Lily az előszoba falához érintette tenyerét és pálcáját, aminek hatására sorban bekattantak az ajtók zárjai. A kirobbantott pinceajtó helyére pedig egy áttetsző zöld burok került.
- Mindenki jól van? – kérdezte Sirius elsősorban a körülötte lévőktől, majd hátra pillantva meglátta az ájultan fekvő fiatal aurort, aki felett Mr. Diggle térdelt.
- Jól van, csak beverte a fejét – tájékoztatta az idős férfi.
- Lezártam az egész házat, senki se tud ki vagy bejönni – lépett el a faltól Lily, miközben szeme és keze még mindig zölden világítottak. – Mrs. Weasley, Mrs Malfoy és Gigi az emeleten vannak, ők se tudnak lejönni.
- Kiszökött az egyik fogoly? – kérdezte Kingsley, mire a lány csak bólintott. – De hát akkor hol van?
- Itt valami nagyon bűzlik – jegyezte meg Lily, mivel senki mást nem látott az eddig jelen lévők közül. Harry a többiekkel együtt felállt, és pálcáját mindenre készen előre szegezte, mintha pár perccel ezelőtt mi sem történt volna.
- Lily, azt meg tudod mondani, hogy ki szökött el? – érdeklődött Harry, akit szorosan követték barátai.
- Nem ismerem a nevüket – motyogta a lány, miközben ujjait végighúzta a falon. Érezte, hogy egyre közelebb van a szökevény, és pálcáját erősen szorítani kezdte. A kandalló párkányán is végigsimított tenyerével, majd olyan gyorsan kapta el onnan a kezét, mintha tüzes vashoz nyúlt volna.
Ennek oka az volt, hogy a lány megtalált azt, akit keresett. Pontosabban úgy, hogy a lába között átszaladt egy patkány, és egyenesen a lépcsők felé vette az irányt. Ám Lily nem tétlenkedett sokáig. Macskává változott, és egy dühös fujtatás közepette az undok rágcsáló után vetette magát. Átugrott a még mindig eszméletlen Dawlish lábain, felugrott a lépcsőkre és annak közepén utol is érte az ismeretlen szökevényt. Hosszú, erős karmait kitolta, és a patkány felé csapott, ám elhibázta, és csak súrolta a kistestű állat bundáját. A következő csapás viszont a rágcsáló oldalába talált, aminek következtében az lebucskázott a lépcsőről.
Sirius is hasznosította animágiáját, és egy nagy fekete kutya képében a földszintre érkező patkányra vetette magát, de az ügyesebb volt nála, és látszólag nem érte olyan súlyos sérülés, így gyorsan a bejárati ajtó felé iszkolt. Azonban ott hiába kutakodott a legkisebb rés után, nem tudott elmenekülni. Lily gyorsan utolérte a kis állatot, hátulról rá akart ugrani, de a patkány taktikát váltott, és visszaváltozott emberré. A lány egy alacsony, piszkos férfira érkezett, aki kapálózva próbálta lerázni magáról, de a macskabőrbe bújt Lily alaposan a karjába fúrta karmait, és az arcán is megkarmolta őt. Végül azonban a férfi az egyik szabad kezével nagyot ütött a macskára, mire ő egy panaszos nyávogással elengedte a szökevényt és egyenesen a feléjük tartó Mordon karjaiba esett.
Mivel az ex-aurornak foglalt lett a keze, valamint Piton sóbálvány átka is mellément, így nem tudta megakadályozni, hogy a férfi ismét patkánnyá változzon. Lily pár pillanatig tartó pihenés és egy dühös morgás után ismét a patkány után vetette magát, aki ezúttal az előszobai függönyön kapaszkodott fel, hogy kijusson az ablakon keresztül. De a kis állat nem tudta, hogy hiába menekül, mert minden lehetséges kijárat le lett zárva. Lily is felkapaszkodott a krémszínű textíliára, de a súlyát és erős karmait nem bírta el a függöny, és széles csíkokban szétszakadt, magával rántva a patkányt is. Amint a rágcsáló is lepottyant, a macska az egyik mancsával a földre szegezte.
Lily résen volt, és mivel számított arra, hogy a férfi ismét visszaváltozik, ő is így tett, ám ezúttal a pálcáját az animágus nyakához szegezte, valamint az egyik térdét az alacsony ember hasába nyomta, így félig rajta feküdt.
- Segítség, segítség…meg…meg akar enni! – nyivákolta neméhez képest vékony hangon a férfi.
- Eszemben sincs elrontani a gyomrom – vágta rá Lily egy fintor kíséretében. – Mondtam, hogy bűzlik itt valami – szippantott mélyet a levegőből, hogy ismét fintorra húzza orrát. – Szó szerint.
- Incarcerandus!
- Stupor! – süvítette Kingsley és Mordon egyszerre, mire az alacsony férfi körül erős kötelek jelentek meg, és ájultan feküdt tovább.
- Gyere! – emelte fel a derekánál fogva a lányt az eszméletlen férfiról Harry. – Jól vagy?
- Igen. És te? – kérdezte Lily, miközben a fiú szomorú szemeibe nézett, de ő nem válaszolt, csak bólintott egyet, és a vállainál fogva távolabb húzta a lányt. – Szóval mi is történt veled pontosan?
- Nem mondhatom el – vágta rá gondolkozás nélkül a fiú, miközben maga mellé igazította a lányt, de úgy hogy egy kicsit takarásban is legyen az animágus elől.
- És ki ez az…
- Az, az alak Peter Pettigrew, ő árulta el a szüleimet Voldemortnak – sziszegte a lányra se nézve. Kezeit ökölbe szorította, annyira, hogy az izületei teljesen elfehéredtek. A hallottak után Lily száját csak egy halk ó hagyta el, miközben próbálta megfejteni Harry arckifejezését.
- Te rohadt szemét! – csattant fel Sirius, és arrébb lökte Mordont. – Áruló! – ordította magán kívül, majd egy hatalmas puffanás adott hangot annak, hogy a dühödt férfi belerúgott az ájult Pettigrewba.
- Sirius, higgadj le! – próbálta Kingsley lefogni, de egy újabb puffanás után Lily arra következtetett, hogy ez nyilván nem sikerült neki.
- Már harmadszorra próbált megszökni előlem! Harmadszor! – kiabálta őrült módon, és Lily ekkor megértette, hogy az Azkaban milyen hatással volt rá. – De többször nem engedem – üvöltötte, azzal előrántotta varázspálcáját, és a földön fekvő férfira szegezte. Kingsley és Mordon próbálták visszatartani őt, mikor látták mire készül, de Sirius kitépte magát a karjaik közül, és már épp szólásra nyitotta száját, amikor Harry elé lépett, és békítőleg a magasba emelte a kezét.
- Ne tedd ezt, Sirius – szólt halkan keresztapjához, és lassan közelebb lépett hozzá. – Te nem vagy gyilkos, és ez a szemétláda nem is érdemli meg, hogy azzá válj!
- Állj félre az utamból, Harry – intett türelmetlenül, de mivel a szólított egy tapodtat sem mozdult, felé lépett, megragadta a fiú gallérját, és megrázta. – Ő ölte meg a barátaimat, a szüleidet, Harry! Nem érdemli meg az életet!
- Tisztában vagyok azzal, hogy ki ez, de kösz, hogy emlékeztetsz rá – felelte fagyosan. – De te nem vagy gyilkos.
- Amikor vége lesz a háborúnak, az ő vallomásával szabad lehetsz, és nem kell többet bujdosnod – szólt közbe Lily is.
- Ugyan! Ne légy már ennyire naiv! – csattant fel a férfi, majd elengedte keresztfiát.
- Akkor sem ölheted meg! Börtönbe zárjuk, ahonnan nem fog többet kiszökni – folytatta a fiú idegesen.
- Szóval mind ellenem vagytok? – nézett körbe a kis társaságon, majd csalódottan vette tudomásul a többiek némaságát.
- Nem ellened vannak Black, csak nekik több eszük van, mint ami neked valaha volt – gúnyolódott Piton.
- Nem téged kérdeztelek Pipogyusz! – acsargott a professzorra.
- Sirius, kérlek – sóhajtotta fáradtan Harry.
- Jól van. Nem fogom megölni – mondta beletörődötten, ahogyan azonban tekintete ismét a gyerekkori barátjára tévedt, torz fintor terült el az arcán.
*****
Napok teltek el az ominózus szökési kísérlet után, és az óta, mintha megállt volna az élet Lily számára. Hanyatt fekve bámulta a szobája plafonját, és jobb elfoglaltság híján az elmúlt napok eseményein gondolkozott.
Pettigrewt és társait szerencsére minden baj nélkül a menedékházba vitték, és állandó őrizet alatt tartják. Mordon olyan plusz varázslatokkal látta el a „cellákat” – Pettigrew esetét figyelembe véve –, amik meggátolták a helyiségben tartózkodókat abban, hogy animágiát használhassanak, és ily módon megszökhessenek. Természetesen a foglyok átszállításában Lily nem segíthetett, úgy, ahogyan a Rend többi dolgaiban sem. Miután Remus nem gyengélkedett már a farkaskór miatt, Tonksszal együtt bejelentették, hogy hamarosan bővülni fog a Lupin család. Lily egy kis önkénytelen mosollyal a szája sarkában emlékezett vissza Tonks majd’ kicsattanó boldogságára, és Remus féltő óvatosságára. A férfi határozottan megtiltotta feleségének, hogy küldetésekre járjon, vagy egyéb veszélyes feladatot lásson el, ami Tonks esetében elég tág fogalomkört jelentett a nő ügyetlenségét ismerve.
Remus nem hívott össze újabb üléseket, helyette négyszemközt intézte a Főnix Rend dolgait, és Lilynek már az a paranoiája kezdett kialakulni, hogy szándékosan nem vonják be őt is a fejleményekbe. Árgus szemekkel figyelte a rendtagok tekintetét valamiféle bizalmatlanságot keresve bennük, de semmi kirívót nem vett észre a többiek viselkedésén. Ilyenkor persze alaposan lehordta saját magát, de „Az ördög nem alszik” lévén elég gyakran visszatért ehhez a rögeszmés cselekedetéhez.
Időközben Lydia Knight is magához tért, és amikor beszélgetni szeretett volna vele, nem győzött csodálkozni és dühöngeni Piton sértő magatartásán.
- Ms Knight, Lily White vagyok. Örülök, hogy magához tért, és hogy megismerhetem – nyújtott kezet a kissé sápadt és erőtlen nőnek, aki legyengült állapotát meghazudtolóan viszonozta a kézfogást.
- Hasonlóképp örülök a találkozásnak. Hm. A gyógyító, Kate, azt mondta, te hoztál ide, de nem emlékszem rád – biccentette oldalra a fejét a nő, és érdeklődő szürkéskék szeme a lány vonásait vizsgálgatta.
- Valóban én hoztam önt ide, de addigra már annyira le volt gyengülve, és…hát én sem a hétköznapi viseletemet hordtam akkor…
- A kisasszony ezzel azt akarja mondani, hogy druida, kegyed pedig alig volt magánál – szólt közbe egy férfi, és Lilynek még csak meg sem kellett fordulnia, hogy megtudja, ki vágta félbe mondandóját.
- Így van. Köszönöm, hogy ilyen segítőkész a vendégünk tájékoztatását illetően, professzor, de magam is be tudom fejezni a saját mondatomat – mondta a lány még mindig a nő felé fordulva. – Ms Kinght, had mutassam be Perselus Pitont, aki megmentette az életét. És kérem, nézze el a professzor modortalanságát, de a pincéje sötétségében nyílván nem olvasta az etikett szabályait.
A nő ezen a kis közjátékon haloványan felnevetett, amin nem győzött csodálkozni mind Lily, mind Piton, és az elképedt arcokat látva Lydia csak még jobb kedvre derült. Amikor nevetett, hátravetette sötétbarna haját, és a szeme alatt apró kis nevetőráncok jelentek meg az egyébként csinosnak mondható arcán. Lydia Kinght a harmincas évei végét járó, jelenleg igen jó kedvű nő volt.
- Elnézést – rakta a szája elé a kezét az asszony – azt hiszem, ez a túl sok fájdalomcsillapító utóhatása lehetett – mondta a beteg, miután alább hagyott derültsége.
- Miss White, azt hiszem eleget tett a házigazdák illő kötelezettségeinek, így ha megtenné, hogy kifárad… - élcelődött Piton.
- De én még…
- Sürgős megbeszélnivalóm van Ms Knighttal, amit négyszemközt szeretnék lebonyolítani – szólt ellentmondást nem tűrő hangon, mire Lily magában füstölögve hagyta el a kórtermet.
Azóta a „beszélgetés” óta Lily nem találkozott többet a nővel. Mivel Ms Kinght még nem épült fel teljesen, sokat kellett aludnia, és abban a pár órában, amikor ébren volt, Piton mindig nála tartózkodott. Valamint amikor Piton nem a gyengélkedőn volt, akkor a pincéjébe vonult vissza Harry, Ron, Hermione és Sirius társaságában. Sőt, néha még Remus is velük tartott.
Lily el sem tudta képzelni, hogy tudott Sirius és Piton órákat egy légtérben lenni anélkül, hogy meg ne öljék egymást, de mivel azon a ritka pillanatok egyikén, amikor találkozott velük, mindketten épek és egészségesek voltak, az egyértelmű fáradságot leszámítva.
Amikor nem Piton felségterületén tartózkodtak, az aranytrió és Sirius a könyvtárba vonultak vissza, ahová nem lehetett bemenni jelenlétükkor. A professzor néha-néha elhagyta a házat, de amikor visszajött ugyanott folytatta a dolgát, ahol abbahagyta. Hiába faggatózott Lily a ritkának számító közös étkezésekkor, a lány próbálkozásait mindig a feladat címszóval intézték el, amiről neki nem szabadott tudni. Rendkívül bosszantotta a lányt az, hogy őt mindenből kihagyják. Egyedüli mentsvára Ginny volt, de mióta kiderült a Dracóval való ismerkedése – amibe Ron a legnagyobb bosszúságára nem szólhatott bele –, minden szabadidejét a fiúval töltötte.
Lily először a konyhában keresett magának valamilyen elfoglaltságot, de Mrs. Weasley és Tonks állandó fecsegése a cumikról és a pelenkákról valahogy nem derítette jó kedvre. Ahogyan a Reggeli próféta olvasása sem. A Főnix Rendjének tagjai körözött személyek lettek, bár a minisztériumnak fogalma sem volt arról, ki tartoznak az általa elvetemültnek vélt társaságba. A Roxfort sorsáról sem lehetett túl kecsegtető híreket hallani, ugyanis Rufus Scrimgeour egyértelműen inkább egy minisztériumi beosztottat ültetett volna az iskola igazgatói székébe, mintsem egy olyan személyt, aki korábban – vagy még mindig – Dumbledore híve volt. És bár a néhai igazgató Minerva McGalagonyt jelölte ki utódjául, Scrimgeour a hatalma segítségével felülbírálhatta volna a végrendeletet.
Egy cikk azonban vegyes érzelmeket keltett a lányban, ami most hanyagul az ágy lábához lett hajítva, de harsány betűi szinte lyukat égettek a lány tudatában.
A Dumbledore lány
Nemrég fény derült arra, hogy Albus Dumbledore egy ártatlan kislányt adoptált külföldről. A gyermekért aggódó minisztériumi alkalmazottak minden erejüket bevetve próbálják kinyomozni a lány hollétét, és egészségügyi állapotát, mivel a néhai Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója hanyag gondviselőnek bizonyult azért, mert gyermekét soha, egyetlen alkalommal sem vitte a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály intézményébe, és megfelelő oktatásban sem részesült, mivel egy iskolába sem íratta be.
Minden jóhiszemű polgárt arra kérünk, hogyha egy magányos kislányt találnak az utcán, azonnal értesítsék a minisztériumot.
Lily először nem győzte szidni azt a firkászt, aki ennyi ostobaságot hordott össze róla és Dumbledore professzorról, másodszorra pedig a reggelije bent tartásáért küzdött, amiért ilyen nyálas, álszent szöveget írtak róla. Még hogy kislány!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése