2013. július 1., hétfő

Helyzetjelentés



Sziasztok!

Nem, ez sajnos még nem a következő fejezet, de hamarosan rajta leszek az ügyön. Először viszont el szeretném mesélni a késedelem okait – és azon kívül még pár dolgot.

Azonban, csak hogy egy vidámabb témával kezdjek: a legjobb barátnőm kiutazott Angliába, és nézzétek, mivel lepett meg engem.



Felismeritek? Bizony, ez Hermione időnyerője.



Mit meg nem adnék azért, hogy működjön is!

Vizsgaidőszak. Ez az egy szó számomra épp elég indok volt ahhoz, hogy átmenetileg háttérbe szorítsam az írást, és csak a tanulnivalóra koncentráljak. Sajnálom, de ez így volt.
Immár egy éve tanulok a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi karának Kereskedelem-Marketing szakán – ne is mondjátok, csöppet hosszú a neve – és most a csütörtöki nappal bezárólag kilenc vizsgát tettem öt hét alatt. Mindezt most csak azért írom le, hogy valamelyest Ti is betekintést nyerjetek az életembe, és csak remélni tudom, hogy ezt meg is tudjátok érteni.

Páran írtatok nekem azzal a kérdéssel, hogy ugye nem hagytam abba az írást? A chatben ugyan jeleztem, mi újság velem, de akkor most a tisztázás miatt: nem, nem fogom abba hagyni az írást, csupán a tanulmányaim miatt háttérbe kényszerültem tenni.
Az olyan érdeklődéseknek és jókívánságoknak örültem, melyek nem érkeztek számomra idegenektől (értsd, írt már nekem korábban is) – és ezt Nektek külön köszönöm, nagyon hálás vagyok! –, de előfordultak olyanok is, akikről még csak nem is tudtam, hogy olvassa a történetemet. Miért kell egy hónap szünet ahhoz, hogy jelet adjatok arról, hogy olvastok? Az ilyen üzeneteknek így örültem is, meg nem is. Ez van.

Ám korábban már akadt egy harmadik kategória is; mert van, aki szabályszerűen követeli magának a fejezetet – szintén ismeretlenül. Na már most, azt fontos tudnotok rólam, hogy nem szoktam hagyni magam. Senkinek sem kötelező olvasnia a történetemet, ha valami nem tetszik. Akkor hozom a friss fejezetet, amikor tudom. És az, hogy ezt megosztom, elolvashatjátok, nos, az egyfajta „kiváltság”. Ezzel nem azt mondom, hogy térdre kell borulni előttem vagy a történtem miatt, ahogy külön kérvényt sem kell benyújtani érte – mert korántsem erről van szó. Publikálom, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre. Írom a történetemet, mert szeretem, szórakoztat, kihívást jelent – és még rengeteg mást számomra –, és az, hogy Ti szeretitek azt, amit és ahogy csinálok, felülmúlhatatlan érzés. Hát még az, ha azt akár csak pár mondatba foglaljátok. Tudom, hogy nem tökéletes, mérföldekkel vagyok én attól. Saját magamat csak egy amatőr firkálónak tartom, az önbecsülésem igazából a béka feneke alatt van, de – és itt most visszakanyarodom az eredeti gondolatmenethez – nem fogok követelésnek, érzelmi zsarolásnak engedni. Akkor teszem fel a fejezetet, amikor úgy érzem, elég elfogadható ahhoz, hogy elétek tárjam, nem fogom összecsapni csak azért, hogy betartsak egy időpontot. 
És épp ezért én sem kezdek el követelőzni felétek a minél több kommentár miatt. Példát vehetnék megannyi bloggertől, aki csak akkor teszi fel a következő fejezetét, ha megvan x mennyiségű kommentár; vagy írhatnék véleményért kuncsorogva mások chatjébe, hogy légyszi-légyszi mond már el a véleményedet a történetemről, mikor én sem olvasom el az övét. Engem ez taszít, és épp ezért nem is fogok ilyen módszereket eszközölni. 
Szeretném, hogy minél több véleményt olvashassak Tőletek, hisz csak azáltal tudok fejlődni, de a hiányuk miatt nem fogom bevágni a hisztit és kezdek el feltételekkel dobálózni. Ha van komment, örülök, és ösztönöz a folytatásra. Ha nincs, szomorú leszek, elgondolkozom, és idővel folytatom tovább. Ennyi.

Megértem, hogy rossz ez a hosszú szünet, én is utálom, ha egy sztorinak váratlanul vége szakad, és nem tudom, mi lesz a folytatása, szóval teljes mértékben tisztába vagyok a helyzet negatívumaival. (Bár higgyétek el, az írásmegvonás nekem sem öröm.) Az a maréknyi ember, aki kitartott mellettem, vagy a történet mellett, annak mérhetetlenül és kifejezhetetlenül hálás vagyok! Köszönöm Nektek!

Két vizsga közben töprengtem a blog sorsáról – de nem kell megijedni, nem a bezárásáról, hanem arról, hogy én is haladok a korral, és a gördülékenyebb kommunikáció miatt bátorítanálak titeket arra, hogy ha van kedvetek, jelöljetek be Facebookon, mint Briki Green. 
Kezdetben ellenálltam neki, hiszen a chatben sem szokott nagy élet lenni, de mivel gondolom, mindannyian eltöltötök kis időt ezen a közösségi portálon, így hátha megelőzhetnénk a félreértéseket. Bátran írhattok nekem, kérdezhettek, és az sem lesz szokatlan majd, hogy néha-néha kiposztolok valamit a történettel kapcsolatban, akár még a véleményeteket is kikérhetném egy-egy alkalommal, szóval ilyen téren nyitott vagyok. Csak rajtatok múlik.
(Idővel a blogon is lesz egy kis Facebook ablak, csak még rá kell jönnöm a nyitjára.)

A Facebookozásnak van még egy oka, mégpedig Diana Brunwin következő, tájékoztató jellegű bejegyzése, melynek lényege, hogy 1-jétől meg fog szűnni a Google Reader, és így el fognak tűnni a friss bejegyzéseket mutató ablak. Ennek megoldására létrehozták a Bloglovint, melyet remélhetőleg én is meg fogok csinálni holnap.
Bővebb tájékoztatást itt kaphattok!

Mindezek után mit fogok csinálni? Először is igyekszem kipihenni a vizsgaidőszak fáradalmait, bár ez elég nehezen fog menni. Szombaton költöztem haza, de a bőröndjeimhez még hozzá se nyúltam. Valami mindig közbejött. 
Ezt követően elolvasom Richelle Mead – Szukkubusz éjszakáját, hogy ezzel lerázzam a felszedett szakzsargont és felfrissítsem a szókincsemet eme rendkívül szórakoztató könyvvel. (Az első rész címe: A szukkubusz dala, csak ajánlani tudom! Ha valami humoros, szexis és izgalmas könyvre vágytok, ez pontosan az a könyv. Imádom Richelle könyveit, a stílusát, a karaktereit, az írásmódját, mindenét!) De ne aggódjatok, gyorsan falom az oldalakat.
Utána előveszem a jegyzeteimet, átolvasom a korábbi fejezeteimet, és kegyelmet nem ismerően folytatom a történetet ott, ahol abbamarad. Vérrel, pánikkal, harccal és szerelemmel. :) (Apró utalás a folytatásra.) A címe pedig a már korábban is beharangozott „Luna” lesz.

Így éjféltájt lassan befejezném monológomat - bár még sok dolgot mesélhetnék Nektek -, remélem sikerült egy kicsit közelebb kerülnöm Hozzátok, és megértenetek, mi miért történt. A kitartásotokért pedig nem tudom elégszer elmondani: Köszönöm!

Puszi

Briki Green