Lily épp lefegyverző árkokat lőtt ki az egyik falra, amikor legnagyobb meglepetésére Alen jött be az ajtón.
- Esküszöm, jó szándékkal jöttem – emelte fel kezeit egy nagy vigyor közepette. – Ne bánts!
- Még meggondolom – incselkedett a lány. – Mi járatban?
- Úgy látszik, hogy egy rugóra jár az agyunk, mert én is gyakorolni szerettem volna – mosolygott töretlenül a fiú, ám Lilynek nem igazán tetszett az egyforma gondolkodásról szóló megjegyzése. – De ha már te itt vagy, és én is itt vagyok, akár ki is használhatnánk a másikat.
A félreérthető megjegyzés hallatán Lily szemei elkerekedtek, majd összeszűkültek, és úgy fürkészte a fiút, aki roppant ártatlan képet vágott, de nem bírta sokáig, és szinte kirobbant belőle a nevetés.
- Nyugi, csak vicceltem, Lily! – mondta két röhögőgörcs között. – Látnod kellett volna az arcodat!
- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam – fonta össze karjait a lány, sértődötten elfordult a fiútól és ott folytatta az egyszemélyes párbajt, ahol abbahagyta.
- Na, ne már, csak ugrattalak, vagyis nem egészen. Mit szólnál hozzá, ha egy igazi párbajban megtorolhatnád a hülye viccemet – ajánlotta Alen, mire Lily sóhajtva abbahagyta tevékenységét.
- Jól van, de fájni fog Kovalaninen – villantott egy ördögi mosolyt a lány, majd intett a fiúnak, hogy álljon vele szembe. Amikor mindketten felkészültek, meghajoltak egymás előtt, és Alen kezdte is a támadást. Először csak gyenge rontásokat küldtek a másikra, de amikor Lily megunta az oda-vissza játékot, visszaküldte a fiú átkát, aki erre nem számított, és el kellett ugrania a fénycsóva útjából.
- Ez szép volt! – dicsérte Lilyt miközben feltápászkodott a földről.
- Ne a szád járjon! Vagy te inkább a gyilkos szájalásoddal szoktad elintézni a halálfalókat? – pimaszkodott újfent a lány, ám a mosoly hamar lehervadt az arcáról, amikor Alen több erős átkot zúdított felé.
- Hogy is mondtad? Ne a szád járjon! – vágott vissza a fiú Lily szavaival, majd némán folytatták a küzdelmet.
Egyikük sem a párbaj végét sürgette, nem egymás legyőzése volt a céljuk, hanem hogy minél több varázslatot alkalmazhassanak. Ám Alen megint nem bírta tovább, és beszélgetést kezdeményezett.
- Tudod, most van egy lány, aki nagyon tetszik nekem és…
- Most komolyan velem akarod megbeszélni a nőügyeidet? – sipította Lily.
- Miért? Barátok vagyunk…vagy nem? – kérdezte bizonytalanul a fiú, és leeresztette varázspálcáját.
- Hát, de. De azért mégis csak… Miért pont velem akarod ezt megbeszélni? – értetlenkedett, majd hogy megszüntesse a tétlenkedést, újabb átkot lőtt ki pálcájából. Alen egy kis késéssel kivédte a támadást, és ott folytatták az edzést, ahol abbahagyták.
- Ha már barátok vagyunk, akkor gondolom, megbeszélhetnénk a problémáinkat, nem?
- Muszáj kérdésre kérdéssel válaszolnod? – morgolódott Lily. Igazából ő sem értette, hogy miért tartja ezt a fajta beszélgetést kellemetlennek, hiszen már rég túl van Alenen, és barátok is lettek. – Szerintem ezt inkább egy fiúval kéne megbeszélned, nem velem. Nem értem a ti logikátokat, és nem is tudok úgy gondolni egy lányra, mint akit meg kéne hódítanom.
- Bezzeg, ha Potter lenne a téma… - zúgolódott Alen gúnyosan, majd egy erős átkot lőtt ki a meglepődött lány felé.
- Mi van? Miért kéne Harryről beszélnünk? – kérdezte egyre paprikásabb hangulatban. Nem értette, hova akar kilyukadni ezzel a megjegyzéssel a fiú, és az sem, hogy miért nem tudja felfogni azt, hogy ő nem tud csajozós tippeket adni neki.
- Úgy lesed minden mozdulatát, mintha maga Merlin lenne. Amikor beszél, az arcod áhítatossá válik, és olyankor senki és semmi nem érdekel, csak Potter – darálta el dühödt véleményét a szőke, miközben egyre durvább rontásokat küldött a megszeppent Lily felé.
- Ez nem is igaz! – még Lily is meglepődött, hogy mennyire hamisan hangzottak szavai. – Nem szoktam bámulni Harryt. De ha már szóbahoztad, akkor figyelhetnél jobban is rá, mert nem hülyeség az, amit mond. És ne érdekeljenek a reakcióim – amiben semmi áhítatosság – vagy amit akarsz – sincs! Vagy talán féltékeny vagy?
- Már miért lennék én féltékeny? Gondolkozz már! – üvöltötte Alen, de kezei nem álltak le az átkok szórásával.
- Kettőnk közül te nem gondolkozol! Te váltottál témát, nem én! – mondta hasonló hangnemben a lány is, azonban a heves vita miatt észre sem vették, hogy valami gonosz dolog épp Lily felé tart. Hirtelen kivágódott az ajtó, és egy szürkés gomolyag a lány testébe hatolt. Alen is épp ekkor küldte újabb dühtől megerősödött taroló átkát, amit Lily nem tudott kivédeni, lévén, hogy az egész testét zsibbadtnak érezte. Az átok telibe találta és egy párat pördült a levegőben mielőtt a fal tövébe nem zuhant.
- Lily! – kiáltotta kétségbeesetten és rogyott térdre a lány mellé Alen. – Stimula! Gyerünk, ébredj fel, Lily!
Finoman megrázta a lány vállait, de semmi sem történt, szemei ugyanúgy lehunyva pihentek.
- Lily, ne csináld ezt velem! – pofozgatta ezúttal az arcát, és ez végre be is vált, mert a gyengéd, de határozott pofonoktól megrándult az arca, és hangot is adott nemtetszésének.
- Na, hagyjál már! – nyújtotta meg a szavakat panaszos hangon.
- Ne haragudj, nem akartalak bántani! Jól vagy? - segítette fel Lilyt, aki megnehezítette a dolgát, mert mindig elhessegette segítő kezeit. – Annyira sajnálom!
- Hagy már békén! – visította néhány oktávval magasabb hangon, majd Alent megkerülve kisietett az ajtón, és a lépcső felé szaladt.
- Várj! Most meg hova rohansz?! – futott a lány után, akit csak a lépcső tetején ért utol. Megragadta a kezét, hogy megállítsa, s amikor szembekerült Lily könnyáztatta arcával annyira meghökkent, hogy lazított szorításán, így a lány kirántotta a kezei közül magát, és hangosan becsapta maga mögött a szobája ajtaját.
- Te most…Lily, te sírsz? – dörömbölt az ajtón.
- Szállj már le rólam! – érkezett bentről a sírós hang.
- Ne haragudj, elborult az agyam, nem volt szándékos! Lily, kérlek, nyisd ki az ajtót! Hadd nézzem meg a sérüléseidet! – kérlelte rendületlenül, de ezúttal nem érkezett válasz. – Ha nem nyitod ki, betöröm!
Azonban hiába kérlelte vagy fenyegette a lányt, az ajtó nem nyílt ki. A fiú egyszer megpróbálta a varázspálcájával ki kinyitni a zárat, de minden próbálkozás hasztalannak bizonyult. Végül lerogyott a földre, és a hátát az ajtónak vetette.
*****
Lily a zuhany alatt töprengett saját viselkedésén. Egyszerűen nem értette, miért kezdett el nyávogni, kiabálni, és ami a legrosszabb: sírni! Egyszerűen nem bírta felfogni ép ésszel, hogy miért is kezdett el hisztériázni, hiszen baleset történt, és nem is esett semmi baja. Akkor meg miért? – tette fel magában a költői kérdést. Végül egy nagy sóhaj után elzárta a csapot, és kilépett a fürdőszobájából.
Törülközés nélkül, vizesen kutakodni kezdett a szekrényeiben, és amikor a keze ügyébe került egy fekete piros csíkos, igen mélyen dekoltált spagetti pántos felső, rögtön a vállára dobta, és egy hozzáillő alsót is keresett hozzá.
Néhány perc elteltével az egészalakos tükör előtt állva azon morfondírozott újfent, hogy ugyan miért öltözött ki ilyen…kihívóan. Lily fejében más, cenzúrázatlan jelzők is megfordultak a kihívó helyett, de valamilyen különös oknál fogva, vonzónak és szexisnek akart kinézni, amely célnak a fekete miniszoknya és tűsarkú szandál az előbb említett toppal megfelelt.
Az ajtó előtt beszélgetések halk foszlányai megzavarták a megfelelő rúzs kiválasztásában, így csak a szemét húzta ki szemceruzával, és a szempilláit festette ki az egyik fiók mélyéről előguberált szemspirállal, és már rohant is az utána libbenő, még nyirkos hajával.
- Halihó! – nyitotta ki szobája ajtaját, aminek következtében Alen hátraesett, és tágra nyíló szemekkel bámult fel a lányra. Néhány pillanat múlva megrázta a fejét és négykézláb mászott el Lily útja elől. A folyosó falát támasztó Fred és George is tátott szájjal bámultak a lányra, akik nyílván Alennel beszélgettek eddig, de most egy szót se tudtak kinyögni. – Na, mi a baj? Semmi beszólás, semmi poén? – kérdezte Lily, de mivel nem érkezett válasz, csak megpaskolta George arcát, és egy vállrándítás után letipegett a lépcsőn.
Amint az előszobába érkezett, levetette magát a kanapéra, majd jobb szórakozás nem lévén a druidaként idézett tűzcsíkokat kezdte el forgatni az ujjai között. Ebben a roppant érdekes helyzetben talált rá Harry, Ron, Hermione és Piton, akik épp a pincéből jöttek ki.
- Hát te mit csinálsz? – hökkent meg Ron, de Lily válaszra sem méltatta. Tulajdonképpen észre se vette, hogy társaságot kapott, csak a tűzzel való játékára összpontosított. Különböző, gyermeteg formákat rajzolt velük a levegőbe. Az első egy virág volt, amiből később egy napocska lett, utána meg egy aranyos kutya feje.
- Szerintem megbolondult – közölte véleményét a lépcsőről leérkező Fred, nyomában az arcát simogató George-dzsal, és a még mindig döbbent Alennal. – Bár amíg ilyen ruhákat hord, nekem nincs ellenvetésem – vigyorgott kajánul, de a mosoly hamar leolvadt az arcáról, mert a sokat emlegetett lány erre már felkapta a fejét, és zölden izzó szemét a fiúra emelte.
- Nem vagyok bolond! – csattant fel dühösen, és a kis lángocskák rögtön egy labdává idomultak a kezében.
- Jaj, nem úgy gondoltam, ne szívd mellre – vagyis dehogyisnem, azaz sajnálom! – elemelte fel védekezően a kezeit mindenre felkészülten, ám nem az történt, mint amire számított.
- Rendben van – mosolyodott el angyalian Lily. – Megbocsátok. Sőt, ha van kedved, akkor el is kísérhetsz a konyhába, mert megéheztem egy kis süteményre.
- Állok szolgálatára, hölgyem! – hajolt meg a lány előtt, majd karját nyújtva a konyha felé indultak.
*****
- Nem tudom mi történt vele – kezdte magyarázni a történteket Alen. – Párbajoztunk, de nem komolyan, mindig ki tudtuk védeni a másik támadását, és… veszekedtük is a végén. Utána nem is értem, hogy, de Lily nem védte ki a taroló átkomat, és a stimula után is még sokáig eszméletlen volt. Utána, amikor felébredt elkezdett kiabálni és sírni. Azt akarta, hogy hagyjam békén, és felrohant a szobájába. A többit meg láthattátok – hadarta el gyorsan a többieknek, mire Hermione felsikított és a szája elé szorította a kezét.
- Harry, ugye nem…? – fordult barátja felé, aki ugyanolyan kétségbeesett arckifejezést öltött magára.
- Menjünk a kisasszony után – döntötte el Piton, majd a többiekkel a nyomába az étkező felé vették az irányt, ahol meg is találták a keresett lányt.
Lily vidáman majszolt egy sütit, majd mikor végzett egy újabbért nyúlt az előtte lévő nagy süteményes tányérból.
- Szia Lily. Hogy érzed magad? – kérdezte Harry, és helyet foglalt a lánnyal szemben.
- Köszönöm jól – mondta, majd mélyen a fiú szemébe nézett miközben a szája szegletében maradt porcukrot kéjesen lenyalta. – Kérsz? – kínálta felé a sütiket, miközben előredőlt, és kitolta mellkasát. Harry a mozdulatsor után csak megrázta a fejét és nyelt egy nagyot.
