Az én alternatív Harry Potter történetem - 6. Visszaemlékezés

Lélekszakadva rohant a hideg, nyirkos pincéből föl a Szükség Szobájához.
Az az idióta Milicent Bulstrode feltartotta a súlyproblémáinak ecsetelésével. Gyorsan lerázta a lányt, de nem elég gyorsan, hogy Draco Malfoyt követni tudja.
Így csak szaladt, szaladt, már a második emeletet hagyta el, amikor még Milicentnél is idiótább háztársait látta meg a következő folyosó végén.
- Charleville, neked semmi keresni valód itt – röfögte Crak, elállva Lily útját.
- Hacsak nem minket keresel, szivi – mondta Monstro teli vigyorral, amitől a lánynak erős hányingere támadt, mert egyenesen belátott a bengáli fiú kajával teletömött szájába.
Lily még csak szóra se méltatta a két ügyefogyottat, továbbra is rohant feléjük, majd pálcáját előkapva egy nonverbális taroló átokkal ájultan küldte a falhoz őket.
Ezután befordult a következő folyosóra, és látta, hogy a szoba ajtaja már nyitva van.
Csendben közelítette meg a szobát, kezét a szájára tapasztotta, hogy ziháló lélegzetét visszatartsa.
Ahogy egyre közelebb került a bejárathoz, fojtott sutyorgó hangokra lett figyelmes odabentről. Bekukkantott, és beigazolódott a legrosszabb felvetése: Malfoy halálfalókat hozott be az iskolába. Ahogy ez tudatosult benne, rögtön a korláthoz szaladt, s előre szegezte pálcáját.
- Expecto patronum verbum! – kiáltotta az üzenetet küldő patrónus bűbájt Lily, mire egy ezüstös macska tört ki pálcájából, s szaladt Aberforth-hoz a hírrel: Halálfalók a Szükség Szobájában.
Draco meghallotta a kiáltást, és rögtön ki is szaladta a helyiségből.
- Charleville, mit művelsz? – szólt idegesen a lányra, miközben pálcáját rá szegezte. – El kell tűnnöd innen.
Lily nem várta meg hogy a fiú támadjon, ő küldte az első átkot.
A két fiatal párbajozni kezdett, meglepő módon a lány állt nyerésre. De az ifjú Malfoy sem adta magát könnyen, folyamatosan záporoztak átkai, ellenátkai.
Azonban a halálfalók kiiramodtak a szobából, és míg a többsége elment a párbajozók mellett, három magas, csuklyás alak megállt mellettük, és mind hárman a lányra támadtak.
- Menj, fiam! Tedd, amit kell, mi majd elszórakoztatjuk a kisasszonyt – mondta egy férfihang, valószínűleg az idősebb Malfoy.

Lily küzdött, de a túlerővel mit sem tudott kezdeni. Az egyik alacsonyabb halálfalót sikerült elkábítania, ám egy másik rögtön felé küldte a kések átkát, amit a lánynak már nem maradt ideje kivédeni, és telibe találta őt.
Vérző, égető sebek borították a testét, és ő kimerülten a földre zuhant. Füle zúgott, meg se bírt mozdulni. Egy másik átok a vállába csapódott, ami szinte elviselhetetlenné tette a fájdalmat. Rémült sikoltás visszhangzott valahonnan, csak később jött rá, hogy a saját sikolyát hallotta.
- Látod, látod, ez jár az árulóknak – mondta az egyik csuklyás alak egyenesen Lily arcába, miközben hajánál fogva emelte fel a lány fejét, aki nyögve kapott fejéhez.
- Hagyd, megtanulta már a leckét. Viszont nem akarok lemaradni az előadásról! – mondta unottan az eddig csendben lévő halálfaló.
- Ne merészeld megszabni nekem, hogy mit tegyek vagy mit ne! – közölte felsőbbrendűen a szőke férfi, erős éllel a hangjában. – Te viszont meg sem érdemled, hogy egy levegőt szívjak veled! – köpte undorodva a szavakat újra a lány felé fordulva. – Így mi lenne, ha nem is lélegeznél? – szólt eltűnődve a férfi, miközben oldalra biccentette fejét, így néhány szőke tincs kiszabadult a csukja fogságából.
Elengedte Lily rövid haját, majd pálcája lendítésével elvonta a levegőt a lány elől.
Az rémülten a nyakához kapott, de így sem kapott levegőt. Tüdeje hiába követelte az oxigént. Fuldoklott.
A halálfalók megvető fintor kíséretében átlépték, és ott is hagyták a kínlódó, magatehetetlen lányt.
Lily tudta, hogy csak a környezetéből vonták el a levegőt, nem a tüdejét érte a bűbáj. Így maradék erejét összeszedve, nyögve kúszott a lépcsők felé. Az erőlködéstől sebei még tovább szakadtak, még több vért eresztve a folyosó kövére.
Gyötrelmes fél méter után kezdte elveszíteni az eszméletét. Torka kiszáradt, tüdeje sípolt a levegőhiánytól, de tovább kúszott, míg végre elérte az első lépcsőfokot. Azonban egy átok csapódott be mellé, hatalmas lyukat kirobbantva a kőlépcsőből, minek következtében a lány alatt is megrepedt a padló és beszakadt és gurulni kezdett lefelé a hosszú lépcsőn.
Ahogy gurult, hallotta a bordáinak émelyítő recsegését, és érezte, hogy tüdeje még jobban fájni kezd, pedig azt hitte ennél jobban már nem lehetséges.
Mielőtt leért volna a lépcsőről, elveszítette eszméletét.

*****

Ahogy a lány visszatért a valóságba, már az étkezőasztalnál találta magát. Körülötte az összes vendég némán a vacsoráját fogyasztotta, így ő is nekilátott az evésnek.
Lassan, megfontoltan kanalazta levesét, de érezte, hogy valaki minden mozdulatát nyomon követi. Lilynek fel se kellett néznie, hogy tudja, ki az.
- Örülnék, ha a varázsszemét racionális szögben tartaná, Mr. Mordon. Higgye el, nem szándékozom felborítani az asztalt – mondta nyugodt hangon a lány, mire csak egy morgást kapott válaszul.
A vacsora befejezése után Lilynek körbe kellett vezetnie a házban a vendégek fiatal tagjait, míg a felnőttek beszélgettek a nappaliban. A lánynak cseppet sem fűlött a fog az idegenvezetősdihez, de talán jobb volt, mint Mordon szemének kereszttűzében lenni.
- Ez itt a könyvtár – mondta unottan a lány. – Rengeteg könyvet találhattok itt minden témakörben.
- Ez hatalmas – mondta csillogó szemekkel Hermione.
- Hurrá! – vágott fancsali képet Ron.
A trió együtt bóklászott a tényleg elég nagy, érezhetően sok tértágító bűbájjal ellátott könyvtárszobában, ami majdnem akkora volt, mint a roxforti.
Fred és George elmélyülten diskuráltak valami robbanós dologról az egyik sarokban, Ginny a falakon lógó képeket nézegette, Malfoy meg zsebre tett kézzel nézelődött a társaságtól lehető legtávolabb.
Lily még mindig nem bízott meg a fiúban, és elhatározta, hogy szemmel tartja őt.
- Öhm, White, ezen a képen miért nincs semmi? – bökött a legkisebb Weasley az egyik képre, mire a többiek is kíváncsian jöttek közelebb. Lily szemügyre vette az említett képet, majd válaszolt.
- Ez a kép nem üres. Thesztrálok vannak benne – mondta végül a csontos lószerű, denevérszárnyú állatokra. A lány nagyon jól tudta, hogy ezeket az állatokat csak azok látják, akik már láttak holt embereket.
Nem kerülte el Lily figyelmét, hogy Harry és Draco szemei is követni tudták a nem túl szép állatok mozgását.
- Oh – nyögte Ginny, hosszas csönd után.
- Pillanat, rögtön jövök – mondta hírtelen ötlettől vezérelve Lily, azzal ki is sietett a könyvtárból, míg a többiek érthetetlenül néztek utána.

*****

Lily persze tudta, hogy hazudott a többieknek, de ez nagyon nem érdekelte.
Észrevétlenül belopódzott a tanácskozó terembe. Rápillantott a pótszüleitől kapott varázsórára, melynek két mutatója Minerva és Aberforth névvel az otthon felíratnál volt. Elmosolyodott a két kép láttán, majd észbe kapva az asztal egyik fiókjából tollat és pergament kotort elő, és írni kezdett.

Drága Minerva és Aberforth!


Ne haragudjatok rám, de el kell mennem! Még csak a temetésén se voltam ott. Értsétek meg, el kell búcsúznom tőle!
Stonehenge-be is ellátogatok, kiderítem, mi történt Zareh-hel és a többiekkel.
Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra, és sietek haza.


Ölel: Lily

Kétszer is átolvasta a levelet, és mivel elég jónak találta, lebegtető bűbáj segítségével a bejárati ajtóhoz igazította azt, egy csokor fehér és piros liliommal együtt.
Mindez után már csak a bejárati ajtó csukódását lehetett hallani.