Lily legtöbbször igyekezet illedelmes és legfőbbként érzelemmentes maradni a többiek jelenlétében, azonban néha nála is betelt már az a bizonyos pohár, és ekkor vagy a szobájába vagy a könyvtárba húzódott be egy kis nyugalmat keresve.
Legtöbbször mégis Mrs. Weasleyvel, Ginnyvel és Gigivel szorgoskodott a konyhában. Lily jól kijött az asszonnyal, de főkként a legkisebb Weasley csemetével értette meg magát, már csak hasonló temperamentumuk miatt is.
Az egyik délelőtt, mikor kaptak egy kis szabadidőt Mrs. Weasleytől, a Lily szobájából nyíló kicsi erkélyén ücsörögtek és élvezték a napsütést.
- Nem lehetett valami leányálom mardekárosnak lenni – mondta együtt érzően Ginny.
- Egyáltalán nem volt könnyű. Azonban nem mindenki olyan elviselhetetlen ott. Vannak egész kedves lányok is. Bár szobatársaim között ott volt Parkinson is. Nála kibírhatatlanabb nőszeméllyel még nem találkoztam – forgatta szemeit, miközben az említettre emlékezett vissza.
- Az a rókaképű fekete? Nem csodálom.
- Bizony. De ott volt Fulvia is. Fulvia Willmer. Nem ismered? Hosszú barna hajú és barna szemű. Ő nagyon kedves volt velem, bár nem engedhettem meg, hogy igazán összebarátkozzunk, tudod, a kémkedés miatt – magyarázta.
- Nem, nem ismerem – mondta Ginny egy kis gondolkozás után.
- Na, mindegy, de tényleg elég rendes lány, csodálkoztam is, hogy Malfoy rokona – legyintett a druida lány.
- Malfoynak van egy rokona a suliban? Közeli rokon?
- Nem hiszem, nem hasonlítanak egymásra. De ha már Malfoyoknál tarunk, nem tudod, hogy mit keresnek itt? Minerva csak annyit mondott, hogy Mrs. Malfoy a mi oldalunkon áll, és most hozta a fiát is magával.
- Én se tudok sokat – fintorodott el a Weasley lány. – Anya azt mondta, hogy Narcissa Malfoy azért ment hozzá Lucius Malfoyhoz, mert a szülei erre kötelezték, és neki nem volt bátorsága ellenszegülni.
- Pedig Sirius is megtette – kotyogta közbe Lily.
- A lényeg, hogy nem tette, és később, pedig megszületett Draco. Anya elmondása szerint túlságosan is féltette a fiát, így nem akart szembeszegülni az idősebb Malfoy-jal. Csak azt nem értem, hogy akkor most meg mi változott?
- Az apja halálfalót akart nevelni Dracoból! Feladatot kapott Voldemortól, de ő ezt nem vitte véghez, és ezért, gondolom büntetés járt volna – monda Lily némi gondolkodás után.
- Igen, ez elég ésszerűen hangzik – értett egyet Ginny. – Mond, te bízol bennük?
- Egy kicsit sem. Nem tudom. A mardekárosok végig arról pusmogtak, hogy Malfoy mennyit változott. Én csak annyit láttam, hogy nem mindig a Mardekár szőke hercege volt a társaság középpontjában. De nem tudom, milyen volt előtte, így nem tudok ez alapján ítélkezni.
- Értem. A Mardekár szőke hercege? – nevetett fel Ginny.
- A lányok így hívták… többnyire. De hallottam én már szaftosabbat is. Érdekel? – kérdezte Lily kaján mosollyal az arcán.
- Persze! – kapott az alkalmon a Weasley lány.
Mind a ketten törökülésbe helyezték magukat, majd Lily bővebb ecsetelésbe kezdett.
- Malfoy elég népszerű a lányok köreiben, bár ebben az évben sokat panaszkodtak a hiánya miatt – mondta pajkos pillantások közepette. – Többször hallottam már azt a kifejezést, hogy a Szex Isten így, a Szex Isten úgy. Parkinsonnak meg természetesen maradt a Dracocica – Lilynek a mondat végére már erősen nevethetnékje volt, főleg mikor maga elé képzelte, hogy Parkinson visítva a fiú nyakára akaszkodott, amitől a híres Szex Isten arckifejezése olyan lett, mint aki citromba harapott.
Miután a két lány abbahagyta a kuncogást, Lily tovább folytatta beszámolóját.
- Ez még nem minden! Először el se akartam hinni, hogy a mardekáros lányok milyen élvezettel beszélnek az ellentétes ház fiúiról. Konkrétan Harry babát boncolgatták erőszeretettel, de szóba került néha Roncika hátsó fele is!
Mindkettejükből egyszerre robbant ki a kacagás. Ginny már lassan a hasát fogta a sok nevetéstől, Lilynek pedig a könnyei is kicsordultak.
Rég érezte magát ilyen felszabadultnak, persze ezek a pillanatok könnyen jöttek és könnyen mentek, de Ginny társaságában kicsit fel tudott engedni az őt nyomasztó kérdések és rejtélyek terhe alól.
*****
A mókának hamarosan Mrs. Weasley vetett véget, mikor felkiabált a lányoknak, hogy ideje megteríteniük az ebédhez.
A két lány még fel-felkuncogott, mikor leértek az ebédlőbe. Mrs. Weasley értetlenül nézett a lányokra, de nem torkolta le őket, elvégre ebben a háborús időszakban az embernek nem mindig jut eszébe nevetni, és az asszony nem akarta megfosztani a pillanatnyi jókedvtől őket.
Nem sokára mindenki az asztalhoz szállingózott. Nem tartózkodtak aznap sokan a főhadiszálláson, csupán Mr. Lupin és felesége Tonks, a három jó barát, a Weasley ikrek, Piton és a Malfoyok.
Mikor Ginny és Lily meglátta a három korábban említett fiút, újra felkuncogtak, amit Lily megpróbált az ajkai harapdálásával elfojtani.
- Ha Miss Weasley és Miss White abbahagyta ezt a gyerekes viselkedést, ebéd után egy órával várom magukat is a párbaj teremben – morogta Piton.
- De Perselus, Ginny még nem töltötte be a felnőtt kort. Ha használja a pálcáját, kicsapják az iskolából – ellenkezett Mrs. Weasley, mire az előbb említett lány csalódottan sóhajtott fel.
- Elnézést, hogy beleszólok Mrs. Weasley, de Ginny nyugodtan használhatja a pálcáját a kúria falain belül. Olyan védelemmel van ellátva a ház, ami megóv a Minisztérium megfigyelése alól. A Kiskorúak Bűbájgyakorlását Felügyelő bizottság nem fog értesülni arról, hogy Ginny használja-e a pálcáját vagy sem – mondat Lily az asszonynak.
- Légyszi anya! – könyörgött a Weasley lány.
- Nem is tudom, biztos ez, Lily? – tördelte a kezét idegesen Molly. – Talán meg kellene beszélnem Arthurral.
- Ha Ginny jövőre folytatja a tanulást, nem árt, ha meg tudja védeni magát, az iskola már nem olyan biztonságos, mint volt – érvelt halkan a druida lány.
- Jól van, legyen. De csak gyakorláskor használhatod a pálcádat! – adta meg magát az asszony, mire a két lány egymásra mosolygott.
Némán folytatták az evést, kivéve az asztal szélén ülő fekete taláros férfit, aki rendületlenül nézte az egy csepp Weasley vértől mentes vörös hajú lányt.
Piton az asztal alatt észrevétlenül Lilyre irányította pálcáját, majd non-verbálisan kimondott rá egy átkot: Legilimens!
Az átok elérte Lilyt, aki ezt – a férfi reményeivel ellentétben – észrevette, de úgy tett mintha semmi se törtét volna, mert kíváncsi volt, hogy ki, és mit keres az elméjében.
A bájitaltan tanárt nem lepte meg, hogy – szerinte – a lány nem rendelkezett semmilyen okklumencia tudással, ami megvédte volna tőle a lány gondolatait.
Piton biztos volt benne, hogy a lány eltitkolt valamit, de azt nem tudta, hogy mit. Így a lány történetének elején kezdett kutakodni, vagyis a szülök halálnak estélyéről.
Mikor a lány észrevette, hogy Piton legilimentálja, ráadásul egy igen fájdalmas eseményt, mérhetetlen haragra gerjedt.
Azonnal, nagyon erős koncentrációval kiutasította a férfit a fejéből, miközben székét hátradöntve felállt.
A szék koppanására, és dühtől izzó szemű lány látványára mindenki felkapta a fejét.
- Hogy merészel engedély nélkül turkálni a fejemben? – sziszegte összeszorított fogain keresztül a lány. – Hogy mert legilimentálni? – folytatta a lány, látva, hogy a férfi nem reagált a kérdésére. – Maga tényleg azt hitte, hogy nem veszem majd észre? – kiáltotta immár a lány ökölbe szorított kézzel.