- Én kérek! – nyúlt előre Ron, de a lány visszarántotta a tálat.
- Nem téged kérdeztelek – sziszegte villámokat szóró szemekkel. – Most miattad teljesen elment az étvágyam!
Ron rémülten visszavonulót fújt, míg a lány mellett ülő Fred nevetésbe tört ki.
- Te meg min nevetsz?! Azonnal hagyd abba, megfájdul tőled a fejem! – nyávogta Lily a halántékát masszírozva, majd felállt az asztaltól, és ismét az előszobába indult, ahol összekuporodott a kanapén.
Hermione elé térdelt, és finom mozdulatokkal simogatni kezdte Lily haját.
- Nagyon fáj a fejed? – kérdezte kedvesen, mire a kérdezett hüppögve bólintott. – Nem szeretnél bevenni egy fájdalomcsillapító bájitalt?
- Nem! – kiáltotta a lány, majd talpra szökkent az ülőalkalmatosságról. – Nem kell semmiféle vacak lötty!
- Nyugodj meg, Lily – lépett hozzá Harry. – Ha nem akarsz, nem kell innod semmit sem.
- Köszönöm, Harry – ölelte át a fiút, aki tétován megpaskolta a hátát. – Te mindig meg tudsz érteni – fúrta a fejét a nyakába, majd pár pillanat múlva egy lágy puszit nyomott az érzékeny bőrfelületre. Harry megremegett, majd a vállainál fogva távolabb tolta magától a lányt, aki először ellenkezett, de meggondolta magát, és hagyta, hogy a fiú ránézzen.
- Lily, ez nem te vagy – mondta rekedt hangon Harry. – Küzdj ellene!
- Pedig az, akit most a karjaidban tartasz, én vagyok – fúrta tekintetét a fiúéba. – Velem beszélgettél éjszakába nyúlóan, velem osztottad meg aggályaidat, és te vigasztaltál meg, amikor magam alatt voltam. Mondd, Harry, csinosnak tartasz engem?
A fiú erre nem tudott mit felelni, de talán nem is vártak választ.
- Akarsz engem? – suttogta Lily, majd újra szorosan átölelte Harry derekát és az ajkait a fiúéra nyomta. Lágyan kóstolgatta a telt ajkakat, először az alsót, majd a felsőt becézgette külön-külön. Harry nem viszonozta a csókot, bár nem is lökte el magától, ami már fél sikernek számított a lánynak, így kicsit felbuzdulva egy sóhaj kíséretében nyelve besiklott a férfi szájába, és egyre szenvedélyesebb kényeztetésekbe fogott. Mivel Harry sem volt fából, nála is elszakadt az a bizonyos cérna, és ő is hevesen kapott a lány ajkai után, de pár pillanat után egy durva kéz kirántotta Lilyt a fiú karjai közül.
A lány szeme és keze zölden kezdett világítani, majd Piton felé fordult, aki elszakította őt Harry édes ajkaitól.
- Hogy merészeli? – sziszegte Lily és már támadásra kész pozíciót vett fel, ám ekkor feljajdult, karjait a fejére szorította és térdre esett. A fájdalom, mely a kopolyáját belülről nyomta elviselhetetlen volt. Felsikoltott, de ez fájdalmán mit sem enyhített.
- Küldj ellene! Koncentrálj! – biztatta mellé térdelve Piton. – Ne hagyd, hogy áttörjön a védelmeden!
- Próbálom – akarta formálni a szavakat, de csak gyenge nyöszörgés hagyta el ajkait. Nem tudta, mi történik vele, teljesen össze volt zavarodva, és a fájdalom miatt nem is nagyon tudod a miértekre választ keresni magának, csak azt akarta, hogy múljon el ez a kín.
- Lily, te erősebb vagy nála, menni fog. Csak ne engedj neki – suttogta a fülébe Harry, miközben hátulról átölelte. – Tudom, hogy fáj, de neked sikerülni fog.
Hiába bíztatták, és látták el tanáccsal a fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett. Magatehetetlenül sikoltozott, zokogott, senki sem tudott rajta segíteni. Az emberek zúgolódtak körülötte, beszéltek hozzá, megérintették, de semmit sem tudott felfogni, érzékelni belőle. Hiába volt olyan jó az oklumencia tudása, a benne tomboló sötétség belülről emésztette fel, és nem tudott neki megálljt parancsolni.
Feladta.
Nem bírta már tovább a gyötrődést, leomlottak az elméjét védő falak, utat engedve a kéretlen ismeretlennek, és a fájdalom lassan csillapodni kezdett.
Zihálva vette a levegőt, s már nem sikoltozott. Amikor a körülötte lévők is észrevették a végbemenő változásokat, elhallgattak, majd tanácstalanul néztek egyikükről a másikra.
- Szerinted sikerült neki?
- Vége van?
- Ugye jól van?
Nem. Még koránt sem volt vége ennek a rémálomnak, és ezt Lily nagyon jól tudta. A fájdalom teljesen elhagyta testét, de ő mégis mozdulatlan maradt. Várt. Tudta, hogy valami belé férkőzött, valami, amit még ő sem tudott megmagyarázni, de határozottan érezte a jelenlétét, amitől teljesen kirázta a hideg.
- Okos kislány. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb legyőzlek – hallatszott egy ismeretlen hang valahonnan. – Most pedig szépen átadod nekem az irányítást.
- Nem – suttogta maga elé Lily.
- Mi nem? Lily? Hogy érzed magad? – kérdezte Harry, aki még mindig mellette volt.
- Ők nem hallanak engem, csak te. Pontosabban, te, már én vagyok – hallatszott újra a hang, s ettől újfent reszketni kezdett.
- Nem – ismételte újra a lány.
- Lily, hallasz minket? Mire mondtad azt, hogy nem?
- Ostoba – susogta dühösen a hang. – Hát sose tanulsz a hibáidból?
S azzal az idegen emlékeket kezdett el felidézni a lány emlékeiből. Látta a szüleit, akik mosolyogtak rá, játszottak vele, majd a megkínzott, halott testüket, miközben lángolt körülöttük minden.
- Ne – nyögte elgyötörten, s csukott pillái közül újabb könnycseppek gördültek le. – Nem akarom, hagyd abba!
- Mi van veled Lily? Kérlek, válaszolj! – hallotta feje felöl Sirius hangját, de nem tudta teljesíteni a kérését, mert közben újabb emlék került elő. Újra látta azt az újságcikket, melyben Albus bácsi haláláról írtak, majd magát a sírt is, ahol elkókadt virágok lengedeztek a szélben.
- Kérem, kérem ne!
A következő kép Zareh és Reili sírja volt a Druidák Kertjében, majd Score őrült vigyorral a képén nézett le rá.
- Te tehetsz róla! A te hibád!
- Nem.
- Megmenthetted volna őket, de te túl gyenge voltál!
- Nem.
- A te hibád! A te hibád! A te hibád! - szajkózta.
Minden fájdalmas emlék lepergett Lily lelki szemei előtt, és az újra átélt, szívét összefacsaró érzések túlcsordultak benne. Nem érdekelte, hogy ki mit mond neki, nem érdekelte, hogy fáj vagy nem. Érzéketlenné vált, de nem csak azért, mert a többé-kevésbé összeforrt lelke újra darabokra hullott szét, hanem azért is, mert az idegennek pont ez volt a célja, és most, hogy a lány már nem küzdött ellene, átvette felette az irányítást.
Lily összekuporodott testhelyzetéből engedve lassan kinyújtózkodott, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. Négykézláb emelkedett, s valaki a vállára fektette a kezét, de a lány egy rántással lerázta azt.
- Szóval mégiscsak áruló lettél... – szólt rekedt hangon Lily még mindig lehajtott fejjel. – Dumbledore mindig is tudta, hogyan érje el a célját, no de pont Potterrel és Blackkel, a régi ellenségeiddel együtt… Nem ismerek rád, Perselus – a hideg hanghordozás és a szavak ugyanolyan ismeretlenül hatottak Lily szájából, mint a vörössé vált íriszeiben lévő metsző gyűlölet.
- Nem lesz sok időd ezen gondolkozni – mondta szenvtelenül a bájitalszakértő, miközben varázspálcáját a lányra szegezte. A mozdulattól Lilyben lévő gonosz nem ijedt meg, inkább egy eszelős kacagás kíséretében felegyenesedett. Végignézett a helyiségben tartózkodókon, majd a tekintete megakadt Harryn.
- Ugyan Perselus, nem ölnéd meg ezt a kislányt, túl gyenge vagy hozzá – forgatta a levegőben az új teste kezét. – Te pedig az ifjú Potter vagy, ha nem tévedek.
- Te szemétláda… - kiabálta Harry, és megindult felé, de Piton az útjába állt. – Mit műveltél Lilyvel?
- Felidéztük a szép régmúlt eseményeit – felelte fennkölten. – Majd úgy döntött, fejet hajt a hatalmam felett. De itt van még. Valahol az agya kis eldugott részében sírdogál – mondta maró megvetéssel a hangjában, mintha csak egy parazitáról beszélt volna.
- Hagyd békén! Engedd vissza! – követelte a fiú dühösen.
- Miért, különben mi lesz? Megölsz? – kérdezte gúnyosan, majd elővette a lány varázspálcáját, és maga elé tartotta – Előbb én öllek meg téged.
- Nem – kiáltotta belülről Lily. Valóban tudatánál volt még, de nem tudta visszavenni az irányítást. A benne lévő gonosz túl erős volt vele szemben.
- Előbb engem kell megölnöd, Voldemort – közölte Piton.
- És engem – állt mellé Sirius, majd Ron és Hermione is.
- Nem! – tiltakozott Harry és Lily egyszerre, ám a lányt senki sem hallotta. A fiú a két barátja elé furakodott, de Siriust már nem volt olyan könnyű félrelökni.
- Ostobák – sziszegte Voldemort. Ő is érezte a lány tiltakozását, ezért minél hamarabb cselekednie kellett. A kezében lévő pálcát egyenesen Pitonra akarta szegezni, de a mozdulatsort nem volt olyan egyszerű végrehajtani, mert Lily egyre erősebben igyekezett megfékezni őt.
- Nem engedem! – sikoltotta Lily.
- Nem tudtok megállítani! – harsogta Voldemort mind Pitonéknak, mind Lilynek egyaránt. Sirius félrelökte Harryt és barátait, mert Ő, akit nem nevezünk nevén meglendítette a varázspálcát, hogy megölje mindannyijukat. – Adava Ked…nee!
Lily a bal kezével lefogta jobbját, amiben a varázspálca volt, és annyira szorította azt, míg a pálca kiesett a kezéből. Térde esett, és újabb fájdalmas sikoltás hagyta el ajkait. A szemében lévő vörös hol eltűnt, hol visszatért jelezve a harcot Voldemort és a lány akarata között.
- Lily, hallasz engem? Küzdj ellene, ne engedd vissza! Sikerülni fog! – bíztatta Harry.
- Hiába küzdesz te koszos kis sárvérű! – hörögte Voldemort.
- Használja fel a druida erejét, úgy sikerüli fog! Használja! – jutott hirtelen eszébe Pitonnak.
- Majd meglátjuk! – vágta rá Lily, majd ahogy Piton javasolta megpróbálta előidézni druida énjét, ám ez most nem volt olyan könnyű feladat, mint máskor. Voldemort még mindig nem adta fel a küzdelmet, és a lány lelke is jelentős sérülést szenvedett általa. Újabb képeket vetített a lánynak, amik a legnagyobb félelmét ábrázolták. Mindenki meghalt, akit még eddig nem veszítette el: Minereva, Aberforth, Harry, Sirius, Hermione és a Weasley család.
- A történtek nem a te hibáid, Lily! Te nem tehetsz semmiről! – győzködte Sirius, hiszen ő tudta, hogyan érez a múltban történtek iránt. A dementoroktól való szökése utána a férfi sokat beszélgetett Lilyvel, így most sejtette a probléma okát.
- Gondolj Minervára és Aberforthra! Gondolj rájuk, a családodra és a barátaidra! Mi mind itt vagyunk veled – bátorította Harry is, és nagy koncentrálás után – miképp a félelme nem vált valóra – meg is tette a hatását. Miután Lily felelevenítette szerettei arcát, új erőre kapott, s immár semmi és senki nem állhatott a druida lány útjába.
Zihálva vette a levegőt, ökölbe szorult keze és szeme zölden kezdett el világítani, és az egész teste rázkódott a benne lévő energiától. Felsikoltott, de a sikoly immár nem tőle származott, hanem a benne lévő gonosz adott hangot fájdalmának, majd a lány testét körbeölelte a vakító fehérség. A sikítás elhalt, mert a sötétség távozott Lily testéből, de a lány sem bírta már tovább, ájultan rogyott a padlóra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése