Az én alternatív Harry Potter történetem - 24. Az áruló

- Megjöttünk! – kiáltották egyszerre az ikrek, amint beléptek a bejárati ajtón. A fogadtatásuk nem volt olyan volumenű, mint amilyenre számítottak, de azért édesanyjukat, kishúgukat, Mrs. Malfoyt és Lilyt a konyhában találták, amint a szinte érintetlen vacsorát csomagolták el későbbre.
- Végre hogy hazaértetek! – enyhült meg Mrs. Weasley tekintete, amint két fiát sértetlenül viszontláthatta.
- És a többiek? A halálfalók már megint balhéznak? – kérdezte George.
- Kell erősítés? – érdeklődött Fred is, miután összenézett testvérével.
- Eszetekbe ne jusson! Csak bajba kevernétek őket! – aggodalmaskodott az asszony.
- Vérfarkas támadás miatt mentek el – tájékoztatta bátyjait Ginny, miközben egy nagy halom tányért rakott a szekrénybe.
- Milyen jól informált vagy, hugicám – ugratta a lányt Fred, mire Ginny válasza csak egy nyelvnyújtás volt. – De legalább végre találkozunk a mi kis házigazdánkkal, jót aludtál álomszuszék?
- Alaposan kifáradhattál az este – kacsintott Lilyre George, mire a lány csak értetlenül bámult a két fiúra. Egy pillanatra felötlött benne az a gyanú, hogy az ikrek esetleg tudhatnak a Harryvel átbeszélgetett estéről és az elalvásról. Fred és George további tréfás célozgatásai alighanem erről szólhattak, de azt a lány már csak egy kuszán örvénylő hangfoszlányként fogta fel. A tekintetében ülő értetlenkedést felváltotta a félelem, majd a tettrekészség.
Lilyt átjárta a már korábbról ismert elektromos kisülésre emlékeztető bizsergés, ami arra szólította fel a lányt – a maga különleges módján –, hogy Aidreaként sürgősen várják a Druidák Kertjében.
- Mennem kell – suttogta alig érthetően a lány, majd már rohant is a bejárati ajtó felé, miközben a többiek aggódó tekintete szinte lyukat égetett a hátán.

*****

Lily nem töltött túl sok időt a Druidák Kertjében. Az egyik ismerős férfi harcos röviden elmagyarázta, hogy az egyik kémük jelentése alapján néhány dekroma is tiszteletét teszi majd a kis faluban, ahol már minden bizonnyal elkezdődött a csata Harry vezetésével. Így Lily nem akart egy percet sem tétlenkedéssel tölteni.
A lánnyal együtt még négy harcos indult el Frenshamba, ahol beigazolódott Lily feltevése, miszerint a csata már elkezdődött. A küzdelem a falu határában volt, de mivel a druidák a falu központjába érkeztek, futva kellett megtenniük azt a pár kilométert a célig.
- Ne engedjék maguk közelébe a farkasokat! Semmi esetre se harapják, vagy karmolják meg önöket, mert annak visszafordíthatatlan következményei lennének – tájékoztatta druida nyelven társait Aidrea. A többiek pedig biccentettek megértésük jeléül.
Ahogy egyre közelebb értek a harcoló rendtagokhoz, észrevették, hogy bizony a nagy sietség ellenére is elkéstek, és a dekromák már hamarabb támadásba lendültek. A rendtagok fölényben voltak a vérfarkasokkal és a néhány halálfalóval szemben, de a nem várt dekroma támadás miatt előnyük jelentősen alábbhagyott.
Aidrea és társai átfutottak a védekező mágusok sorfalán, és a meglepetés erejét bevetve támadásba lendültek. A lány a csapatot irányító druida jobb oldalán kapott helyett, mögötte Alen és Draco fújta ki magát egy kicsit, és figyelték, ahogyan a lány erős, energikus mozdulataival szorította vissza az ellenséget.
Mágusok és druidák vállvetve harcoltak a jó oldalán, s erőfeszítésük sem volt hiába való. A vérfarkasok és a halálfalók feladták a harcot és visszavonultak. A dekromák azonban még tartották magukat, sőt, újabb és újabb feketecsuklyás érkezett a harctérre, őket pedig néhány dementor is elkísérte. Kisvártatva a druidákhoz is megérkezett az erősítés, és a rendtagok védelme egyre jobban háttérbe szorult.
Aidrea a levegő irányításával a magasba emelkedett, és néhány szélörvénnyel feltartóztatta a dekroma csapatot, így a druidák egy kis előnyhöz jutottak. Tűzgömbök és földdarabok repültek a fekete csuklyások felé, akik azokat csak épphogy, vagy sehogy sem sikerült kikerülniük.
Fent a lány körbenézett, és örömmel látta, hogy a rendtagok közül még mindenki talpon volt, de Harry, Ron és Hermione nem voltak a többiek között. Gyorsan a druidák felé pillantott, felmérte a helyzetet, és mivel úgy vélte, hogy nincs rá nagy szükség, tekintetével tovább kutatta az eltűnt triót.
Nem is telt el túl sok idő, míg a falu felé három rohanó alakot vélt felfedezni, ámde őket egy negyedik is követette. Ez semmiképp sem tetszett a lánynak, ezért ő is a nyomukba ered, amikor a harctól egy kicsit távolabb földet ért.
A lány rohant, ahogy csak a lábai bírták, de a sötétség miatt alig látott valamit, és folyamatosan el-elbotlott a földön lévő kövekben és buckákban. A triót és a titokzatos negyedik embert gyorsan szeme elől veszítette a lassú tempó miatt, ezért kétségbeesve újra a magasba emelkedett.
A falu utcáin sajnos nem volt közvilágítás, kivéve egy kis templom tornyán lévő órát, ami ki volt világítva. Először semmi mozgást sem vett észre, ezért néhány tűzgömböt dobott el az alacsony és egyszerű házak teteje felett. Nem ért el vele túl nagy hatást, de amikor a templom egyik oldala felé is repített egyet, valaki visszadobta azt, és még néhány tűzlabdát ráadásként.
Aidrea rögtön alább ereszkedett, így a gömböcskék a feje felett tovarepültek. A házak árnyékában osont közelebb a templomhoz, és mikor elérte azt, észrevette a feketecsuklyás alakot, aki sietősen a templom bejárata felé tartott. Mivel Harryéket sehol sem látta, azt gyanította, hogy az épületben vannak, így mindenképp meg kellet akadályoznia, hogy a negyedik bejusson utánuk.
Olyan halkan lépdelt egyre közelebb hozzá, amennyire csak bírt. Amikor a dekroma az ajtó kilincséért nyúlt volna, Aidrea leguggolt, tenyereit a földre tette, s az érintés nyomán a sötét ruhás alak alatt megremegett a föld. Kígyózó indák törtek ki a föld alól, és védelmezően borították be a nyílászárót. A földmozgástól megtántorodott dekroma kilőtt a lány felé egy nyilat, ám az jócskán célt tévesztett, és az eredeti célponttól négy méterre lévő bükkfába csapódott, ami a sötét energiák miatt rögtön száradásnak indult. A driuda lány viszont résen volt, és nagy lendülettel vizet bocsátott ki a kezeiből, amit a dekroma nem tudott kivédeni. Csuklyája hátrahullott, s az immár rejtetlen arc egyszerre volt ismerős és idegen a lány számára.
- Na, mi a baj? Elvitte a cica a nyelvedet, Aidrea? – kérdezte druida nyelven a fiú, aki körülbelül egyidős lehetett a lánnyal. Barna haja nedvesen tapadt a homlokára, és a mindig is félős mosoly helyett most torz vigyor terült el az egyébként helyes arcon.
- Score? Te vagy az? De hát az nem lehet! – hüledezett a lány. Egyszerűen nem hitt a szemének, és döbbenetében a testtartása is felengedett a támadó pozícióból.
- Pedig tényleg én vagyok, teljes életnagyságban – tárta szét karjait a fiú, majd körbe is forgott, hogy megmutassa, a lány nem csak képzelődik. – Hát nem is örülsz nekem Aidrea?
- Téged elraboltak a dekromák! Amikor a megtámadták a Kertet…Kumert azt mondta, hogy…
- Jaj, kit érdekel, mit mondott az a gyenge, beképzelt kis féreg?! – köpte a szavakat undorodva. Majd kihasználva a lány tétovázását egy erős széllökéssel az indákkal védett ajtónak lökte őt. Aidrea nagyot nyögött, ahogy hirtelen a háta a kemény növényzethez csapódott. A hátán és a karján lévő bőrt fájón kicsipkézték az indán lévő tövisek.
- Mégis mit művelsz? – kérdezte értetlenül, miközben négykézláb a földre rogyott.
- Hát nem elég egyértelmű? Ejnye, Aidrea, okosabbnak gondoltalak. Mindenki rólad áradozott! Aidrea ilyen ügyes, Aidrea olyan bátor. Cöh. Most meg a lehető legszánalmasabban térdepelsz a lábaim előtt. Micsoda irónia!
- Te teljesen megőrültél! – hördült fel a lány.
- Most vagyok csak igazán én! – ordította a fiú, miután egy nagy tűzgolyót dobott a lány felé, akinek le kellett hasalnia, hogy elkerülje a fájdalmas találkozást. A tűz az indákba csapódott, s azok hamar lángba is borultak. – Végre önmagamat adhatom. Talán nem tetszik, amit látsz? Hm? – tette fel a kérdést Score, de nem is érdekelte igazán a válasz. Folyamatosan dobálta az ajtót a tenyereiben felizzott tűzzel, míg a lány a földön kúszva húzódott el a forró lángoktól.
Egyszer csak a fiú megunta őrült dobálózását, s egy intéssel eloltotta a lángokat, amik már majdnem teljesen elégették az ajtót.
- Hova-hova szépségem? Ha már itt vagy, kérlek, tarts velem, és megmutatom, milyen szánalmasak is az emberek – mondta teljesen nyugodt hangnemben a fiú, majd egy újabb széllökettel felkapta a lányt és arccal előre a szénné égett ajtóhoz vágta.
Olyan erősen csapódott az ajtóba, hogy az apró, éles szálkák tömkelegévé esett szét, a lány pedig a templom padlóján, a padok között sikoltva csúszott tovább. Az esés következtében a bal bokája eltört, mely éles, szúró fájdalmat okozott a lánynak.
A templomban teljesen sötét volt. A vörös hajú lány teljesen összezavarodott, és nem tudta hol van a fiú, csak a nevetését hallotta valahonnan a háta mögül. A hideg kőpadlón ülő helyzetbe igazította fájó tagjait, miközben értetlenül hallgatta a fiú eszelős kacaját, akivel tanuló druida évei alatt egész szoros barátságot kötött. Együtt gyakorolták a mindkettejükben meglévő erőt, s egymást vigasztalták, ha nem sikerült elsőre elérni a kívánt eredményt. Aidrea kedvelte az okos és szerény Score-t, de az, aki most a kínjain kacag korántsem az, akit megismert.
Azonban nem maradt túl sok ideje tanulmányozni a fiú viselkedését, mert valahonnan a templom hátsó részéből halk neszre lett figyelmes. Score is észrevette a mozgolódást. Elhallgatott, majd a két tenyerébe tűzet idézett elő, és fáklyaként használta őket.
- Csak nem menekülni próbálsz, Aidrea? Csupán ennyi telik tőled? Gyáván megfutamodsz, mint a többi beképzelt senkiházi? – kérdezte éles, undorodó hangon, ami visszhangként terjedt tovább az épületben.
Még mielőtt a kérdezett válaszolni tudott volna, a templom egyik szentjét ábrázoló szobor mögül a világító pálcáját markoló Hermione és Ron bukkant fel, akik a kicsit erőtlennek tűnő Harryt fogták közre.
- Nocsak, előkerültek az elveszett báránykák. Sajnálom, drágám – pillantott lesajnálóan a még mindig a földön ücsörgő lányra –, de fontosabb és jobb szórakozás van kilátóban.
Az aranytrió meglepődve szemlélte a kialakult helyzetet, majd Ron kapott hamarabb észbe, és egy pálcasuhintással később már az egész helyiségben világosság honolt.
- Ne bántsd őket! – szólt gyorsan közbe Aidrea, amikor már látta, hogy a feketeruhás fiú támadni készül.
- Az a feladatom, hogy megöljem őket. Azért, mert nem mások, mint csak egy csapat korcs parazita, akiknek a halál megváltás! – vágott vissza amaz, majd egy tűzgömböt dobott a csodálkozó varázslóra.
- Ne játszd meg az Istent! – csattant fel a druida lány, miután ügyesen elkapta a fiú lánglabdáját. – Te druida vagy, nem ítélkezhetsz mások felett, és legfőképp nem ölhetsz!
- Ne idegesíts! Állj félre! – ordította dühösen Score, miközben újabb támadásokat intézett Harryék felé, de azokat Aidrea mindig kivédte. Sőt, némi fájdalommal ugyan, de a mellette lévő padra támaszkodva felállt, mindezzel jelezve, hogy nem óhajt elmozdulni eredeti helyéről.
- Nem, nem megyek el. Score, te druida vagy, arra esküdtél, hogy a sötét erők ellen harcolsz. Lehet, hogy most egy kicsit összezavarodtál, de…
- De. De. De. – Affektálva utánozta a lány kétségekkel teli hangját. – Nem kell a szentbeszéded! Komolyan nem érted? Nem raboltak el a dekromák, magam mentem el hozzájuk, én mondtam el nekik, hogy mikor gyengébb az őrség, és én öltem meg a te kedves öreg mentorodat! – A fiú hangja nyers, és kemény volt. A szemei pedig olyanok voltak, mintha újra látná az egész eseménysort, és a legmegdöbbentőbb a lány számára az volt, hogy élvezetet látott Score tekintetében. – Állj félre, különben téged is elpusztítalak velük együtt.
- Nem. Ezt nem teheted.
- Ó, dehogynem! – vigyorgott ördögien a fiú, majd egy erős szélörvényt hozott létre, amit Aidrea sikeresen megszüntetett, de a váratlan támadás miatt elveszítette az amúgy sem stabil egyensúlyát és hátraesett. Hermione és a fiúk a lány segítségére siettek, de a varázslataik hasztalanok voltak a Score körül lévő szürke köd miatt. Az újonnan avanzsált dekroma csak nevetett erőfeszítéseiken, majd mikor megunta a játékot, a szél erejével felkapta Hermionét a levegőbe, és a padsorok közé ejtette.
- Hermione – kiáltotta Ron, majd a barátnőjéhez sietett Harryvel együtt.
- Hagyd békén őket, kérlek! – könyörgött felhagyva a druida nyelvvel Aidrea. – Nem ártottak neked semmit!
- Elszalasztottad a lehetőségedet – mondta közönyösen Score, majd újabb tűztámadásokba kezdett. Ám a druida lány ezúttal már nem csak védekezett, hanem támadt is. Tökéletesen jól ismerte Score képességeit, és tisztában volt vele, hogy bár a fiú jó harcos volt, ő mégis erősebb nála.
Aidrea földrengést idézett elő, emiatt néhány színes ólomüvegablak kitört, eldőltek a szobrok, s a fa recsegésének hangja betöltötte az egész helyiséget.
A föld hullámzása miatt Score elveszítette az egyensúlyát, hanyatt terült a repedezett padlón, majd a lány tüskés indákkal teljesen a földre szorította.
Score hiába kapálódzott, a nővény nem engedett szorításán. Nem tudta használni a kezeit, és ezzel druida erejét sem. Aidrea a törött lábával lassan a dühöngő fiúhoz sántikált, majd mikor elég közel ért hozzá, ráemelte fehéren ragyogó nyílvesszőjét.
- Még nem késő, Aidrea. Csatlakozz hozzám, hagyj fel a szenteskedéssel, és együtt, a mi erőnkkel, uralhatjuk az egész világot! Nem kellene többé parancsokat teljesítenünk, és másokért kockára tennünk az életünket. Gondold meg!
- Mégis mi történt veled, hogy ilyen szörnyeteggé váltál? – kérdezte hitetlenkedve a druida lány. Remegett a kezében lévő nyíl, és szaggatottan vette a levegőt. Úgy érezte, hogy a szívén egy nagy lyuk keletkezett, mely talán sose fog beforrni. – Az én barátom nem hagy halált és szenvedés maga után.
- Akkor tedd meg. Gyerünk, mire vársz? – Score jóképű arcán mániákus vigyor terült el, de a hangja szenvtelen maradt. – Ölj meg, Aidrea!
- Ha elengeded az lesz az első dolga, hogy beszélni fog a halálfalóknak – Lépett a lány mögé Harry.
- Látod, még ő is támogatja az ötletemet! – A dekroma egy pillanatra Harryre nézett, majd tekintetét ismét a lány íriszébe fúrta. Néhány másodpercig egymásra meredtek, majd egy nagy levegővétel után a lány arca könyörgőből kifejezéstelenné változott, a keze remegése alábbhagyott, felhúzta az íját, és lőtt.