- Tudom, hogy titkol valamit, White! – állt fel most már Piton is, figyelmen kívül hagyva a lány legutolsó kérdését. – Hiába tagadja, és most nincs ki mögé bújnia – mondta gúnyos hangnemben a férfi.
- Mindent elmondtam már, amit feltétlenül tudnia kellett, és amit nem, azt valószínűleg azért, mert nem tartozik magára! Undorító, ahogy gátlástalanul kutakodott a fejemben! Mondja csak, maga ismeri azt a szót, hogy empátia? Jaj, nem, miket is beszélek, magának nincsenek érzései! – kiabálta a lány.
- Miss White, elég! – szólt halkan Lupin.
- Azt hiszi, hogy ezzel most megsértett? Ugyan kislány, maga kevés ahhoz – gügyögte a férfi kissé emelt hanggal, miközben megkerülve az asztalt közvetlenül a lány elé sétált, és gyilkos pillantást küldött felé.
- Perselus, túl messzire mész! – figyelmeztette ezúttal a férfit Lupin, de ő úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
Lily állta a kemény tekintetet, és egy fél lépést sem hátrált, pedig a férfi legtöbb diákja már messzire futott volna ijedtében.
Az étkezőben lévők közül mindenki mozdulatlanul, némán figyelte a kialakult helyzetet. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
- Figyelni fogom, és kiderítem, mit titkol – duruzsolta halkan, hogy csak a lány halhassa.
- Talán nem bízik bennem, professzor? – mondta a lány, tetettet felháborodással. – Ne aggódjon, ez a sugallat kölcsönös.
- Nem is reméltem mást – közölte, miközben hátat fordított a lánynak. – És nem ártana, ha nem hisztériázna állandóan – szólt vissza a válla felett.
- Hisztériázni? Talán szó nélkül tűrnöm kéne az aljas kis húzásait? Sőt egyesen tisztelnem is kéne érte? – kiáltotta továbbra is. – Tisztelni egy halálfalót?! Mégis mit tiszteljek magában? Azt, hogy megannyi ártatlan embert ölt és kínzott már meg életében?
- Fel nem foghatom, hogy került a Mardekárba egy ilyen neveletlen, ostoba, hisztis kis fúria! – pördült meg tengelye körül hírtelen az igencsak ingerült Piton, miközben újra közelebb lépett a lányhoz.
- Nem is csodálom, hogy nem tudja! – nevetett fel keserűen Lily. – Semmit nem tud rólam, azon kívül, amit elmondtam, és garantálhatom, hogy tőlem nem is fog többet információt kapni! Ellenben nehogy azt higgye, hogy én nem tudok semmit sem magáról! – csillant fel a lány szeme. Majd hírtelen előkapta a zsebéből varázspálcáját, egy L és egy E betűt formált vele a levegőben, aminek ezüstös színű nyoma is maradt.
Pár pillanat után egy W betűt is a többi mellé formált. Lily a monogramját írta le ezzel, de a lány tisztába volt vele, hogy az első két betű valaki más nevére is utalt.
Lily végig figyelte a férfi arcát, de az, szemeivel ellentétben rezzenéstelen maradt. Viszont a fekete szempárban a lány meglátta a felismerést, majd valami szomorúságot is, azonban olyan gyorsan tűnt el bármiféle érzelem a tanár tekintetéből, hogy Lily nem lehetett biztos abban, amit látott.
- Ez én vagyok, senki más. Szálljon le rólam, csak ennyit szeretnék – mondta higgadtabban a lány, azzal sarkon fordult, és a bejárati ajtóhoz csörtetett.
Kellet neki egy kis idő, hogy lecsillapuljanak a benne tomboló érzések, és ehhez, mindenképpen el akarta hagyni a birtokot.
- Mégis mit képzel, hova megy? – kiáltott Piton a lány után, mikor észrevette, hogy mire készül.
- El innen – válaszolt tömören, hátra se nézve.
- Nem mehet el! – dörrent rá a férfi, majd varázspálcája lendítése után hallani lehetett a zár kattanását, mire Lily dühösen fordult szembe a férfival.
- Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak és mit ne! – csattant fel a lány. – Azt hiszi, azzal, hogy bezárta az ajtót, kifogott rajtam? – mondta átvéve a férfi gúnyos hangnemét.
Szemei olyan zöld színűvé váltak, mint amikor fel szokta venni druida „alakját”, a pálcáján markoló jobbjával lendített egyet, mire az ajtó fittyet hányva Piton védelmének kitárulkozott, és a lány játszi könnyedséggel, elhagyta a házat.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése