Elsőként a Weasley család lépett be, Lily legalábbis a vörös üstökökről erre a következtetésre jutott. Utánuk egy fekete hajú fiú és egy barna hajú lány lépkedett. Lily rögtön felismerte a fekete hajú fiút, számtalanszor látta már az újságokban, és az iskolában is Harry Pottert.
A kis gyülekezetben Lily felismerte Alastor Mordont és legnagyobb ámulatára a volt háztársát, Draco Malfoyt is.
- Charleville! Te mit keresel itt? Azt hittem meghaltál! – kiáltott fel elfehéredett arccal az előbb említett, míg közelebb lépkedett a lányhoz. Erre a felszólalásra minden jelenlevő felkapta a fejét, és kíváncsian lesték a helyzetet. Ronald Weasley, Hermione Granger és Harry Potter is érdeklődve, majd gyűlölködve figyeltek fel a lányra, tudták ki ő, hisz évfolyamtársak voltak.
Lily vett egy mély lélegzetet, és látva Aberforth biztató bólintását beszélni kezdett.
- Vannak, akik Irénée Charleville-ként, a Roxforba érkezett új francia lányként ismernek. Nos, ez a külső nem az enyém. És az sem biztos, hogy létezik egyáltalán Irénée Charleville. A valódi nevem Lily White. Albus és Aberforth Dumbledore valamint Minerva McGalagony nevelt lánya vagyok – fejezte be a bemutatkozást. Döbbent csönd telepedett a társaságra majd hírtelen egy férfi kilépett a tömegből és megölelte a lányt.
- Lily! Aggódtam érted. Minden rendben? Elég hatásos volt ez a belépő.
- Sirius, elég, levegőt is vegyél! – mondta mosolyogva a lány. – Már jól vagyok, köszönöm.
Mikor elengedték egymást, sorban bemutatkozott mindenki a lánynak. Mindenki döbbenten vette tudomásul, kivéve a Roxfort vadőrét, Rubeus Hagridot, aki egy nagy csontrepesztő ölelésben részesítette a döbbent lányt. Megismerte Remus Lupint és feleségét Nyimphadora Tonksot, az egész Weasley családot, és Rémszem Mordon is felé biccentett – miközben varázs szemével végig a lányt fürkészte – és utoljára Draco Malfoy és édesanyja, Narcissa Malfoy is Lily elé állt. A fiú minden szó nélkül kezet fogott vele, szürke szemeit lesütötte.
A lány összerezzent, mikor Mrs. Malfoy felé nyújtotta elegáns kezét.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Lily White – mondta a nő kedves, cseppet felsőbbrendű hangon, ám acélszürke szemei láttán a lányt egy hasonló nő eszelős kacagásának emlékéhez vezette vissza. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a nővére. Az alakja, a hangja, csak a haja színe különbözött tőle.
Minerva is észrevette, hogy Lily szinte lefagyott, így gyorsan mellétermett és vállára tette kezét.
- Mi is örülünk, hogy otthonunkban láthatunk, Narcissa – válaszolt Minerva, mire Lily is kiszakította magát a kellemetlen emlékek fogságából, és némán kezet rázott az asszonnyal.
Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett a hatalmas nappaliban, Lily és Minerva kettesben az ajtónál maradtak.
- Mégis mit keres itt ez a… ez a nő?! És a fia? – kezdte fojtott felháborodását a lány.
- Narcissa mindig is a mi oldalunkon állt, eddig csak azért nem jött el közénk, mert a fiát védte.
- Még hogy a mi oldalunkon áll? Azért ment hozzá egy utolsó halálfalóhoz? Ráadásul a kicsi fia sem szorul az anyja szoknyájának védelmére!
- Elég, Lily. Ők a rend védelmében állnak. Most nincs időm elmagyarázni mindent, csak bízz meg bennem. Narcissa nem olyan, mint a nővére.
Lily erre csak fújtatott, majd a konyhába ment, hogy segítsen Giginek kiszolgálni a vendégeket.
- Giginek nincs szüksége kisasszonyának segítségére. Ez Gigi dolga – mondta a manólány egy súlyos tálcával egyensúlyozva, amin félő volt, hogy minden pohár hamarosan ripityára tör. Így a lány kivette a manócska kezéből.
- Hidd el, jobb, ha én viszem – mondta, majd a konyhából kilépve az előszobaasztalra tette a tálcát. Gigi mindenkinek tölteni kezdte a teát, mire Aberforth egy üvegcsét nyomott lánya kezébe.
- Itt a bájital, Lily. Megiszod, és rögtön visszakapod az eredeti külsődet – közölte Aber, egy cinkos mosoly kíséretében.
- Köszönöm, végre! – hálálkodott a lány, majd meg is ölelte pótpapáját.
- Nincs időnk a cicomára, Aberforth – recsegte közbe Mordon.
- Még van időnk, Alastor, úgyis várunk még valakit.
Lily gyorsan felszaladt a szobájába, levetkőzött, majd egy nagy tükör elé állt, mikor megitta az egész üveg tartalmát.
Azonnal megindult a változás. Apró, bizsergő érzés járta át egész testét, majd a haja hosszabb lett és a színe is visszaváltozott. Nagyjából öt centivel alacsonyabb lett, alakja sportosabb, nőiesebb lett. Mikor véget ért a változás, hálás mosollyal köszöntötte önmagát. Mindene megváltozott, kivéve a csoki barna szemei, mert azokat nem merték átváltoztatni, nehogy valamilyen kár érje.
Gyorsan visszavette szoknyáját, blúzát azonban kicserélte egy másik feketére, mert a régi valószínűleg szűk lett volna egy kicsit.
Mikor készen lett, visszaállt a tükör elé, és örömmel látta, hogy most már nem akar minden ruhája leesni róla, elvégre már nem olyan gebe, mint Irénée-ként.
Mindeközben a kanapé szélén ülő fiatalság közülük is a legkisebb, Ginny Weasley feltette az oldalát annyira furdaló kérdést.
- Szerintetek hogy néz ki valójában az a lány? – Mutatott az emeletre, ahol az említett felviharzott.
- Szerintem, mivel eddig csak az álcáját láthattuk, ő valójában mindennek az ellentéte – vélekedett Hermione.
- Feketéből szőke… - kezdte Fred.
- Magasból alacsony… - folytatta George Weasley.
- Vékonyból kövér – vette át újra a szót Fred. Azt viszont nem látták, hogy a hátuk mögött pont az jön le, akiről szó van.
Harry vette elsőként észre a belépő lányt. Haja hosszú és vörös, valamivel alacsonyabb, és szemmel láthatóan csinosabb lett. Az egész lány valója nagyon megnyerő a kis túlélőnek, persze ezt még ő sem vallotta be magának. Viszont észrevette a lány szép ívű szemeit, és a bennük kavargó szomorúságot, gyászt.
- Mondjuk úgy – hajolt le Lily a Weasley ikrek füléhez, mikor leért a lépcsőről – hogy nem talált – susogta, majd ott is hagyta a döbbent társaságot.
*****
El akart bújni a kíváncsi szemek hada elől, így egyenesen a hátsó, szárnyas ajtót célozta meg egy csésze nyugtató zöldteával együtt. Mikor kiért a kertbe, leült a kis kerti tavacska melletti padok egyikére. A tóba felé hajló szomorúfűzfán madarak csiviteltek és a nap melengette kissé sápadt arcát. Az egész kert nyugalmat sugárzott, Lily szomorú lelkére azonban ez mégsem volt hatással.
Nagyot sóhajtott. A nap legnehezebb órái még csak most következnek, de a lány már is kiborult.
Szájhoz emelte a csészét, de félúton megállt a mozdulatsor, mert egy fekete taláros férfi a házat megkerülve jött felé. Felpattant ültéből, a csésze kifordult ujjai közül és hangos csattanással a földön landolt.
Lily ismerte a férfit, roxfortos kémkedése során volt „szerencséje” élvezni a Mardekár házvezető tanárának bűbájos stílusát.
- Álljon meg! – kiáltott fel a lány, pálcáját egyenesen a férfira szegezve. Perselus Piton mintha meg se hallotta volna, ment tovább a hátsó bejárat felé.
- Azt mondtam, álljon meg maga utolsó halálfaló! – ordított rá még egyszer. De mivel az még mindig nem tüntette ki becses figyelmével, a lány küldte is első, lefegyverző átkát.
- Capitulatus! – ám a professzor egy nonverbális pajzzsal könnyűszerrel kivédte azt.
Lily erre bedühödött, és sorra kántálta átkait, rontásait. A férfit meglepte a folyamatos támadás, így elugrott a lány varázslatai elől, mire azok hatalmas robajjal csapódtak a földbe.
- Miss White, nem akarom bántani magát – mondta halál nyugodtan Piton. Nem támadt vissza a lányra, csak pajzsot vont maga köré és úgy haladt tovább előre.
- Őt se akarta bántani igaz? Maga mocskos, alávaló féreg! Elárulta őt! – üvöltötte a lány magából kikelve, miközben záporozta átkait.
Már megint szúrni kezdett a tüdeje és erősen zihált. Egyre jobban fogyott az ereje, térdre esett, de még mindig küldte rontásait a férfi felé. A nagy hangzavart azonban a bent lévők is észrevették, Minervával és Aberforth-tal az élen mind kirohantak.
- Maga volt! Maga ölte meg! – kiáltozott tovább a lány.
- Hagyja abba, maga őrült nőszemély! – kapta fel a vizet a tanár is.
- Maga undorító gyilkos! Biztos nagy jutalmat kapott a Nagyurától, igaz?
- Lily! Lily, hagyd abba! – szólt rá Aberforth, majd letérdelt lánya mellé és hátulról átölelte őt.
- Gigi, hozd ide Lily bájitalát! – kiáltotta Mini a manólánynak, majd ő is Lily mellé térdelt.
- Mit műveltél Pipogyi? – vicsorgott Sirius Pitonra, és pálcáját egyenesen annak mellkasába bökte. De a kérdezett nem felelt, csak a lassan már fuldokló lányt figyelte.
- Ő volt… ő ölte meg. Miért… miért hagyjátok? – nyögte elgyötörten a lány, kapkodó lélegzetvételek közepette.
- Cssss. Nyugodj meg – kérte gyöngéden Aber.
- Lily, bevetted a bájitalodat reggeli után? – kérdezte Minerva.
- Nem – suttogta elfúló hangon Lily.
Ezután rögtön megjelent Gigi, csontos ujjai között a lány bájitalát tartalmazó lombikkal. Mini lassan legurította a lány torkán annak tartalmát.
- Sirius, kérlek, vezess be mindenkit a tanácskozó szobába – kérte halkan Aberforth, miközben le se vette szemét Lilyről.
Sirius eleget tett a kérésnek, és mindenki helyet foglalt a lépcsőtől balra nyíló terem hosszú asztalánál.
A kertben már csak hárman maradtak. Lilynek hatott a bájital, így már nyugodtan, egyenletesen lélegzett, miközben hallgatta nevelőszülei szidását.
- Mégis mit gondoltál, minek jártatjuk a szánkat? Hát nem fogod fel, mekkora károsodás érte a tüdődet? Nem úgy működik, hogy egyik nap fáj, másik nap meg kutya baja. A bájitalos kezelésed még hetekig fog tartani, és még annál is tovább, ha be se veszed azt – dorgálta Aberforth.
- Megértettem, sajnálom – szégyellte el magát Lily.
- Miért támadtál Perselusra?
- Hogy miért? Miért? Minerva! Nem elég indok, hogy megölte Albus bácsit? – kiáltott fel a vörös hajú lány.
- Perselus Piton a mi oldalunkon áll. Azért van a Sötét Nagyúr szolgálatában, hogy a rendnek kémkedjen – magyarázta az asszony.
- Én akkor sem bízok meg benne, sem a Malfoyokban – makacskodott elszántan Lily.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése