Az én alternatív Harry Potter történetem - 43. Az az "sz" betűs szó

   Reggel Lily jó kedvűen ébredt, amire már elég rég volt példa. Kipihentnek és energikusnak érezte magát, melyhez utólag visszagondolva köze lehetett a tegnap esti randinak Harryvel. Mosolyogva emlékezett vissza a fiú mosolyára, csókjaira és a beszélgetésükre, melyet már annyira hiányolt. Hirtelen annyira szépnek látta a világot, hogy képes volt szemet hunyni afelett, hogy a fiú részéről a titkolózás még továbbra is folytatódott.

   Szokásától eltérően ma elég korán kivetette az ágy, így miután felöltözött és elvégezte a szokásos teendőket a mosdójában, a konyha felé indult, hogy segítsen Mrs. Weasleynek a reggeli elkészítésében.

   Amint belépett a konyhába, ínycsiklandó illatok és sercegő olaj hangja fogadta, miközben Mrs. Weasley és Gigi sürgött- forgott a finom ételek felett.

   - De jó, hogy jöttél, kis Drágám! – ölelte meg futtában az asszony. – Ma mindenki együtt reggelizik, ezért ha megkérhetlek, megterítenél tizenhat főre? – bökött a már kikészített hatalmas tányér és evőeszköz halomra. – Nem is, csak tizenöt kell, mert Arthur korán elment dolgozni.

   - Persze, Molly! – mosolygott az asszonyra, egyrészt, mert végre sikerült egyből a nevén szólítania; másrészt, jól esett látnia egy anyát a konyhában, amint a sok éhes szájnak ételt készít. A saját anyukáját jutatta az eszébe. Gyorsan megrázta a fejét, hogy a szentimentális gondolatok tovaszálljanak, majd megragadta a tányérokat, és az ebédlőbe vitte őket.

   Nem tudott semmilyen fontos dologról, amiért mindenkinek egy asztalhoz kellene ülnie, főleg reggel, de mivel jelenleg csak az elég elfoglalt Mrs. Weasley volt a földszinten, ez a válasz még váratott magára. Szalvétákat, evőeszközöket és poharakat igazított a helyükre, amikor a lassan kerekedő pocakú Tonks és Remus jött le az emeletről kézen fogva.

   - Jó reggelt! – köszönt a párnak, amit ők is hasonlóképp viszonoztak, miközben asztalhoz ültek. – Nem tudjátok, hogy mi a különleges alkalom? – mutatott a hosszú, megterített asztalra.

   - Szerintem ezt majd Aberforth és Minerva szeretné veled megosztani – válaszolta Lupin, majd széthajtotta a Reggeli Prófétát és olvasni kezdett.

   Ahhoz képest, hogy találkozásuk legelején megkedvelte a férfit, az utóbbi időben valahogy sose értették meg egymást. Lilynek még mindig ott volt a tüske a szemében, amiért a varázsló titkon terveket szövögetett felette és elzárta a külvilágból jövő információktól, azt azonban nem tudta, hogy Lupinnak mi a baja vele. Már épp szólásra nyitotta a száját, de a lépcsőről elegánsan lesuhanó Mrs. Malfoy jelenléte meggátolta ebben. Az asszony most is, mint mindig, kifogástalanul festett a világoskék talárjában, mely remekül passzolt szőke hajához és kék szeméhez. Illedelmesen köszönt, majd a fiatal pártól lehető legmesszebb ült, viszont a könnyed társalgást így is remekül kezdeményezte.

   - Hogy érzed ma magad Nymphadora? Minden rendben van a babával? – kérdezte a rózsaszín hajú nőt, aki látszólag, csak kelletlenül válaszolt.

   - Igen, köszönöm kérdésedet, Narcissa.

A hűvös és semmit mondó válasz után kínos csend következett. Lily tudta, hogy Tonks utálja, ha a keresztnevén szólítják, de az asszony mégiscsak a nagynénje volt, aki láthatóan próbálkozott valamilyen kapcsolatot kialakítani a nővére egyetlen lányával. A kismama azonban úgy tűnt, nem vevő a jópofizásra, míg a megérkező Siriusra vidáman rámosolygott. A férfi egy kacsintással üdvözölte másodunokahúgát, intett Lily felé, kezet fogott Remussal, és leült melléjük, figyelmen kívül hagyva Mrs. Malfoyt.

   A lány úgy gondolta, jobb, ha kimarad a családi drámából, még mielőtt Draco is megérkezne, így inkább a konyhába indult, hogy ott segítkezzen tovább, miközben hálát rebegett azért, mert Andromeda Tonks inkább a Kagylólakban szállt meg, Billéknél.

   - Hol a csudában van már az a lány?! – mérgelődött Mrs. Weasley, miközben megforgatta a szalonnát a sütőben.

   - Ne aggódjon Molly, biztos nemsokára Ginny is jönni fog – pöccintett a kenyérre, hogy vékony szeletekre vágódjon.

   - Ha megkérnélek rá, megkeresnéd nekem?

   - Persze – bólintott készségesen, majd indult is az emelet felé. Útközben át kellett vágnia az ebédlőn, ahol már majdnem mindenki helyet foglalt, kivéve a trió, Ginny, Draco, Piton és Lydia. Menet közben egy puszit nyomott Minerva arcára, míg Aberforth-nak a vállára tette a kezét. Lily még nem igazán tudta, hogy a kis vita után hányadán állnak az idős varázslóval, így csak szolid üdvözlésben részesítette, majd haladt is tovább.

   A lépcsőket kettesével szedte, amikor összefutott Ronnal és Hermionéval, valamint a mögöttük baktató Harryvel. Amint találkozott a tekintete a fiúval, ajkai mosolyra húzódtak, s mikor Harry intett barátainak, hogy majd lent találkoznak, boldogan lépett az ölelésébe.

   A fiú egy rövid, ámde annál édesebb csókkal köszöntötte, majd arcát és egyik kezét az illatos fürtökbe fúrta.

   - Ma mindenki együtt reggelizik – szólt csendesen a lány egy kicsit sem távolodva Harrytől.

   - Tényleg? Miért? – kérdezte, s a lélegzete csiklandozta Lily nyakát, amitől önkénytelenül is megborzongott.

   - Nem tudom – sóhajtotta. – Megkérdeztem Remust, de ő készségesen csak annyit válaszolt, hogy majd inkább Aberforth-t és Minervát kérdezzem.

   - Lehet, hogy a roxfortos dologról van szó – húzódott el egy kicsit Harry, hogy a szemébe tudjon nézni, közben pedig karjait összekulcsolta a lány dereka mögött.

   - Gondolod? – vonta fel a szemöldökét. – De nem úgy volt, hogy majd egy gyűlésen fognak erről szavazni, ami majd csak holnap lesz esedékes?

   - Nos, nem is arra céloztam, hogy ma lesz a döntéshozatal – nyomott egy puszit a szájára. Szerette Lilyt csókolni, még ha azok csak játékos puszikból álltak is, de egyszerűen szükségét érezte, hogy hozzá érhessen a piros, csábító ajkakhoz. – Piton ma edzést tervezett nekünk, így lehet, hogy most te is részt fogsz ezen venni, a többiek pedig látni akarják ezt.

   - Így akarnak tesztelni? – vonta fel a szemöldökét kissé felháborodva. – Azért, mondjuk szólhattak volna!

   - Nem biztos, ez csak egy elmélet. És szerintem beszélned kéne majd Aberforth-szal – tűrt egy tincset a lány füle mögé. – Tegnap kicsit összekapott Dumbledore professzorra.

   - Vele is? – csodálkozott. – És min vitatkoztak már megint?

   Harry jelentőségteljesen nézett rá, mire Lily csak a szemét forgatta – Ja, bocs, hülye kérdés volt – fintorgott. – Szóval miattam. Remek. De te pedig ezt mondhattad volna hamarabb is! – dorgálta meg finoman, miközben karjait ingerülten a magasba emelte.

   - Ne haragudj, szólni akartam, de melletted valahogy más gondolatok kavarogtak a fejemben – kacsintott a lányra, mire Lily kicsit el is pirult, de tovább ütötte a vasat.

   - Ó, igen? – mosolygott ravaszul, miután hirtelen jött dühe tovatűnt. – Min is járt az eszed?

   - Hm – hajolt közelebb a lányhoz. – Nem emlékszem már pontosan, de ha kipróbálok valamit… – húzta Lily idegeit játékosan, majd ajkai végre rátaláltak a lányéra, és hosszú ideig el sem engedte. – Igen, határozottan valami ilyesmi volt.

   Ekkor azonban nyitódott, majd csukódott egy ajtó, és felnézve, Lilyék a rohanó Ginnyt látták, amint Draco szobájából a sajátjába tart.

   - Nem! Ne is mondjatok semmit! – emelte fel a kezeit tiltakozóan, mikor észrevette kettősüket, majd gyorsan becsapta maga mögött a saját ajtaját.

   - Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Harry a lányra nézve, mire az finoman megrázta a fejét.

   - Nagyon remélem, hogy annyira nagyon nem!

   Ginny újra kijött, miközben a gyorsan átcserélt ruháját igazgatta. – Anya már keresett?

   - Igen, azért küldött, hogy szóljak…

   - Basszus! – káromkodott a lány meg se várva Lily teljes válaszát, és már rohant is lefelé a lépcsőn.

   Harryék váltottak egymással egy jelentőségteljes pillantást, majd Draco is kijött a szobájából. Kezeit lazán a nadrágja zsebébe dugta, elmotyogott egy „sziasztok”-ot, majd ő is a lépcső felé vette az irányt.

   - Jobb lesz, ha mi is megyünk – fűzte össze ujjaikat Harry, majd együtt ők is a többiek után indultak.

   - Szerinted tényleg tesztelni fognak? – kérdezte félve kedvesét a lány. – Erre menne ki az egész „együtt reggelizünk” dolog?

   - Nincs más tippem – vonta meg a vállát a fiú. – De ne aggódj, ügyes leszel!

   Lily felsóhajtott, de Harry kérdő tekintetét látva csak megrázta a fejét, a fiú pedig tiszteletben tartotta a néma kérést, és nem kérdezett rá a dologra.

   Nagyon jól tudta a lány, hogy nem lesz olyan ügyes, mint a fiú, hiszen látta már párbajozni, és az ő tudása fel sem ért hozzá, pláne, hogy azóta több edzésen vett részt és többet tanult, mint ő. A Griffendéltől örökölt erejéről pedig már csak ne is beszéljünk!

   Végül annyira eluralkodott rajta a pánik, hogy még az ebédlő előtt megtorpant, maradásra késztetve ezzel Harryt is, majd végül kimondta azt, ami a szívét nyomta: – Nem tudlak majd téged helyettesíteni a Roxfortban! Én nem vagyok képes rá! – vékonyodott el egészen a hangja. – Nem vagyok olyan jó, mint…

   - Shh – nyomta mutatóujját a lány szájára. – Nem engem kell helyettesítened! Sőt, jobb is lenne, ha nem azt tennéd, mint sokszor én – emelte fel finoman az állánál fogva a lehajtott fejét. – Azért lennél jó iránymutató, mert amikor szükség van rád, te egy szó nélkül kiállsz az emberekért és a legjobb tudásod szerint cselekszel, ami nem is csekély, higgy nekem!

   Lily itta a szavait, de erős bizonytalanságát még a fiú bíztatása sem enyhítette. – De a te tudásod…

   - Lil, az nem számít, mennyi varázserőd van, ha másokon nem tudsz vele segíteni – fogta tenyerei közé az arcát. – Te nagyon sok mindenre taníthatod őket, és többet tudsz, mint bárki más közülük. Ne azzal foglalkozz majd, hogy én mit tennék, hanem, hogy Lily White mit tenne, és az bőven túlszárnyal mindenki mást, érted?

   Beszéd közben a szemei annyira őszinték voltak, és a szavak, amelyek elhagyták ajkait továbbra is a lány fülében duruzsoltak, így szinte már teljesen alább hagyott a kétkedése. Ámulattal vette észre, hogy mekkora hatással van rá a fiú véleménye és az egész lénye.

   - Sikerült valamelyest meggyőznöm téged? – kérdezte kétkedve még mindig az arcát simogatva.

   - Valamelyest – használta kedvese korábbi szavát, miközben mosolyt csalt a szájára Harry dilemmázása. – Köszönöm – mormolta, majd felpipiskedett, és ő kezdeményezte a csókot. Nyelvével finoman végigsimított a kívánatos ajkakon, majd mikor Harry szétnyitotta azokat, finoman besiklott és megkereste a fiúét. Karjait a nyaka köré tekerte és az egyik kezével a hajába túrt. Mikor elfogyott a levegőjük, pihegve engedték el egymást, majd Lily csillogó szemekkel tekintett a fiúra.

   - Szeret… – kezdte, majd rémülten észbe kapott. – Ööö, szerintem be kéne mennünk.

   Harry összevont szemöldökkel meredt rá, majd végül inkább újra kézen fogta a lányt és az ebédlőbe léptek. Összefont ujjaikat látva egyesek elmosolyodtam, mások értetlenül tekintettek körbe információt kérve, és megint mások közömbösen fogadták a dolgot.

   A fiú Sirius mellé ült le és Lilyt is maga mellé akarta húzni, de a lány inkább megrázta a fejét, mint a mai nap során olyan sokszor, és fejével a konyha felé bökött, ahová végül el is indult.

   Te jó ég! Majdnem kimondtam azt az „sz” betűs szót! – sikította gondolatban. – Mi a fene ütött belém? Nem lehet, hogy tényleg… Harry biztos, hogy nem, hiszen csak most kezdett komolyabbá fordulni a dolog.

   A néma vívódást senki sem vette észre, megszokott mozdulatokkal rántottát, kenyeret, felvágottakat és vajakat pakolt különböző tányérra, egyedül csak az ajkát harapdálta gondterhelten.

   Pedig olyan természetesnek tűnt volna kimondani! – sóhajtott fel vágyódva, és még az sem zavarta, hogy valahol mögötte Mrs. Weasley és Ginny ingerült szóváltásba bonyolódott, csak a kusza gondolataira koncentrált.

   - Azokat ki is viheted, Lily – szólt oda az asszony, de a lány továbbra is görcsösen szorította a kenyeres kosarat. – Lily? Minden rendben?

   - Hogy? – eszmélt fel végül neve hallatán. – Ja, igen, persze, máris viszem. – Varázspálcáját használva négy tálat lebegtetett maga előtt, nyomában pedig Gigi három másikat egyensúlyozott vékony karjain. Ron és Hermione közé hajolva az asztalra lebegtette az ételt úgy, hogy még véletlenül se pillantson Harry felé, majd lehajolva a manótól is elvette a tányérokat és azokat is a helyükre helyezte.

   - Nyugodtan foglaljon helyet Lily kisasszony. Most már Gigi és Mrs. Weasley gondoskodik a többi ételről – hangzott a vékonyka hang a manólány szájából, mire Lily mosolyogva megsimogatta néhány hosszú, fekete hajszállal takart kobakját.

   - Rendben, és köszönöm, Gigi – mondta, majd mikor a házimanó lila fodros szoknyája eltűnt a konyhaajtó mögött tétován nézett körbe a hosszú asztalon. Időközben szinte mindenki megérkezett, aki a kúriában lakott, és már csak Piton és Harry mellett volt egy-egy hely, valamint Aberforth mellett kettő. Mikor végigtekintett az asztalon, megakad a tekintete Harry zöld, várakozó szemein, így végül nyelt egyet, és leült mellé.

   - Minden rendben? – súgta a fiú úgy, hogy csak a lány hallja. Természetesen nem kerülhette el figyelmét a lány zavartsága.

   - Igen, csak egy kicsit ideges vagyok emiatt az egész miatt – bökött a megterített asztalra. – És rájöttem, hogy szerelmes vagyok beléd! – tette hozzá gondolatban. Hangosan még nem merte kimondani, mert sem a hely, sem az időpont nem volt megfelelő, és az egész érzés úgy önmagában ismeretlen volt még számára.

   Harryt mindenesetre sikerült meggyőznie; az asztal alatt megszorította a kezét és bátorítóan rámosolygott, mire Lily szíve nagyot dobbant. – Merlinre, tényleg szeretem!

   Időközben megérkezett Mrs. Weasley és egy szem lánya, valamint a laposakat pislogó Lydia és egy-egy jókívánság után mindenki nekilátott a reggelinek. Kis fáziskéséssel Lily is nyúlt egy zsemléért, amire vajat és eper lekvárt kent, pedig egyáltalán nem volt éhes. Már a felét sikerült leküzdenie, amikor végül feladta az evést – különben hányás fenyegette volna – és felnézve Aberforth-nak szegezte a kérdést: - Szóval, mire fel rendezted meg ezt a közös reggelit?

   Miután a szavak elhagyták ajkait, rájött, hogy nem volt túl illedelmes, viszont mivel már nem tudott szépíteni a dolgon, csak várta, hogy a férfi választ adjon végre az őt nyomasztó kérdésre.

   - Nos, a reggeli elfogyasztása után akartam megbeszélni a dolgot, de ha már így felhoztad – nézett szúrósan a lányra –, akkor elmondom, hogy a délelőtt folyamán Perselus-szal fel szeretnénk mérni a tudásodat.

   Lily már nyitotta a száját, hogy kifejezze nem tetszését, de Aberforth békítően felemelte egyik kezét, és hallgatásra kérte. – Nem, nem nekem kell bizonyítanod, jól tudom, milyen képességekkel rendelkezel, de fontos, hogy a többiek is lássák – mutatott körbe a társaságon.

   - Miért fontos ez? – szegezte neki a következő kérdést, mire már Minervától is bezsebelt egy helytelenítő pillantást. Hiába, a düh és a félelem nagy úr, amitől elfeledkezik az ember lánya minden illemről és tiszteletről.

   - Azért, hogy megbizonyosodjanak afelől, alkalmas vagy-e a roxforti küldetésre, vagy sem – mondta szűkszavúan.

   Ó, Harry, bárcsak ne lett volna igazad! – Keresztbe fonta maga előtt a karjait, miután eltolta a tányért, rajta a félig megevett zsemlével, és dacos pillantását a férfiéra emelte. – Szóval meggondoltad magad?

   - Megfontoltam a dolgot, és erre a megoldásra jutottam. Ha a Rend alkalmasnak ítél, nekem nincs jogom beleszólni – felelte, miközben szeméből aggodalom és szomorúság áradt, amitől Lily szíve megenyhült.

   - Köszönöm – lehelte, majd megbánva kirohanását, sóhajtva visszahúzta a tányért. Óvatosan körbenézett a jelenlévőkön, mert addig nem nagyon foglalkozott azzal, hogy a kifakadása talán másokat is megzavart, most viszont kicsit félve tekintett körbe. Mindenki a tányérjára koncentrált, és úgy tettek, mintha semminek sem lettek volna fül és szemtanúi, egyedül Piton nézett rá morózusan, de az pedig már nem nagyon érdekelte a lányt. – És sajnálom – tette hozzá végül.

   - Semmi gond – nézett fel rá Aberforth, és Lily mintha még egy kis mosolyt is látott volna a szája szélén.

   A férfit nem lepte meg nevelt lánya kirohanása, sőt, már várta, mikor kérdez rá a dologra, de mivel sikerült tisztázniuk a helyzetet, a reggeli nyugodtan folyt tovább, miközben lelkileg felkészítette magát arra, hogy van még némi megbeszélnivalójuk Lilyvel.

*****

   - Nézd, Lily, sajnálom, hogy ha a gyűlésen úgy érezted, hogy ellened vagyok – mondta Aberforth, miközben a lánya derekát átölelve sétáltak ki a házból. Már csak ők ketten maradtak hátra, mindenki más a birtok egyik füves részén volt, hogy „előkészítsék a terepet”, amit Lily már csak azért sem értett. Ugyan miért kéne bármit is előkészíteni, és azt miért nem a párbajteremben teszik? Bármennyire is zavarta a dolog, nem tette szóvá, inkább csak a férfi szavaira figyelt. – Tudod, hogy ez nem így van, én csak aggódom érted. Minervától már megkaptam, hogy úgy bánok veled, mint egy hímes tojással, és valahol igaza is van, de attól még nem változnak meg az aggályaim.

   - Tudom, Aberforth, hogy csak védeni akarsz, de már nem dönthetsz helyettem – szorította meg szeretetteljesen a férfi kezét, hátranyúlva a derekánál. – De ezért nem hibáztatlak. Hogyan is tehetném, hiszen tudom, és érzem, hogy te csak jót akarsz nekem!

   - Igen, így van – bólintott halványan elmosolyodva. – Csak néha hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy az én kicsi Lilym már nem is olyan kicsit. Felnőtt, erős és gyönyörű nő lett belőled, akinek megvan a saját véleménye és elképzelése, amit nekem tiszteletben kell tartanom.

   - Lehet, hogy felnőttem, de rád mindig is szükségem lesz! – nézett a kék szemekbe, mire a férfi megtorpant, és szorosan magához ölelte a lányt.

   - Nem én nemzettelek, de attól még a saját lányomként szeretlek – mormolta Lily fülébe.

   Pár perc múlva Lily, pálcáját markolva már Pitonnal találta szemben magát. Mint kiderült, a tesztelés a férfival való párbajt jelentette, de a lányban még mindig nem állt össze a kép, hogy miért kellett ahhoz elhagyni a házat.

   Kettősük harcára mindenki kíváncsi volt, senki sem maradt a házban, kivéve Mrs. Weasleyt és a tiltakozó Ginnyt, akik már az ebéd elkészítésén fáradoztak, valamint a magányosan visszavonuló Mrs. Malfoy. Időközben azonban megérkezett Mordon, Kingsley, Alen és Kate, így most ők is a nézők között álltak, feltűnően távol Lilyéktől.

   - Készen áll, Miss White? – kérdezte Piton, miközben meghajolt előtte, és felemelte a varázspálcáját. Lily is követte a példáját, majd elfeledve minden aggályát, a párbajra koncentrált és bólintott, hogy felőle kezdhetik. A férfi pedig nem is volt rest támadni. Egymás után szórta non-verbális átkait és ártásait, amiket Lily ki tudott védeni, illetve visszaküldeni a férfi felé, és ezzel ő is támadást tudott kezdeményezni.

   - Aqua Eructo! – kiáltotta ezt az erős elemi bűbájt felhagyva a néma párbajjal, mire egy hatalmas vízgömb indult a professzor felé. - Pherecitius mangicus! – szólt a fagyasztó átok, mert Lily abban bízott, hogy a víz eltalálta a férfit és az átokkal megfagyaszthatja azt, mozgásképtelenné téve így a párbajellenfelét.

   Azonban Pitont nem tudta ilyen könnyen hatástalanítani. Csak a bal lábán és kezén fagyott meg a víz, ami bár jelentősen korlátozta a mozgását, még nem tette harcképtelenné. Rögtön vissza is támadt, amit Lily azzal a pajzzsal védett ki, amit Harrytől tanult, és ami végül a férfi felé indult. Piton, mintha meglepődött volna, csak későn lépett félre, így félig eltalálta a kék áttetsző fal és a férfi, elvesztve egyensúlyát majdnem a földre esett.

   Azonban, mivel a taroló pajzs eltalálta, a lábát és kezét béklyóban tartó jég széttört, így már gyorsan visszanyerte az egyensúlyát és félre ugrott a lány további átkai elől.

   A párbajuk sokkal kiegyenlítettebb volt, mint legutóbb. A professzor támadásai még mindig erősek voltak, de Lily fel tudta venni a kesztyűt vele szemben, és többször is sikerült meglepnie a férfit egy-egy támadás alakalmával.

   Piton is elismerte magában, hogy a lány remekül bánik a pálcájával, ügyesen használta az elemi mágiát, és sikerült megfognia néhány transzformált átokkal is. Épp ezért döntött úgy, hogy jöhet a következő lépés. – Potter, álljon mögé, Miss White pedig védje őt, és támadjon a druida erejével! – adta ki az utasítást, mire Harry habozás nélkül a lány mögé lépett.

   - Mi?! – csattant fel a lány, miközben a folyamatos védekezést és támadást továbbra sem hagyta abba. – Nem kérheti ezt! Harry menj arrébb, mert…

   Nem tudta befejezni a tiltakozását, ugyanis Piton egyszerre több átkot is kilőtt, de ezúttal nem csak felé célzott, hanem Harryre is. Lilynek sikerült két átkot kivédenie, de amikor a harmadik, a kések átka a fiú felé száguldott, gyorsan arrébb taszította, így azonban az átok eltalálta a jobb oldalát és egy fájdalmas vágás keletkezett rajta. Nagyot nyögve elejtette a pálcáját és térdre esett, míg balját a vérző sebre tette.

   - Lily! – hajolt le hozzá a rémült Harry, de ekkor a lány szeme és kezei zölden kezdtek világítani. Az egyik tenyerét a fiú elé tartotta és egy fehér pajzsot húzott előtte, míg a másik kezével egy gyenge széllökést indított Piton felé, amitől a férfi megtántorodott és hátra esett. Lily gyorsan talpra állt, megragadta a pálcáját, és a lefegyverző bűbája után Piton pálcája a vértől ragadós bal kezében landolt.

   - Lupin – szólt a férfinak a feltápászkodó bájitalszakértő, mire Remus kivont pálcával Lily előtt termett, és ezúttal ő kezdte a támadást.

   A lány egyre jobban kezdett fáradni, és az oldala is nagyon fájt, de nem adta fel a küzdelmet és rendíthetetlenül szórta átkait valamint ártásait a férfi felé.

   - Maradj a hátam mögött! – utasította Lily kedvesét, aki aggódva és tehetetlenül nézte, amint a lány fehér felsője egyre pirosabbá válik a vértől.

   Lily próbálta figyelmen kívül hagyni a sérülését, és erősen koncentrálva figyelte Lupin minden rezdülését. A férfi sokkal több bűbájt alkalmazott, mint Piton, de ez csak a lány hasznára vált, mert könnyűszerrel a védelmére, vagy épp támadásra tudta őket használni, és így több ideje volt az újabb rohamra, lévén, hogy a bűbájokat nem neki kellett létrehoznia.

   Piton is érdeklődve figyelte a párbajt, és bosszúsan vette észre, hogy a lány még mindig nem használta druida erejét. A pajzs továbbra is védte Harryt, az átkokat könnyen elnyelte, anélkül, hogy a fiúnak ártottak volna; és bár Lily szeme és kezei továbbra is zöld színben pompáztak, egyszer sem fordította druida erejét Lupin ellen. Így eljött az ideje, hogy tovább növelje a támadást. – Black! – kiáltott a férfinak.

   - Te csak ne utasítgass, Piton! – vicsorogta vissza Sirius, de ő is az előre megbeszéltek szerint cselekedett, és régi barátja mellé állt, hogy ezúttal ketten támadhassák Lilyt.

   Remus és Sirius együttes támadásával azonban már nem tudott mit kezdeni a lány. Érezhetően vesztésre állt, és bár még nem fegyverezték le, jószerivel csak pajzsokat tudott megidézni, mert kettejük erejére Lily nem tudott kellőképp reagálni.

   - Használja már a druida erejét! – kiabált rá Piton mély hangján. – Ne a barátaira gondoljon, hanem arra, hogy meg kell mentenie Pottert és ahhoz az kell, hogy győzzön!

   Nagyon jól tudta a lány, hogy csak egy intésébe kerülne, és a két férfit máris hatástalanítaná, de azt nem tartotta fair dolognak. Nem használhatta rajtuk az erejét, hisz ez csak egy gyakorlás, és Remus meg Sirius nem igazi ellenségek. Sérülést pedig pláne nem akart okozni nekik.

   A két férfi azonban megállíthatatlanul szórták felé átkaikat, és a lány pajzsai mindig megszűntek egy idő után. Néhány átok súrolta a bőrét, kellemetlen pillanatokat okozva ezzel a lánynak, aki kénytelen volt elismerni, hogy ki fog kapni.

   - Lil, használd az erődet! – kérte Harry is a háta mögött, de a lány továbbra is hajthatatlan volt.

   Pedig annyira könnyű lenne! – sóhajtotta gondolatban. – Túl könnyű.

   Egy rövid ideig képzeletében látta, amint egy újabb széllökéssel hátrarepítené a két férfit, és lefegyverezné őket, pont úgy, ahogy Pitont. Vagy csak észrevétlenül indákat irányítana ki a földből, hogy szorosan a két barátra tekeredjenek és harcképtelenné tenné őket. De nem akarta ezeket a képzelete szüleményeit a valóságban is végrehajtani, viszont egyre kevésbé tudta megvédeni magát Remuséktól.

   És ekkor, végre egy terv bontakozott ki benne. A véres baljában még mindig szorosan markolta Piton pálcáját, így azt gyorsan átdobta a pajzsán Harrynek és egy kicsit gyengített a fehér védőfalon.

   - Használd a pálcát Harry! – kiáltott oda a fiúnak. – Gyengítettem a pajzsot, így a te átkaid át fognak jutni rajta, de vigyázz, mert már nem olyan erős, hogy megvédjen minden varázslattól!

   A fiút váratlanul érte ez a fordulat, de amint megragadta a pálcát, rögtön ellentámadásba kezdett Lily mögött. Remust és Siriust is meglepte ez a megoldás, és mivel Harry is csatlakozott a párbajhoz, az egyből kiegyenlített lett. A lány tudta, hogy a fiú nem veti bele magát teljesen a harcba, hiszen ez a párbaj nem róla szólt, de már ez is elégnek bizonyult, hogy visszaszerezze a lendületet és ne csak pajzsok megidézésre használja pálcáját.

   Folyamatosan araszoltak előre, majd hátra, attól függően, hogy éppen melyik oldal támadt. Lily ereje már lassan fogyóban volt, ezért a druida pajzsán átnyúlva megragadta Harry szabad kezét és megszorította azt. A fiú, mintha olvasott volna a gondolataiban, követte kedvese mozgását, így együtt, két erős elemi, illetve transzformált átkot lőttek ki, ami épp annyi időre lefoglalta Siriust és Remust, hogy a két fiatal helyet tudott cserélni, és a gyors csel miatt megzavart ellenfeleit egy-egy kábító átokkal lefegyverezték.

   A párbajnak vége lett, Lily megkönnyebbülten fújta ki magát, és a druida pajzsot megszüntetve Harryvel az oldalán a két ájult férfi felé vették az irányt.

   Azonban elhamarkodottan ítélték a párbajt befejezettnek. Piton, keresztfia pálcájával megidézte a táltos tüzet, és amint Lily meghallotta a felé közeledő fülsértő dübögést, és a távolról érkező figyelmeztető kiáltásokat, megfordult és karjaival felfelé ívelve a tűz a magasba csapott, elkerülve ezzel a mögötte lévő férfiakat. Kezével gömböt formált, mire az izzó tűz engedelmeskedett neki, és lassan kialudt.

   Lily dühösen villogó tekintettel vette fel újra a támadó pozíciót, egy újabb széllökést intézett Piton felé, amitől a férfi teste újra hátrabicsaklott és egy capitulatus után Draco pálcája is a lány kezében landolt.

   - Van még valamilyen egyéb aljas húzás a tarsolyában?! – sziszegte dühösen a férfinak, aki lassan felállt, leporolta fekete talárját, és elismerően nézett a lány szemébe.

   - Remekül teljesített, Miss White.