Lily egy újabb sütögetéssel eltöltött délelőtt után Ginnyvel beszélgetett a kertben található filagória alatt. Előttük egy kis tálcán néhány – a Weasley ikrek gyomra elől kimenekített –kókuszos süti és narancslé foglalt helyet, a fejük felett pedig gondtalan madarak csiviteltek.
Egy ideje már megszakadt a beszélgetés köztük, és mindketten a gondolataikba mélyedtek. A druida lány már egy fél süteményt apró darabokra morzsolt, amikor Ginny váratlanul megbökte.
- Ne pocsékolj! Inkább nyögd ki, hogy mi nyomja a lelkedet! – unszolta a meglepődött Lilyt, aki először hallgatott, és csak azután kezdett mondandójába.
- Csak az bosszant, hogy engem már megint kihagytak a megbeszélésből. Remusék már órák óta be vannak zárkózva a tanácskozó terembe, úgyhogy biztosan valami nagy baj lehet. Utálok tétlenül ülni, és várni.
- Megértem, hogy bosszant, de mivel ez a dolog már nem új keletű, szerintem valami más miatt vagy ilyen nyugtalan – állapította meg Ginny, barátnőjének az arcát figyelve.
- Hát nem elég ez is? – kérdezte, miközben ingerült kapkodással nyalogatta le az ujjaira tapadt kókuszt és csokit. – Aberfothék beleegyeztek abba, hogy minden gyűlésen részt vegyek, és druidaként még akár harcolhatok is. De Remus most mindent a szőnyeg alá söpört, mintha mi sem történt volna. Mindezek felett fogalmam sincs Aberfoth és Minerva hogylétéről!
Ahogy egyre jobban beleélte magát a kezeivel is gesztikulálni kezdett.
- Harryvel furcsaságok történnek, amiket nem hajlandó megmagyarázni. Pettigrew kiszökött, amitől Sirius valóságos dührohamot kapott. A druida barátnőm esküvőjén a nyakamba akasztottak egy újoncot, aki egy kicsit túlértékelte a kedvességemet. És…és ennyi – hagyta befejezetlenül a mondatát, pedig még tudta volna fokozni a panaszáradatát, mégpedig Harryvel.
A hirtelen befejezés Ginnynek is feltűnt, de mivel Lily láthatóan nem akart többet beszélni róla, nem faggatta tovább, csupán még figyelmesebben kezdte kutatni a lány apróbb elszólalásait.
- Sajnálom, hogy ilyen elviselhetetlen vagyok ma – sóhajtotta végül Lily. Már épp felállni készült, amikor kinyílt a hátsó ajtó és Draco tűnt fel a színen magabiztos lépteivel.
- Sziasztok – köszönt a fiú, majd Ginnyre emelte szürke, kifürkészhetetlen szemeit, amitől Lilynek az az érzése támadt, hogy valamiről lemaradt, és hogy ő bizony egy felesleges harmadik ebben a szituációban. Tapintatosan el akart somfordálni, de a bosszúságának egyik oka egyszerűen nem engedte, hogy rá ne kérdezzen.
- Már vége van a gyűlésnek?
Draco kénytelen volt a lány felé fordulni és úgy válaszolni, enyhe türelmetlenséggel a hangjában.
- Részben igen. Akinek dolga akadt, elment, de hamarosan folytatni fogjuk.
- És miről…? – tette volna fel a következő kérdést, lehetőséget látva arra, hogy a fiú talán elmondja, miről volt szó, ám a fiú fejcsóválása lehűtötte épphogy felébredt lelkesedését.
- Sajnálom, de Remus külön kérése az volt, hogy ne mondjam el neked – közölte szenvtelen hangon, majd újra a Weasley lánynak szentelte a figyelmét, aki sajnálkozva nézett Lilyre.
A lány csak ciccentett, majd hátat fordított nekik, és egyenesen a szobája felé vette az irányt. Akivel útközben találkozott, rögtön meghátrált a lány szeméből áradó düh láttán, így gondtalanul zárta magára a szobája ajtaját. Az akció egy kicsit zajosra sikeredett, mert az alvó Fawkes felriadt délutáni szunyókálásából, és érdeklődve figyelte a lányt.
Pár percig még az ajtónak támaszkodva állt, majd a főnixhez lépett, és halk elnézést rebegett az állatnak lágy simogatásokkal kisérve.
*****
A kora délutáni bosszankodás Lily egész napjára rányomta a bélyeget. Sértette az önérzetét Remus titkolózása, és a többiek szenvtelen magaviselete ebben a kérdésben. Így jószerivel ki se mozdult a szobájából.
Már a harmadik pergament gyűrte össze és dobta a kukába – ami még mellé is ment –, mert egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat Minerva és Aberforth számára anélkül, hogy ne írna levelében olyan dolgokat, amikről egyébként nem lenne szabad. Főleg, mivel azt ígérték, hogy majd ők fognak jelentkezni.
Az sem hagyta nyugodni, hogy lassan éjfélt ütött az óra, a kúria teljesen elcsendesedett, de Harry, Ron, Hermione, Remus, Sirius és Piton még mindig nem érkeztek haza.
A nyitva felejtett erkély felől hideg szellő fújt be, amitől a lány megborzongott, és szorosabbra fogta magán a vékony köntöst, miközben bezárta az ajtót. Bebújt a takaró alá, de nem hunyta le a szemét, mert meg szerette volna várni, míg Harryék hazaérnek, ezért az éjjeliszekrényéből elővett egy már korábban elkezdett mugli regényt, és olvasni kezdte azt. A könyv négy férfiról szólt, akik szörnyű gyermekkoruk emlékével élték életüket, és találták meg az igaz szerelmet. Mindez arra beszélgetésre emlékeztette Lilyt, amelyen Harry kelletlen tőmondatokban bár, de mesélt a saját gyerekkoráról.
Szorosan, egymást átkarolva ültek egy vastag takaró alatt, hogy megvédjék magukat az éjszaka csípősségétől.
- Mivel a szüleim meghaltak, a nagynénémék vettek magukhoz, és mint később kiderült, ennek nem a feltétel nélküli szeretet volt az oka – fintorgott Harry, miközben a lány egy hosszú tincsével játszadozott.
- Hát akkor? – hajtotta fejét a fiú mellkasára. Ez a bensőséges helyzet kellemes bizsergést gerjesztett a lányban, mely a kislábujjától egészen a feje búbjáig átjárt. A fiú hangjában bujkáló szomorúság azonban az elevenébe talált.
- Addig, amíg a házban éltem, az védve volt Voldemort ellen, aki valószínűleg náluk keresett volna először.
- De mi dolga lett volna egy csecsemővel? Miért akart téged már akkor is megölni? – kérdezte homlokráncolva, mire a fiú a kiválasztott hajtinccsel végigsimított az előbb említett bőrfelületen, mintha ezzel akarta volna semmissé tenni a lány kíváncsiságát. – Már megint nem válaszolhatsz, ugye? – sóhajtott csalódottan, mire Harry a két keze közé fogta az arcát, bánattól csillogó szemeit az övébe fúrta, majd egy gyors puszi után újra átkarolta a lányt.
- Nem volt valami vidám gyerekkorom – jegyezte meg komoran a fiú.
- És ha megkérlek rá, hogy mesélj róla, rólad valamit? – kérte Lily, s mivel ő kérte, Harry meg is tette azt.
- A nagynénémék – mit te is tudod – muglik voltak, akik gyűlöltek mindent és mindenkit, ha a varázslattal, a varázsvilággal állt kapcsoltban. Így természetesen engem is.
- Ugyan, nem gyűlölhettek a saját rokonaid! – már csak maga a gondolat is megbotránkoztatta a lányt.
- Pedig így volt. Elég világosan az értésemre adták minden egyes alkalommal. Az unokatestvérem, Dudley, ahol csak tudott, keresztbetett nekem, és helyette mindig rám voltak mérgesek. De persze az volt a legrosszabb, amikor a véletlenül történt varázslataim miatt büntettek.
- És mégis, milyen módon büntettek? Leszidtak és eltiltottak a barátaidtól? – kérdezett rá Lily, amikor a fiú nem folytatta tovább.
- Dehogy! – kacagott fel sötéten Harry. – A szidások mindennaposak voltak. Büntetésképp bezártak a lépcső alatti kis sufniba és nem kaptam enni. Barátaim meg tulajdonképpen nem is voltak.
Az előbb elhangzottakra a lány hirtelen köpni-nyelni nem tudott, csak hitetlenkedve meredt a fiúra, aki rezzenéstelen arccal nézett előre.
- Hogy lehettek ilyen kegyetlenek veled? Hisz csak egy ártatlan kisfiú voltál!
- Csak egy kolonc voltam a nyakukon – vont vállat. – De mindegy, már soha nem megyek vissza hozzájuk – mondta, mintha csak magának akart volna ígéretet tenni ezzel.
Két óra eltelte után nagyot ásítva csukta össze a kiolvasott könyvet, és csalódottan vette tudomásul, hogy a fiúk és Hermione még mindig nem tértek vissza.
Morcosan kicsoszogott a fürdőszobába, ivott egy kis vizet, majd fáradt szemeit dörzsölve visszafeküdt. Magába megfogadta, hogy csak a szemét fogja pihentetni, de fél óra eltelte után már mély álomba szenderült.
Azonban újabb pár óra eltelte után ajtócsukódás riasztotta fel, amitől egyből felemelte a fejét, és sűrű pislogások közepette az ajtó előtt ácsorgó Harryre lett figyelmes.
- Bocsánat, nem akartalak felébreszteni, csak láttam a fényt és… - magyarázkodott rekedten a fiú – mindegy, aludj tovább.
Már fordult is vissza, de Lily gyorsan kimászott az ágyból, és a vállánál fogva fordította vissza maga felé.
- Jól vagy? Valami baj történt? Merre voltatok? – fogta két keze közé Harry megviselt arcát, és aggódva figyelte kedvese karikás, gondterhelt szemeit – Válaszolj, kérlek!
Ám ő csak a fejét rázta, és finoman lefejtette Lily kezeit magáról, majd hátat fordított neki, és homlokát az ajtónak támasztotta.
- Elegem van az egészből! – suttogta elgyötörten, majd szünetet hagyott.
Lily tanácstalanul álldogált mögötte, miközben majd’ szétfeszítették aggodalmaskodó érzései. Harry most bezárkózott előtte, ami nem esett jól neki, de a fiú hogyléte akkor sokkal jobban érdekelte, mint a saját önérzete. S mivel nem engedte magát közelebb, így kénytelen volt mögötte topogni és várni, hogy talán elmondja, ami a lelkét nyomja.
- Elegem van abból, hogy mindenki miattam hal meg! – öklözött bele az előtte lévő alkalmatosságba, mire Lily összerezzent, és a legrosszabbtól tartott.
- A többiek…ők?
- Ron megsérült, de nincs komoly baja. A többiek, pedig jól vannak, nem is rájuk gondoltam, hanem azokra a családokra, akik nem tudták megvédeni magukat – magyarázta, mire a Lilyben felgyülemlett feszültség némiképp feloldódott.
- Kik ellen nem tudták megvédeni magukat? Halálfalóktól? – kérdezte, de nem kapott választ, így ezt igennek tekintette. – Ti ilyenkor halálfalókra vadásztok?
- Miért lepődsz meg ezen annyira? Eddig is ezt csináltuk – fordult végre a lány felé, aki először nem tudott mit felelni erre. Valójában sose gondolt erre a lehetőségre. – Nem csak olyan nagyobb szabású támadásokat indítanak, mint amit legutóbb te is megtapasztalhattál. Voldemort még nem indított nyílt háborút a varázslótársadalom ellen, csak támogatókat gyűjt, és néha az erejét fitogtatja. A legtöbb rajtaütést, pedig csendben végzi.
- És nekem erről miért nem volt szabad tudomást szereznem? Miért titkolóztok? – kérdezte, ám még mielőtt Harry válaszolhatott volna, pontosított. – Azt megértem, hogy a feladatodról nem tudhatok, de a többiről? Minden Rendtag be van avatva, én miért nem?
- Bízz Remusban! Biztos jó oka van erre – felelte szűkszavúan, és mivel egy újabb gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait, Lily ezzel lezárta a témát, bármennyire is foglalkoztatta a megfejtés. Inkább átölte a fiút, és halkan a fülébe súgta:
- Pihenned kéne, gyere! – fogta meg a kezét, és húzta maga után a bánatos fiút, aki csupán csak szóban ellenkezett.
- Lily, sajnálom, de most inkább egyedül szeretnék lenni, és…
- Nem kell mindennel egyedül megbirkóznod! Fogd fel azzal a kemény fejeddel – simított végig a kócos, fekete fürtökön, aminek már egy vágás nem ártana, de nem tette szóvá, inkább magával húzta az ágyra, levette a cipőjét, és mellé feküdt.
Harry hálás puszit nyomott az arcára, az övét a lány hajába temette, és amint lehunyta a szemét, rögtön elaludt.
A lány még figyelte kedvese békés arcát egy darabig, majd pálcájával eloltotta a fényt, és ő is álomra hajtotta fejét.
*****
Harry és Lily egymást átölelve békésen aludtak, pedig már lassan délelőttre hajlott az idő. Nem tudtak a házban egyre jobban eluralkodó pánikról, egészen addig, míg Mrs. Weasley be nem kopogott Lily ajtaján.
- Lily kedvesem, alszol még? – kérdezte az asszony kedvesen, de mivel nem érkezett válasz, újra kopogott. – Bent vagy egyáltalán?
A vörös hajú lány ekkor vette észre a kintről érkező zajokat, ám álmossága lévén későn rakta össze az információkat, és mikor Mrs. Weasley egy halk sikkantással kinyitotta az ajtót, tudta, hogy ez a nap sem lesz felhőtlenül boldog számára.
- Mi az, Molly? Megtaláltad? – dugta be az ajtón a fejét Sirius is, majd mikor meglátta, hogy Lily pipacsvörös fejjel a köntösét kötötte be, és Harry laposakat pislogva ül fel az ágyban nagy vigyor terült el az arcán.
- Mrs. Weasley, ez nem az, aminek látszik! – szabadkozott Lily zavartan.
- Siessetek, mert nem melegítem meg a reggeliteket! – szólt hűvös hangon az asszony, majd kifordult a helyiségből.
- Szóval Lily ágya kellemesebb, mint a tiéd, mi? – dőlt szórakozottan az ajtófélfának Sirius, mire Harry csak morgott egyet válaszul.
- Sajnálom, megpróbáltam feltartóztatni! – futott be a szobába a kifulladt Hermione, míg mögötte Ron nagy szemeket meresztett hol Harryre, hol a még mindig piruló Lilyre, majd a pihegő barátnőjére.
- Haver azért szólhattál volna, már mindenhol kerestünk! – rótta meg fennhangon barátját. – Vagy legalább te, Hermione! Azt hittem nincsenek titkaink egymás előtt!
- Ron ez… - kezdett bele a megszeppent Mione, de Harry gyorsan közbevágott.
- Mindenki előtt titkoltuk a dolgot, egyedül Hermione látott át rajtunk, arról meg egyikünk sem tehet, hogy te nem látod a fát az erdőtől – kelt fel végre az ágyból, és Lily mellé lépve átkarolta a derekát. – És azért nem mondtuk el, mert nem akartam, hogy Voldemort és a Halálfalók fülébe jusson.
- Értem, és hát, gratulálok! – veregette hátba Ron. – De egyébként mióta tart, csak mert így bele a közepébe…
- Ron! – kiáltotta Harry és Lily egyszerre.
- Jó-jó, felfogtam, semmi közöm hozzá, csak… - motyogta feltartott kezekkel a fiú, miközben a füle hegye bepirosodott a kényes téma miatt. Nem is beszélve Harryről és Lilyről, akik már nagyon kínosan érezték magukat.
- Remélem azért…vigyáztatok – kacsintott jelentőségteljesen Sirius, mire Lily legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Ám Harry összeszedte magát, és tisztázta a helyzetet.
- Nem úgy volt, mint ahogy azt ti gondoljátok! Még csak alig járunk, meg…meg különben is! Szerintetek akkor most is fel lennénk öltözve?
- Harry kérlek! – nyögte tenyere mögül Lily. Azt remélte, hogy ez csak egy rossz álom, és hogy nemsokára felébred, de amikor Ginny és Draco is befutottak, rájött, hogy ő nincs olyan fantáziával megáldva, hogy ez egy álom legyen.
- Mi ez a népgyűlés itt? – kukucskált át a Weasley lány Hermione válla felett. – Hűha, lemaradtunk valamiről?
- Elég volt! Mégis mit gondoltok ti rólunk? – fakadt ki Lily, majd mindenkit az ajtó felé kezdett el terelni. – Csak hogy tisztázzuk, aludtunk az éjjel, és csak azt! Ez pedig az én szobám, és nem szeretnék most egy kéretlen vendéget se látni az ajtómon belül! – kiáltotta, majd nagy lendülettel becsapta a nyílászárót. Az agyához trappolt, és a fejére húzta a takarót.
- Sajnálom ezt az előbbit – ült mellé Harry, majd kitakarta a lány üstökét, és az arcába hullt tincseket elsöpörte az arcából.
- Hát ez nagyon kínos volt. Hogy fogok így Mrs. Weasley szemébe nézni? A többiekről még csak nem is beszélve! – sipította pár oktávval magasabb hangon, mint általában. – És most mi lesz?
- Ne aggódj! Mindketten felnőttek vagyunk már, nincs beleszólásuk ebbe. Lemegyünk, megreggelizünk, és tisztázzuk Mrs. Weasleyvel a helyzetet – simított végi a lány arcán Harry.
- Nem erre gondoltam – rázta a fejét Lily, majd felült, hogy rendesen a fiúval szembe legyen. – Nem akartad, hogy megtudják, de most, hogy kiderült…
- Sss – tette mutatóujját Harry a lány ajkaira elhallgatatva ezzel, majd elvette onnan, és szájával fojtotta el a kételyeit. – Emiatt még nem fogok szakítani veled. Bár tenni kell pár óvintézkedést…
- Akkor jó – sóhajtotta Lily, majd repetáért nyújtotta ajkait.
*****
Miután mindketten végeztek a reggelijükkel, elmagyarázták Mrs. Weaslesynek, hogy miért tartották titokban a kapcsolatukat, és az ott alvást is tisztázták. Az asszony örömtől könnyes szemekkel ölelte magához a két fiatalt, és váltig állította, ő már régóta sejtette, hogy kettejük között van valami.
Azonban nem sokkra rá beviharzott Piton, és azonnal a pincébe hívta Harryt, így nem élvezhették ki azt, hogy nem kell titkolózniuk a többiek előtt.
Az ebéd csendesen telt, mert az aranytrió, valamint Sirius, Remus és Piton nem értek rá, így csak páran élvezhették Mrs. Weasley főztjét. Lily segített az asszonynak leszedni az asztalt, majd jobb híján a szobájába ment, ahol egész egyszerűen nem bírt a hátsófelén ülni. Szüntelenül rótta a köröket a szobájában, miközben gondolataiba mélyedt.
Sajnos még mindig nem tudta meg, hogy Remus miért titkolózik előtte, és ahogy egyre jobban hergelte magát ezzel, lassan megszületett az elhatározása is. Ha a Rend ideiglenes vezetője nem hajlandó tájékoztatni, akkor majd ő utána jár a dolgoknak!
Szerencséjére tudta, hogy hol található Aberfort és Minerva átmeneti otthona, így ezzel jelentős fejtörést megspórolt magának. Egyszerűen csak druida erejét felhasználva a céljára koncentrált, és máris a kívánt falucska határában találta magát.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése