálta az idézőjeleket. – Meg amúgy későre jár, biztos éjfél is elmúlt.
- Hát szerintem meg lassan reggel lesz – nézett ki az ablakon Ginny, ahol a hold már alacsonyan járt. – De szerintem akkor se bánná – ismételte álláspontját.
- Néha be szokta zárni a szobáját – felelte Lily.
- És az neked mióta akadály? – vonta fel a szemöldökét. – Miért nem akarsz vele beszélni?
- Szeretnék, nem arról van szó, de úgy érzem, hogy most nem nekem kell utána járnom és ráerőltetnem a témát. Legutóbb is én kezdeményeztem, most ő jön – vallotta be a hezitálása okát.
- Megértem – tette a vállára a kezét Ginny, és bíztatóan megszorította azt. – Hidd el, én teljesen megértelek. A fiúk mindi idióták! – kacarászta, amihez Lily is csatlakozott.
- Most már tényleg aludnunk kellene, holnap részt veszek a gyűlésen, és utána a Kertbe is el kellene látogatnom. És az az érzésem, hogy a többiek nem nagyon fogják megkönnyíteni a dolgomat, amikor a csatáról és legfőbbként a viselt dolgaimról lesz szó – sóhajtotta kelletlenül, előre félve a Rend véleményétől.
- Figyelj, Lily! Nem te vagy a hibás a történtekért, és ha én lettem volna a te helyedben, ugyanígy tettem volna – mondta komolyan Ginny, mely nagyon jól esett a lánynak. – Szóval én abszolút melletted állok.
- Köszönöm, Ginny. Nem is tudod, hogy ez nekem mennyit jelent! – hálálkodott a lány, mert tényleg meghatotta barátnője álláspontja.
- Jaj, inkább menj, aludj egyet, még mielőtt megint elsírod magad! – hessegette mosolyogva. – Jó éjt!
- Neked is! – ment az ajtóhoz, de a válla felett még visszaszólt. – Ó, és holnap megkérem Gigit, hogy tüntesse el az üvegeket, még mielőtt az anyukád lebuktatna!

*****

Reggel nyűgösen kelt fel a mágikus ébresztőórája fülsértő berregésére. Alig aludt valamit az éjjel, mert bár későn feküdt le, sokáig még így sem tudott elaludni.
Lassan, nyújtózkodva mászott ki az ágyból, hogy utána a fürdőbe vonszolja magát egy frissítő fürdőre, amikor bosszúsan vette észre, hogy a kezein lévő kötések bizony meggátolják ebben. Kénytelen volt visszamenni az éjjeliszekrényén hagyott pálcájáért, és egy frissítő varázslatot alkalmazni, mely egy cseppet sem volt olyan, mintha a zuhany alatt áztatta volna magát. Ezután az öltözködést is ilyen módon hajtotta végre, mely azért volt idegtépő számára, mert a varázspálcája állandóan kiesett kötésbe vont kezéből.
Már ekkor tudta, hogy kár volt ma felkelnie, és hogy az egész napja pocsék lesz, mégsem tudott ellene mit tenni. A gyűlést tíz órára hívták össze, és előtte még reggeliznie kellett, meg keríteni valakit, aki bekenné a kezét.
A konyhában a szorgosan tevékenykedő Mrs. Weasleyt és Ginnyt találta, valamint az asztalnál ülő Tonksot, aki a már lassan gömbölyödő pocakját simogatta.
- Jó reggelt! – köszönt illedelmesen, mire mindhárman üdvözölték őt.
- Kicsit fáradtnak látszol, kis drágám – jegyezte meg Molly, mire Lily és Ginny váltott egymással egy cinkos mosolyt, melyet a fiatalabb a bögréjébe kortyolva próbált elrejteni.
- Nem aludtam valami jól – mondta végül, majd az asztalra tette a magával hozott kenőcsének tégelyét, és egy bögréért nyúlt.
- Nana, neked vigyáznod kell a kezedre. Ülj csak le szépen, majd én készítek neked valami finomat – ültette le egy székre az asszony.
- Nagyon köszönöm, Molly – mosolygott hálásan a Wealsey anyukára, pedig a gyomra görcsbe rándult az előtte álló gyűlés miatt, és nem tudta, le bírna-e nyelni egyetlenegy falatot is.
- Ez micsoda? – kérdezte a bugyirózsaszín hajú Tonks a tégelyre mutatva.
- Ó, az a kezemre kell. Majd reggeli után meg kell keresnem Kate-et, hogy kenje be a bőrömet.
- Én szívesen megcsinálom neked akár most is – ajánlotta lelkesen a fiatalasszony, mire Lily kétkedve bár, de beleegyezett. Nem tudott nemet mondani Tonks felcsillanó szemeinek látványától, holott tökéletesen tisztában volt a kétbalkezességével. Csak remélni merte a lány, hogy nem történik valami katasztrofális a már amúgy is csúnya kezével.
A nő óvatosan letekerte a gézt a bal tenyeréről, majd a látványtól felszisszenve gyengéden bekente a sérült részeket.
- Jaj, nagyon csúnyán néz ki! Nem fáj? – fintorgott Ginny, majd a villájára szúrt rántotta falatot inkább visszaejtette, és érdeklődve hajolt közelebb.
- Ez a kezem már nem, de a másik egy kicsit igen – vallotta be a lány.
- Szerencséd, hogy csak ennyivel megúsztad Tudjuk ki Táltostüzét – lépett oda Mrs. Weasley is, majd egy tányér omlettet tett a lány elé.
- Igen, Harrynek hála – motyogta halkan Lily. Még mindig bántotta, hogy nem beszélték meg a dolgot a fiúval.
Lassan falatozni kezdte a reggelijét, hogy ne sértse meg Mrs. Weasleyt, de a villa minduntalan kiesett a kezéből, és egyébként sem kívánta az ételt, így mikor végzett a felével, lerakta az undok evőeszközt.
- Na, ez kész is! – jelentette be büszkén Tonks, majd egy pálcasuhintás után új kötés került a régi helyére. – Most kérlek, add a jobb kezdet is.
Lily úgy tett, ahogy kérte, és már majdnem végeztek is, amikor egy idősebb nő lépett be a helyiségbe, és tette Tonks vállára az egyik kezét. A metamorf-mágus ijedtében felugrott és magával rántotta a tégelyt is, melynek tartalma a padlón kötött ki.
- Nyimphadora, csak én vagyok – nyugtatta az asszony, aki nagyon ismerős volt Lilynek, de egyelőre nem tudta mihez kötni az arcát.
- Anya! Rám hoztad a frászt! – mondta neheztelve, de azért megölelte őt. – Jaj, Lily annyira sajnálom, olyan ügyetlen vagyok! – szabadkozott a nő, mikor megfordulva észrevette, hogy a kenőcs a padlón terült szét.
- Semmi baj Tonks, komolyan! – vigasztalta. A nő lebiggyesztette az ajkát, és látta a szemében, hogy nagyon szégyelli ügyetlenkedését. – Már épp végeztél, nem? Ráadásul Kate-nél biztos van még ilyen – mutatott a maradványokra.
- Jól van, akkor befejezem – ült vissza a helyére vidámabban, majd újra elővette a varázspálcáját. – Egyébként ő itt az édesanyám, Adromeda Tonks.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek, Lily – mosolygott rá a hosszú, ősz hajú asszony, majd hirtelen beugrott a lánynak, miért is volt ismerős az arca.
- Ó, Mrs. Tonks, annyira sajnálom azt az estét, amikor én…nem akartam…nem tudtam, és én… - hebegett zavartan, mert rájött, hogy az asszony ott volt akkor Billy mellett, amikor elveszítette az uralmat a druida ereje felett. Rettenetesen szégyellte magát, amiért csak egy hajszálon múlt, hogy nem sérültek meg mindketten.
- Semmi baj nem történt, ne érezd magad kellemetlenül – mosolygott rá megnyugtatóan, és Lily a szemébe nézve el is hitte neki, hogy nem haragszik rá. – Minerva már elmesélte, hogy milyen csodálatos képesség birtokosa vagy!
- Nos, néha nem igazán érzem így – vallotta be még mindig pirulva. – Mint ahogy azt ön is megtapasztalhatta, időnként elég kiszámíthatatlan.
- De ha minden úgy működne, mint a karikacsapás, nem lenne ilyen izgalmas életben részünk – mosolygott továbbra is az asszony, majd gyengéden masszírozni kezdte lánya vállait.
Lily egy kissé erőltetett mosollyal reagált erre, mert igazán nem vette volna rossz néven, ha most már egy kis nyugodtság venné körül. A szüleiért, barátaiért és ismerőseiért való aggódása megszűnne, és valószínűleg senki sem törne ismét az életére. Ráadásul nem kellene eltitkolnia a Harryvel való kapcsolatát. Bár – vallotta be magának – most azt sem tudta pontosan, hogy hányadán is állnak egymással.
- Kész is vagy! – szakította felébe a gondolatmenetét Tonks. És valóban, immár a jobb keze sem sajgott annyira, bár az ormótlan kötés jelentősen rontott az összképen.
- Nagyon hálás vagyok neked ezért Tonks! Köszönöm! – nyomott puszit a nő arcára. – A kenőcs miatt meg ne aggódj, kérek újat Kate-től!
- Elkísérlek! – állt fel az asztaltól Ginny, majd a két tányért a többi mosatlanhoz tette.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Mrs. Tonks – búcsúzott az asszonytól, majd Ginnyvel az oldalán elhagyta a konyhát.
- Kedves asszony – jegyezte meg a fiatalabbik. – Hiába született rossz családba.
- Bizony, a Blackek többsége nem a kedvességükről híresek – fintorgott Lily, majd hogy egy rossz emlékről elterelje a gondolatait, gyorsan témát váltott: - Te könnyen felbírtál kelni?
- Uh, nem! Ugyanolyan fáradtan ébredtem, mint ahogy lefeküdtem! – panaszkodott, miközben átvágtak a nappalin, de még mielőtt elértek volna a gyengélkedő ajtajához a vigyorgó Weasley-ikrek eléjük léptek.
- Hosszú volt az éjszakád hugi? – kérdezte az egyikük kaján vigyorral az ajkán.
- Hol van Malfoy, hadd lássuk el a baját! – így a másik.
- Most komolyan, minek néztek ti engem? – kérdezte dühösen, csípőre tett kézzel. A fiúk sokatmondó pillantást váltottak egymásra, majd két oldalról a levegőbe emelték felsikkantó húgukat, hogy utána egy kicsivel arrébb állítsák talpra.
- Mégis mikor nevelt anyánk belőled házisárkányt? – kérdezték egyszerre, majd válaszra se várva Lily elé léptek.
- Kegyednek olyan megtiszteltetésben van része… – kezdte mély meghajlással az egyik fiú, aki talán Fred volt.
- …hogy elsőként próbálhatja ki a Weasley Varácsvicc Vállalat új termékét… – folytatta George.
- …a Halálfaló Falót! – jelentették be ünnepélyesen, majd vélhetően George a magasba emelt egy olyan tárgyat, mely nagyon hasonlított egy mugli fegyverhez.
- Az ötletet apa egyik mugli könyvéből merítettük, így nem tudjuk garantálni a kísérlet sikerességét… – magyarázta Fred nagy beleéléssel, de Lily egy számára fontos szónál leragadt.
- Kísérlet? – kérdezte megilletődötten, majd hol az egyik fiúra, hol a másikra nézett.
- …de mindenképp új információkhoz juthatunk. Nincs is más dolgod, csak kihúzni ezt a kis pöcköt és… – folytatta George meg se hallva a lány kérdését.
- Bocsi fiúk! – vágott közbe határozott hangon, majd felemelte kötözött kezeit, jelezve, hogy semmilyen pöcköt nem tud eltávolítani sehonnan. – De ez most nem fog menni.
Az ikrek csalódottan sóhajtottak egyet, majd a lány háta mögül észrevették kísérletük új alanyát. Vagy épp áldozatát.
- Harry, kedves barátunk! Engedd meg, hogy bemutassuk… – igyekeztek a fiú felé.
Lily is hátrafordult, így jól láthatta, hogy kedvese rá se nézve átvágott a nappalin, majd egy gyors: „Ne most, fiúk!” után becsukta maga mögött a tanácskozó terem ajtaját.
- Hát ez érdekes volt – jegyezte meg a mellé lépő Ginny. Majd mielőtt Lily válaszolni tudott volna, Harry kijött a helyiségből, és menet közben parázsló tekintetét egyenesen a lányéba fúrta. Lily gyomra görcsbe rándult attól a szempártól, mely nem haragot vagy dühöt tükrözött, mint várta, hanem vágyakozást.
A lány érezte, ahogy szíve egyre hevesebben kezdett verni, és hogy az arcát árulkodó pír öntötte el. Ez a pillanat azonban gyorsan, túl gyorsan ért véget. Harry mondott pár szót az ikreknek, majd felsietett az emeletre.
- Na, nincs itt baj! – bökte meg könyökével a mosolygó Ginny. – Majd felfalt a szemével.
- Hát, én már semmit sem értek – köszörülte meg a torkát zavartan, majd újra a gyengélkedő felé vette az irányt.